2017. május 29. hétfő

FTC – Honvéd. Mit várnak azok, akik mindkét csapatnál érdekeltek voltak…

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. augusztus 14.

Következik egy olyan mérkőzés, amely a múltban gyakran hozta lázba a szurkolókat, teltek meg miatta a lelátók. Akár a Népstadion lelátói is. Ma nem akkora a futballáz e meccs hallatán, de a Fradi jó bajnoki kezdése talán újra ráirányítja a figyelmet. Mi is ezt tesszük ezzel a rovattal, amikor olyan játékosokat kérdeztünk, akik egykoron mindkét egyesületben játszottak.

Kezdjük egy olyan csatárpárossal, amelyik 10 évvel ezelőtt együtt riogatta az ellenfél védőit és kapusait a Fradi mezében. Horváth Péter, Tóth Mihály. Milyen jól mutatott velük a Fradi összeállítása és milyen szépen termelték a gólokat …

Horváth Péter

Két periódusban volt a Fradi játékosa, először 1999 nyarától 2002 nyaráig, másodszor pedig rövid ideig a rosszemlékű második NB II-es szezonban 2007 nyarától. Azóta gyakori résztvevője a Fradi öregfiúk meccseinek, mert “zöld vérét” nem tudja tagadni. Első korszakában a Fradiban 1 arany és 1 ezüstérem volt a termése. A Honvédban akkor játszott, amikor az éppen kiesett az NB I-ből, 2003-04-ben. Ott sikeresebb volt a másodosztályú küldetése, mint a Fradiban négy évvel később, hiszen sikerült azonnal visszajutniuk.

– Milyen érzelmi szálak kötnek a mérkőző felekhez?
– Azt hiszem, nem kell külön ecsetelnem, hogy érzelmileg messze nem egyformán állok a két csapathoz, holott valóban játszottam mindkettőben. A Honvéddal simán nyertük meg az NB I/B bajnokságot, amikor egy esztendőre odakényszerült. Szerettem ott játszani, de ez nem mérhető össze azzal, hogy nálam a Fradi mindenekelőtt van.

– Ezek után kérdem, mit vársz a mérkőzéstől?
– A Fradi nagyon jól kezdett, bár ehhez valóban szüksége volt szerencsére is. Ez azonban nem jelent semmit, hiszen a futballhoz, az eredményekhez szerencse is kell. Fradi győzelmet várok, mert ez egy olyan lendületet adhat a csapatnak, amelyik utána nagyon soká tudja röpíteni. Erre pedig óriási szükség lenne, hiszen csak így lehet kifényesíteni az elmúlt évek ködjében megkopott múltat.

– Ebben azt hiszem, mindannyian egyetértünk. De csak az érzelmek vezetnek, amikor az eredményről beszélsz?
– Szakmailag is úgy látom, hogy a Fradi új igazolásai jól sikerültek, jobbnak tűnnek, mint a Honvédé. Ezzel együtt arra is felhívom a figyelmet, hogy egy igen éles mérkőzés várható, mert az az ellenfél, amelyik két vesztes mérkőzés után jön, az foggal-körömmel fog harcolni, hogy megszerezze az első pontját vagy pontjait. A Fradi esetében pedig az a történelmi faktor is működik, hogy minden csapat meg akarja verni, mert számára ez ad igazi rangot.

– Befejezésül még azt kérdezem, mi újság van körülötted, mit csinálsz éppen?
– Idén nyáron leigazoltam Szegedre, Kiss-Rigó László püspök úr csapatához, a KITE-Szegedhez. Az NB III-ban fogunk indulni, ami sokkal nagyobb fizikai igénybevételt jelent majd, mint a tavalyi év, amikor a megye I-es Bátaszékben játszottam. Egyébként a hétvégi meccshez kapcsolhatóan egy másik érdekesség. A csapattársam lesz az a Keller József, akivel a Honvédban és a Fradiban is együtt játszottam. Ez a játék része, különben meg Gyulán, a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémián van egy csapatom, ott edzősködöm.

Tóth Mihály

Tóth Mihály a Honvéd színeiben mutatkozott be az első osztályban az 1993–1994-es szezonban, de fiatal tehetségként akkor még nem jutott állandó játéklehetőséghez, így útja Székesfehérvárra vezetett. A rövid kitérő után ismét a kispestiek játékosa lett, ahol kulcsemberré nőtte ki magát. 1996-ban kupagyőztes lett a Honvéddal. A Fradiban 1999 nyarától 2001 nyaráig játszott, 2000-01-ben bajnok lett.

– Sok Fradi-Honvéd meccsnek voltál már a résztvevője, úgy Fradi, mint Honvéd játékosként. Van olyan köztük, melyre szívesen emlékszel vissza?
– Honvéd nevelés vagyok, a Fradiban csak két szezont játszottam, az elsőben többet, a másodikban kevesebbet, viszont akkor bajnok lettem a Fradival. Nagy élmény volt, az hogy nem maradtam tovább, igazán nem rajtam múlt. Rátérve a kérdésre, mindkét mezben van élményem. A Honvédnál 1996 tavaszára emlékszem, amikor az Üllői úton 4-1-re nyertünk kupameccsen, két gólt szereztem. Fradista korszakomból pedig érdekesmód ugyancsak egy idegenbeli győzelem ugrik be, amikor 1999 végén Kispesten győztünk 3-2-re, egyebek közt az én két gólommal.

– Eddig testvériesen elosztottad a góljaidat a két csapat között. De mit vársz 2010. augusztus 15-én a két csapat összecsapásától?
– A Fradi nagyon jó passzban van, ebből adódóan azt várom, megnyeri a mérkőzést. Annál is inkább, mert úgy látom a Honvédnál még nem alakult ki az új csapat gerince. Ráadásul legutóbb kiállították a Honvéd két belső védőjét, akik emiatt nem játszhatnak. Prukner László nagyon jó szakember, az ő elképzelései már látszanak.

– Meddig tarthat a Fradinál ez a jó passz, mire mehet vele a bajnokságban?
– A Fradinál, mióta világ a világ a cél a bajnoki cím. A szurkolóknál mindenképpen, ha szakmailag nem is. Úgy vélem, szakmailag most sem lehet ezt a célt kitűzni, de a surranópályán sok minden megtörténhet.

– Mennyire ismered a Fradi mai játékosait?
– Dragival és Balog Zolival együtt játszottam. Sőt Staniccsal is a Diósgyőrben.

– És így testközelből mi a véleményed róla?
– Nagyon jó képességű labdarúgó, nem véletlenül játszott előtte sokkal jobb csapatokban is. Diósgyőrben talán túl sokat vártak tőle, hogy egymaga viszi majd a csapatot, adja a gólpasszokat, lövi a gólokat. Az edzéseken hihetetlen dolgokat művelt a labdával, a meccseken nem hozta az elvárásokat. Ahogy hallom Kaposvárott Prukner László kezei alatt már jobb volt, minden esélye megvan, hogy a Fradiban kihozza magából a maximumot.

– Tóth Mihály most hol hozza ki magából a maximumot?
– Szigetszentmiklóson maradtam. Voltak ugyan osztrák ajánlataim a II. és III.osztályból, amik még motiváltak volna, de sajnos meghiúsultak. Így sem rossz, mert élvezem a játékot, az öltözőben nagyon jó a légkör. Egy biztos, amíg a játék örömet okoz, addig folytatom. Ebben a szezonban is lesznek pikáns meccseim, amikor a Lipcsei Peti vezette Fradi II ellen kell majd játszanom. Érdekes találkozás lesz.
<strong>Horváth Ferenc

Egy másik Horváth, egy másik vérbeli csatár. A Honvédhoz annyi a köze, hogy az a nevelőegyesülete. A Fardiban pedig, ki ne tudná, 1996 nyarától játszott két szezont. No meg, az utóbbi időben a futsal csapatunkat erősíti.

– Fradi – Honvéd. Mit jelent neked ez a párosítás?
– A Honvédban nevelkedtem, amely időszakra mindig hálával gondolok vissza. A Honvéd az utánpótláséveimet jelenti, hiszen ott egyetlen NB I-es mérkőzést sem játszottam. Nem úgy, mint a Fradiban, ahol csodálatos éveket töltöttem el, sőt a futsal révén még töltök is.

– Ezek szerint azt még nem hagyod abba?
– Eszem ágában sincs. Sőt, megmondom őszintén, még a nagypályán is keresem a lehetőséget, hogy hol játszhatnék. Egyszerűen nem tudom abbahagyni, muszáj még csinálnom.

– És az edzőség? Milyen volt Vecsésen?
– A Vecsés volt az első felnőtt csapatom, ráadásul egyből az NB II-ben. Úgy érzem, nem ment rosszul, hiszen a 11-ik helyről a 6-ra jöttünk fel a táblázaton, nyáron azonban elváltak az útjaink. E tekintetben is csapat nélkül vagyok, várok egy új lehetőségre. Jelenleg egyénileg foglalkozom néhány tehetséges játékossal, de nyilvánvalóan egy csapat lenne az igazi.

– Elkanyarodtunk a Fradi – Honvéd-tól. Láttad mostanában a két csapatot? Mit vársz vasárnap?
– A papírforma szerint a Fradi az esélyes, de ez tudjuk, mennyit ér. Valóra is kell váltani. A Fradit nem, de a Honvédot láttam az MTK ellen. Igaz, abból szakmailag messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, hiszen nagyon hamar 9 emberre fogyatkoztak. Az viszont látszott, hogy nagy tartása van a csapatnak, hiszen kettős emberhátrányban is hősiesen küzdöttek, véleményem szerint az egy pontot feltétlenül megérdemelték volna. Pechjük volt, mint ahogy a Fradinak meg szerencséje. Ilyen játék a futball. Vasárnap estig lehet papírformáról beszélni, ott a pályán meg eldőlnek majd a kérdések.

Bárányos Zsolt

Ma a Lombard Pápa labdarúgója, de korábban megfordult a Fradiban és a Honvédban is. A Fradiban csupán egyetlen szezont (1999-2000-ben) játszott, amikor hazatért külföldről. Akkor ez sokak meglepetésére történt, hiszen mindenki tudta róla, hogy a Honvédban lett futballista, Belgium előtt is csak ott játszott 1993-tól 1998-ig. Később még két alkalommal visszatért rövid ideig Kispestre, először a 2002/03-as, majd a 2007/08-as szezonban.

– Kezdjük a jelenlegi csapatodnál, Pápán. Ott mi újság? Hogy viseltek meg a rajt nehézségei?
– Köszönöm szépen, úgy érzem, minden rendben van. A rajttal kapcsolatban meg egy ponttal már jobban állunk, mint tavaly ilyenkor. A viccet félretéve azonban nekünk egyetlen feladatunk van, a csapategység erősítése. Ez az esetünkben rendkívül fontos, hiszen mögöttünk nem állnak olyan anyagi lehetőségek, mint az NB I mai élcsapatainál. Nekünk együtt és egymásért kell küzdenünk. Ha ez megvan, jönnek majd az eredmények is.

– És megvan ez a csapategység?
– Nem látok problémát e téren.

– A többi csapat meccseit, így a Fradit és a Honvédot nézed?
– Az edzések és a meccsek miatt erre nincs mindig lehetőség, de az összefoglalókat feltétlenül megnézem.

– Térjünk rá a vasárnapi Fradi-Honvéd meccsre. Milyen érzéseket hoz elő belőled ez a két csapat és milyen eredményt vársz a mostani összecsapástól?
– Mindenki tudja, én Honvéd nevelés vagyok, ott mutatkoztam be a legjobbak között, ott lettem játékos. A Fradiban csak egy évet játszottam, rögtön hozzáteszem, hogy sajnos, mert szerettem ott játszani. A Honvédot ebben az egy évben oda-vissza vertük. De mindkettő már a múlt, most pápai futballista vagyok. A meccsel kapcsolatban abból indulok ki, hogy a Fradinak van 6, a Honvédnak pedig 0 pontja és a Fradi otthon játszik. Régen ilyen esetben egyértelmű volt a helyzet és a meccs kimenetele, szerintem ma is működik ez, azaz a Fradit tartom esélyesebbnek. Nem lesz könnyű dolga, hiszen ez egy olyan meccs, amire az ellenfél a helyezéstől függetlenül nagyon felszívja magát.

Aki kíváncsiskodott: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Franto írta:

    Régen tartottak minket ennyire esélyesnek papírforma szerint. szokatlan ez, de remélem, hogy tudjuk kezelni. Nagyon sok múlik ezen a meccsen, nagy lendületet adhat egy esetleges győzelem! Nagyon úgy néz ki, kiegyenlítődött lesz a bajnokság, mégha nagyon is az elején vagyunk. körbeverés várható, és a riportban említett “surranó pályán” egy kiegyensúlyozott teljesítménnyel semmi sem lehetetlen. Legyünk minél többen és hajtsuk bele a csapatot a harmadik győzelembe!

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 14. 10:18

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Meghívó Pestszentlőrincre

    Bejegyzés ideje: 2017. május 25.
    Szerző: Admin

    Statisztikák

    Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
    Szerző: Simon József

    A vonat robog tovább …

    Bejegyzés ideje: 2011. február 8.
    Szerző: Simon Sándor

    Napi válasz, VII.24.

    Bejegyzés ideje: 2009. július 25.
    Szerző: Simon Sándor

    Fókuszban a Debrecen-FTC mérkőzés játékvezetője: Iványi Zoltán

    Bejegyzés ideje: 2010. október 27.
    Szerző: eagleeye1899

    Beszélgetés Kaszás Pállal

    Bejegyzés ideje: 2010. december 1.
    Szerző: Simon Sándor

    Rósa, a vezér

    Bejegyzés ideje: 2011. február 4.
    Szerző: Simon Sándor