2017. június 24. szombat

Isten hozta Tanár Úr! Beszélgetés Prukner Lászlóval

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. június 11.

Befejeződött a bajnokság, aminek vége előtt közölték az angol edző nem maradhat. Elindult a találgatások széles áradata, ki lesz az utód? Aztán kinevezték a Ferencváros új vezetőedzőjét. Illetve dehogy vezetőedzőjét, egyenesen a szakmai igazgatóját, aki az első csapatért közvetlenül is felel. Sokan, sok embert vizionáltak a Fradi edzői kispadján, ám az kevesek fantáziájában fordult elő, hogy ez az ember a szakmai munka egyértelmű meghatározója is lesz. Mert eddig az volt a módi, hogy a szakmai munkáért az angol tulajdonos felel. Eddig!

2010. június 4-én délelőtt 10 órakor mérföldkőhöz érkezett a Ferencváros. Szimbolikus a mérföldkövet említeni, hisz lehetett volna kilométerkövet is. Tudjuk, a mérföld napjainkban még mindig mértékegység Angliában, amúgy tradicionálisan is. Vegyük úgy, a mérföldkő kifejezés pontosan jelzi 2010 nyarán a Ferencvárost. Egy fontos igazodási pont, amely meghatározza egy angol tulajdonú csapat magyar jövőjét. A mérföldkő neve: Prukner László. Az edző, akit eddigi munkája Kaposvárhoz kötött, az edző, aki onnan is elismertté tudta tenni a nevét a magyar labdarúgó társadalomban. Az edző, aki jelenleg az MLSZ-ben felel a hazai edzőképzés legmagasabb szintjéért, az UEFA rendszerű képzésért, ezen belül is a mágikusan használt Pro-licenszek kiadásáért. Akinél vizsgáznak a jövő edzői. Az edző, aki nem csak edző, hanem pedagógus is, hiszen eddigi pályája párhuzamosan zajlott a pályán és az iskolában. Az edző, aki az említett dátumtól részese a Ferencváros immár 111 éves történelmének. Az edző, aki a fradisták számára ezentúl nem csak egy edző. Hivatalos beiktatását követően vele beszélgettünk arról, honnan jött és hová tart.

Prukner László 1960. november 14-én Sztálinvárosban született. Születési helyének megnevezése is utal a korra, az akkori magyar viszonyokra. 1960-ban még Sztálinváros volt a mai Dunaújváros. Születése után nem sokkal keresztelték, vagy talán helyesebben, nevezték át Dunaújvárossá, öccse így már dunaújvárosi lett. Édesapja a Kaposvárhoz közeli Kaposmérőről, édesanyja Erdélyből, Marosvásárhelyről származik, útjuk Somogyországban keresztezte egymást. Miután összekerültek, sorsukat és lakhelyüket az apa foglalkozása határozta meg. Fizikus volt, aki Sztálinvárosban kapott munkát. Itt született meg első gyermekként László. Édesapja a munkája mellett szerette a sportot, társadalmi munkában hamar tagja lett a helyi sportmozgalomnak. Részese és tagja volt a dunaújvárosi labdarúgást és kézilabdát irányító testületeknek, magának a sportklub elnökségének is. Példának okáért akkor is, amikor a labdarúgó szakosztály edzője egy bizonyos Novák Dezső volt. Prukner László szerint talán ez az első ferencvárosi kötődése. Arról nem is beszélve, hogy ezen korban, 18 évesen tagja lehetett annak a labdarúgó csapatnak, amelyet Novák Dezső edzett.

De ez nem elbeszélés, sokkal inkább interjú. Kövessük hát ennek a műfajnak a szabályait. Egy ponton mégis kicsit eltérve: hiszen Prukner László már a beszélgetés kezdetén megtisztelt azzal, hogy nem kell magázódnunk, így az interjúban sem futunk ilyen értelmű tiszteletköröket.

– Immár mondhatom, szerencsére, szokásaink szerint kezdjük a gyermekkorral. Szüleidről, a családodról kérdezlek. Mik azok a gyökerek, amelyek Prukner Lászlót a sport, ezen belül a futball felé fordították?
– Édesapám a Kaposvárhoz közeli Kaposmérőről indult. Messze jutott, az ELTÉN végzett fizikus lett. Édesanyám Erdélyből, Marosvásárhelyről származik, a családjuk a háború idején menekült Magyarországra, egészen pontosan Kaposmérőre. Innen a szüleim ismeretsége, így kerülhettek össze. Sorsukat apám foglakozása nagymértékben meghatározta, hiszen elhelyezkedésétől függően kellett költözniük. Mivel apám Sztálinvárosban, a Vasműben kapott munkát, oda költöztek, ott kezdődött el igazán a közös életük. Ott születtem én, majd négy évvel később az öcsém, igaz, ő már Dunaújvárosban, hiszen közben megváltozott a város neve. A Vasmű azonban továbbra is az ipar, a szocialista ipar fellegvára maradt. Mint ilyen, támogatta a sportot is. Önként vagy pártutasításra, ez ebből a szempontból mindegy. Édesapám szerette a sportot. Társadalmi munkában nagyon hamar bekapcsolódott ennek a szervezésébe, a Dunaújvárosi Kohász sportegyesületben számos funkciót betöltött. Volt szakosztályvezető a kézilabdában, volt a futballban, bekerült a sportklub elnökségébe. Édesanyám ugyancsak sportszerető volt. Innen az indíttatás, amely a későbbiekben meghatározta a sportszeretetemet.

– Mikor és hogyan fordultál a futball felé?
– Én mindig testnevelés szakos iskolákba jártam. Mondhatni, szerencsém, hogy éppen abban az időben kezdték el ezeket Magyarországon. Abban a korban azonban 12 éves kor alatt még nem lehetett specializálódni, egy-egy sportágra szakosodni. Szisztematikusan oktattak minket az összes alapsportra. Kéthetenként váltva foglalkoztunk egyéni sportágakkal, atlétikával és tornával, majd labdajátékokkal, ott viszont mindennel, nem csak a labdarúgással. Magam például jó atléta voltam, középtávfutóként is számoltak volna velem, de jól szerepeltem a 60 méteres sprinttávon is. Ezzel együtt, amint lehetett választani, én a futballt választottam, mindjárt 12 éves koromban.

– Végigjártad a ranglétrát?
– Természetesen. Így kerültem 18 évesen a Novák Dezső edzette első csapat keretébe. Akkor még nem mutatkozhattam be az NB I-ben, de nagy élmény volt az együttes munka. Három évvel később Pécsre kerültem a PEAC csapatához, hiszen akkor tanulmányaim ebbe a városba kötöttek. Itt a megye I-ben játszottam. Érdekesség, és újabb Fradi csatlakozási pont, hogy az ős pécsi Garami József felfigyelt rám és marasztalt. Én azonban egy véletlen találkozás okán Szegedre kerültem, a Kaszás Gábor edzette NB I-es SZEOL-hoz. Nappali tagozaton tanultam, közben együtt edzettem az NB I-es csapattal. Elmondhatom, tanultam itt is, ott is.

– Milyen poszton játszottál?
– Jobb oldali, amolyan felfutó középpályás voltam.

– Dunaújváros, Pécs, Szeged. Hogy lett ebből Kaposvár?
– 1984-ben kerültem ide, gyakorlatilag haza. Akkoriban a csapat NB III-ban játszott, de jöttünk egyre feljebb, egészen az NB I-ig. A tanulmányaimat levelező szakon folytattam és fejeztem be, majd állást is itt kaptam, ott, ahol most is tanítok. Nem mai kapcsolat ez sem. Megnősültem, a feleségem is ugyanabban az iskolában tanított. Sőt, ő előbb, mint én, általa ajánlottak nekem is állást. Eleinte földrajzot tanítottam, később lett mellé testnevelés is, majd amikor Ausztriából visszajöttem, akkor már csak az.

