2024. március 28. csütörtök

Játékszabályok

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. október 1.

Eljött az idő, amikor úgy gondoltuk, újra játékot hirdetünk. Játszani hívjuk a Fradi szurkolóit, akik ilyen formában is meg kívánják méretni magukat.

A játék célja, hogy a résztvevők, de a nem játszó, hanem csupán érdeklődő olvasók számára is közelebb hozzuk a Ferencvárosi Torna Club dicső múltját. A kérdések e tárgykörből lesznek, elvileg minden sportág előfordulhat köztük. De, mint ahogy a történelemben, itt is a futballé a főszerep. Ez az a sportág, ami már 111 éve megmozgatta a ferencvárosi ifjak fantáziáját, majd utána széles tömegeket tudott megszólítani. Először a kerületen belül, majd onnan fokozatosan távolodva meghódította Budapestet, Magyarországot, az egész világ magyarlakta területeit. Így lett a Ferencváros a magyarság csapata. Azt szeretnénk, ha ez a tudat nem veszne el a XXI. században sem, hanem új erőre kapva, felvértezve a modern idők tapasztalataival, újra hasson.

Azt már előre ígérhetjük, ha a most induló játék fogadtatása reményeink szerinti lesz, akkor ebből rendszert csinálunk. Időről időre kiírjuk az újabb sorozatokat. De ne fussunk annyira előre, hisz még a debütálás előtt állunk.

Nem is jó szó a debütálás, hiszen az már megvolt 2009. február végén és március elején, amikor sok fradista barátunk beszélt a fradista játékról. Akkor 10 fordulóban, fordulónként 10 kérdést tettünk fel, mindegyikre 4 válaszadási lehetőséggel. Ezeket a tipposzlopokat kellett beküldeni. Gyorsan, már a 3. forduló után kialakult egy élmezőny, amelyik rendületlenül szórta a telitalálatokat. Így a többiek óhatatlanul lemorzsolódtak, belátva, hogy nincs esélyük, szurkolókká váltak. Ezt most el szeretnénk kerülni, ezért a szabályok olyanok, hogy a játék folyamán nem lehet lemorzsolódni. Egy kis kockázatvállalással, akár egy forduló alatt az élre lehet ugrani. Nézzük, hogyan?

A játék 5 fordulós lesz. Minden fordulóban 6 különböző pontértékű kérdést teszünk fel.

Lesz olyan, ahol válaszlehetőségek közül lehet választani, de olyan is, ahol a játékosnak kell küldenie az általa helyesnek vélt választ. Küldenie kell, mert azon nem változtatunk, hogy a játékban résztvevőknek email-ben kell a válaszaikat megadniuk. Így egyértelmű az értékelés, nem kell folyamatosan a hozzászólás mezőket monitoroznunk.

Egy-egy forduló csaknem két napig tart, tehát lesz idő a gondolkodásra, utánanézésre, taktikázásra. Igen, a taktikázásra, mert, mint mindjárt látjuk, ennek is nagy szerepe lehet.

A kérdések megjelenésének ideje: 01:00 (azaz éjjel egy) óra, a válaszok beküldésének határideje másnap 23:00 (azaz este 11) óra.

A fordulónkénti kérdések megoszlása:

Alapkérdések.
Kérdés 1.: 1 pont helyes válasz, 0 helytelen
Kérdés 2.: 2 pont helyes válasz, 0 helytelen
Kérdés 3.: 3 pont helyes válasz, 0 helytelen
Kérdés 4.: 4 pont helyes válasz, 0 helytelen

Az alapkérdések válaszai után a pontszámok összeadódnak, így itt maximum 10 pont szerezhető.

A taktika a játékfordulónkénti ötödik kérdésekkel kezdődik. Ezek ugyanis “dupla vagy semmi” értékű kérdések. Nem kötelező megválaszolni, lehet passzolni, azaz akkor nem változnak az alapkérdések során összegyűlt pontok. De, aki válaszol és kockáztat, az:

Kérdés 5.: helyes válasz megduplázza az alapkérdések után szerzett pontszámot, helytelen lenullázza azt! Azaz, aki minden alapkérdésre helyesen válaszolt, sőt erre is, az már 20 pontnál tart a fordulóban. Ám, ha ezt rosszul válaszolta meg, a fordulóban szerzett pontjait lenullázza. Így ezen kérdés után minden játékos pontszámai 0-20 pont között vannak.

És, hogy csavarjunk a történeten, az igazi kockázat csak ezután kezdődik, a fordulónkénti hatodik kérdéssel. Ez az úgynevezett “szuperdupla vagy felező kérdés”. Természetesen ez is opcionális, aki nem kíván kockáztatni, nyugodtan passzolhat, amely esetben az addig megszerzett pontjai nem változnak.

Kérdés 6.: helyes válasz megduplázza a játék során addig, az összes addigi forduló eredményeit összesítő pontszámot (ahogy megyünk előre a játékban úgy nő ennek az értéke!), a helytelen válasz pedig megfelezi (ez a kockáztatás tétje). Ezzel a játék során a hátrébb levők is érezhetik, hogy egy jó döntéssel sokat nyerhetnek, megéri játszani az utolsó fordulóig.

A szuperdupla kérdés után a játékos kezdettől szerzett összpontszáma alakul ki.

Fordulót ki lehet hagyni (értelemszerűen 0 ponttal), bármikor lehet csatlakozni, az összeszedett hátrányt van esély ledolgozni.

Minden forduló után értékelünk, közöljük a helyes válaszokat és a pillanatnyi sorrendet. Ez fontos, hogy a játékosok ennek tudatában alakítsák ki a következő fordulóban alkalmazott taktikájukat.

Nézzünk néhány példát! Aki minden fordulóban minden alapkérdésre helyesen válaszol, de soha nem kockáztat, az összesen 5×10=50 pontot szerezhet. Ha fordulónként duplázni is mer, és helyesen teszi ezt, akkor 5×20=100 pont a maximum. Ám, ha a szuperduplába is belemegy és azt is mindig helyesen teszi, akkor a végére akár 1.240 pontot szerezhet. Kockáztatással két forduló alatt lehet 120, három alatt 280, négy alatt 600 pontot szerezni, tehát bőven van esély behozni az esetleges hátrányt.

Reméljük, érthetőek a szabályok. Ha kérdés van, mindenki nyugodtan tegye fel, akár hozzászólásban is, hogy a játék tényleges indulásáig mindenki számára minden egyértelmű legyen.

A játékot október 4-én, hétfőn 01:00-kor indítjuk, így az ötödik, utolsó forduló kérdéseinek leadási határideje, október 13-a 23:00. Azaz október 14-én reggel már mindenki tudja, ki a győztes, aki ebben a játékban mindent visz. Hogy mit?

Az FTC Baráti Kör felajánl a részére egy példányt a most megjelent Lipcsei könyvből. Ezt a példányt Lipcsei Peti a győztes részére személyesen fogja dedikálni. Az is megvan, hogy hol és mikor. Az FTC Labdarúgó Zrt. a győztes részére felajánl 2 db VIP belépőjegyet a 2010. október 16-án szombaton megrendezendő FTC-Kaposvár labdarúgó mérkőzésre, amelynek keretén belül a székházban természetesen találkozhat a győztes Lipcsei Péterrel. (Reméljük, időpontáthelyezések ezt a tervet nem lehetetlenítik el, ha ez következne be, akkor természetesen lesz B-terv). Ugyancsak az FTC Labdarúgó Zrt. jóvoltából a győztes kap egy olyan csapatképet, amelyen a jelenlegi csapatunk játékosai és szakvezetői vannak. És a hab a tortán, hogy minden a képen szereplő a saját arcmását aláírja. Az FTC Baráti Kör a győztest, amennyiben még nem tagja a körnek, a tagjai közé fogadja, az első éves tagdíjat átvállalja, mellé egy Baráti Kör jelvényt ad.

A játékban természetesen nem vehetnek részt az FTC Baráti Kör honlapja szerkesztőségének a tagjai, akiket a kérdésekre adandó válaszokkal kapcsolatban értelmetlen keresni, hiszen – bár mindig szívesen válaszolnak – a játék ideje alatt megtagadják azt.

Egyelőre ennyi! Premiernek talán megteszi. A játék esetleges folytatásaiban a tétek is nőhetnek. De előbb kóstoljuk meg a pudingot…

Reméljük, lesznek vállalkozó kedvű játékosok, lesznek szurkolóik, kicsit ebben a formában is népszerűsíteni tudjuk szeretett klubunkat.

Hajrá Fradi!

A végére ugorhat és hozzászólhat.

7 hozzászólás

  1. Ákos írta:

    Holtverseny esetén mi dönt? A másik két dobogós nem nyer semmit?

    Hozzászólás ideje: 2010. október 1. 12:06

  2. Peti írta:

    Jááátéééék! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. október 1. 13:39

  3. ftc ireland írta:

    Nagyon orulok az uj jateknak,nagyon szepen,ertelmesen le van irva csak egy kicsit megis nem jut el teljesen az agymaig,mondjuk 98%-ban,de ha elkezdodik biztos 100%-an erteni fogom!;)azt jol ertettem ha nem tudom a valaszt,akkor kerdezzem meg az FTC BARATI KOR MUNKATARSAIT;)).Koszonjuk az uj jatekot,HAJRA FRADI,MINDOROKKE!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. október 1. 16:54

  4. eagleeye írta:

    Istenien hangzik, egyet sajnálok, hogy nem játszhatok…Sok sikert kívánok minden leendő játékosnak!
    Hajrá!

    Hozzászólás ideje: 2010. október 2. 07:44

  5. Simon Sándor írta:

    Ákos!

    Ha holtverseny lesz az első helyért, akkor azt extra kérdéssel döntjük el. Összehozzuk a feleket egy online chatre, aki előbb válaszol, az nyer. A dobogósok most csak a játék örömét nyerik, mert a győztes visz mindent. Ha lesz folytatás és bővül a nyereményalap, akkor nő majd a díjazottak köre.

    Hozzászólás ideje: 2010. október 2. 08:52

  6. gábor írta:

    Hogy lehet regisztrálni a játékra???

    Hozzászólás ideje: 2010. október 4. 06:12

  7. Simon Sándor írta:

    Gábor!

    Nem kell regisztrálni. A megfejtéseket nicknévvel el kell küldeni a megadott email címre.

    Hozzászólás ideje: 2010. október 4. 09:02

HOZZÁSZÓLÁS