2024. március 29. péntek

Téli számvetés 4. – az U14

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. december 17.

Örülünk, hogy a visszajelzések alapján sorozatunk elnyerte az olvasók tetszését. Ez erőt ad a továbbiakhoz. A korban egyre feljebb haladó sorban most az U14 következik.

Az Utánpótlás Híradókban is megjegyeztük, a korosztályok bajnokságait az MLSZ párban szervezi. Így alkot egy párt az U14 az U12-vel. Ez azt jelenti, hogy részükre – természetesen a korosztályaiknak megfelelően – azonos a csoportbeosztás, azonosak az ellenfelek. A mérkőzéseiket is egy napon, vagy azonos időben, vagy egymás után rendezik. Ily módon az U14-es csapatunk az MLSZ szervezésében kiírt U15-ös II. osztályú bajnokságának Közép-csoportjában szerepel. A mi fiaink, több más együtteshez hasonlóan az 1998. január 1. után születettek közül kerülnek ki, ám több csapat kihasználja a kiírás adta lehetőségeket, azaz egy évvel idősebb játékosokat játszatnak.

Íme a csapatunk, akiknek edzője Gyémesi Árpád.

A csapat tagjai:
Kapusok: Erdei Patrik, Késmárky Bence, Varga Ádám
Mezőnyben: Csákó Dániel, Csiszár Zsolt, Derekas Zoltán, Dragóner Filip, Hegedűs Márk, Horváth Zsombor, Kercsó Bence, Kuhár Levente, Lipcsei Krisztián, Nagy Gábor, Odrobina Norbert, Olaj György, Patik Márton, Pfeiffer Vince, Suscsák Máté, Szabó Norman, Tajti Mátyás, Tóth-Ilkó Áron

Az őszi tabella az alábbi:

2011/12 idény

hely csapat M GY D V LG KG GK P megjegyzés
1. MTK HUNGÁRIA FC U-14 15 13 1 1 42 8 34 40
2. BUDAPEST HONVÉD U-14 15 12 1 2 50 10 40 37
3. FERENCVÁROSI TC U-14 15 10 2 3 46 17 29 32
4. AIRNERGY FC-GOLDBALL 15 10 1 4 50 22 28 31
5. VASAS KUBALA AKADÉM. U-14 15 9 3 3 34 18 16 30
6. FC ESZTERGOM 15 8 3 4 30 21 9 27
7. VIDEOTON FC U-14 15 7 1 7 29 27 2 22
8. ÚJPESTI TE U-14 15 6 4 5 25 19 6 22
9. FELCSÚT SE 15 6 4 5 28 31 -3 22
10. TASK TATABÁNYA 15 6 2 7 41 32 9 20
11. REAC SPORTISKOLA SE U14 15 5 0 10 22 42 -20 15
12. JÁSZBERÉNYI SE 15 3 5 7 25 27 -2 14
13. VÁC VÁROS LSE 15 3 2 10 15 41 -26 11
14. KECSKEMÉTI TE U-14 15 3 1 11 11 35 -24 10
15. GYÖNGYÖS AK 15 2 0 13 21 59 -38 6
16. SZTK-ERIMA 15 2 0 13 12 72 -60 6

A fiúk a dobogón telelnek. Ez sok mindent elárul. Nemcsak a tabellán elfoglalt helyük, a játékuk is bizakodásra adhat okot. A szezon során szinte végig az MTK-val futottak versenyt az első helyért, ám sajnos tőlük a 11. fordulóban vereséget szenvedtek. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, de az sokkal inkább, hogy az utolsó két fordulóban is becsúszott két vereség a Honvéd és a Tatabánya ellen. Látható, az ott elvesztett hat pont nagyon hiányzik.  A csapatnál szerencsére nincs gond a támadójátékkal, a 15 meccsen szerzett 46 gól több, mint hármas gólátlagot jelent meccsenként. A góltermelésben leginkább Dragóner Filip jeleskedett, aki 17 gólt vállalt. Ezzel a teljesítményével a korosztályos góllövőlistán a második helyen áll. Rajta kívül ki kell még emelni Suscsák Mátét, aki 8 gólt szerzett.Bízzunk a tavaszi jó folytatásban!

Most pedig nézzük, miként végeztek az egy évvel idősebbek egy esztendővel ezelőtt ugyanebben a korosztályban,  ugyanebben a bajnokságban:

2010/11-es idény

hely csapat M GY D V LG KG GK P megjegyzés
1. MTK HUNGÁRIA FC U-14 15 13 1 1 84 19 65 40
2. VASAS U-14 15 11 3 1 46 13 33 36
3. PFLA FELCSÚT 15 11 3 1 46 19 27 36
4. JÁSZBERÉNYI SE 15 10 1 4 68 26 42 31
5. BUDAPEST HONVÉD U-14 15 10 1 4 56 14 42 31
6. III. KER. TUE UPE 15 10 0 5 40 26 14 30
7. FERENCVÁROSI TC U-14 15 8 3 4 36 26 10 27
8. GÖDÖLLŐI SK 15 8 1 6 57 25 32 25
9. ESZTERGOMI SC 15 7 2 6 42 31 11 23
10. CSEPEL HUNGARY CLUB 94 SE 15 7 1 7 32 40 -8 22
11. TATABÁNYAI ALAPÍTVÁNY SK 15 3 3 9 19 62 -43 12
12. AIRNERGY FC 15 3 2 10 14 44 -30 11
13. ÚJPESTI TE U-14 15 2 1 12 12 55 -43 7
14. FERIHEGY SPORTAKA. VECSÉS 15 2 1 12 10 80 -70 7
15. VIDEOTON-PUSKÁS AKA. U-14 15 1 3 11 12 44 -32 6
16. DUNAÚJVÁROSI VSI 15 1 0 14 6 56 -50 3

 

Ezt a virtuális korosztályos versenyt mindenképp a mai korosztály nyerte meg. Az idősebbek idei szereplésére a következő részben térünk ki.

U14-esek, ott vagytok, ahol egy Fradinak minimum illik lennie, a dobogón. Igaz, csak a legalsó fokán, tehát a feladat adott, előrébb és feljebb kell menni! A csúcsig!  HAJRÁ FRADI!

 

Összeállította: Simon Sándor
Forrás:
adatbank.mlsz.hu
www.u98.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS