2017. július 23. vasárnap

Kedvenceink voltak: beszélgetés Nagy Zsolttal

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. január 28.

nagy_zsoltNagy Zsolt Dorogon született 1968. június 4-én. Édesapja, mindamellett hogy nagy Fradi szurkoló volt, alacsonyabb osztályban futballozott is Sárisápon, merthogy a család ott lakott. Ilyen családban szinte természetes, hogy egy kisfiú követi az apai tradíciókat, úgy a foci-, mint a Fradi szeretetét. A fradizmus terjedésének egyik igen hatásos módja ez, mikor apáról fiúra száll. Zsolt is, mióta eszét tudja Fradista és nagyon szerette a labdát.

Futballista pályafutását 9 éves korában, apja klubjában, azaz Sárisápon kezde el Zsolt. Ott és otthon tanulta meg az alapokat, hat évig játszott a sárisápi korosztályos csapatokban. Az általános iskola elvégzése után Budapesten tanult tovább, kollégista lett, a futballt pedig – hol másutt – imádott csapatában, a Fradiban folytatta. Az ifi III csapatba került, első edzői Pósch Péter, később Perlaki István voltak. Tehetsége folytán már az ifi III-as csapatból gyakran az ifi I-ben játszatták, így egy évfolyamot gyakorlatilag átugrott. Az ifi I után pedig szinte automatikus volt az út számára a felnőttek közé a nagycsapatba. Annál is inkább, mert abban az időben csapatunk edzőjét Dalnoki Jenőnek hívták, akinél jobban kevesen értettek a tehetséges fiatalok csapatba építéséhez. Gondoljunk csak a hetvenes évek KEK-döntőbe jutott „csikócsapatára”. Szóval, Zsolt az 1986-87-es szezonban bemutatkozott a Fradi első csapatában, ahol az 1996-97-es szezon végéig játszott. Ezen időszak alatt a háromszor bajnok (1991-92, 1994-95, 1995-96), négyszer Magyar Kupa-győztes (1991, 1993, 1994, 1995), háromszor Szuperkupa-győztes (1993, 1994, 1995) lett a Fradival. Természetesen részese volt a 95-ös nagy BL-menetelésnek.

De nem mesélünk tovább, inkább kérdezünk. Aki válaszol, az Nagy Zsolt, a Penge.

– Először is meséld el nekünk egy korabeli átigazolás történetét. Hogyan lett egy 15 éves ifjú sárisápi futballistából a Fradi igazolt játékosa?
– Amikor Budapestre kerültem, hiányzottak a napi edzések. Egy kollégiumi Fradista barátommal gondoltunk egy merészet, elmentünk a Fradi korosztályos csapatának az edzésére. A nézelődés mellett elég bátrak is voltunk, szóltunk az edzőnek, hogy szeretnénk mi is itt játszani. Nem zavartak el, meghívtak néhány edzésre, amúgy próbaként. Mindez télen volt, majd utána sokáig nem történt semmi. Aztán tavasszal, a szezon vége felé legnagyobb meglepetésemre szóltak nekem a sárisápi klubnál, hogy megkeresték őket a Fradi illetékesei, hogy szeretnének leigazolni. Majd kiugrottam a bőrömből, Fradi játékos lettem.

– Szerinted ez ma is megtörténhetne?
– Nincsenek pontos információim az utánpótlás mai helyzetéről, működéséről, így erre a kérdésre nem tudok válaszolni.

– Ez is válasz, mégpedig diplomatikus. Kanyarodjunk vissza a Fradi akkori utánpótlásához! Kikkel játszottál együtt?
– A később is ismertté vált nevek közül meg kell említenem Albert Flórit, Balogh Tonót, Nagy Sándort és Puglits Gábort.

– Kik voltak az edzőid?
– Az ifi III-ban Pósch Péter, majd az ifi I-ben Perlaki István. Az ifi II-t azért nem említem, mert azt gyakorlatilag kihagytam, feljebb játszottam a korosztályomnál. A juniorok között Mucha József edzett, majd a felnőttek közé Dalnoki Jenő vitt fel, őt követte Rákosi Gyula, Nyilasi Tibor, Novák Dezső, majd Varga Zoltán.

– Volt közöttük kedvenced?
– Semmiképpen nem állítanék fel sorrendet. És ezt nem azért nem teszem, mert újra diplomatikus szeretnék lenni. Minden edzőm más volt, mindegyiktől lehetett tanulni, én mindig elvégeztem az általuk kért munkát, mindenki más módon tette hozzá tudását a csapat sikeréhez. Egyik keményebb volt, a másik engedékenyebb.

– Pengének neveztek aktív korodban, társaid így hívnak ma is. Honnan ered ez a becenév?
– Ahogy az lenni szokott, valaki egyszer elkezdte, a többiek átvették, egyre gyakrabban hangoztatták, végül mindenki, magamat is beleértve, megszokta. Még az ifi I-ben kezdte el egy csapattársam.

– Gondolom a technikai képzettségedre utalt…
– Remélem, de nem dicsérem magam.