– Ne szaladjunk annyira előre! Említetted az NB I-et. Akkor első közvetlen emléked a Fradiról innen van?
– Mi az hogy! Az első ilyen szezonunkban 1-0-ra nyertünk a Fradi ellen. Nem kis teljesítmény volt, hiszen a Fradi akkor is Fradi volt, nekünk pedig annyi pontunk volt, mint katicabogáron a pötty. Hiába estünk ki, a Fradit megverni nagy élmény volt.

– Játékosként ez a legnagyobb?
– Gyakorlatilag igen. Emlékszem még egy meccsre, az az Üllői úton volt, egy esti tévés meccs. Kikaptunk, de bennem az ragadt meg, hogy a közvetítő riporter rajtam poénkodott, mikor egy hosszabb keresztlabdát úgy vettem le, hogy az elpattant tőlem. Nem nagy élmény, de előjött…

– Aztán volt egy légiós korszakod is…
– Igen, 27 éves koromban „visszahívtak” katonának. Amikor leszereltem, 1989-ben lehetőségem volt külföldre szerződni. Először Németországban voltam próbajátékon és miközben az ottani eredményeket vártam, jött az osztrák ajánlat, ami végül realizálódott. Ausztriába az SK Altheim csapatához szerződtem. Mielőtt rákérdeznétek, fizetésnélküli szabadságot kértem és kaptam az iskolától, ahol tanítottam…

– Tényleg rákérdeztünk volna, hisz ma is ez a helyzet. Miért ilyen fontos ez Neked?
– Mert mindig fontosnak tartottam, hogy ne csak egy lábon álljak. A tanítás nekem mindig megadta azt a biztonságot, hogy van egy másik út is. És természetesen nagyon szeretek tanítani, nem véletlenül választottam ezt a hivatást.

– Félbeszakítottunk. Mi történt Altheimben? Igazak a hírek, hogy a játék mellett dolgoztál is?
– Igen! Az ott töltött két évemből mintegy másfél évig a játék mellett segéd- és betanított munkásként dolgoztam, irodai forgószékek összeszerelését végeztem, amit soha nem szégyelltem.

– Ott lettél edző is?
– Már a nyolcvanas évek közepén megszereztem az edzői munkához szükséges képesítést, ám azt először valóban ott használtam a junioroknál, majd hazatérve egyre inkább. El kell mondjam, az életemben ez az időszak egy meghatározó élmény volt. Megismertem egy más kultúrát, amely igencsak inspirálólag hatott rám. A csapat az gyakorlatilag amatőr volt, ám olyan infrastruktúrával, amit sok magyar csapat megirigyelhetne. A szurkolókról pedig legyen elég annyi, volt, hogy a csapat edzőtáborozásának a költségeit összedobták. Elképzelhető ilyen idehaza? Amikor hazatértem komoly dilemma elé is állítottak, felajánlották ugyanis, hogy telepedjem le ott. Végül nem ezt a lehetőséget választottam, hazatértünk.

– Ez 1991-ben történt, akkor tértél haza, természetesen Kaposvárra. Ha jól tudjuk, nem csak edzőként, és nem volt minden zökkenőmentes…
– Valóban nem. Elsősorban játékosként számoltak velem, ám egyre hangsúlyosabb lett az edzői énem, aki alkalmazni akarta az Ausztriában megismerteket is. Ebben a tekintetben találkoztam falakkal, de nem rettentem meg. Elsősorban az utánpótlásban dolgoztam, akire azonban periodikusan számítottak az első csapatnál is, mint másodedző. Az utánpótlásban komoly eredményeket is elértünk, hiszen volt olyan év, hogy bajnokságot nyertünk, mégsem juthattunk a legmagasabb osztályba, mert az akkori szabályok szerint csak az a csapat juthatott oda, amelyiknek NB I-es csapata volt. Hektikus idők voltak ezek Kaposvárott, 2001-től például két év alatt hat edzőt elfogyasztottak.

– Hogy 2003-ban Te következhess és eljöhessen a kaposvári csoda. Hogy is volt az, mikor feljutottatok az NB I-be?
– Az azt megelőző szezonban három meccset kaptam, mint ideiglenes edző, azt mind megnyertük, így véglegesítettek. Aztán a következő szezonban feljutottunk, már jóval a befejezés előtt.

– Ekkor közölték az újságok Tőled azt, hogy „Jó reggelt, szép napot Kaposvár!” ?
– Hűha! Miket nem idéztek? Igen, ez így volt. Hosszú idő, 17 év után lett újra NB I-es csapata a városnak, utoljára akkor volt, amikor még én is játszottam.

– Tudjuk, ezt a kaposvári futball aranykora követte. Soha nem volt még a történelemben ilyen hosszú és folyamatos NB I-es tagsága. A szakma is megismerte és elismerte Prukner Lászlót. Nyilván ennek is az eredménye, hogy a neved a Fradi edzőjének neveként felmerülhetett. Persze, közben az MLSZ azzal is megtisztelt, hogy irányíthatod a hazai edzőképzést, ezzel együtt a Pro-licenszes tanfolyamokat is. Mi a véleményed a hazai edzői szakmáról, annak színvonaláról?
– Azt gondolom, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarországon a futball nagyon mély erkölcsi válságba sodródott. Pedig, mint mindig, ma is az egyik legnagyobb identitáshordozó sportág lehetne. Sajnálatos, hogy mégis ide süllyedt. Fontos, hogy az az elv, amit jó időben, jó helyen felismertek, hogy a magyar edzőképzés csatlakozzon, az európai véráramba, az tovább éljen. Az edzők sorsa azonban nem elválasztható a magyar labdarúgás sorsától. Ahogy a futballt megítélik, vele az edzőket is. Ez egy nagyon komplex folyamat. Akkor lesznek a magyar edzők elismertek, ha a magyar futballt is újra elismerik.

– Ugorjunk egyet. Mint tudjuk, elnyerted a Fradi edzői tisztét, jöhetnek a kényesebb kérdések. Mik a terveid a Fradival? A játékosállományhoz illeszted a taktikát avagy egy leendő taktikához választasz játékosokat?
– Nem mondom, tényleg bele a közepébe! Egyet kell leszögeznem. A Fradinak a történelemben kialakult tradíciói vannak, amit a játékra is le lehet fordítani. Jelenleg úgy tűnik, a Fradi elvesztette a rangját, de azt vissza lehet állítani. Nem központilag, nem másra várva, hanem önerőből. A Fradit mindig a kombinatív játék, a kreatív futball jellemezte. Mindaz, ami edzőként a legközelebb áll hozzám. Ebben nem volt nehéz egymásra találnunk. Az is tény, az utóbbi időben nem ez jellemezte a Fradit. Meg kell találnom a módját, hogy ez visszatérjen. A Fradinak nem elég egy taktikai elemet játszania. A játékosoknak az edzéseken minimum két rendszert el kell sajátítaniuk, amelyeket akár meccs közben is tudnak váltani. Ehhez kombinatív játékosok kellenek, akik több poszton is használhatók. A mai csapatban is vannak ilyenek, a jövőben az igazolásoknál is ezek a játékosok lesznek előnyben. Vissza kell hozni azokat az időket, amikor a Fradi dominálja a mérkőzéseket, nem fut az eredmény után, hanem irányítja azt.

– Mit mondtak Neked? Lesz az ilyen igazolásokra pénz?
– Ez nem csak a pénztől függ. Kaposvárott a Fradi lehetőségeit tekintve jóval kevesebb pénz volt, mégis lehetett megfelelő játékosokat találni, akik megfelelő munkával igazán piacképessé váltak. A Fradinál is lehet! A leendő játékosoknak is tudniuk, érezniük kell, hogy a Fradi az egyetemes magyar sportkultúra része és talán a legfontosabb eleme. Az ő hozzáállásuk, munkájuk is része kell hogy legyen annak a folyamatnak, hogy a Fradi a lehető legrövidebb időn belül visszaállíthassa helyét ezen a ranglétrán. Első tehát a munka, a munkába vetett hit, ami ezen a szinten magával hozhatja az eredményességet.

– Hány fős kerettel képzeled el a munkát? Milyen posztokra szeretnél még igazolni?
– Itt is figyelembe kell venni a magyar viszonyokat. Úgy érzem, a keret létszáma 18 és 22 között lesz. Ennél több játékos folyamatos versenyeztetése óhatatlanul feszültségeket szül, hiszen akkor egyeseknek esélyük sincs odajutni a csapathoz. Akkor meg minek őket fizetni? Amúgy is van, szerencsére immár az NB II-ben versenyző második csapat, amelyből, ha nagyon kell, lehet meríteni. Az út ugyanis nyitva áll. Ha valaki a második csapatnál kiemelkedően teljesít, megválthatja jegyét az élvonalra. De ez a csapat abból a szempontból is fontos, hogy az első csapatnál nem játszók ott folyamatos, megfelelő színvonalú játéklehetőséget kaphatnak. Nem kerülöm ki a posztokat sem. Ahogy említettem, a Fradit a támadófutball, a kreatív támadófutball kell, hogy jellemezze. Ehhez nyilvánvalóan szükséges a támadószekció és a középpálya támadórészének a megerősítése is. A csatársorban nem csak erőcsatárra, játszó csatárra is szükség van, olyanra, aki az erőcsatár által lefejelt vagy továbbított labdát meg tudja játszani, abból meg tud indulni vagy vissza tudja azt adni. A középpályán pedig minimum két játszani is tudó, előre is kreatívan játszani tudó játékosra van szükség. Szükség van védekező és a széleken támadni tudó középpályásra is. A kulcs azonban az, hogy az adott játékos variábilis legyen, több szisztémában is tudjam használni. Egy védekező középpályás adott esetben tudjon belső védőt is játszani, vagy egy jobb oldali védő jobb oldali középpályásként is játszhasson, persze a baloldalon ugyanez legyen a helyzet. Én ebben gondolkodom.

– A taktikai elképzeléseidet illetően hogy gondolod, az első csapat alatt mindenki az első csapatnak megfelelő hadrendben kell, hogy játsszon?
– Dehogy! Az első csapat játékrendjét, mint mondtam, a klub tradíciói jelölik ki. Valahol ez persze igaz az alatta levőkre is, hiszen ők is ebben a klubban játszanak. Ám az edzőkollégáknak nem szabad megkötni a kezét, ők is az általános vezérelvek mentén az adott játékosállományhoz igazíthatják a taktikát. Ez sohasem lehet a vezetőedző személyétől függő, ezt csak az befolyásolhatja, milyen mezt viselnek. A vezetőedző személye változhat, de a Fradi az örök. Természetesen, mint a szakmai munkáért felelős vezető, amíg ebben részem lehet, mindenkinek mindig folyamatosan a rendelkezésére állok és egyeztetek velük. Az utánpótlás helyzetét is át kell néznem. Egy biztos, ami jó és előremutató, az továbbra is megmarad. Én ehhez teszem hozzá azokat a gondolatokat, amivel segíteni tudok.

– Beszéljünk egy kicsit a csapatkapitányról. Annál is inkább, mivel a csapat emblematikus kapitánya, Lipcsei Péter visszavonult. Mi az elképzelésed erről a tisztről?
– Alapvetően az, hogy ezt a csapatnak kell megválasztania. Nálam mindig ez történt, a csapat tagjai választották meg a kapitányt és a helyettesét. Ezen kívül én javasoltam két embert, aki képviselték vagy a fiatalokat vagy a külföldieket. Ez volt a négytagú csapattanács, akikkel konzultálhattam a csapat ügyeiről. Nálam a játékos mindig egyenrangú partner, akikkel, akiknek képviselőivel egyeztetek. Ha megállapodunk valamiben, onnantól kezdve nincs pardon, mellébeszélés, akkor mindenkinek ugyanabba az irányba kell húzni.

– Beszéltünk a szakmáról, de hogyan lehetne a Fradi egykori legendáit visszacsábítani a Fradihoz?
– Ez nem megy vezényszóra. A múltban elért eredmények mindenkor tiszteletet érdemelnek, amiket tisztelni is kell, de csak erre nem lehet hivatkozni. A magam részéről én örömmel veszem, tárt karokkal várom mindenkinek a segítségét, aki segíteni akar. Akár úgy is, hogy nyitott szemmel nézelődvén a pályák környékén tehetségeket fedez fel, akiket a Fradi figyelmébe ajánl. Gondolom, ez régen is így működött, szeretném, ha a jövőben is így lenne. De még egyszerűbbet mondok, a jelenlétükkel is segíteni tudnak, sokszor elég ott lenniük a lelátón. Úgy látom, most a legnagyobb szükség az egység megteremtésére van. Úgy az öltözőben, mint azon kívül. Akik az öltözőn belül vagyunk, kötelességünk, hogy egymásért és a klubért is küzdjünk. Akik pedig azon kívül, úgy a vezetők, mint a szurkolók, hogy támogassák ezt a harcot. Az öltözőn kívül mindenki elmondhatja: „Az én csapatom sohasem veszített!” Egy edző ezt csak szeretné elmondani, habár papíron vagy a mágnestáblán ő is megnyer minden meccset. De veszíteni csak az ő csapata tud.

– És a szurkolók? Ők is visszacsábíthatók?
– Meggyőződésem, hogy igen. Nem kell más hozzá, mint az, ami valaha adott volt. Ha valaki belép a stadionba, akkor felejtse el, honnan, milyen közegből jött, akkor azonosulni tudjon azzal, amit a klub jelent. A Fradi esetében ezt egyedülálló módon nevesítették is: a fradizmussal. Én ezért fogok dolgozni, ezt kérem a munkatársaimtól, a játékosaimtól. Számomra a kérés sokkal hasznosabb, mint a követelés. Ezért kérem a szurkolókat is, higyjenek a csapatban, higyjenek a tradíciókban gyökerező munkában. Én tudásom szerint a legjobbat fogom adni, a legjobban fogom a csapatomat, mostantól a Fradit felkészíteni. Ennél többet nem tudok ígérni.

– A beszélgetés végén még egy kérdés nagyon idekívánkozik. Három éves szerződést kötöttél. Mivel lennél elégedett fél, egy és három év múlva?
– Leginkább azzal, ha három év múlva ugyanígy leülhetnénk és beszélgethetnénk a Fradiról. A fél, meg egy éves intervallumok nem mozgatnak meg. Azon belül mindig a következő meccs, a következő megoldandó feladat a legfontosabb, arra kell készülni és megoldani.

– Köszönjük a beszélgetést. Sok sikert kívánunk a nem kis munkához. Isten hozta Tanár Úr!
– Én köszönöm a lehetőséget, örömmel válaszoltam a kérdésekre. Legközelebb folytathatjuk.

Simon Sándor és Istenes Tibor

A beszélgetés ideje: 2010. június 6.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

6 hozzászólás

  1. trebla77 írta:

    Nagyon köszönjük! Ennek itt volt az ideje.
    Jó lenne ha Prukner Úr és közöttetek ez élö kapcsolattá válna, hiszen a felmerülő kérdésekre így lehetne kimerítő válaszokat kapni.Ez egy hiteles forrás, Ti is hitelesek vagytok.
    A semmitmondó tévés nyilatkozatok helyett, lehetne egy napló szerü, akár monológ formában megjelenített edzői gondolkodás, hetente visszatérő formában.
    Én abban hiszek, hogy most végre egy nagyon sikeres időszak előtt állunk, függetlenül az eredményektöl(azért nem nagyon) Végre felzárkózunk a régi helyünkre, a nemzetközi élmezőnyhöz. Gazdasági téren is.
    Köszönjük,köszönöm a munkátokat ránk fért már a jó hír!

    Hozzászólás ideje: 2010. június 11. 10:31

  2. Franto írta:

    Nem tagadom, már nagyon vártam ezt a beszélgetést! Sok interjút olvashattunk a Tanár Úrtól kinevezése óta, de tudtam, hgy az igazi az úgyis itt fog megjelenni a Baráti Kör oldalán.

    Azt hiszem sokak nevében mondhatom, hogy Prukner László személyében az egyetlen olyan edző került hozzánk a magyar edzők közül, akinek szinte kivétel nélkül mindenki örül és akiben mindenki megbízik.

    A Trebla álltal említett naplót én is nagyon szívesen olvasnék!

    Kedves Tanár Úr!

    Kívánok nagyon sikeres munkát és azt, hogy az következő években legyen nagyon sok közös örömünk! Találja meg a közös nevezőt mindenkivel, legyen óvatos a “hiénákkal” és a munka idővel biztosan meghozza a gyümölcsét…

    Hozzászólás ideje: 2010. június 11. 13:10

  3. helios írta:

    Tisztelt TANÁR ÚR!
    Nagyon régen nem hallottunk ilyen bölcs szavakat a Fradival kapcsolatban,ez a tiszta hang méltó a csapat 112 éves multjához.Sok sikert kívánunk munkájához,bízunk a várt eredmények bekövetkezésében,soha ne adja fel a kűzdelmet,hiszen a Fradinak sok ellensége van hazánkban,de le lehet őket győzni tudással,akarattal,összefogással.
    Isten hozta a nagy FRADI családban.

    Hozzászólás ideje: 2010. június 16. 15:07

  4. Herkules írta:

    Pruknert üdvözöljük, nagyon jó, hogy elvállalta, nagy kihíváss ez neki. Mindent beleeeee Hajrá FRADI!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. június 16. 23:54

  5. Bakri68 írta:

    Üdvözlünk Tanár úr!

    Sok sikert kívánok még a jó öreg NYILT el tudnám kébzelni melletted segítőnek!!???

    A fiatalokhoz nagyon jó szeme van,és valjuk be jó szakember és tisztelik a fradin belöl is,bár páran szeretnék elfeledni!!!!!!!!!!!!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. június 28. 20:01

  6. Ottokár magántanár írta:

    Én egy őszinte embernek látom a “tanár urat” mindenféle beképzeltségtől mentes és a csapattal együtt küzdeni akaró egyéniséget feltételezek az ő személyével kapcsolatban. Sok sikert kívánok! Remélem sokáig ő lesz a Fradi trénere és a sikerek is jönni fognak.

    Hozzászólás ideje: 2011. február 22. 11:52

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Napi válasz, VII.31.

    Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 1.
    Szerző: Simon Sándor

    Egyérintő

    Bejegyzés ideje: 2009. november 27.
    Szerző: tibu1

    Varga Zoltán Sportpálya Zuglóban

    Bejegyzés ideje: 2013. október 5.
    Szerző: SzB

    Isten hozta Tanár Úr! Beszélgetés Prukner Lászlóval

    Bejegyzés ideje: 2010. június 11.
    Szerző: Simon Sándor

    Fradi évfordulónaptár: 2011.03.18.

    Bejegyzés ideje: 2011. március 18.
    Szerző: Simon Sándor