2024. április 20. szombat

A Fradi dicső múltja, 37.rész – 1938-39

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. május 18.
Toldi Géza

Toldi Géza

Az élet ismételte önmagát. Az új szezonban a bajnoki küzdelmek mellett a Fradi megint készülhetett a KK döntőjére.

Az elmúlt évtől eltérően azonban ezúttal csupán egyetlen bajnokival tudott a csapat erre az erőpróbára készülni, szemben az ottani hárommal. Igaz, azt az egyet 8:1-re nyerte a Fradi a Zugló együttese ellen, majd elutazott Prágába, a Slavia elleni döntő első mérkőzésére. Az ott elért eredmény több, mint biztató volt a címvédés szempontjából, ugyanis 2:2 arányú döntetlen született. A prágai szalagcímek szerint “A Ferencváros meghódította Prágát!” vagy “A fair küzdelem nagy propagandája volt a KK-nak.”. Mindenki nagyon elégedett volt és a látottak alapján senki sem kételkedett abban, hogy melyik csapat lesz a KK győztese. Ám az Üllői úti visszavágó nem várt eseményeket hozott, a Slavia 2:0-ra legyőzte a feltűnően idegesen, kapkodva, igen gyengén játszó Ferencvárost. A csehek kihasználták a Fradi gyenge napját és megérdemelten győztek. És milyen érdekes! A közönség, amely korábban már elővételben megvásárolta belépőit, akár kétszeresen is meg tudták volna tölteni a stadiont, és amely tele volt bizodalommal és győzelmi várakozással, a mérkőzés végén nem fordította fel a pályát, nem viselkedett méltatlanul a sport igaz szelleméhez. A közönség a történtek ellenére harsogva biztatta a Ferencvárost és a meccs végén pedig, talán még hangosabban megéljenezte, megtapsolta a Slaviát.

A KK döntőben kapott pofon a következő bajnokin is látszott a csapaton, hiszen a Hungária 3:0 arányban győzött ellenük az Üllői úton. Utána ugyan beindult a henger, ám botlások is akadtak.

Az 1938-1939. évi Nemzeti Bajnokság végeredménye
1. Újpest 26 20 4 2 107:26 44
2. Ferencváros 26 19 5 2 121:44 43
3. Hungária 26 18 5 3 74:32 41
4. Kispest 26 15 4 7 62:42 34
5. Szeged 26 12 7 7 58:42 31
6. Nemzeti 26 10 8 8 57:53 28
7. Budafok 26 9 7 10 44:52 25
8. Phőbus 26 9 6 11 61:63 24
9. Szolnok 26 10 3 13 44:59 23
10. Elektromos 26 7 7 12 45:51 21
11. Taxisok 26 7 6 13 62:70 20
12. Bocskai 26 4 5 17 33:80 13
13. Zugló 26 2 5 19 31:97 9
14. Salgótarján 26 3 2 21 28:116 8

121 rúgott góllal sem sikerült megnyerni a bajnokságot. Az utolsó négy évben harmadszor rúgott száz felett a csapat, de ezen alkalmakkor egyszer sem lett bajnok. Úgy tűnik, ez nem volt jó jel akkoriban. Min múlhatott akkor, azon túl, hogy az Újpest ugyancsak nagyon jó csapat volt? A Fradit azonban nem tudta legyőzni, a Fradinak túl sok volt az öt döntetlen, különösen a tabellán 6-9 hely között végzett csapatok ellen, nem is beszélve a Szegeden elszenvedett vereségről. Így hiába volt a szenzációs (4,65) gólátlag.

A vigaszt a Húsvéti-torna jelentette. Az Üllői úton 6:1-re gázoltuk el az FC Austria csapatát, amely alkalommal lendület, keménység, dinamika, gyorsaság és nagy akarás jellemezte a zöld-fehérek játékát. Másnap is kitartott mindez, hiszen Bécsben a Wacker ellen 4:2-re sikerült nyerni, ezzel a tornagyőzelmet megszerezni.

A bajnokság befejezése után pedig, immár hagyományosan,  indult az  új KK sorozat. A Fradi számára ugyanúgy indult, ahogy az előbbi befejeződött. Ismét az Üllői úton, ismét egy prágai csapat győzött ellene. A különbség, hogy ezúttal nem a Slavia, hanem a Sparta volt az ellenfél. Habár 2:0-ra vezetett a Fradi, utána a játékosok elbizakodottá váltak, a prágaiak megérezték ezt, és fordítottak, 3:2-re nyertek. A prágai visszavágón azonban a csapatban feltámadt a legendásan híres küzdőszellem, 2:0 arányú győzelmük a továbbjutást jelentette. A következő ellenfél az olasz bajnok, Bologna együttese volt. Idegenben 3:1-re  kikapott a Ferencváros. A hazai visszavágó Toldi Géza nagy napját hozta, egymaga négy gólt rúgott az olaszoknak, nem véletlenül jelentek meg a következő címmel a másnapi újságok: “Toldi – Bologna 4:1“.

Továbbjutott, mi több újra döntőbe jutott a Ferencváros, három egymást követő évben harmadszor! Az előző évektől eltérően a döntőt is lejátszották, közvetlenül az elődöntőket követően. Az ellenfél pedig nem volt más, mint a hazai nagy ellenfél, az Újpest csapata. 1939. július 23-án az Üllői úton volt az első mérkőzés, ahol azonban a Ferencváros megint rossz napot fogott ki, zavartan játszott, csak fellángolásai voltak, nem véletlenül, és teljesen megérdemelten győzött az Újpest 4:1-re. Az egy héttel később rendezett Megyeri úti visszavágón a Fradi megint odatette magát, az első félidőben már 2:0-ra vezetett, sőt utána kihagyott egy abszolút ziccert. Ez azonban az Újpestnek fújt ébresztőt, amely végül ki tudott egyenlíteni és a bajnokság mellett a KK-t is elhódította a Ferencváros elől.

A bajnoki szünetben a Görögországban túrázott a csapat, ahol négy mérkőzésen négy győzelmet aratott, legyőzte többek között a görög válogatottat is.

Az 1938-39-es szezonban játszott díjmérkőzések összesítése:

44 mérkőzés: 30 győzelem, 7 döntetlen, 7 vereség: 178 : 79 gólarány

Az amatőr csapatként szereplő FTC az amatőr NB/B Keleti csoportban a 4. helyen végzett, 26 mérkőzésen 15 győzelemmel, 6 döntetlennel és 5 vereséggel, 61:31-es gólkülönbséggel.

Ezúttal nem egy csapatképet vagy meccsjelenetet, hanem egy kuriózumot mutatunk. Egy játékosjegyet 1938-ból, mert akkoriban olyan is volt, az Üllői úti pályára
jatekosjegy 

Forrás:
Nagy Béla Fradi futballkrónika 1899-1973
nemzetisport.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS