2024. október 12. szombat

Esti gondolatok a Fradiról

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. január 18.

Mikor e sorokat írom, hétfő este van. Mérkőzés, verseny nem volt. Csapataink, sportolóink az edzéseken készültek. Mint minden hétköznap. Mi, a Fradi szurkolói pedig ilyenkor sem tudunk nyugodni. Legalábbis sokan közülünk, akik ezt az írást olvassák, bizonyosan. Ezért írom, hogy mi, hiszen az olvasókkal együtt remélem, sokan vagyunk, nagyon sokan.

Szóval a hírek után vadászunk. És hírek azok szerencsére vannak, elsősorban a futballcsapatunkról, amelynek minden rezdülése élénken foglalkoztatja a sajtót. Beszámolnak arról, hogy a játékosok hogyan dolgoznak a konditeremben, miként teljesítik a kilométereket, mivel foglalkoznak a szabadidejükben. Miért teszik ezt a sajtómunkások? Egyszerű, a Fradi ma is eladható termék, bármit is állítanak egyes sportközgazdászok. Érdemes lenne egyszer ezeket a holtszezonokat is elemezni, amikor egy-egy csapat értékéről beszélünk. Feltételezem, dr. Mezey György most nagyon örül, hogy ő csendben készülhet a csapatával, nem háborgatják az edzéseket a kíváncsi tudósítók. De ugyanezt írhatnám majdnem az összes magyar csapatról. Majdnem, mert tetszik, nem tetszik még egy csapat van, amelyikkel ilyenkor is az átlagnál többet foglalkoznak. Ez pedig nem más, mint ősi nagy ellenfelünk az Újpest. Persze, az ő tudósításszámuk sem közelíti meg a Fradiét. Nem is lennék fradista, ha ezt nem így vélném. De így vélem, így gondolom.

Örüljünk, hogy kiszolgálnak minket. Örüljünk, mert ez is bizonyítja, mi vagyunk a legnagyobbak. Hiszem, remélem, mindez nemsokára az eredményekben is újra megmutatkozik. Hogy a még nagyobb eredmények hatására még nagyobb legyen a sajtó derék munkásainak az érdeklődése, hogy kiszolgálják híréhségünket. Mert a Fradi szurkolója mindig éhes, a hírekre is, de elsősorban az eredményekre.

A híréhség elsősorban a futballról szól. De ne feledjük, más sportágakat is űznek fiaink és lányaink a Fradi történelem által megszentelt színei és címere alatt. Ezek közül nem egy, ami szerte a világban, sőt Magyarországon is nézők, mi több, nézők ezrei előtt zajlik. Gondolok itt a kézilabdára, kosárlabdára, futsalra, vízilabdára, jégkorongra. A klasszikus passzolós sportágakra. Fradista szurkolótársaim! Fedezzük fel ezeket a sportágakat is. Vegyük észre, ha itt is beleüvöltjük a csarnokok légterébe amúgy igazi fradista módon, hogy Hajrá Fradi!, akkor ott is megremeg az ellenfelek keze-lába. A mai magyar csarnokviszonyokat ismerve ehhez még csak sok ezer néző sem kell, elég az a több száz. De legalább az legyen meg! Figyeljük ezeket az eseményeket is és ne hagyjuk magára azokat, akik a zöld-fehér színek és a Fradi címerének dicsőségéért küzdenek. Nem méltó a Fradihoz az üres csarnok, a csendes lelátó. Hangoljunk a futballszezon kezdetére a csarnokokban. Az FTC Baráti Kör honlapján igyekszem ezekről az eseményekről is hírt adni, hogy az álomszerű gondolataim valóságossá lehessenek.

Nézzük mindjárt ezt a hetet!

Pályára lép női kézilabdacsapatunk, mindjárt kétszer is. Szerdán Békéscsabán kél el a segítség, aki a megyében olvas minket, kérjük terjessze, hogy vele együtt sokan gondolják úgy, érdemes szurkolni. Szombaton pedig hazai pályán mutathatjuk meg a Siófoknak, milyen is a fradisták lelkesítő hangja. Szükség van mindkét győzelemre, hiszen nem titkoltan a világklasszisnak tartott Győri ETO mögött akarunk maradni.

Vízipólóban ugyancsak szerda-szombat az ütem. Szerdán nyilván kevesebben űzhetik a fiúkat a savonai medencében, de szombaton a Népligetben, akár a női kézimeccsről átérve, segíthetünk nekik.

Hokisaink is kétszer kérik a nézők segítségét, mindkétszer hazai jégen, Pesterzsébeten. Pénteken a fehérvári második csapat, vasárnap a miskolciak ellen. Mindkét meccs a Magyar Kupáért zajlik. Ugye, szeretnénk, ha továbbjutnánk?

Futsalban a férfiaknak szerdán késő este kell a segítség a Magyar Kupa visszavágón a jobb csapatnak számító, négy gólos előnnyel érkező Berettyóújfalu ellen. A helyszín is rendkívüli, a Spartacus Kőér utcai csarnoka. Van már program szerda este kilencre? Íme, itt van egy testhezálló. A női futsalosok otthona sajnos messze került az Üllői úttól, Alsónémediben van. Itt játszanak bajnokit vasárnap délután.

A végére hagytam a női kosarasokat. Tudjuk, ez az első évük az NB I-ben. Az első és mindjárt eredményeket érnek el. Az, hogy bejutnak a legjobb nyolc közé a rájátszásba, az immár nem kérdés. De egyáltalán nem mindegy, milyen helyen. Még a negyedik helyre is van esélyük, ami azt jelentené, hogy a két nyert meccsig tartó rájátszást itthon kezdik és itthon fejezhetik be, sokunk buzdító hangja mellett. Ugyanez az ötödik hellyel éppen fordított, csakúgy mint a hatodikkal, ám ott már az ellenfél is sokkal erősebb. Ne hagyjuk, hogy így legyen! Legyünk negyedikek! Szurkoljuk ki! Ehhez most vasárnap feltétlenül le kellene győznünk az egyik közvetlen riválist, a hozzánk látogató Szeged együttesét. Eddig nem voltunk női kosármeccsen 200-nál többen. Legyünk most legalább 500-an! És hajtsuk bele a lányokat a győzelembe!

Jól elkalandoztak a gondolataim. Pedig csak egy egyszerű hétfő este van. Mérkőzés, esemény nem volt. Csapataink és sportolóink csupán az edzéseken készültek. Mint minden hétköznap.

Készüljünk mi is! Lessük, olvassuk a futballcsapatunk felkészüléséről szóló híreket, ám addig is aktivizáljuk magunkat a többi csapatunk mérkőzésein, tegyük ünnepnappá azokat!

Hajrá Fradi!

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. ftc ireland írta:

    kivaloan meg van irva,nekem mindennap unnepnap,mert FRADIVAL KELEK,FRADIVAL TELIK A NAPOM ES A FRADIVAL FEKSZEM LE,MERT A SZIVEMBEN VAN!HAJRA FRADI,MINDOROKKE!!!

    Hozzászólás ideje: 2011. január 18. 00:57

  2. Csaba írta:

    Érdeklődnék,ezt a képet valahol nagyobb felbontásban megtalálom ?

    Hozzászólás ideje: 2016. szeptember 28. 07:53

HOZZÁSZÓLÁS