2024. április 20. szombat

Születésnapi beszélgetés Paul Shaw-val

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. április 9.

Mivel utunk ma egyébként is a Fradi székházába vitt minket, Paul Shaw-t szokásunktól eltérően nem telefonon kerestük fel. Személyesen nyújtottuk át neki szerény ajándékunkat és feltettünk neki pár rövid kérdést is, melyek fordításában Ferenczi István a csapat egyik gólfelelőse segített. Neki olvasóink és szerkesztőségünk nevében is külön köszönettel tartozunk!

– Már elég időt eltöltöttél ahhoz Magyarországon, hogy kialakuljon benned egy kép az országról és az itt élő emberekről. Hogy tetszik neked Magyarország?
– Én és a családom is nagyon élvezzük az itt tartózkodásunkat. Nagyon tetszik az ország, az emberek pedig nagyon barátságosak és ez nagyon komfortossá teszi számunkra az itteni életet. Elsősorban Budapesten töltöm az időmet, ezért ezt a területet jobban megismertem, és azt kell mondjam, nagyon tetszik főváros!

– Érkezésed előtt a Fradi nagyon nehéz anyagi helyzetben volt. Te az angol befektető első erősítése voltál. Hogyan látod az azóta eltelt időt? Mennyit léptünk előre, mennyivel másabb ez a csapat, mint mikor hozzánk érkeztél?
– A mostani csapat fiatalabb és fittebb. Az első évek sajnos a második vonalban teltek, de kiharcoltuk a feljutást és már első osztályban játszhatunk. A mi dolgunk, hogy tegyük amit a vezetőség kér tőlünk. Keményen rakjuk magunkat oda minden alkalommal. Nekünk ez a feladatunk, a vezetőinknek pedig törekedniük kell arra, hogy minél jobb játékosokat hozzanak a klubunkhoz.

– Megismerted a magyar másodosztályt és az első osztályt is. Angol szemmel nézve hova helyeznéd erősségét tekintve a magyar bajnokságot?
– Úgy gondolom, hogy a magyar topcsapatok, ami az első három együttest jelenti, jól tudnának szerepelni a Championshipben. A többi csapatról már megoszlik a véleményem, mert elsősorban a Liga 1 és a Liga 2-ben tudnának vitézkedni.

– Az aktív labdarúgást lassan befejezed, hogyan tovább? Maradsz Magyarországon, vagy visszatérsz Angliába?
– A jövőt még nem látom előre, nem tudom mit fog hozni a számomra. A B licences edzői tanfolyamot már elvégeztem és az A licences tanfolyam előtt állok. Edző szeretnék lenni és ha lesz módom az edzői karrieremet itt elkezdeni, akkor feltétlenül maradni szeretnék, de ha nem, akkor visszamegyek Angliába vagy ahol lehetőségem nyílik az edzői feladatokra.

– Az FTC Baráti Kör és a Fradi szurkolói nevében nagyon boldog születésnapot és további sok sikert kívánunk neked.
– Köszönöm, kedvesek vagytok, hogy felköszöntöttetek.

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

5 hozzászólás

  1. zöldi írta:

    Boldog szülinapot Paul!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 9. 15:55

  2. fradizoli írta:

    Boldog születésnapot kívánok!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 9. 16:39

  3. ftc ireland írta:

    happy birthday Paul and continued success!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 9. 18:25

  4. Herkules írta:

    Boldog születésnapot Paulnak!És, hogy már a Ferenczi is besegít, hát ez már jelent valamit… Gratula Nektek!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 9. 19:12

  5. bockor írta:

    Ritka szimpatikus fickó, örülnék ha itt maradna edzőként nálunk. A feljutásunkért külön köszönet Neki, óriási szerepe volt benne. Isten éltesse sokáig!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 13. 09:24

HOZZÁSZÓLÁS