2017. augusztus 21. hétfő

Potya. Egy élet megörökített pillanatai

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. február 6.

1945. február 6-án, mindössze 54 évesen halt hősi halált Tóth-Potya István, az FTC hőskorának legendás csatára, majd a Ferencváros első és máig egyik legnagyobb edzőegyénisége.

Halálának 65. évfordulján róla szól ez a megemlékezés.

Tisztelt Barátaink!

Egy olyan emberre emlékezünk, aki életét áldozta szabadságunkért, mai társadalmunkért. A ferencvárosiak nagy családja méltán büszke mártírhalált halt fiára.

Az emlékek felidézésekor filmszerűen vonulnak el Tóth Potya István pályafutásának képei. Képek, amelyek a magyar labdarúgás és az FTC díszalbumába valók. Egykori aranycsapatok, felejthetetlen hazai és külföldi sikerek. Majd a játékos-pályafutás befejezésével kibontakozott egy nagyszerű edzői karrier. Tóth Potya volt az első aki felismerte az edzői munka, a modern felkészítés jelentőségét. Nemcsak felismerte, de igazát tettekkel is bizonyította. Edzői irányítása alatt a Ferencváros sorra aratta bajnoki és nemzetközi sikereit. Tóth Potya még többet akart és tett, Létrehozta az első magyar Trénerkollégiumot, a magyar edzők első hivatalos fórumát.

Később Olaszországban tevékenykedett, és edzői sikereitől volt hangos a nemzetközi sportsajtó. Szíve hazahozta. Élete utolsó szakaszában a magyar labdarúgást szolgálta.

És szolgálta az emberséget, a humánumot, embertársainak megmentését az esztelen pusztítás elől. Sokakat megmentett, önmagát nem tudta. A szabadság hajnalán szűnt meg igaz szíve dobbanása. Nekünk már csak az utókor egyszerű tette, az emlékezés kötelessége maradt. Nekünk már csak az a feladatunk, hogy napjaink, majd az utánunk jövő generáció tagjainak tudtul adjuk, hogy volt egyszer egy Tóth Potya István, aki nemcsak nagyszerű sportember, de hazájáért, embertársaiért életét feláldozó igaz egyéniség volt.

Emléked él és mi örökkön őrizzük azt …

A fenti szavakat 25 esztendeje mondotta el Nagy Béla Tóth Potya István síremlékénél.

Azóta Nagy Béla is Tóth Potya oldalán nézi az égi edzéseket és mérkőzéseket, mert a nagyszerű edzőnek sajnos nagyon sok zseniális tanítványa már csak ott játszhat. Nagy Béla is láthatja, hogy 25 éve mondott szavai ma is élnek, az FTC Baráti Köre ma sem felejt, ma is csak az a célja és feladata, amit ő is megjelölt, tudtul adni az utánunk jövőknek, hogy ki volt pédául Tóth Potya István. És tudtul adni, hogy ki volt Nagy Béla, akinek munkássága nélkül ma nagyon nehéz lenne emlékezni.

A mai megemlékezés alapja egy 25 esztendeje, az FTC Baráti Köre által kiadott kiadvány, amely a Fradisták fényképalbuma sorozaton belül a Potya címet viseli.

Egy kép a gyermek Potyáról, ahogy Nagy Béla megjegyezte, a jobb lába már akkor is góllövésre készen állt…

Itt már nyolc éves az ifjú Potya, tehát ez a kép az FTC születésével egyidős. Annak is itt az ideje, hogy lehulljék a lepel a Potya név eredetéről. Maga az érintett így mesélt erről: Gyermekkoromban keresztszüleim szomszédaink voltak, s azoknak is volt egy velem egyidős, szintén Pista nevű fiuk. Mind a ketten “jó gyerekek” voltunk, s gyakran részesültünk szülei intelmében. Ilyenkor a Pista nevet előszeretettel toltuk arra, aki éppen nem volt ludas az ügyben. Keresztanyám éppen ezért, a félreértések elkerülése végett, mivel akkor is jól táplált gyerek voltam – mindig mondta, hogy úgy nézek ki, mint egy potyka – el is nevezett Potykának. A Potyka név meghonosodott a családbanm teljesen rajtam maradt… Az idők folyamán a “k” betű valahogy kikopott, s a szó egyszerűbb kiejtése miatt a Potykából Potya lett …

Immár az iskolában, ami mellett már javában futballozott. Az NSC csapatával bajnok lett a másodosztályban, amiről az alábbi díszes tabló tanúskodik:

Az első ferencvárosi csapatkép: jobbról a második Potya.

Még mondják azt, hogy az angolok nem a tradícióikból táplálkoznak. Ma is nézünk nagyokat, amikor mai csapatunk angol erőnléti edzője boxol a játékosokkal. Ez a kép azt mutatja, amikor Potya “kiüti” az akkori erőnléti trénert, az angol Mr. Gannont.

Az I. világháború katonája.

Majd a már beérett játékos.

Ifjú házasként a feleségével.


Az utolsó játékos-szezonjában a több mint egy évtized után megnyert bajnokcsapat tablóján.

Rögtön a következő pedig edzőként mutatja a pálya szélén és a tanítványai körében:

1928. július 7-én már oklevelet is kapott arról, hogy elismert football-mester lett.

Az általa létrehozott Magyar Footballtréner Collegium már tagsági igazolványokat állított ki, ahogy az a képen is látható, no meg a mester és az ő világverő tanítványai 1929-ben.

Ez a kép az egyik legutolsó, amely Tóth Potya Istvánról készült. Mi is történt akkor a negyvenes években? Ő mindig a tiszta, nemes értelemben vett sportszellemet képviselte. Számára a sport nem a magyar kultúrfölény bizonygatására, más népek lebecsülésére szolgált, hanem az a megértés és az együttműködés eszköze volt. Idegen volt tőle mindenféle vallási, faji, származási megkülönböztetés. Elfogadta és élvezte a sport által adott népszerűséget, de soha nem élt vissza vele. Elvárta, hogy munkáját megfizessék, de soha nem vált politikailag elkötelezetté. Az igazi sportszellem és a szuverenitás megőrzése nála egy tőről fakadt. Ha az elmélet és a gyakorlat szembe került egymással, akkor ő mondott le, de nem vállalt közösséget azokkal az intézkedésekkel, amelyek a magyar sport totális átszervezésére irányultak. Amikor sportvezetők és sportolók tömegét állították félre a gondolkodásuk és a származásuk miatt, akkor ő önként félreállt. Később, amikor régi barátai a segítségét kérték, hogy szerezzen papírokat üldözött művészeknek, habozás nélkül vállalta. Aztán, amikor a német megszállás és a nyilas-terror kora jött, akkor ennél is tovább ment. Az egyéni segítségnyújtást felváltotta a szervezett ellenállás. A laza baráti kör létrehozott egy szellemi és szervezeti központot, amely a politikai üldözötteknek és a zsidóknak hamis iratokat, védleveleket, pénzsegélyeket és élelmet adott. Tóth Potya Telepes utcai háza valóságos menedékhellyé vált. Az események előrehaladtával az ő munájuk is radikalizálódott. Antifasiszta propagandát fejtettek ki, saját sokszorosítógépük is volt a röplapok terjesztéséhez, de szabotázsakciókat is szerveztek. Tóth Potya, mint tartalékos a HM Légügyi Hivatalában dolgozott, légoltalmi raktárvezető volt, így könnyebben hozzájutott megfelelő iratokhoz, persze ehhez nem kis bátorság kellett. Kapcsolatot épített ki az ellenállás katonai szárnyával is, így számíthattak rá a budapesti hidak megmentéséért vívott harcban is. A nyilasok viszonylagos sikerrel szétverték az ellenállás gócait, de Potyáék csoportja érintetlen maradt, a Ferenc József híd (mai Szabadság-híd) megmentésén dolgoztak. Azonban lebuktak, a nyilasok 1944. december 6-án a csoport vezéralakjaival együtt letartóztatták, a Budai Várba, a Hadik laktanyába vitték, ahol kegyetlenül vallatták. Egy hét múlva a Fő utcába szállították, ahol a cellában is szervezte a foglyok életét a börtön falain keresztül. 1945. január 3-án a Fő utcai börtön találatot kapott, ezért a foglyokat átszállították a Parlamentbe, majd onnan január 10-én vissza a Várba, a Belügyminisztérium pincéjébe, ahol napokig étlen és víz nélkül tartották, szörnyű kínok közt őket. Mégis abban reménykedtek, hogy már közel a szabadság, de 1945. február 6-án reggel a főfoglár kiválasztotta Potyát és Kertész Gézát, akiket még aznap, minden tárgyalás és ítélet nélkül kivégeztek.

A család csak 1946. április 1-én adhatta ki a gyászjelentést és temethette el.

A sírja egykor…

… és amikor már állt a síremléke (a botra támaszkodó néni Potya özvegye).

Természetesen az Üllői úton is van emléktáblája (a mai vendégszektor Springer-szobor felőli oldalán), amit az itt látható képen Bálint László, a csapat akkori kapitánya koszorúz meg egy mérkőzés előtt.

Hajtsunk fejet egy olyan nagyszerű Fradista emléke előtt, aki Ember tudott maradni a legnagyobb embertelenségben is. És ne hagyjuk kialudni soha azt a lángot, amelyet munkásságával Nagy Béla gyújtott meg, hogy figyelmeztesse az utókort elődeink dicső tetteire.

Befejezésül egy vers, Z. Horváth Gyula verse:

Akkor is nap volt …
(Tóth Potya István emlékére)

Akkor is nap volt
fagyos, csikorgó
rút haláltáncát járta a világ
Egy pince mélyén csattant a zár s az ajtó
dühvel vigyázta hallgatag fiát.

Ki volt, ki tudta?!
számon nem kérte senki
ott jeltelennek lenni volt a jó,
az életnek ára volt, ezernyi
s mert nem fizettél eltakart a hó.

Ki úgy szeretted hazádat és a házat
hol születtél és visszavágytad azt,
a szökés csábító ördögét kizártad
pedig az út, Te tudtad merre tart.

Itt állsz előttem
szemedben tiszta fények,
tükrét nem törte össze semmi kín,
így csak a másokért élők remélnek
s hogy nem vagy többé szörnyű volt a hír.

Emlékszem, 26 víg nyarára
utolsó meccs, első edzői gond,
Te “nyolc-ház” szülötte
zöld-fehér álmok kovácsa
csak hazát féltő érzésed volt nagyobb.

S ha most az új híd, új kövére lépek
mit menteni jöttél Te és társaid,
a vastraverzek közt a szél, mint furcsa ének
súgja, ha úgy adódna itt lennél, megint.

Nem voltál hős, csak jobbat, mást akartál
s tettél is érte, úgy ahogy akadt
a szenvedőkhöz mindig lehajoltál
s a rosszakhoz is volt még jó szavad.

Így kellett tenned?!
jobb lett-e volna másképp
Te válaszolsz hallom, becsület-ember
egy lehet, csak egy.
S egy rossz ötvözetből készített harangból
a legszebb hang is, mindig félrecseng.

Akkor is nap volt
kékfényű tiszta hajnal
már béke bújt a Gellért-hegy mögött
most állok a hídon, reám köszönt a nappal
s Te ott vagy látom milliónyi arcban
az emléked őrző túlélők között.

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

5 hozzászólás

  1. Ray írta:

    Talán egy napon (remélhetőleg az új stadionban) egy helyen lehet majd kifüggeszteni az elmúlt idők nagy fradistáinak emléktábláit és szobrait! Elég népes pantheon állna össze percek alatt…

    Hozzászólás ideje: 2010. február 28. 22:21

  2. Wiener Judit írta:

    Az utolsó előtti fénykép kommentárját kiegészíteném: “a botra támaszkodó néni Potya özvegye” – mellette a szemüveges férfi nem más, mint egyetlen fiuk dr. Tóth István.

    Hozzászólás ideje: 2011. június 19. 16:16

  3. Szöllősi György írta:

    A szerzőt, szerkesztőt kérdezném, hogy honnan való a vers, lehet-e többet tudni a költemény keletkezésének időpotjáról, körülményeiről, a szerzőről? Nagyon köszönöm a választ: szollosi.gyorgy@pfla.hu

    Hozzászólás ideje: 2012. február 4. 11:04

  4. walkó istván rezső írta:

    az elöttem Ray hozzászólásával max. egyetértek szeretném az új stadionunkban nézni és tisztelettel fejet hajtani emlékezni a nagy fradisták emléke előtt.Addig is hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2012. március 1. 09:16

  5. walkó istván rezső írta:

    az elöttem Ray hozzászólásával max. egyetértek szeretném az új stadionunkban nézni é s tisztelettel fejet hajtani emlékezni a nagy fradisták emléke előtt.Addig is hajrá Fradi! A Baráti Kör tagjaként én nem szóltam.

    Hozzászólás ideje: 2012. március 1. 09:20

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Fókuszban a ZTE-FTC rangadó játékvezetője: Kassai Viktor

    Bejegyzés ideje: 2010. november 9.
    Szerző: eagleeye1899

    Most már mi is 100 % vagyunk…

    Bejegyzés ideje: 2009. december 18.
    Szerző: Simon Sándor

    Az ősz mérkőzései a számok tükrében – összesítő

    Bejegyzés ideje: 2010. december 18.
    Szerző: eagleeye1899

    Magyar bajnoki múlt, 2.rész. Az első évtized

    Bejegyzés ideje: 2009. október 16.
    Szerző: Simon Sándor

    A Fradi dicső múltja, 64.rész – 1966

    Bejegyzés ideje: 2009. július 25.
    Szerző: Simon Sándor