2019. október 16. szerda

Könyvbemutató – Legendák legendáriuma

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2016. június 8.

IMG_20160607_0001A Szent István körúti Örkény István Könyvesbolt zsúfolásig megtelt. Lakat T. Károly a Legendák legendáriuma című könyvének bemutatóján a könyv szerzője meg is említette, hogy azzal tisztában volt, hogy egy könyv lapjait meg tudja tölteni, de azzal nem, hogy egy könyvesboltot is.

A könyvbemutatót a közismert sportriporter, újságíró Hajdú B. István vezette. A tőle megszokott könnyed, humoros stílusban szólaltatta meg a könyv szerzőjén kívül Dénes Tamás sporttörténészt, sok Lakat T. Károly könyv társszerzőjét, a könyv előszavát író Murányi András sportújságírót, főszerkesztőt, a József Attila-díjas, közismerten Fradi-drukker írót, Kukorelly Endrét és Hegyi Iván labdarúgó szakírót.

DSCN8965Az összejövetelen a média képviselőin túl több sportvezető, szimpatizáns, a labdarúgás egykori kiváló játékosai jelentek meg, így Göröcs János, Juhász István, Szőke István, Nyilasi Tibor, Bánki József.

A könyv várhatóan sokak kedvelt olvasmánya lesz, mert nem labdarúgó szakkönyv, hanem egy olyan kötet, amely egy családregénybe bújtatott kis magyar futballhistória. Az sem véletlen, hogy megjelenését a 2016. évi futball Európa-bajnokság megnyitásához igazították, amelyre a magyar válogatott hosszú szünet, negyvennégy év után jutott ki.

DSCN8972Lakat T. Károly fáradhatatlanul dedikálta az új könyvét, amit örömmel folytat az Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren.

SzB
2016. június 7.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. halász írta:

    Gratulálok a szerzőnek és köszönet a kiadónak. Minden fradistának ajánlom olvasásra, ha máskor nem az EB meccsek szünetében.

    Hozzászólás ideje: 2016. június 13. 11:22

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Az FTC Baráti Kör októberi összejövetele

    Bejegyzés ideje: 2019. október 15.
    Szerző: Simon Sándor

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 3. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 28.
    Szerző: Simon Sándor

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 2. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 20.
    Szerző: Simon Sándor

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 1. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Tolnay Lajos

    Bejegyzés ideje: 2019. április 22.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gráf József

    Bejegyzés ideje: 2019. február 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gabrovitz Kornél

    Bejegyzés ideje: 2019. január 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Dr. Keönch (Köncs) Boldizsár

    Bejegyzés ideje: 2018. december 29.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Weisz István

    Bejegyzés ideje: 2018. december 27.
    Szerző: Simon Sándor

    A Ferencvárosi Torna Club elnökei és ügyvezető elnökei

    Bejegyzés ideje: 2018. december 16.
    Szerző: Simon Sándor

    MTK – FTC : az elmúlt 20 év a Hungária körúton

    Bejegyzés ideje: 2010. április 9.
    Szerző: Limpi

    A Fradi egykor volt szakosztályai, 18.rész: Gyorskorcsolyázás

    Bejegyzés ideje: 2010. december 7.
    Szerző: Simon Sándor

    Születésnapi beszélgetés Grosics Gyulával

    Bejegyzés ideje: 2010. február 4.
    Szerző: tibu1

    Kéri Károlyra emlékezünk, aki ma lenne 90 éves

    Bejegyzés ideje: 2010. február 9.
    Szerző: Simon Sándor

    A cáfolat cáfolata

    Bejegyzés ideje: 2012. június 13.
    Szerző: Simon Sándor