Tátrai Sándor, egykori játékosunk és edzőnk ma lenne 95 éves
95 esztendővel ezelőtt, a mai napon született Tátrai Sándor.
Megint egy olyan név, amely bővebb ismertetést igényel. Annak ellenére, hogy nem csak játékosként, hanem edzőként is letette névjegyét a Ferencváros asztalára.
Tátrai Sándor Thour Sándor néven született 1914. július 8-án. Rákosszentmihályon kezdett futballozni, onnan Salgótarjánba került. Itt fedezte fel a Fradi, a jó képességekkel bíró csatárt. Igen, ekkor még csatárként szerepelt. 1936. augusztus 13-án, jobbösszekötőként mutatkozott be a Ferencvárosban, mégpedig Bukarestben, a Venus csapata ellen, amely mérkőzést 3:2-re nyerte a csapata. A román túra után az újonnan induló bajnokságban is a csatársorban jutott szóhoz (elsősorban Táncos, Toldi és Kemény társaságában), ahol a ranghoz illő gólgyártást is elkezdte. Későbbi “állomáshelyére”, a hátvédsorba is külföldön került, fél esztendővel később, Portóban, ahol a Ferencváros az FC Porto csapatát 8:2-re lépte le. Tátrai Sándor pedig a hátvédsorban maradt, hol jobb-, hol balhátvédként! Ezentúl itt nyújtott megbízhatóan egyenletes teljesítményt, 1944 karácsonyáig gyakorlatilag állandó tagja lett a Ferencvárosnak.
Ezután a Fradi öregfiúk csapatában vitézkedett, mígnem 1958-ban a csapat edzője lett. Első korszakában három esztendeig ült a kispadon, utána az utánpótlásban hasznosította tapasztalatát, majd 1966-ban rövid ideig újra az első csapatnál. Edzői szeméről talán mindennél többet elmond az a tény, hogy 1958.11.02-án ő volt az, aki az alig 17 esztendős Albert Flóriánt a csapatba állította, annak kirobbanthatatlan tagjává tette.
Fájdalmasan korán, 56 esztendősen, 1970 szeptemberében hunyt el.
Nagy Béla “Fradisták futballmezben 2.” című kötete alapján az összeállítást készítette Simon Sándor

Az FTC Baráti Kör hivatalos honlapja