– Nem is kell! Elég dicséret egy ilyen becenév. A lényeg, hogy egész jól hasított az a Penge. Mely mérkőzésre emlékszel vissza szívesen?
– Szinte mindegyikre, mert nagyon szerettem játszani. És a 90-es évek elején olyan csapat alakult ki, amelyikben élvezet volt futballozni. Csodálatos volt a csapaton belüli hangulat, fantasztikus volt a közönségünk. Nem is maradtak el az eredmények, 1991-től 1996-ig minden évben nyertünk legalább egy címet. A sok élmény közül kettőt emelnék ki, az 1992-es nagy tavaszi menetelést, valamint az 1994-95-ös szezont. Az előbbi szinte felfoghatatlan volt, csapat és közönsége rég nem látott egységbe forrt, a közönség hajtott minket, mi pedig lelkesítettük őket. Ezek egymást erősítő folyamatként futószalagon hozták a sikereket, a régen áhított bajnoki címet. Azon a tavaszon igazi ünnep volt minden mérkőzés, minden mai játékosnak csak kívánni tudom, hogy élje át azt az érzést, amit mi akkor. A másik évet pedig azért emeltem ki, mert amellett, hogy bajnokok és kupagyőztesek is lettünk, szinte sérülés nélkül végig tudtam játszani a sorozatot.

Itt az ideje valamit mutatni is. Nagy Zsolt kiemelte 1992 tavaszát, íme az FTC-ZTE meccs összefoglalója 2 Penge góllal és 1 gólpasszal, de a többi sem akármi!

Egy újabb meccs, Nagy Zsolt találattal, ezúttal a másik kiemelt szezonból, ’94/95-ből, idegenben a Nagykanizsa ellen.

– Lám, el is jutottunk egy olyan szóhoz, amely a pályafutásodat sajnálatos módon kísérte végig, a sérülésekhez….
– …. amelyek ha nem lettek volna, vagy legalábbis nem olyan számban, ahogy, akkor sokkal több mérkőzést tudtam volna játszani.

– Milyen jellegű sérülések voltak ezek?
– Kezdetben az volt a gond, hogy rendszeresen meghúzódtam, elsősorban a lovaglóizmom. Volt néhány jó meccsem, majd jött a húzódás, néhány meccs kimaradt, lehetett elölről kezdeni a harcot a csapatba kerülésért. Mert egy sikeres csapatból sokkal könnyebb kikerülni, mint oda visszakerülni. Mai fejjel is sokat gondolkodom, mi lehetett ezen visszatérő húzódások oka. Lehet, hogy a túlzott akarás, hogy soha nem volt idő teljesen kipihenni egy-egy ilyen húzódást, mert menni kellett, mert játszani szerettem volna. Lehet, hogy genetikai adottság. Nem tudom. Az mindenesetre tény, hogy amikor egyszer el is szakadt a lovaglóizmom, az orvosok kiderítették, hogy azon az izomréteg elmeszesedett, amit csak műtéttel lehetett korrigálni. Ez is lehetett a visszatérő húzódások oka. De felvetődik egy újabb kérdés, mitől meszesedhetett el? De hagyjuk ezt. Aztán 1996-ban a bal térdemet műtötték porckopás miatt. Ez vezetett oda, hogy 1997-ben felhagytam a futballal, azt hittem, versenyszerűen vége.

Még mielőtt felhagyott volna, itt egy Fradi-Kispest mérkőzés, 3 igazán “pengés” gólpasszal

– Mivel csak hitted, akkor mégsem lett vége. Hogy folytatódott a pályafutásod?
– Ahogy javult a lábam, úgy hiányzott a mozgás, a labda, még csak 29 éves voltam. Dorogra jártam edzeni, a kondimat visszaszerezni. Nem voltam igazolt játékos, a csapat vezetői barátilag adták meg ezt a lehetőséget. A kondi visszaszerzése olyannyira sikerült, hogy amikor véletlenül összefutottam Perlaki Istvánnal, aki az ifi I-ben volt edzőm, játszani hívott, szerződést kínált.

– Dorogon?
– Annál egy kicsit messzebb, Kuvaitban, mivel akkor éppen ott dolgozott. Légiós lettem az olajkutak árnyékában. Mielőtt azonban túlságosan beleélhettem volna magam, jött egy sérülés. Egy meccs túl kemény belépőjének köszönhetően a bal térdemben elszakadtak a keresztszalagok. Hazajöttem, megműtöttek, ismét azt hittem, hogy vége.

– Ismét csak hitted? Akkor ez azt jelenti, hogy folytatódott…
– Igen. Mégpedig majdnem az előző „recept” szerint. A rehabilitáció után Honti József Zsámbékra hívott, legyek a pályaedzője. Az lettem, majd ahogy minden gyakorlatot együtt csináltam a játékosokkal, újra visszatért az erőm, és a kedvem is. Nem telt el sok idő és a pályaedzőség mellett játékos is lettem.

– Meddig tartott ez a kései játékoskorszak?
– Összességében 2006-ig. Ám ez sem volt folyamatos. További sérülések értek, amik miatt bizony hosszabb időket ki kellett hagynom. Sorolom: volt Achilles-ín szakadásom, kulcscsonttörésem és ami a legfájóbb, másodszor is keresztszalag szakadásom, a korábban műtött bal térdemben.

– Ne is folytasd! Kész horror. Igazán nem mondható mindennaposnak a karriered. Gondolom, a válogatottság is ezek miatt maradt ki az életedből?
– Valóban. A címeres mezt csak az U-válogatottban húzhattam magamra, Kaszás Gábor és Both József edzősége idején. A nagyválogatott keretébe ötször hívtak meg. Ebből négyszer el sem tudtam menni, hiszen a kerethirdetés és a táborba vonulás közötti időben jött a „menetrendszerű” húzódásom. Egyszer azonban, Jenei Imre kapitánysága idején eljutottam a válogatott edzőtáborába. VB-selejtezőre készültünk Luxemburg ellen. A szűkített keretbe is bekerültem, kiutaztam a csapattal, majd már a helyszínen, a meccs előtti utolsó edzésen lesérültem. Akkor fél évet kellett kihagynom.

– Beszéljünk a 2006 utáni évekről, amikor már végleg felhagytál az aktív futballal. Mit csinálsz? Hogyan élsz?
– Miután Kuvaitból hazajöttem, a futballból már nem tudtam volna eltartani a családomat, az akkori úgynevezett aktív játék mellett dolgoztam. Nyolc évig egy zsámbéki építőipari cég anyagbeszerzője voltam, majd tavaly december végéig egy rozsdamentes korlátokat gyártó cégben dolgoztam. Ezt a tevékenységet a cég vezetői leépítették, így az én állásom is megszűnt. Jelenleg munkát keresek. Mindemellett a sárisápi NB III-as csapatnál vagyok edző, Burkódi Sándorral közösen trenírozzuk a csapatot.

– Akkor az előéletedet megismerve nemsokára ismét beszállsz a játékba is?
– Nem, nem, ilyen ambícióim már nincsenek. A játék iránti igényemet bőven kielégítik a régi társakkal való összejövetelek, a Bánki Dodó által szervezett Fradi All Stars illetve a Zava Team mérkőzései, ahová mindig nagy örömmel megyek.

– A Fradi meccseket hogy követed?
– Sajnos nem tudok olyan gyakran a helyszínen szurkolni, mint szeretnék, hisz gyakran ütköznek a mérkőzések a saját csapatommal. A tévében, az interneten azonban folyamatosan nyomon követem a Fradival kapcsolatos eseményeket.

– És lesz-e futballista újra a Nagy családban?
– Elképzelhető, hiszen a 13 éves lányom mellett van egy 4 éves fiam is, aki szereti a labdát. Korai még a jövőjéről beszélni, egy biztos, amiben tudom, segítem és támogatom. Egy biztos, ha nem is lesz focista, Fradista annál inkább.

– Befejezésül: mit üzensz a Fradi szurkolóinak?
– Elsősorban azt, hogy hozzák vissza a pályára a mi időnkben még megtapasztalt fantasztikus és csodálatos hangulatot. Jöjjenek minél többen, legyenek minél hangosabbak. Mindamellett legyenek sportszerűek is, ne az ellenféllel, csak a Fradival foglalkozzanak. Legyen újra ünnep Fradi meccsekre járni, ahová nyugodtan kimehetnek a családok, akár a kisgyerekükkel is. Arra, hogy az ellenfelek csak ellenfelek és nem ellenségek egy igen érdekes példát hozok fel a szűkebb pátriámból, Sárisápról. Van nekem egy gyermekkori barátom, úgy hívják, hogy Szabó Csaba. Csaba is született fradista, mint én, ám ennek ellenére a presszójában egymás mellett van a falon egy-egy Fradi és Újpest zászló, amelyek alatt van egy-egy ún. fradi- és újpest törzsasztal, ahol a felek mindent békésen megbeszélnek, ha kell, egymást ugratva, cukkolva, de sohasem megsértve vagy megalázva. Előfordult már, hogy Csaba az újpesti barátjával együtt ment meccsre, a fradista lila ingben, míg az újpesti zöldben. Tudom, ez sosem lehet általános, ám valahogy mégis azt gondolom, hogy jól kifejezi azt, amit az előbb üzentem. És a lényeg, Hajrá Fradi!

Simon Sándor

A beszélgetés ideje: 2009. január 11.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Az 55 éves Nyilasi Tibort köszöntjük

    Bejegyzés ideje: 2010. január 18.
    Szerző: Simon Sándor

    Zöld-fehér sikereket kívánunk!

    Bejegyzés ideje: 2011. január 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Új hagyományőrző társaság alakult

    Bejegyzés ideje: 2009. március 10.
    Szerző: Simon Sándor

    Mai beszélgetőpartnerünk: Marek Heinz

    Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 17.
    Szerző: tibu1

    Sanyi bá értékel

    Bejegyzés ideje: 2013. december 10.
    Szerző: Simon Sándor