Színes program egészítette ki a rendes éves közgyűlést
2025. április 29-én az FTC Baráti Kör megtartotta éves rendes közgyűlését.
Bálint László, az FTC Baráti Kör (FTC BK) elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd
dr. Hermány Csabának, a közgyűlés levezető elnökének adta át a szót, aki
felsorolta az előzetesen megadott napirendi pontokat. s megszavaztatta a
tisztségviselők személyét.

Először Bálint László ismertette az elnökség beszámolóját az FTC BK 2024. évi
tevékenységéről, működéséről, amit a tagság tudomásul vett. Ezt követően a 2024.
évről készült beszámolót és a felügyelő bizottság véleményét, majd a 2025. évi
pénzügyi tervet egyhangúan elfogadták a jelenlévők. Mind a beszámolóból, mind az
éves tervből kiderült, hogy a legnagyobb problémát a tagdíjfizetési fegyelem,
pontosabban annak hiánya jelenti. Ennek megoldása, az esetleg szükséges
alapszabály módosítása lesz az őszi rendkívüli közgyűlés témája.
Az „Egyebek” napirendi pont alatt Bálint László közölte, hogy az FTC BK következő
összejövetele május 27-én lesz, Tobak Csaba főtitkár pedig tájékoztatta a tagságot,
hogy az egyesületünk 126. születésnapja alkalmából május 3-án 16 óra 30 perckor
lesz koszorúzás a Bakáts téren.
Az összejövetel további részében kerek születésnapos egykori sportolóinkat
köszöntöttük. Így Pádár Ildikót (55), Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki
ezüstérmes válogatott kézilabdázónkat, aki zöld-fehérben 6 bajnoki címet és 7 MK-
győzelmet szerzett,

Takács László (70) saját nevelésű labdarúgónkat, aki 280
meccsen erősítette csapatunkat és kétszeres bajnok, egyszeres MK-győztes,

Bodnár József (75) kilencszeres bajnok kerékpárosunkat, kiváló sportmasszőrünket

és Vincze Gézát (80), aki saját nevelésű játékosként nem, de utánpótlás edzőként
szép sikereket ért el a Fradinál.

Az ajándékokat Rákosi Gyula az FTC BK tiszteletbeli elnöke és Bálint László adta át. Régi, hűséges tagtársunk, Kis Imre 80. születésnapja alkalmából kapott emléklapot.
A köszöntöttek röviden beszámoltak arról, hogy aktív pályafutásuk befejezése után
hogyan alakult az életük, mivel foglalkoznak, milyen a kapcsolatuk egykori
egyesületükkel, szakosztályaikkal.
Végül a jelenlevők egy perces néma felállással emlékeztek meg Steigerwald Ferenc
tagtársukról, aki életének 76. évében hunyt el.
SzB
2025. április 29.

buy generic 100mg viagra online írta:
[…] cialis online without pres […]
Hozzászólás ideje: 2025. augusztus 19. 07:45
viagra dosage 75mg írta:
[…] sildenafil 50 mg […]
Hozzászólás ideje: 2025. augusztus 19. 08:35
viagra pfizer 50 mg online írta:
[…] sildenafil 100mg pill […]
Hozzászólás ideje: 2025. augusztus 19. 09:08
cost of cialis írta:
[…] cialis prescription online […]
Hozzászólás ideje: 2025. augusztus 19. 12:08
generic cialis from canada írta:
[…] buy liquid cialis online […]
Hozzászólás ideje: 2025. augusztus 19. 12:25
buying cialis online safely írta:
[…] buy 5mg cialis online […]
Hozzászólás ideje: 2025. augusztus 19. 12:50
sildenafil 50 mg cost írta:
[…] cialis by mail […]
Hozzászólás ideje: 2025. augusztus 19. 15:34
viagra 100 mg for sale írta:
[…] lilly cialis coupon […]
Hozzászólás ideje: 2025. augusztus 19. 15:40