2019. november 18. hétfő

120 év gólkirályai

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2019. május 3.

Az FTC 120. születésnapja alkalmából rendezendő ünnepségsorozat első állomásaként 120 év gólkirályai című tematikus kiállítás nyílt a Fradi Múzeumban. Volly György, a klub kommunikációs igazgatója nyitotta meg a rendezvényt.

Pokorny József, Schlosser Imre, Takács II József, Toldi Géza, dr. Sárosi György, Deák Ferenc, Friedmanszky Zoltán, Albert Flórián, Nyilasi Tibor, Dzurják József, Igor Nyicsenko, Böde Dániel. Micsoda névsor! 12 fradista gólkirály 25 gólkirályi címmel!

Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója elmondta, hogy a tárlaton részben a gólkirályok, illetve a családtagjaik által felajánlott személyes tárgyak, részben az Ausztráliában élő Badonszki Imre magángyűjteményéből kölcsönbe kapott relikviák láthatók, közülük 22 tárgyat most először láthat a közönség.

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója beszédében kiemelte, hogy a 120 éves egyesület az első hazánkban, amelynek labdarúgói a 30. bajnoki cím elnyerésével elérték, hogy a címer fölé felkerülhet a harmadik csillag. Reményét fejezte ki, hogy a hátralevő három bajnoki mérkőzés után a Fradi fogja adni az újabb gólkirályt is.

Az ünnepélyes megnyitón a korábbi gólkirályok közül megjelent Friedmanszky Zoltán és Nyilasi Tibor is, de jelen volt több egykori kiváló labdarúgó, így: dr. Fenyvesi Máté, Rákosi Gyula, Fenyvesi II József, Szűcs Lajos, Horváth László, Mucha József, Keller József, ifj. Albert Flórián és Telek András.

A kiállítás 2019. december 31-ig látogatható.

SzB
2019. április 30.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. Horváth Gusztáv írta:

    Barátom!
    Tudom, nem könnyű, de kéne a képek alá aláírás! Én megismerem Fricit, tán másokat is, mert megmutattad, de a többiek, kortárasaink?
    Amúgy, időnként rákattintva honlapotokra, megérdemelne nagyobb nyilvánosságot.
    Elismerésem!
    Horváth Gusztáv

    Hozzászólás ideje: 2019. június 18. 12:20

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Elhunyt Szívós István

    Bejegyzés ideje: 2019. november 12.
    Szerző: SzB

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 3. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 28.
    Szerző: Simon Sándor

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 2. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 20.
    Szerző: Simon Sándor

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 1. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Tolnay Lajos

    Bejegyzés ideje: 2019. április 22.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gráf József

    Bejegyzés ideje: 2019. február 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gabrovitz Kornél

    Bejegyzés ideje: 2019. január 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Dr. Keönch (Köncs) Boldizsár

    Bejegyzés ideje: 2018. december 29.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Weisz István

    Bejegyzés ideje: 2018. december 27.
    Szerző: Simon Sándor

    A Ferencvárosi Torna Club elnökei és ügyvezető elnökei

    Bejegyzés ideje: 2018. december 16.
    Szerző: Simon Sándor

    Fradi-naptár: 02.19. – 02.21.

    Bejegyzés ideje: 2010. február 19.
    Szerző: Simon Sándor

    Fradi-naptár: 01.22. – 01.24.

    Bejegyzés ideje: 2010. január 22.
    Szerző: Simon Sándor

    A Fradi dicső múltja, 12.rész – 1912-13

    Bejegyzés ideje: 2009. február 8.
    Szerző: Simon Sándor

    Tabella – a végérvényesen utolsó NB II-es szezon végeredménye

    Bejegyzés ideje: 2009. június 13.
    Szerző: Simon Sándor

    Minden Fradistának Boldog Karácsonyt

    Bejegyzés ideje: 2017. december 20.
    Szerző: Admin