1986. február 18-án hunyt el a legendás T-betűs csatársor (Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut), K-betűsként is egyenértékű tagja, Kohut Vilmos. Rá emlékezünk.

Kohut Vilmos Kohaut Vilmos néven született, 1906. július 17-én.

Kohautból Kohutnak a szurkolók nevezték el, mivel könnyebben tudták kiejteni. Pestszentlőrincről a SZAC csapatától igazolt a Fradiba, ahol 1924. április 15-én mutatkozott be, és lett meccsről-meccsre kedveltebb a szurkolók körében. Nem csak a Fradi, de a magyar labdarúgás kiemelkedő egyéniségévé vált. Híresek voltak, lövései, amiket előszeretettel neveztek “Kohut-bombáknak”. Ugyancsak legendássá vált a “Kohut-szög”, amely az alapvonalhoz közelről, igen nehéz szögből szerzett góljainak az eredője volt.

1924-től 1933-ig játszott a Ferencvárosban, mindösszesen 441 mérkőzésen, ahol balszélsőként 228 gólt szerzett. Négyszeres magyar bajnok (1925-26, 1926-27, 1927-28, 1931-32), melyekből az utolsó az egyedülálló 100 %-os bajnokság. Háromszor nyert Magyar Kupát (1927, 1928, 1933), egyszer pedig nemzetközit (1928, KK). A magyar válogatottban 26 mérkőzést játszott, 14 gólt lőtt. Részese volt az 1938-as világbajnoki ezüstérmes csapat sikerének. Az FTC 1974-ben örökös bajnoki címet adományozott neki.

Saját maga két Fradi mérkőzést emelt ki, amelyekre haláláig szívesen emlékezett. Az egyik 1929-ből, amikor a Fradi Montevideoban legyőzte az olimpiai bajnok Uruguay együttesét 3:2-re, a másik pedig 1933 nyarán a hazai kupadöntő, ahol az azévi bajnok Újpest csapatát verték 11:1-re!

1933-ban külföldre szerződött, a szurkolók elismerésük jeléül még verset is írtak hozzá. Pályafutása Franciaországban, az Olimpique Marseille csapatánál folytatódott, ahol 1933-39 között 150 bajnoki mérkőzésen 64 gólt lőtt. A francia közönség is szerette, beceneve “le canon Hongrois”, azaz a “magyar ágyú” volt. Ott is nyert egy bajnokságot és két kupát.

Hiába volt azonban egy francia sztárcsapat megbecsült és elismert tagja, szíve mindig a Ferencvárosé maradt:

“A Ferencváros jelentette számomra a legtöbbet. Amikor csak beléptem az Üllői úti pálya kapuján, mindig megfogott valami. Ilyesmit akkor érez az ember, ha szereti klubját, szereti társait.“

1986. február 18-án Budapesten halt meg. A fradisták emlékében azonban örökké él, idősebb szurkolótársaink bombáit még ma is idézik.