2024. április 20. szombat

Az FTC Baráti Kör is megkezdte a bajnoki felkészülést

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2012. június 28.

Mivel július utolsó hétvégéjén indul a bajnokság, az FTC Baráti Kör is megkezdte a felkészülést. Természetesen nem erőnléti edzéssel, hanem információszerzéssel. Ehhez kiváló segítséget adott a júniusi összejövetel két meghívott vendége, Orosz Pál, a labdarúgó szakosztályt üzemeltető FTC Zrt. vezérigazgatója és Détári Lajos, szakmai igazgató.

Tájékoztatás hangzott el az új igazolásokról. Orosz Pál elmondta, hogy ezúttal zsebbe is nyúltak, mert nem csak szabadon igazolható játékosokat szereztek meg. A sajtóból már ismert nevek, Vladan Cukic, Aleksandar Alempijevic, Böde Dániel, Gyömbér Gábor, Máté János és Orosz Márk mellett több fiatal játékost is igazoltak, akik egyelőre az NB II-es csapattal készülnek, viszont onnan három-négy fiatal az első csapat edzéseit látogatja.

Néhány, a csapattal edző labdarúgó még megfigyelés alatt áll. Nagyjából kialakult a játékoskeret, de még érkezhetnek próbajátékosok Dél-Amerikából és Romániából.

Szó esett a távozókról is. Nem minden ok látott napvilágot, de nyomós oka volt a három „öreg” távozásának is. Még többen vannak azon a listán, akik megfelelő ajánlat esetén eligazolhatnak. Sváb Dánielt nem engedték el a németországi próbajátékra, mert a Fradinak szüksége van a fiatal védőre. A tavaszi szezon nagy részét sérüléssel teljesítő Pölöskey Péterre, a korábban elterjedt hírekkel ellentétben, számít a csapatvezetés.

Détári Lajos úgy érzi, nyerő típusú játékosokat sikerült igazolni, nincs gond a motivációval. Nagyon elégedett az edzésmunkával. Az új játékosok igazolták a róluk szerzett előzetes információkat, jól kapcsolódtak be a munkába. Véleménye szerint nagyon erős lesz a csapat középpályás sora. Megerősítette azt a korábbi nyilatkozatát, hogy a jelenlegi játékoskeret nem gyengébb, mint a Debrecené, a Videotoné, vagy a Győré, így akár bajnok is lehet a Fradi.

A vezetők kulcsfontosságú feladatnak tekintik a csapatkapitány kiválasztását. Ez nem könnyű, mivel sok az új, sok a külföldi játékos, s kevés a régi fradista. Ebben komoly szerepet fog játszani a csapatnál alkalmazott sportpszichológus, Nagy Sándor is.

A tájékoztatás végén a Baráti Kör tagjai sok sikert kívántak a csapatnak, s kifejezték azon reményüket, hogy majd bepillanthatnak az edzésmunkába is.

A fő programpontot követően Hélisz József főtitkár tájékoztatta a jelenlevőket, hogy az idén 100 éves dr. Sárosi György hamvainak – a Baráti Kör által a közgyűlésen javasolt – hazahozatala meghiúsult. Ennek az az oka, hogy az egyenes ági leszármazottak szerint ez ellentmondana Sárosi doktor „szóbeli végakaratának”, mely szerint a genovai temetőben szeretne egyszer pihenni. Az összejövetel kötetlen beszélgetéssel zárult, melynek keretében a résztvevők értékelték a jelenleg zajló labdarúgó EB eseményeit is, majd néhányan megtekintették az edzést.

SzB
2012. június 26.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS