2024. április 19. péntek

Branikovits Lászlót köszöntjük

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. február 5.

Branikovits László1949. december 18-án született Branikovits László, aki 1962-ben került a Ferencvárosba. A 60-as években még divat volt az, hogy az ifi meccseken is szépszámú közönség volt jelen, különösen, ha híre kelt egy-egy nagyon tehetséges fiatal játékos feltűnésének. Így volt ez akkor is, amikor „Kisflóri” kezdte bontogatni a szárnyait az ifiben. Mozgása, cselei, labdavezetései Albert Flóriánra emlékeztették a szurkolókat. Még 18 éves sem volt, amikor Kairóban helyet kapott a nagycsapatban a példakép Albert és a még szintén nagyon fiatal Varga Zoltán mellett.

Szépen alakult a karrierje. Idővel a „Kisflóriból” „Brani” lett. 1967 és 1976 között összesen 325 mérkőzésen (ebből 200 bajnoki) szerepelt zöld-fehérben, 150 gólt (ebből 74 bajnoki) ért el. Háromszor volt tagja a bajnokcsapatnak (1967, 1968, 1975/76), háromszor volt részese kupagyőzelemnek (1972, 1974, 1976). 1968-ban VVK, 1975-ben pedig KEK ezüstérmes, 1972-ben UEFA-kupa bronzérmes.

A magyar válogatottban 1972. március 29-én az NSZK ellen mutatkozott be. Hat válogatott meccsén két gólt szerzett. Tízszer szerepelt az olimpiai válogatottban, tagja volt a müncheni olimpián ezüstérmet szerzett csapatnak.

Még csak 27 éves volt, amikor a Fradi „fiatalításának” áldozata lett, túladtak rajta… Ezután két-két évet játszott Csepelen és az Építőkben, majd 1979-ben szögre akasztotta a futballcsukát. Már játékos korában készült a „civil” életre, 1978-ban közgazdasági diplomát szerzett.

Kedves „Brani”! Isten éltesse sokáig erőben, egészségben!

(Balaginho)

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS