2024. április 19. péntek

Ferencváros – Szolnok: Üllői úti találkozók a történelemben

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. október 28.

A Fradi és a Szolnok párharca egy jelentős múltra visszatekintő találkozó. A két gárda ugyanis mind az NB1-ben, mind az NB2-ben is összetalálkozott már a történelemben. Az osztályokat nem tekintve szombaton a jubileumi 25. alkalommal találkoznak egymással a csapatok. A mérleg: 24 mérkőzésből 15 FTC győzelem, 3 döntetlen és 6 vereség. A gólkülönbség: 65-30 ide.
Ha az élvonalbeli összecsapásokat vesszük számba, akkor a 19. mérkőzése lesz ez a feleknek.  Az elsőosztálybeli meccsek mérlege: 18 mérkőzés: 12 FTC győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség. A gólkülönbség: 47 FTC-, 23 Szolnok találat.

Minden meccset számba véve az Üllői úton ez lesz a 13. Ferencváros-Szolnok találkozó.  Az nb1-et illetően pedig, az összes találkozás után még egy jubileumhoz érve, a 10. hazai párharc következik.

Jelen összeállításunk tartalmazza az eddigi összes az Üllői úton lejátszott bajnoki találkozót. A meccs különleges mivolta okán a statisztika is eltér a szokásostól, ugyanis érdekességképpen külön tettük mérlegre a régmúltban lejátszott élvonalbeli és a néhány évvel ezelőtti másodosztálybeli találkozásokat. Ellenben természetesen az összeállítás végén egy összesített mérleg is megtalálható összegzésképpen.

A Szolnok gárdáját 1910-ben alapították, és az élvonalba első ízben az 1938-1939-es szezonban sikerült feljutniuk. Így ebben a szezonban rendezték meg az első Fradi-Szolnokot. Érdekesség, hogy a két csapat a sorsolás alapján már ősszel lejátszotta volna a histórikus első találkozót, de végül a mérkőzést elhalasztották, így várni kellett a történelmi összecsapásra.

Íme az első meccs kivonata:

1938-39-es szezon
1939. február 19.

Üllői út
FERENCVÁROS – SZOLNOK 5-3

FERENCVÁROS: Tihanyi – Tátrai, Polgár – Lázár, Sárosi III., Pósa – Táncos, Sárosi, Jakab, Toldai, Gyetvai

G.: Sárosi (2), Gyetvai (2), Jakab

1939-40-es szezon
1940. március 10.

Üllői út
FERENCVÁROS – SZOLNOK 1-0

FERENCVÁROS: Csikós – Tátrai, Polgár – Hámori, Sárosi III., Lázár – Suhai, Jakab, Sárosi, Kiszely, Gyetvai

G.: Sárosi III.

1940-41-es szezon
1940. november 1.

Üllői út
FERENCVÁROS – SZOLNOK 4-0

FERENCVÁROS: Csikós – Szoyka, Pósa – Sárosi III., Polgár, Lázár – Kalocsay, Kiss, Finta, Sárosi, Gyetvai

G.: Sárosi (2), Finta (2)

1941-42-es szezon
1940. szeptember 8.

Üllői út
FERENCVÁROS – SZOLNOK 1-2

FERENCVÁROS: Csikós – Szoyka, Lázár – Sárosi III., Polgár, Nagy II. – Lukács, Kiss, Finta, Jakab, Gyetvai

Ekkor győzött első alkalommal a Szolnok a Fradi ellen (Eleddig Szolnokon sem tudtak nyerni). “Lelkesebb is, jobb is volt az öt válogatottat(!) felvonultató Szolnoki MÁV (Horváth kapus, Kispéter, Szűcs, Szántó, Kolláth)”
A bajnokság végén a Szolnok csapata a 3. helyen végzett a bajnokságban, míg a mieink a 6. helyen zártak.

1942-43-as szezon
1942. augusztus 23.

Üllői út
FERENCVÁROS – SZOLNOK 2-2

FERENCVÁROS: Csikós – Nagy II., Pósa – Sárosi III., Polgár, Kiss – Lukács, Füstös, Jakab, Toldi, Gyetvai

G.: Sárosi III., Lukács

1943-44-es szezon
1944. május 14.

Üllői út
FERENCVÁROS – SZOLNOK 6-0

FERENCVÁROS: Csikós – Rudas, Tátrai – Nagy II., Sárosi III., Lakat – Sipos, Hernádi, Onódi II., Sárosi, Gyetvai

G.: Gyetvai (2), Sipos, Onódi III., Sárosi, Hernádi

1945-46-os szezon
1946. május 1.

Üllői út
FERENCVÁROS – SZOLNOK 2-1

FERENCVÁROs: Csikós – Rudas, Onódi I. – Sárosi III., Kéri, Lakat – Sipos, Kubala, Sárosi, Hernádi, Bíró

G.: Sárosi (2)

1946-47-es szezon
1946. szeptember 15.

Üllői út
FERENCVÁROS – SZOLNOK 4-1

FERENCVÁROS: Henni – Rudas, Onódy I – Kéri, Csanádi, Hernádi – Gyulasi, Sárosi, Mike, Lakat, Sinka

G.: Mike (3), Sinka

1947-48-as szezon
1947. május 30.

Üllői út
FERENCVÁROS – SZOLNOK 5-1

FERENCVÁROS: Henni – Csiszár, Kéri – Csanádi, Kispéter, Hernádi – Surányi, Kocsis, Deák I., Kiss, Tihanyi

G.: Kiss (2), Deék I.(2), Kocsis

A “régmúltban” lejátszott meccsek mérlege, mely mérleg tulajdonképpen egyben az élvonalbeli meccsek statisztikája is egyben:

Gólok:

Az NB2-es évek Ferencváros-Szolnok találkozói:

2006-2007-es szezon
2007. március 17.

FERENCVÁROS – SZOLNOK 0-0
Üllői út, vezette Mészáros I.

FERENCVÁROS: Kemenes – Balog, Lipcsei, Dragóner, Buz – Bartha (Jovánczai 56.), Lazic, Deme (Fitos, 79.), Laczkó – Horváth D. (Csepregi 73.), Tököli

SZOLNOK: Rézsó – Mile, Antal, Balogh P., Jeney – Szalai, Almási, Szoboszlai, B. Tóth (Gohér, 90. p.), Tóth (Nagy 59. p.) – Remili

Sárga: Deme (45. p.), Lipcsei (54. p.) illetve Jeney (29. p.), Mile (53. p.)

2007-2008-as szezon
2007. szeptember 8.

FERENCVÁROS–SZOLNOKI MÁV FC 1-2
Üllői út, vezette: Kiss Norbert

FERENCVÁROSI: Zarzyczki, Nagy (Zsivóczky a 46. percben), Dragóner, Mátyus, Rédei, Lazic, Deme (Fitos a 77. percben), Lipcsei, Ndjodo, Horváth (Barta a 68. percben), Vincze.

SZOLNOKI MÁV FC: Rézsó, Ulviczky, Szalai (Szoboszlai a 50. percben), Bogdán, Nagy, Góhér, Remili, Domokos, Balogh, Antal, Farkas.

G.: Mátyus (58.) Ill.: Bogdán (41.), Remili (43.).

2008-2009-es szezon
2008. szeptember 15.

FERENCVÁROS – SZOLNOK 8–1 (2-1)

Albert Stadion, vezette: Szilasi

FERENCVÁROS: Holczer – Wolfe, Dragóner, Csiszár, Szkukalek – Fitos, Moussa, Abdi, Tóth B. – Shaw, Ferenczi. Vezetőedző: Bobby Davison.

SZOLNOK: Kolláth – Reinhardt, Urbán-Szabó, Szalai, Kerényi (Balla, 88.) – Nagy P., Kiss K. (Szabó T., 79.), Bozori, Zana N. – Antal, Mile. Vezetőedző: Vígh Tibor.

Gólszerző: Tóth B. (24.), Shaw (36., 63.), Ferenczi (57., 70., 72.), Fitos (78.), Abdi (81.), ill. Antal (29.)

Sárga lap: Tóth B. (60.), ill. Nagy P. (54.)

Az “újkor” találkozóinak  kivonata, mely egyben a  másodosztályban lejátszott hazai meccsek mérlege is egyben:

Góljai:

Most pedig következzék az összesítés, a következő diagramokban mérlegre tettük az összes Üllői úton lejátszott bajnoki találkozót:

Összes gól:

Amint az látható a statisztika több apropó okán is a mi oldalunkra billenti a mérleg nyelvét. Az élvonalbeli meccsek tekintetében egyértelmű Fradi fölény mutatkozik, ez az elsőosztálybeli pozitív mérleg az összesített statisztikán is nagyot dobott. Az NB2-t illetően a Szolnok minden évben megnehezítette csapatunk dolgát, az utolsó hazai mérkőzésünkön viszont kiütéssel sikerült legyőznünk szombati ellenfelünket. Ha nem is ahhoz hasonló gólzáporos, de egy sima győzelmet most is elfogadnánk…

Győzelemre fel!

Bartók Ferenc

Felhasznált források:

Nagy Béla: Fradi Futballkrónika

sporthirado.hu

ftc.hu

Wikpédia

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS