2017. november 22. szerda

paling-zsolt-1988-98Oldalunk egyik fontos célkitűzése, hogy méltóképpen emlékezzen meg egykori legendáinkról, játékosainkról. Példának okáért fradista szemmel nézzük a naptárt, ki mikor született. Ez a nap, egy olyan játékosunk születésnapja, akinek van egy egyedülállóan komoly rajongója.

Mi sem természetesebb, a köszöntő megírására felkértük ezt a rajongót.

Páling Zsolt a labdarúgó pályafutását egészen kicsi úttörő korában a KSI-ben (Központi Sportiskola) kezdte. 1985-ben tagja volt a Bicskei Bertalan vezette híres utánpótlás válogatottnak, amely a világbajnokságra is kijutott.

A Fradi 1986-ban, Dalnoki Jenő kifejezett kérésére igazolta le, ahol akkoriban támadó szerepkörben, centerként vagy ma azt mondanánk, árnyékékként játszott. Gólerősségét azzal is bizonyította, hogy az első három felkészülési mérkőzésén 5 gólt szerzett. Dalnoki Jenőnél, az Ő fiatalokkal szembeni jó értelemben vett elfogultságát ismerve, eséllyel pályázott volna az ifjú titán az első csapatban való bemutatkozásra. Ám ekkor bekövetkezett egy olyan esemény, amely későbbi pályafutását is sajnálatos módon jellemezte: súlyosan megsérült. A gerincével adódtak problémái, hosszas kezelést, lábadozást követően eltelt majdnem egy év. Épp visszatérni készült, amikor egy edzésen az egyik csapattársa alattomos belemenése után bokatörést és szalagszakadást szenvedett. Elment még egy év. Egy ígéretes játékos 17 és 19 éves kora között gyakorlatilag a pályák helyett a kórházakat látogatta. Újbóli felépülése után 19 évesen a tartalékcsapatban kapott szerepet, ahol 11 góllal hálálta meg a bizalmat. Mindez értelemszerűen felkeltette Rákosi Gyulának a figyelmét, aki akkor vezetőedzőnk volt. Így 1988-ban, 19 és fél évesen eljött Páling Zsolt életének nagy pillanata, bajnoki mérkőzésen is magára húzhatta a Fradi címeres mezét. Szerette nagyon, 10 évig ragaszkodott is hozzá.

Páling a Fradi egyik legeredményesebb időszakának meghatározó játékosa volt. „Sisak” odaadó, alázatos játékával, remek elfutásaival, a megalkuvást nem tűrő robotolásaival és nagy munkabírásával lopta be magát a szurkolók szívébe.

1992-ben két alkalommal a nagyválogatottban is pályára lépett. Azon kevés játékosaink közé tartozik, akik az Üllői úton mutatkoztak be a válogatottban.

A Fradiban összesen 218 mérkőzésen (más források szerint 252) szerepelt és 19 gólt szerzett.

Első bajnoki gólját 1988. november 19.-én lőtte egy Vasas elleni idegenbeli győztes meccsen. És közvetlenül az első gólja után a következő meccsen megrúgta a második találatát is egy Veszprém elleni szintén győztes találkozón.

Utolsó bajnoki gólját 1997. november 8-án otthon a Diósgyőr ellen lőtte, amely győztes gólnak bizonyult.

httpv://youtube.com/watch?v=5JZVjdK7bQM&feature=related&fmt=18

További emlékezetes góljai: Az 1994/95-ös Duddelange elleni KEK párharcban mind az idegenbeli, mind pedig az otthoni meccsen 1 gólt szerzett. (Egyébként mindkét meccs 6:1-es kiütéses Fradi győzelemmel zárult). Emlékezetes volt a csukafejessel szerzett gólja az ETO ellen, bombagólja Vácott, az Újpest elleni idegenbeli meccsen szerzett gólja

httpv://www.youtube.com/watch?v=WMWoqrulR3I&fmt=18

valamint a Magyar Kupa és Szuper Kupa döntőkben szerzett góljai. Több alkalommal győztes góllal örvendeztette meg a Fradi szurkolókat, például 1992. májusában a BVSC ellen idegenbeli, valamint az 1997. novemberében egy otthoni Diósgyőr elleni mérkőzésen is ő szerezte a győzelmet jelentő találatot.

Eredményei játékosként
3-szoros Magyar bajnok: 1992, 1995, 1996
3-szeres Magyar bajnoki ezüstérmes: 1989, 1991,1998
3-szoros Magyar bajnoki bronzérmes: 1990, 1993, 1997
4-szeres Magyar Kupa-győztes: 1991, 1993, 1994, 1995
1-szeres Magyar Kupa-ezüstérmes: 1989
3-szoros Szuperkupa győztes: 1993, 1994, 1995

Fradi-Vác Szuperkupa döntő, Páling góllal

httpv://www.youtube.com/watch?v=rdwGOGFfaik&fmt=18

Emlékezetes mérkőzéseket játszott a Bajnokok Ligájában, hiszen annak a csapatnak is vezéregyénisége volt.

Jubileumi mérkőzései:
100. FTC mérkőzése: FTC-DVTK 3-1, bajnoki (1992)
100. bajnoki mérkőzése: FTC-Békéscsaba 4-2 (1994)

Mint sokan tudják, én mindig elkötelezett Páling rajongó voltam, nekem mindig ő volt a kedvencem. 7 éves lehettem, amikor felfigyeltem egy szőke, lobogó hajú 7-es mezszámú játékosra, aki szakadatlanul fel-le robotolt a vízszintes csíkos, zöld-fehér mezben. Ő volt Sisak. Akkoriban kezdődött a “kultusza” számomra. Nekem ő volt az idolom, a játszótereken én voltam a “kis Páling”. Annyit futottam, mint ő és küzdöttem a végsőkig, ahogy azt ő tette. A 7-es szám azóta a kedvencem, amióta ő abban játszott. Anno csináltattam is magamnak egy 7-es számmal ellátott zöld-fehér pólót és mindig abban játszottam. Számomra ő volt a Number One és mindig nagyon szurkoltam neki, amikor játszott. Ha nem hátráltatták sérülések, akkor legtöbbször a pályán is volt az alatt a 10 év alatt, amíg itt szerepelt imádott csapatomban, a Fradiban. És szorgos, alázatos játékával mindig hasznos tagja volt a csapatnak.

Minden Fradi szurkoló nevében nagyon Sok Boldog Születésnapot kívánok Sisak! Isten éltessen sokáig!

Limpi

Néhány csapatkép Páling Zsolttal, időrendi sorrendben:
Az 1980-as évek végén: indulás előtti fotó formaruhában

Szeiler, Dzurják, Albert, Páling, Telek, Wukovics, Keresztúri, Keller, Vaszil, Simon, Bodnár gyúró, Magyar Z. techn.vez., Rákosi Gyula edző, Albert Flórián elnök, Bánki, Topor, Pintér, Józsa, Kincses, Dukon

Balról: Szeiler, Dzurják, Albert, Páling, Telek, Wukovics, Keresztúri, Keller, Vaszil, Simon, Bodnár gyúró, Magyar Z. techn.vez., Rákosi Gyula edző, Albert Flórián elnök, Bánki, Topor, Pintér, Józsa, Kincses, Dukon

1991-ből, a Levszki legyőzése után:

Deszatnik, Kuznyecov, Balogh, Lipcsei, Páling, Keller

Álló sor balról: Szenes, Simon, Telek, Schneider, Patkós Elöl: Deszatnik, Kuznyecov, Balogh, Lipcsei, Páling, Keller

Egy tabló az 1994-95-ös idényből:

Telek, Lisztes, Lipcsei, Albert, Keller

Állnak balról (csak a játékosok): Balogh, Szekeres, Páling, Hrutka, Neagoe, Kopunovics Elöl: Telek, Lisztes, Lipcsei, Albert, Keller

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Születésnapi köszöntő

    Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 26.
    Szerző: Simon Sándor

    Branikovits Lászlót köszöntjük

    Bejegyzés ideje: 2009. február 5.
    Szerző: Simon Sándor

    Nyereményjáték, 8.forduló

    Bejegyzés ideje: 2009. március 7.
    Szerző: Simon Sándor

    Nagy Béla munkássága

    Bejegyzés ideje: 2009. március 13.
    Szerző: Simon Sándor

    Levesszük a lőlapot

    Bejegyzés ideje: 2009. szeptember 2.
    Szerző: Simon Sándor