2024. november 4. hétfő

Egy eltűnt korosztály

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2014. augusztus 8.

Az Albert szobor leleplezésén sokan voltak, természetesen a Baráti Kör tagjai is elmentek, köztük Kopeczky Lajos, aki egy kis meglepetéssel szolgált honlapunk olvasóinak. Íme.

2014. augusztus 7.
Hatalmas tömeg a 3 nap múlva avatandó új Fradi pálya, a Groupama stadion főbejáratánál. Ünnep már ez a nap is. A magyar labdarúgás ünnepe. Az egyetlen aranylabdás labdarúgónknak, az életét a Ferencvárossal haláláig összekötő Albert Flóriánnak szobrát avató emberek ünnepe. Tarlós István főpolgármester, dr. Bácskai János Ferencváros polgármestere, Simicskó István államtitkár a megemlékezők között. Nem hiányzik természetesen Kubatov Gábor, a Fradi elnöke, dr. Fenyvesi Máté , Rákosi Gyula és Nyilasi Tibor sem. De vajon ki az a jó tartású, idősebb úriember, aki megtisztelte jelenlétével ezt a szép napot? Hozzá lépek és bemutatkozom.

Nemes Gyula vagyok. – válaszol.

Elképedek. 1956-ban még a régi falelátós pályán az akkori Kinizsiben, 6 mérkőzésen láthattam egy Nemes nevezetű, finom technikájú fiatalembert. Természetesen rákérdezek.

Igen, igen én vagyok. – jön a válasz.

Elgondolkozom. Miért nem találkoztunk eddig a Fradi mindennapjaiban.

Nem itthon élek. – jön a magyarázat. – Brüsszelben lakom 1956 óta. Akkor ősszel ifjúsági válogatottként Bécsben játszottunk az osztrák ifikkel. Fantasztikus csapatunk volt. Simán nyertünk 3:0-ra. A kapitányunk Vincze Jenő volt. Közben itthon kitört a Forradalom és mi úgy ahogy voltunk kint maradtunk. Mindenki ment amerre látott. Négyen: Gelei, Povázsai, Matesz és Várhidi később hazatértek. Én Belgiumba kerültem. Látja, most is onnan jöttem. Korosztályom így veszett el!

De hogyan illeszkedhetett egy fiatal akkor a nagyvilágba?

Hamar játéklehetőséghez jutottam, az Anderlecht leigazolt, majd Hollandiában a Twente-ben 8 évig futbaloztam. Itt volt csapattársam két évig a német Rahn, aki az 1954-es VB. döntőn két gólt is lőtt nekünk. Ezzel nyerték meg a világbajnokságot. Szidtam is emiatt. Pedig a futballcipő segített nekik. A mi csapatunk ugyanis az akkor divatos kis stoplis cipőben játszott a sáros talajon. A németek a második félidőre pedig megkapták az Adidas új, hosszú stoplis cipőit, amelyben biztosan mozoghattak.

Új információ az 1954-es vereséghez.

A játékot 35 évesen hagytam abba és ettől kezdve edzőként dolgoztam Izlandon, Marokkóban és Svájcban. 15 évig ez volt az életem. A lábam azonban rakoncátlankodott, a térdeim miatt alig tudtam járni. Operációkra került sor, Belgiumban „kiegyenesítették” a lábaimat és leszázalékoltak. Próbálkoztam a menedzserkedéssel, de ez nem az én világom.

Átfut rajtam a gondolat: honnan benne a Fradi szerelem? Ráérez.

1948-ban itt a Fradi kölyökben kezdtem játszani. Edzőnk Száger Misi bácsi fogalom volt. Ő tanított meg minket átérezni a Fradi lelkületet. Ez hozott most is ide. Flórival és Rákosi Gyuszival hetente háromszor E-mailt váltottunk. Németh Miki, Strasszer ugyancsak barátaim. És ami a legfontosabb: a Baráti Kör augusztus 26-ra meghívott egy beszélgetésre. Természetesen visszajövök!

Természetesen visszavárjuk! Addig is Hélisz György jóvoltából egy kép a beszélgető felekről, a háttérben Hélisz József a Baráti Kör főtitkára.
P1020668

Aztán még egy kép, az FTC Múzeum jóvoltából. 1956.04.15-én készült, a Szeged elleni, 3-0-ra megnyert meccs előtt, ahol Nemes Gyula is játszott a Kinizsiben.
csapatkép, 1956.04.15., Kinizsi 3-0 Szeged_20131204_0001

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

2 hozzászólás

  1. Kinizsi írta:

    Ragyogó interjú! Köszönöm!

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 9. 18:01

  2. Hélisz József írta:

    Tudom, hogy sokat, nagyon sokat vesztettünk mi magyarok azzal, hogy a szovjetek leverték 1956-ban forradalmunkat.

    Most azonban találkozva Nemes Gyulával – akit láttam az akkori Kinizsiben játszani – és elolvasva Kopeczky Lajos kitűnő riportját elgondolkodtam azon, hogy milyen sokat veszített a Fradi is. Hiszen igaz, hogy azokban a felejthetetlen forradalmi napokban újáalakítottuk az FTC-t – magam is köztük voltam – de csak most tudatosult igazán bennem, hogy mennyit vesztettünk az eltávozottakkal.

    Eddig ugye mindig azt mondtuk, ha Rudasnak nem törik el abban a szerencsétlen szituációban a lába ott lehetett volna Helsinkiben az olimpián, de tán még az 54-es VB-n is. Viszont gondoljunk bele, az 56-os csapatból Nemes 1965-ben még csak 27 éves volt, tehát akár játszhatott volna a VVK-döntőben is! Sőt Henni II. is csak 29, Csabai is csak 31 éves volt 1963-ban amikor 1949 után először bajnokok lettünk. Nem beszélve, hogy Kocsis, Czibor és Budai II. visszajöhetett volna. S bizonyára elveszett számunkra sok ifjúsági tehetséges labdarúgó is, akik külföldre távoztak. Velük talán hamarabb eljött volna az a hőn áhított bajnoki győzelem is.

    Tudom, hogy mindez a „lehetett volna” kategóriába tartozik, de azért jó lett volna kipróbálni, ha nincs az a november 4-i támadás.

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 9. 20:57

HOZZÁSZÓLÁS