2024. március 28. csütörtök

A Fradi dicső múltja, 19.rész – 1920-21

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. február 26.

ftc-bak_1920Az előző bajnokságban a labdarúgók nehéz napokat éltek át, kényszerűségből állandóan változott a csapat összeállítása, nem volt a csapatnak igazi szakvezetője. Az edzéseket szabad perceiben Blum vagy Pataki vezette. Nagy változást az hozott, amikor Bródy Sándor hazatért a hadifogságból és átvette a csapat irányítását, nem csak mint edző, hanem a szakosztály irányítója is. Kritikus idők voltak, amiket csak tetézett, hogy 1920 nyarán és őszén pótolhatatlan veszteségek is érték az FTC-t.

1920. augusztus 27-én, két nappal az új szezon nyitánya előtt elhunyt Kárpáti Béla társelnök, a klub egyik legfőbb támasza. Ha lehet, ennél is nagyobb veszteség érte a klubot október 29-én, amikor az egyesület alapítóinak egyike, a klub első elnöke, Dr. Springer Ferenc hunyt el 57 éves korában.

springer-ferencDr.Springer Ferenc életének utolsó két évtizedét szinte kizárólag a Ferencvárosi Torna Club szolgálatának szentelte. Az egyesület alapításától kezdve, élete végéig emblematikus alakja és vezetője volt szeretett egyesületének, pedig nagyon sok meg nem értéssel, gáncsoskodással találta magát szembe. Az Ő hihetetlen akaraterejének és szívósságának volt köszönhető, hogy az Üllői-úti Fradi-pálya felépült, amivel nem csak a zöld-fehér sportolók, de az egész magyar sportmozgalom eredményesebb lehetett, úgy itthon, mint külföldön. Az egyesület úgy döntött, hogy elnöke halála után az elnöki tisztséget három évig nem tölti be, ezzel is érzékeltetve azt a pótolhatatlan űrt, amit Dr.Springer Ferenc maga után hagyott. Ezen időszak közben, 1922. szeptember 24-én állíttatták fel a pálya déli kapuja mögötti fordulóban azt a hatalmas szobrot, amely azóta is jelképe az egyesületnek. Az atléta alakot ábrázoló szobor Springer Ferenc emlékén túl az egészséget és a testnevelést szimbolizálja. A szobor Mátrai Lajos szobrászművész alkotása, a szobor talapzatán pedig Berán Lajos remekművét, a Springer Ferencet ábrázoló domborművet helyezték el.

Ilyen körülmények között talán nem is volt kudarc a bajnokságban elért, az előző évi szereplést megismétlő, harmadik helyezés.

Az 1920-1921. évi bajnokság végeredménye
1. MTK 24 21 2 1 82: 9 44
2. UTE 24 14 8 2 39:14 36
3. FTC 24 14 2 8 48:23 30
4. III. ker. TVE 24 8 8 8 25:34 24
5. Törekvés 24 8 7 9 23:36 23
6. Zuglói VII. ker. SC 24 8 6 10 22:33 22
7. KAC 24 5 11 8 24:28 21
8. BTC 24 7 7 10 22:35 21
9. TTC 24 6 8 10 21:37 20
10. MAC 24 7 5 12 25:36 19
11. Vasas 24 5 8 11 20:30 18
12. BAK 24 6 6 12 17:34 18
13. 33 FC 24 3 10 11 17:36 16

A bajnokságon kívül kupaküzdelmet ezúttal sem szervezett az MLSZ. Volt azonban egy díjmérkőzés sorozat, a Hlavay-díjért, amelyet a MAFC alapított a háborúban hősi halált halt kiváló játékosa, Hlavay Béla emlékére. A kiírás érdekessége az volt, hogy a bajnokság összes mérkőzését beszámították a díjba, amelyeken kívül minden a bajnokságban résztvevő csapat 4-4 mérkőzést vívott a két egyetemi csapattal, a MAFC illetve a BEAC együttesével. Ezen csapatok ellen csapatunk további 7 pntot szerzett, így a Hlavay-díjban 37 ponttal ugyanúgy harmadik lett, mint a bajnokságban, amelynek élmezőnye megegyezett a díjnyertesekkel. A Hlavay-díj egyik mérkőzésén, 1920.december 9-én, a MAFC elleni 10:0-ás győzelem alkalmával tért vissza és játszott is a csapatban Bródy Sándor, akinek a jelenléte igencsak ösztönzőleg hatott a csapat fiataljaira. E mérkőzés után már csak egy találkozót vállalt a pályán is a “veterán harcos”, az 1921-ben a húsvéti ünnepek alatt rendezett Húsvéti-serleg egyik mérkőzésén (március 22. FTC-UTE 1:1). Azon a tornán a döntőbe jutott a csapat, ám ott az MTK-tól 2:0-ra vereséget szenvedett.

1920 őszén – mondhatni, szokás szerint – a két bécsi csapat, a Wiener AC (0:2) és a Rapid (2:2) vizitált az Üllői úton, míg 1921 tavaszán ezúttal csak két nemzetközi mérkőzést játszott az FTC. Az egyiken a német SpV Leipzig volt az ellenfél, akik miután egy évvel korábban odahaza kikaptak tőlünk, a télen legyőzték az MTK-t, így visszavágásra készültek. A bajnokság végén pedig Bécsben is megmérkőztünk a Rapiddal és 3:1-re győztünk. A németek elleni mérkőzés korabeli tudósítása:

FTC – SpV Leipzig 3:2 (3:0)
Üllői-úti pálya. – 12.000 néző. – Bíró: Schiller Gyula.
A fürthiek szombati bemutatkozása után fokozottabb és számbelileg is nagyobb érdeklődés nyilvánult második pünkösdi német vendégünk: a Spielvereinigung Leipzig játéka felé. A nagy érdeklődés indokolt volt, mert bár az FTC a múlt évi nyári német túráján Lipcsében Nemes góljaival 3:1 arányban győzött mai ellenfele fölött, utóbbi az elmúlt tél folyamán a német sportvilág nagy meglepetésére és örömére viszont 2:1 arányban legyőzte az MTK-át.

