2024. március 29. péntek

Mi jár a fejemben? A Fradi.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2013. október 10.

Tegnap olvastam egy írást, amely minden szavával megfogott. Mivel az írás szerzője már korábban megtisztelt a barátságával, engedélyét kértem, hogy itt is megjelentethessem. Megadta. Íme az írás.

Fradi logoA foci a közönségért is van. A profi labdarúgás pedig aztán de pláne. Az optimális eset természetesen az, amikor a közönség és csapata harmóniában van egymással. A Ferencváros tábora hatalmas, erős és nagy. Az volt, és minden mái nyavalyánk ellenére az még ma is. A tábor szót, most természetesen nem szigorúan csak a zászlós B-közepes szurkolóinkra értem. Köztudott, hogy egy igazán jó és szenvedélyes szurkolótábor hatalmas hajtóerőt jelent bármely csapat számára. De mégis van olyan, előfordul, amikor a legjobb, a legszenvedélyesebb, a maga módján tökéleteset teljesítő szurkolótábor sem tud segíteni a csapatán. Ennek rengeteg oka lehet, szakmai és egészen más jellegű, amit itt most részletesebben nem bontanék ki. De, egy bajban lévő, egy megtorpant csapat, egy jó, egy szenvedélyes szurkolótábor támogatásával sokkal könnyebben lábalhat ki a bajból és hagyhatja maga mögött a nehéz periódusokat.

Tehát a közönség, a szurkolók, a szurkolás, és a csapat.

Most megpróbálok röviden elmesélni egy történetet, az én történetemet. Hogy használok-e ezzel vagy sem, azt természetesen nem tudhatom, mindenesetre leírom, már csak a szurkolók, a szurkolás fontossága, és annak milyensége, minősége, szenvedélyessége, minden körülmények között a választott csapatunk támogatása kapcsán is, hogy van jelentősége, az én esetemben volt jelentősége.

Jómagam bevallottan azok közé a szurkolók közé tartozom, aki tudja, aki emlékezik arra, hogy hogyan, miképpen vált azzá, majd a kezdeti ismerkedés után, az évek hosszú sora alatt hogyan mélyült el az FTC iránti rajongása.

Amint azt előrevetítettem, most nem írom meg a teljes történetet, mert az felérne egy kisebb regény terjedelmével, tehát csak kivonatosan, bár ezt is győzze csak végigolvasni az, aki belekezd.

Az én történetem, ismerkedésem, majd „örök szerelmem” a Ferencvárossal a hajdúságban, egy elzárt tanyavilágban kezdődött. Azokban az években, amikor az értelmem a foci felé fordult, bajnoki eredményességben idehaza minden a Dózsáról kezdett szólni. De a környezetemben élő dolgos paraszt- és iparos emberek többségének a szeme mégis akkor kezdett valami számomra különleges, alig megfogalmazható fényben csillogni, amikor az FTC került szóba. Ebből, és ahogyan beszéltek arról a csapatról, én, még a legkisebb kölök is megértettem, hogy az FTC valami más, valami nagyon különlegesen más, fontosabb dolog lehet, mint bármilyen másik csapat az országban. Más, több mint a többi, több mint például a Dózsa vagy a Vasas, pedig ugye akkoriban ők is nagyok voltak s híresek, és mégis.

A Fradi volt az én környezetemben élő emberek többségének, a Tanító bácsimnak a tanyasi iskolámban a CSAPAT. A Fradi volt a környezetemben élő emberek „imádsága”, és nem csak akkor, amikor fociról beszéltek. Tehát számomra is megvolt a csapat választáshoz „ágyazva”, még ott a távolban, a főváros kilencedik kerületének híres-neves csapatától kilométerekben kifejezhető hatalmas távolában is. Pedig a csábítás az előttem is ott lett volna, mert természetesen a környezetemben sem csak Fradisták éltek. Ráadásként én már azt a korosztályt képviselem, aki találkozott a rádiózással, a televíziózással, a sajtóval, még ott vidéken is. Az a gyerek pedig, lásd napjaink külföldi divatcsapatai esetében, aki rádión vagy tévén is találkozhat valamivel, bármivel, például a focival, azok hajlamosak a fogékony korukban a legeredményesebb, a legtöbbet dicsért, a legtöbbet hallott dolgok felé fordulni, akkoriban pedig ezek a csapatok, a Dózsa, és a Vasas voltak. De nem az én esetemben!

Aztán következett a Fradi iránti elköteleződésem második stációja, egy újabb lépcsőfok. Az, amikor életemben először szembesültem a Fradi szurkolók erejével, szenvedélyével. Persze akkoriban ezekről a kifejezésekről, fogalmakról, a tartalmukról, a jelentésükről, jelentőségükről még fogalmam sem lehetett. Csak éreztem.

Történt, hogy egyszer, egy alkalommal, amikor Debrecenben, a Tuncsik nagymamámnál voltam elhelyezésben, hogy éppen egy Fradi-Dózsát közvetített a televízió. Az volt az én első tévén látott Fradi-Dózsám. A nagyi szomszédságának a jóvoltából történhetett, akiknek akkor már volt tv készülékük. A szomszéd fia, Feri, akivel álltónap együtt játszottunk, aki már akkor Fradistának vallotta magát, Ő már tudta, naná idősebb is volt tőlem kicsit, meg azért csak városi gyerek volt, hogy mi az szurkolni egy csapatnak. Nos, vele, az Ő családjával és sok szomszéddal együtt néztem azt a mérkőzést. Mondom, a Fradi akkor már ott motoszkált a fejemben, de a mérkőzés végére már több volt az, mint csak „motoszkálás”. Akkor, ott, azt a mérkőzést nézve, valami különleges történt velem.

A játéktéren történtekre már nem emlékszem, a Szőke Pista neve még csak-csak be-be villan, és a Szentmihályi Antalé, a Dózsa kapusának a neve, mivel sok párharcuk volt azon a mérkőzésen. De a közönséget, a Fradi közönség zúgását, morajlását még mindig hallom, még most is hallom, amikor e sorokat írom, pötyögöm a klaviatúrán, és azt a jóleső borzongást is érzem, ami akkor ott, a tévékészülék előtt ülve töltött el. Amikor az FTC támadott, akkor a televízión át is jól érzékelhetően átjött, hogy majd felrobbant a stadion, akkora volt a Fradi szurkolók támogatása a csapatuk felé. Már abban a pillanatban hajrázásba kezdtek, amint valamelyik játékosuk átlépett az ellenfél térfelére. Szabadrúgásoknál, szögleteknél, helyzeteknél pedig attól féltem, hogy felrobban a készülék. Valaki, a közvetítés szpíkere közben a Dózsa eredményeit sorolta, a játékosaikat dicsérte, mint a legjobbakat, miközben a stadion többsége mégis majd megőrült azért a másik csapatért, a Ferencvárosért. A gól, a GÓL mámorát, egy Fradi gól mámorát pedig akkor ott, abban a túlzsúfolt debreceni szobában éreztem meg, éltem át életemben először. Csak arra emlékszem, hogy akkora üvöltés szakadt fel a környezetemben ülő emberekből, hogy az szerintem komoly veszélyeket hordozott a ház statikai állapotára nézvést, engem pedig valaki felkapott és dobált a levegőbe, miközben mást sem kiabált, csak hogy gól, gól, gól, vezetünk! Ez volt az életemben az első találkozás a Fradi közönséggel, még ha televízión keresztül is, ezt a találkozást nevezem én a közönség faktornak az életemben.

De aztán eltelt még néhány év a teljes gyökérzet, a mély gyökérzet kialakulásáig. Édesanyámhoz kerülve már nekünk is volt saját televíziónk, és én mindent néztem, mindenféle műsort, amit csak lehetett, és legfőképpen minden sportközvetítést. Minden eseményt, minden sportág minden eseményét, bajnokságát, nemzetközi versenyeit, mindent, ami akkoriban képernyőre került.

De vissza a focihoz, a Fradihoz. A Dózsa akkoriban, azokban az években tényleg egyedülálló sorozatot produkálva, többszörös bajnokként, zsinórban és sorra játszotta a BEK mérkőzéseket, nem egyszer csak az elődöntőkben elbukva. És nem senki csapatok ellen játszottak ám, hanem Juventus és Bayern kaliberű klubok ellen. De nem és nem, megnéztem az ő mérkőzéseiket is, ha kupameccsük volt, szurkoltam értük is, mint minden más magyar csapatért is, de igazi várakozással, őrjítő izgalommal akkoriban én már csak a Ferencvárosról szóló híreket, mérkőzéseket vártam. Annak ellenére is, hogy a Fradi akkoriban kicsit gyengébben teljesítve, generációváltással küzdött.

Aztán eljött az a nap, amikor minden eldőlt, amikor tudatosult bennem, hogy csak azért is, hogy visszavonhatatlanul, és mindörökkön örökké FTC. Az volt a Dalnoki Jenő bácsi féle csikócsapat, az én legnagyobb kedvencemmel, a Fradisták Hosszú Nyolcasával, Nyilasi Tibivel az élén. És milyen érdekes, az a nevezetes nap, a végleges elköteleződésem napja, éppen az egyik legsúlyosabb vereségünk alkalmával érkezett, talált meg, az volt az emlékezetes 3-8 –as vereségünkkel véget ért mérkőzésünk a Dózsa ellen. Azt a mérkőzést olyan társaságban volt alkalmam végignézni, végigszenvedni, nem szégyellem, sírni, tőlem idősebbek, felnőttek társaságában, ahol egyedül én voltam Fradista. Nem részletezem, de az utolsó, a legutolsó cseppig ki kellett akkor és ott ürítenem a keserűség poharát. Emlékeim szerint, akkoriban kiskrapekként nagyon dühös voltam arra a régi meccsnézős társaságra. Ma hálával és köszönettel gondolok rájuk, ők nem is tudják, de nagy szolgálatot tettek akkor nekem.

„Röviden” összefoglalva így kezdődött, mélyült el ragaszkodásom a Ferencváros iránt. Ami már itt, Pesten ért, amivel már csak itt Budapesten, a Fradi közvetlen közelében találkozhattam, amikor igazi méregzöld szurkolókkal találkoztam, először csak a munkásszállón, ahol laktam, aztán a meccseken, majd ahogy bejáratos lettem én is a klubházba, akkor egyesületen belül is… Nos, azt most nem részletezném, az már tényleg „háború, és békényi” terjedelem lenne.

Tudom, hogy sok ezernyi, százezernyi, milliónyi, teljesen különféle történet létezik még az enyémen kívül, ez közülük egy történet volt, az én „röviden” összefoglalt történetem. Most leírtam, hogy aztán ez érdekes lehet-e más számára is, hogy vajon kik olvassák el, kikhez jut el, és használ-e, segít-e valamiben is, azt nem tudhatom. De azt tudom, hogy a közönség, a szurkolók emberi minősége, a szurkolás minősége, tartalma, a valami melletti kiállás, és nem a valami elleni gyűlölködés, az én esetemben döntőnek, meghatározónak bizonyult. És régen az mellett, hogy nyilvánvalóan akkor sem csak szentekből állt a Fradi tábora, még igenis döntően erről szólt a szurkolás. A játék és a csapatunk feltétel nélküli szeretetéről!!!

Bátran állíthatom, hogy esetemben a Fradizmusom elmélyülésében a végső lökést éppen az akkori Fradi szurkolói, az akkori TÁBORA adta. Én azt kívánom, hogy mindig olyan szurkolótábora, olyan emberi minőségből álló tábora legyen a Ferencvárosnak, hogy a most cseperedő fiatalkák, ha az értelmük, és az érzelmük a sport, a labdarúgás felé fordul, még véletlenül se akarjanak más TÁBORBA tartozni, mint csakis a miénkbe, a Ferencváros táborába. Ezen kellene elgondolkodnia manapság sokunknak, még ebben a fékevesztett világban is. Kicsit megállva, mintegy kívülről is rátekintve magunkra, arra, amiben most vagyunk, élünk, és megpróbálni helyes, időtálló, igen, akár áldozatokkal vagy önkorlátozásokkal járó döntéseket is hozni. Mert a szurkolók, a Tábor valóban képvisel és közvetít, szerintem nagyon nem mindegy, hogy mit, és hogyan. ÉRTÉKET kellene!

Aki idáig eljutott az olvasásban, az megérdemli, hogy most elköszönjek tőle, mert sietnem kell a dolgozóba (még szerencsére). Áldás, békesség!

Tuncsik Gábor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

16 hozzászólás

  1. Sörös Gyögy írta:

    – visszavonhatatlanul és mindörökké!

    Hozzászólás ideje: 2013. október 10. 18:18

  2. kritikus írta:

    Vajon ma is könnybe lábadna-e a dolgos paraszt szeme ha a Fradiról hall? Aligha, legfeljebb a röhögéstől. Viszont az én szemem mindennap könnybe lábad ha az FTC-re gondolok. Könnybe lábad és sírni tudnék, hogy mi lett ebből a klubból. Sírni tudnék, hogy Kubatov Gábor az FTC elnöke, ahogy Torgyántól is sírtam. Sírni tudnék az FTC mindenkori vezetőitől, akik mindenféle politikusnak, politikának felajánlották a klubot. Sírni tudnék a sok külföldi játékostól, a náci közönségtől.
    Ez az út, amin ma az FTC jár nem vezet sehova, csak az FTC teljes leépüléséhez. Kitapintható, hogy az FTC mára teljesen érdektelen a társadalom számára. Egy kis réteg-klub lett társadalmi bázis nélkül.

    Hozzászólás ideje: 2013. október 11. 08:02

  3. profi írta:

    Na hát ez….-)
    Kritikus a kritikus.

    Néhány észrevétellel egyetértek, néhánnyal pedig nem. Tény hogy még jelenleg sem a legszebb arcát mutatja a klub, mert egy nagyon válságos időszakból kell kimozdítani az egyesület szekerét, de igenis alkalmas emberek fáradoznak ezen nap, nap után.
    Ezt a “politikai” szálat jó volna már elhagyni, mert úgy hülyeség ahogy van. Ráadásul módfeletti tájékozatlanságról, és a történelem ismeret teljes hiányáról árulkodik.
    A politikai, és a gazdasági elit aktív részvétele nélkül a világon egy, egyetlen egy klub sem tudna létezni. De ezek a potentátok már az egyesületek megalakulásánál rendre ott “bábáskodtak” ez a tény.
    Ez így volt a Ferencváros életében is, és akkor is így volt, amikor a legszebb arcunkat mutattuk a világra. Ha nem hiszi nézzen utána.
    Az általánosítás veszélyeire (náci közönség) pedig a legnagyobb tisztelettel külön is felhívnám a figyelmét.
    Az FTC útját pedig mi írjuk, sokan, például Ön is ha gondolja.
    És kérem, tényleg legyen egy kicsit optimistább, hiszen manapság is rengeteg a komoly, és nagy társadalmi bázist jelentő értékes embertömeg, akik történetesen igaz Fradistáknak vallják magukat, és hajlandóak tenni, áldozni az ügyért.
    Tehát.
    Hitem szerint éppen hogy nem a “leépülés” évei, hanem az ÉPÜLÉS, az ÚJJÁÉPÜLÉS időszaka következik, áll előttünk, a Ferencváros előtt.

    Hozzászólás ideje: 2013. október 11. 08:57

  4. kritikus írta:

    .

    Hozzászólás ideje: 2013. október 11. 09:20

  5. fradi44 írta:

    Akkoriban minden Fradi meccsen kinn voltam.
    Foci, tartalék vagy ifi, kézilabda (férfi,női), hoki.
    Szép volt,szép lesz !

    Hozzászólás ideje: 2013. október 11. 10:26

  6. Dobos Gábor írta:

    Az alapító Springer idejét leszámítva, aki ugye már 1920-ban meghalt, mikor segítette az üzleti világ és a politika az FTC-t a sikerekhez? Legfeljebb Torgyánnál a 2001-es bajnoki címnél, de nem is ünnepelt az egész város, mint mondjuk a hatvanas években, 76-ban vagy akár 92-ben.
    Az FTC társadalmi elfogadottságát, népszerűségét pont az okozta, hogy mindig, mint a legkisebb fiú ment neki a világnak. Ezzel a mentalitással tudott szimpatizálni a társadalom. Most Kubatov miatt szégyenkezhetünk, járhatunk lehajtott fejjel.

    Hozzászólás ideje: 2013. október 11. 10:30

  7. Simon Sándor írta:

    Tisztelt Dobos Úr!

    Rendben, ne vegyük az alapító Springer idejét. Bár az is megérne egy misét. Mert ugye egy ilyen, Springer-jellegű politikai hátszél nélkül nem lehetett volna elindítani egy sikerklubot. Nézzük a következőt, amihez nem kell az időben Torgyánig előre szaladni. Gschwindt Ernő. Dr. Springer Ferenc után az első megválasztott elnök. Nem lehet rá mondani, hogy nem az üzleti világ, sőt a politika jeles képviselője volt. Vezérigazgatója a Gschwindt-féle szesz- és élesztőgyárnak, kinevezett m. kir. gazdasági főtanácsos, igazgatósági tagja a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének, a Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesületének, az Országos Szeszértékesítő Rt.-nek, a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak, számvizsgálója és váltóbírója a Magyar Nemzeti Banknak, tagja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának, számos más kereskedelmi és ipari érdekeltségnek. Elég ez ahhoz, hogy az üzleti világ jeles képviselőjének nevezhessük? Mindemellett a törökbálinti kerület többször is parlamenti képviselőnek választotta meg, tehát úgymond politikusnak is nevezhetjük. Haláláig, 1931-ig volt az FTC elnöke, regnálása alatt lett profi a futball. Ért el sikereket? Nem is keveset, az FTC nevét ekkor ismerte meg igazán a világ, gondoljon csak Uruguay legyőzésére. Az FTC népszerűsége töretlenül nőtt, pedig nem, mint a legkisebb fiú ment a világnak. Azt se feledje, hogy a szocializmus évtizedei alatt a magyar sport, természetesen az FTC is politikai irányítás alatt volt, magasról osztották a lapokat. A Fradi társadalmi elfogadottsága és népszerűsége ekkor is nagy volt, a legnagyobb, mert a háború előtti időszak bőven megalapozta. Akkor már működött a Fradi szeretetének generációkon átívelő, szinte öröklődő folyamata, a pártvezetés sem tudta megtörni. És ez a néptömeg persze, hogy örült a bajnoki sikereknek. A rendszerváltással tört meg a folyamat, nemcsak a Fradiban, szerte a magyar sportban. Az állam, a politika levette a kezét róla, szerencselovagok martalékává vált.
    Ha hiszi, ha nem, a Fradi ma is a társadalom messze legnépszerűbb csapata. Majd meglátja, hogy ha oly sok balszerencse és viszály után újra bajnokságot nyer. Láthatja majd, nem egy város, egy ország is képes lesz ünnepelni. Ha Ön szégyenkezik és lehajtott fejjel jár Kubatov miatt, akkor tegye azt egyes szám első személyben. Én arra is emlékszem, mikor és hogyan vette át a kormányrudat, honnan kellett elindulnia és hol tart most a klub. Ha a politikai hátszeleket nézzük, akkor pedig nem lehet mondani, hogy az a Fradinak fúj a legerősebben. Ugye? Az hogy nekünk is jut egy új stadion, működhet egy valamirevaló csapat, annak speciel én örülök, csak hogy ne essek az Ön hibájába és ne fogalmazzak többes számban. A csapatról pedig a tegnapi válogatott meccs tükrében nézve azt mondom, jó az irány. A holland tréner nyilvánvalóan azt a játékot akarja játszatni, amit honfitársai a válogatottnál. Egy nyuszi csapat ellen ez így működik. Én nagyon bízom abban, hogy a magyar NB I-ben ez a taktika, ez a mentalitás nem is sokára hasonló csodákra lesz képes a gyengébb csapatok ellen, mint a mezőny többsége. Ehhez a játékhoz játékosok kellenek. Úgy tűnik, ezeket a játékosokat tényleg nem a magyar útlevéllel rendelkezők között kell keresni. Abban pedig még jobban bízom, ha a most még külföldiekkel elindított folyamat valóban beindul, az hatással lesz a Fradi utánpótlás nevelésére is. És akkor talán, egyszer, még ha hosszabb idő múlva is, de teljesülhet az a vágy is, hogy a Fradi sikereit a Fradiban nevelkedett valódi fradista srácok érjék el. Mint régen. Hogy még szerethetőbb legyen.

    Hozzászólás ideje: 2013. október 12. 13:04

  8. Dobos Gábor írta:

    Tisztelt Simon úr!

    Gschwindt egy gazdag mecénás volt, és nem a politikai vagy az üzleti világ.

    A szocializmus éveiben mindenki állami csapat volt. Volt aki jóval többet kapott ( a rendszer kegyeltjei: Honvéd, Dózsa, Vasas, egy ideig az MTK) volt aki meg annyit, hogy éppen túléljen és megmaradjon (FTC). Ezt politikai támogatottságnak nevezni – már elnézést – szimpla hazugság. Kellettünk nekik a tömeg miatt, nem akartak nagyobb frontot nyitni, de minden szempontból takaréklángra tettek. Sportolóinkat, szurkolóinkat megfigyelték, rendőrök zaklatták, ott tettek keresztbe, ahol tudtak. pontosan látszott ez a létesítményeinken is Ha egyszer is járt volna az A tribün alatti öltözőkben, tudná hol kellett egy aranylabdás Albertnak öltöznie nem mondana ilyeneket. Így támogattak minket, bár ez is megalapozta az FTC iránti össztársadalmi szimpátiát. Nem a játékunk miatt, mert a 67-es Fradit leszámítva a nagy Honvéd, Vasas, Dózsa mind szebb focit játszott, hanem az elnyomott, a kitaszított legkisebb fiú melletti szimpátia miatt.

    Ma a kubatovi Fradi ugyanazt képviseli, mint ebben az időben a kiváltságos Honvéd, Dózsa, Vasas. Amitől akkor vakaróztunk és hánytunk, most csámcsogva benyeljük és még ideológiát is gyártunk hozzá. Gerinctelenség ez a javából, ne féljünk nevén nevezni. Most mi vagyunk a kiváltságosak (közpénz hegyek, stadion, ami kell), a politika kegyeltjei. Nem jut több pénz a Videotonnak sem, csak annyi a különbség, hogy ott azt csak a focira fordítják, itt meg az összes szakosztály lát belőle.

    Egy dolog biztos: egy klub soha nem lesz népszerű, ha a politika támogatását elfogadja , sőt kifejezetten ellenszenves lesz a társadalom szemében. És ez, bár lehet, hogy ma több vaj jut a kenyérre, de meg is alapozza a gyűlölt klub szerepét. Egyszer már beleléptünk ebbe a folyóba (Torgyán). Ebbe nem volna szabad beengedni az FTC-t. Így is borzasztó veszteséget jelent az FTC megítélésben ez a mai, minősíthetetlen közönség.

    Hozzászólás ideje: 2013. október 12. 16:04

  9. Simon Sándor írta:

    Tisztelt Dobos Úr!

    Ön hivatkozott a Springer utáni korszakra, hol volt akkor a politikai vagy üzleti világ? Ön szerint Gschwindt “csupán” egy gazdag mecénás volt, nem az előző körökhöz csatlakoztatható. Értelmezés kérdése, ha nem fogadja el, hogy ezzel a névvel az Ön egyik érvét cáfoltam, akkor fogalmazzon így. Ezek szerint a gazdag mecénások nem az üzleti világból jönnek, ha vannak politikai kapcsolataik, azokat nem használják.
    Ha figyelmesebben elolvassa az előző hozzászólásomat, akkor láthatja, hogy én nem használtam a szocializmus éveiben a politikai támogatás kifejezést, politikai irányításról írtam. Ugyanaz a kettő? Sőt, azt is leírtam, hogy a közönség szimpátiája ennek ellenére maradt meg, amit a múltbeli történésekből eredeztettem. Akkor hol van itt a szimpla hazugság? Önnek van egy gondolatmenete, amitől nem tágít, így nehéz vitatkozni. Most is állítom, hogy már a szocializmus éveinek a kezdetén a Fradi volt a legnépszerűbb, össztársadalmilag elfogadott magyar klub, nem a szocializmus tette azzá. Az a korszak ezt nem tudta megtörni. Ugyanakkor elfogadom azt, hogy a Fradi melletti kiállás az akkoriban valóban egyfajta rendszerrel szembenállást hordozott magában, olyan tüntetési lehetőséget, amely ellen nem lehetett direkt módon tenni.
    A “kubatovi Fradiról” úgy ír, ahogy, kiváltságosnak nevezi. Ebben a rendszerben új, a réginél sokkal korszerűbb stadiont építettek már Újpesten, Dunaújvárosban, Sopronban egy sor helyen, így a Fradinak is pedig folyamatosan ígérték. Most a Fradi vezetése kilobbizta a lehetőséget, hogy legyen egy modern stadion. Lesz, csakúgy, mint Debrecenben, aztán Diósgyőrött, Székesfehérváron, Szombathelyen. Ha futballt akarunk, akkor bizonyos infrastruktúra kell. Ha nemzetközi futballt akarunk látni, akkor pláne. Vagy jobb lenne, ha még a régi tribünök alatt rohangálnánk? Volt Ön ott az illemhelyeken? És most nem csak az Üllői útra gondolok, mert megfordultam én már az ország sok pályáján a Fradit kísérve. Még az NB II-es időszakban is, sőt akkor a leginkább. Mert tudja, ha a Fradi játszik, nem azt nézem, hogy most éppen angolok vagy magyarok, szakemberek vagy szerencselovagok, ilyen vagy olyan lobbisták ülnek a vezetői fotelekben. Akkor előjön belőlem a génjeimben kapott valami, amiről már írtam. Játszik a Fradi. Játszik az a csapat, amelynek a győzelmére készülök már egy hete vagy mióta utoljára láttam játszani. Nem Kevin McCabe, nem Berki Krisztián, nem Rieb György, nem Kubatov Gábor, hanem a Fradi, erről szól minden. Lehet, ezt nem érti, én így vagyok összerakva. Még akár úgy is gondolhatja, hibás gént kaptam. Szíve joga ezt gondolni. Mint ahogy nekem is a magam módján lelkesedni. És szeretni a csapatomat, a klubomat.
    Dobos Úr!
    Nagyon szívesen elolvasnám, Ön milyen Fradit szeretne? És főleg, hogyan, milyen eszközökkel érné el azt? Mert azt látom, hogy a Kubatov Gábor irányította egyesülettel nincs megbékélve. Ha leírja ezt, akkor kérem ne csak olyanokat írjon, hogy olyant mint régen, a “kitaszított legkisebb fiú” korában vagy éppen azt, hogy nem olyant, mint amit Kubatov képzel. Itt vagyunk 2013 őszén, tehát Ön szerint merre van az FTC helyes útja?

    Hozzászólás ideje: 2013. október 12. 17:21

  10. Dobos Gábor írta:

    Tisztelt Simon úr!

    Stadionok, bár nincs jelentősége: A dunaújvárosi, az egerszegi félbemaradt, a sopronit nem közpénzen készült, ráadásul stadionnak nem nevezhető. Az újpesté sem új csak a kapu mögötti része és a tető. A fehérváron egy oldal lett új a többi csak leszékezve lett húsz évvel a miénk után. Kispestét, MTK-t a tulaj újította fel. Három új stadion lesz amit az adófizetők pénzén csinálnak, miénk, Lokié, Felcsúté. A miénk a klubházzal együtt 90-ben lett felújítva, bővítve , úgyhogy egy szavunk sem lehet. És most megint a Fradi kap stadiont, nem leszünk emiatt népszerűek a társadalom szemében.

    Tegnap azt írta a nol.hu (http://nol.hu/specialis/rss_valogatas/taglokep_hollandiabol___nem_ezt_igertek_nekunk?ref=sso) elkeseredésében hogy

    „fényezzék a Ferencvárost, mintha az valódi FTC lenne”.

    Valamit csak érezhet ez a Vasas drukker arról, milyen volt a valódi FTC. Igaz, ő látta is. Ön meg azt írta tegnap, hogy mindegy, hogy kikből áll a Fradi, az attól még Fradi. Fényezi a Ferencvárost, mintha az valódi FTC lenne. Hát elmondom uram: nem mindegy. Messze nem mindegy. Nem mindegy, hogy narancssárgába öltöztetve az angol harmadik ligás selejtből áll a csapat, megspékelve 5-6 feketével. Messze nem mindegy, hogy vagy húsz külföldiből áll a keret, akik évente kétszer kicserélődnek, vagy a Szőke, Varga, Albert, Rákosi Fenyvesiből. Messze nem mindegy, hogy egy holland senki ül a padon, vagy a Dodó bácsi, Lakat Karcsi bácsi, Dalnoki Jenő. És az sem mindegy, hogy ehhez a teherbe fényezett Fradihoz szervezetten kell szállítani vidékről a közönséget, hogy legyenek néhányan a meccseken.

    Azt kérdezi, mi a Fradi helyes útja. Semmi szükségünk ahhoz, hogy a Bilbaót vagy a Dortmundot tegyük magunk elé példának. Elég a saját múltunkból meríteni és ott van: A VALÓDI FTC. Ahogy Lakat Karcsi bácsi nyilatkozta talán 67-ben: az utcák, terek csapata. És ehhez a valódi FTC-hez, ehhez az utcák, terek csapatához állt oda mindig a magyar társadalom, nem a mai fényezetthez.

    Hozzászólás ideje: 2013. október 13. 11:06

  11. Simon Sándor írta:

    Tisztelt Dobos Úr!

    Elöljáróban gyorsan leírom, ez az utolsó Önhöz címzett hozzászólásom. Ezt azért még igyekszem érthetően megfogalmazni, leírni. Miért is az utolsó? Azért, mert úgy érzem, Ön megmásíthatatlanul a múlt rabja. Legutóbb kérdeztem, Ön milyen Fradit vizionál, legfőképp pedig azt, hogy ezt miképp óhajtja elérni. Kifejezetten kértem, hogy ez a válasz ne az legyen, hogy olyant, mint régen.

    Uram! Nekem is volt szerencsém látni a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi csatársort, a hatvanas évek végének Fradiját Lakat Tanár Úr vezetésével. Igen, az a játék más volt, az világszínvonal volt. Akkor ott tartott a Ferencváros. Jogos, hogy azt szeretnénk mindannyian, ma is tartson ott. Ma 2013-at írunk. Nem csak a Ferencváros, a magyar futball is messze van az ötven évvel ezelőtti önmagától. A lemaradás horrorisztikusan nagy. Ezt kellene megszüntetni. Ehhez kiérlelt és következetesen megvalósított tervek kellenek. Utánpótlás, infrastruktúra. Ezek is a tervek közé kell, hogy tartozzanak, méghozzá megfelelő prioritással. Az utánpótlást nevelni, oktatni kell. Nevelni, oktatni, olyan körülmények között, amikor a történelmi fejlődési lánc megszakadt. Ma nincsenek Lakat Károlyok, Mészáros Józsefek, Dalnoki Jenők. Sajnos. Ma kinevezett magyar szakma van a magyar labdarúgásban. Régen a világ tanult a magyar edzőktől, ma a magyar edzőknek kell tanulniuk a világtól. Nem a könyvekre gondolok, hanem a személyes jelenlétükre. Igen, én ezt a vonalat ma, 2013-ban elfogadhatónak tartom, sőt.

    A múlttal kapcsolatban még egy felvetés, egy hasonlat, vállalva azt is, minden hasonlat sántít, akár bele is lehet kötni, félreérteni. Szóval, senkinek, aki megélte, a szervezete nem működik úgy, mint 20-30-40-50 éve, minél nagyobb a szám, annál inkább igaz. Én is nagyon szeretném, mondjuk a harminc évvel ezelőtti egészségemet, szervezetemet viszontérezni magamban. Akkor még nagyon bírtam a fizikai és a szellemi megterhelést is. Mégsem arról álmodozom, az volt az igazi, akkor mi mindent tudtam megcsinálni. Azzal élek együtt, ami ma van, amit ma enged a szervezetem, ebből próbálom meg kihozni a maximumot. A társadalom is változik, a magyar is. Mást ne mondjak, ma nincsenek utcák, terek, már ahol grundszerűen fociznak a gyerekek. A hatvanas években még voltak, én is játszottam ott, sok sorstársammal együtt. És ez csak a társadalom változásának egy apró, focira vetíthető mozzanata. A változás sokkal lényegibb kérdésekben is tetten érhető.

    Azt mondja, és eléggé antagonisztikus módon Hegyi Ivánra hivatkozik, hogy ma fényezik, én is fényezem a Ferencvárost. Én ezt vállalom, nekem a Fradi nem egy csapat, főleg nem a mai csapat, sokkal inkább egy szinte megfogalmazhatatlan életérzés, amely átszövi életemnek mindennapjait. Egy olyan érzés, amit lehet, amit érdemes fényezni. Nem temethetem el, hogy az már elmúlt, ilyet a Vasas hívei tettek, nekik nincs mit fényezni. Én nem csak éneklem, hiszem is, Fradi volt, Fradi van, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz. Egyebek mellett ezért is kezdtem el írni a Fradiról, annak dicső múltjáról, sikereiről, erről a megfoghatatlan érzésről. Hogy mindezt a mai fiatalok is megismerjék, tudják miből eredezik az ő rajongásuk a Fradi iránt. Csak itt, ezen az oldalon megtapasztaltam, rengeteg ilyen fiatal van. Ők közvetlen sikerélményt nem vagy alig élhettek át, persze az a sikerélmény is más, mint azok, amihez anno az én korosztályom szokott. Az én korosztályom kifelé megy, ők vannak itt, sőt utánuk is jönnek, akiket én már nem fogok látni. Nekik kell fenntartani a Fradi örökségét, nekik kell ehhez megtalálni a megfelelő eszközöket.

    Azzal kezdtem, hogy befejezem. Ehhez kell egy jó zárszó, mondjuk ez: Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2013. október 14. 10:08

  12. Dobos Gábor írta:

    Tisztelt Simon úr!

    A valódi Vasas és a valódi Fradi között csak az a különbség, hogy a Vasast legalább eltemették a szurkolói, a Fradi meg temetetlenül fekszik.

    A Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi helyett írhattam volna Pusztai, Szabó Feri, Magyart, vagy akár Nagy Zsolt, Balogh Torony, Wukovicsot is. Mert bár az utóbbiak nem érték el a hatvanasévekbeliek színvonalát, de a fradisták ugyanúgy magukénak tekintették. Ma meg miket írhat le, hogy Böde, Somália, Otten? És még ezt tovább is akarja adni a következő generációknak. Minek? Megnyugtatom: nem fog kelleni ez nekik. Ők igényesebbek lesznek annál, hogy ezt a selejtes turistacsoportot Fradiként tartsák számon.

    Azok, akik a Vincze-érában kezdtek kijárni, nekik milyen sikerélmény jutott? Semmilyen és mégis maradtak, mert a csapatot sajátjuknak érezték. De minek lehet érezni a Józsit meg a 20 külföldit? Hát itt van a Baráti Kör felelőssége, hogy nem kéri ki magának ezt a csapatot. Ez lenne az Önök dolga, nem a semmi fényezése.

    Nincsenek Dodó bácsik, Karcsi bácsik, Dalnokik? Vannak Nyilasik, Lipcseik, vagy Gellei is, aki a legnehezebb időben maradt. Ja, hogy nem kellett volna szótlanul nézni az elhajtásukat. Hát ezért ugrál itt ez a holland bohóc.

    Ha nincs más út, mint amit a Fradi egyszer már megcsinált és sikerrel végig járt, akkor milyen alternatívát akar tőlem? A Dózsáét? Gondolja, hogy a modern világ bármit is felülír? Ez a maguk baja, mindent elfogadnak, amit ma mondanak. Aztán látjuk az eredményt és a minőséget. Persze, hogy nem győzik fényezni.

    Hozzászólás ideje: 2013. október 14. 15:41

  13. Dobos Gábor írta:

    A semmi fényezése helyett a Baráti Kör például létrehozhatna egy fórumot, “konferenciát” Hogyan tovább? vagy Milyen Fradit akarunk? címmel. Hadd ütközzenek a vélemények és hadd mondják meg a politika és az üzletemberek, szponzorok helyett a fradisták is, hogy milyen jövőt szeretnének. Nem elsősorban azok véleményére gondolok, akiknek megélhetés, vagy apró kis előnyök miatt fontos a Fradi, hanem azokéra akiknek az FTC az FTC miatt fontos. Tiszta vizet a pohárba!

    Hozzászólás ideje: 2013. október 16. 07:49

  14. gyulabá írta:

    Nem szeretném magamat ismételgetni, már többször leírtam itt: ne tévesszük össze a vágyakat a valósággal!
    Nagyon más világ volt a 60-as évek, és egészen más a mai. A közben eltelt ötvenvalahány évről már nem is beszélve, melyek alatt a világfutball alapjaiban változott meg!
    Ha valaki nem vette volna észre, manapság profi futball van az egész világon, és Bivalyb@sznádtól egészen a Real Madridig, FIZETETT PROFI LABDARÚGÓK szórakoztatják a nagyérdeműt, egészen jó fizetések ellenében.
    Lehet visszavágyni a 60-as évekbe, de ezzel semmit nem oldunk meg.
    Így hát kedvenc csapatunk is ugyanazt az utat járja, mint a többi sokezer.

    Most nem azért kaptunk ki kétszer (háromszor) mert külföldi játékosaink és edzőink vannak, hanem mert hullámvölgyben vagyunk, ami ahogy jött, majd elmúlik. A profi futball ilyenkor belenyúl a zsebébe, vesz jobb(nak tűnő) játékosokat, a rosszakat meg kirúgja.
    Tudom ez eléggé csúnyán hangzik, de EZ VAN! Kapitalizmus és profi futball VAN!
    A magam részéről eléggé nosztalgikus alkat vagyok, de mégis ez a véleményem; a múltból nem lehet megélni. A szívem csücske (volt) Mátrai Sándor, meg Friedmanszky Zoltán, de ma meg KELL elégednem Mateossal és Jennerrel…

    Akkor is: Hajrá Fradi!!!

    Hozzászólás ideje: 2013. október 18. 19:55

  15. Dobos Gábor írta:

    Tisztelt Gyulabá!

    Nem a világ más, hanem az emberek azt hiszik, hogy annak kell megfelelniük, amit mondanak nekik. Ha Ön, mondjuk egy valódi tyúkhúslevest készít és nem húsleves kockából csinálja, az nem múltba fordulás, hanem igényesség, érték óvás. Így van ez a Fradival is, pedig szinte mindenhol a profinak nevezett húsleves kockából dolgoznak. Ez nem modernség, hanem igénytelenség. És nem is azért rossz a leves porból készült leves, mert hullámvölgyben van az, aki kevergeti, hanem azért mert köze sincs a valódihoz, akármennyi ízfokozót tesznek bele. Ahogy köze sincs egy Otten-Somália párosnak egy Varga-Alberhez. Pedig mindenki az utóbbira vár, de az leveskockából nem fog sikerülni.
    Az FTC valamikor a kilencvenes évek elején letért a saját útjáról. Arról, ami miatt száz éven át kivívta a társadalom megbecsülését, szimpátiáját. Ez mára teljesen elveszett és húsleves kockából nem fogja senki ismét megcsinálni. Csak akkor sikerülhet, ha az FTC visszatér a kulturális gyökereihez.

    Hozzászólás ideje: 2013. október 19. 12:50

  16. Dobos Gábor írta:

    Tyúkhúsleves…Mit is beszélek…?
    Instant chicken soup.
    Így talán nem leszek annyira múltba fordulós.Más a világ már, tényleg. Alkalmazkodni kell.

    Hozzászólás ideje: 2013. október 20. 11:02

HOZZÁSZÓLÁS