2012. május 19. szombat

Napi válasz, VII.17.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. július 18.

ftcbk-gombok-napivalasz1

A VII.17-én feltett kérdésünk és a helyes válasz.

Kérdés: Ki volt a Ferencváros első fizetett vezetőedzője?

A helyes válasz: Tóth-Potya István

Az első fizetett vezetőedzőt a professzionalizmus beköszöntével 1926 nyarán alkalmazta a Ferencváros. Ő pedig Tóth-Potya István, a korábbi kitűnő csatár lett, aki egyben a hazai edzőképzés apostolának is tekinthető.

Malaky Mihály vezetője volt a csapatnak. Pataki Mihály eleinte kiváló játékos, később amolyan játékos-edző, de még nem fizetett státusban.

Blum Zoltán pedig Tóth-Potyát követte az edzői kispadon, ily módon ő volt a második fizetett edző.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör hivatalos honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2011. október 19.
                      Szerző: Simon József

                      Nyereményjáték, a 7.forduló eredményei és a pillanatnyi állás

                      Bejegyzés ideje: 2009. március 6.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Baráti Körben: 2010. szeptember

                      Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 28.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Fradi dicső múltja, 30.rész – 1931-32

                      Bejegyzés ideje: 2009. április 30.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Miért?

                      Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 12.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Napi válasz, VII.9.

                      Bejegyzés ideje: 2009. július 10.
                      Szerző: Simon Sándor