Az első napi mérkőzés is tehát azt a kérdést volt hivatva eldönteni, hogy a lipcsei csapat tényleg olyan jó-e, amint azt az MTK elleni győzelme sejttette, és hogy nyártól-télig, tényleg olyan hatalmas formajavuláson ment-e keresztül? Kérdésként merült fel az is, hogy a csapat játékereje milyen arányban simul a fürthiek játékerejéhez.

Az FTC a “profikkal”: Patakival és Wilhelmmel megerősítve játszott, akiket a közönség viharos tapssal fogadott, Pataki ismét az volt, aki azelőtt, ma is páratlan passzjátékával és fényes technikai tudásával új színt és új életet vitt az eddigi szürke FTC csatárjátékba.

A második félidőben ugyan már kifáradt, ami azonban nem csoda, hiszen már közel 10 hónapja nem játszott. Wilhelmnek már mérsékeltebb volt a sikere, egy öngólt is vétett, de ezt csak az okozta, hogy kevés a tréningje. Második játéka nyilván sikeresebb lesz.

A lipcseiek a TTC-éhez hasonló vörös dresszben jelentek meg a pályán.
Az FTC a következő összeállításban állott fel: Csajka – Takács, Hungler II. – Wilhelm, Szabó, Blum – Páger, Schwarz, Pataki, Nigelsburger, Tóth

A játék első percében az FTC támad és csakhamar kornert ér, amely azonban eredménytelen marad. A zöld-fehérek továbbra is frontban maradnak, Pataki a leggyönyörűbb labdákat osztogatja partnereinek, a minek az ötödik percben meg is van a gyors eredménye: Schwarcz Patakihoz passzolja a labdát, ez azonnal visszaadja, és Schwarcz védhetetlenül belövi (1:0)

A németeket a gyors eredmény kissé lehangolja, úgy hogy a játék állandóan az ő térfelükön folyik. A 8-ik percben Szabó éles lövése a kapu mellé jut. Alig néhány labda jut ilyen sorsra, míg végre a 12-ik percben Tóth lefut, centerez, Pataki a labdával baloldalon kiugrik és a labdát lapos lövéssel az ellenkező sarokba plaszírozza. (2:0)

Később a németek támadásai meggyengülnek és a mint az FTC kapuja elé érnek, néha kritikusnak is mondható helyzetek teremődnek, mert Csajka bizonytalanul véd. A lipcseiek a 30-ik percben érik el az első kornert is és rá egy Schwarcz biztos gólhelyzetet hibáz.

A 36.-ik percben már-már újabb gól kecsegteti az FTC-hívőket, de a hatalmas lipcsei hátvéd a kifutott Rossburg helyett az utolsó pillanatban közvetlenül a kapuvonalról ment. A 41. percben ismételt erős lipcsei támadás következik, amely eredménytelenül végződik. Két perc múlva Nikolsburger újabb gólt hibáz.

A 45-ik percben sikerül az FTC-nek a gólok számát háromra növelni: Héger lefut és a centerezett labdát Nikolsburger kapja meg akinek lövése már túlhaladta a lipcsei kapuvédőt. Dreese menteni akar, de a labdát még jobban és most már végérvényesen a hálóba nyomja. (3:0)

A második félidőben megváltozik a játék képe. Az FTC a 3:0 alapján lazsálni kezd, kitűnik azonban az is, hogy a fedezetsor nem képes úgy támogatni a csatársort és a védelmet, a mint az szükséges lett volna. Lipcse tehát fokozatos fölénybe kerül. Az első kornert ennek ellenére az FTC éri el a 6-ik percben.

Két perc múlva Lipcse ismét erősen támad, az FTC védelme ingadozó, Csajka kifutásával üresen hagyja a kaput, a labda a tumultusból a német csapat jobbösszekötőjéhez, Schmidthez kerül, aki habozás nélkül a még mindig üres kapuba lövi (3:1).

A németek ezután fokozzák a tempót és az FTC erős védekezésre kényszerül. A 12-ik percben Tóth egyedül lefut, éles labdája azonban kapuléc mellé jut. Két perc múlva Nikolsburger lövése hasonló sors vár.

A német ellentámadások során Csajka kifutással és lábbal ment. A 27-ik percben, egy megújult német támadásnál azonban már nem tudja megőrizni a hálót. Dathe lefut és a centerezett labdát a Csajka előtt álló Wilhelm a saját hálójába fejeli (3:2)

A továbbiakban puhán játszó FTC csatárok az erős lipcsei fiuk ellen újabb eredményt nem tudtak elérni és ugyanúgy eredménytelenek maradtak a lipcseiek nagy kedvvel és lelkesedéssel fűszerezett további támadásai is.”

Az 1920-21-es bajnoki szezonban játszott díjmérkőzések összesítése:

35 mérkőzés: 20 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség: 75 : 37 gólarány

Fotónk 1921. május 15-én készült az Üllői úton, a lipcsei csapat vendégjátékán:

ftc-spvleipzig_1921

Forrás:
Nagy Béla Fradi futballkrónika 1899-1973
Major János – Nagy Béla – Várszegi János Zöld-fehérben
nemzetisport.hu
huszadikszazad.hu

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS