2017. augusztus 17. csütörtök

Beszélgetés Rodenbücher Istvánnal

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. augusztus 20.

Ezen a héten is egy újonnan érkezett játékossal beszélgettünk. Olyannal, aki egyelőre még nem stabil tagja a csapatnak, de nagyon szeretne azzá válni. Következzen Rodenbücher István.

– Szekszárdi születésű vagy. Ott is nevelkedtél?
– Szekszárdon születtem, de a szüleim Németkéren laknak. Ez egy Paks melletti kis település. Én itt nőttem fel, itt jártam az iskoláimat is. Nagyon eleven, rossz gyerek voltam. Az időmet reggeltől estig a focipályán töltöttem. Édesanyám úgy meséli, hogy naponta több ruhát, hetente pedig több cipőt koptattam el. Van két testvérem és velük éjjel nappal játszottunk kint az udvaron, ha az idő megengedte.

– Fiútestvéreid vannak?
– Nem, egy bátyám és egy húgom van. A húgom azonban nem az a babázós típus volt, szeretett velünk futballozni, legfőképpen velünk töltötte az idejét. Vidéki gyerek vagyok, a kertben nőttem fel, a szabad levegőn. Iskolás koromban Németkéren, a serdülő csapatban kezdtem el futballozni. Hatodikos koromig itt végeztem a tanulmányaimat, aztán bekerültem Szekszárdra egy sportiskolába. Visszatértem a szülővárosomba, ahol két évig jártam egy sporttagozatos osztályba. Az ottani edzőmnek köszönhetem, hogy felkerültem Pestre. Az akkori edzőm Kalász Józsi’bá, ismerte Garami Józsi’bát, így kerülhettem fel az MTK-hoz próbajátékra. Amikor tizennégy évesen befejeztem az általános iskolát, egyből jöttem fel Pestre gimnáziumba és innen jártam az MTK-ba. A foci sava-borsával az MTK-ban ismerkedtem meg, tizenkét évet töltöttem el ott. Ebből hat év az utánpótlás csapatoknál volt, ahol végigjártam a serdülő korosztálytól az ifi korosztályig mindent. Bekerültem a Sándor Károly Akadémiára, ahol három évig voltam. Ott egy évet játszottunk az ifiben, majd pedig az NB 2-ben, illetve az NB 1 B-ben egy-egy évet és úgy kerültünk fel a felnőtt csapathoz. Hat évig voltam az első csapat tagja, de az első másfél évben nem nagyon játszottam. Ekkor elsősorban peremember voltam, majd sikerült magamat bejátszanom az első csapatba.

– Szekszárdon is hátvédként szerepeltél vagy megfordultál más posztokon is?
– Akkoriban én még támadó voltam, az MTK-hoz is így kerültem fel. Az első fél évben még ott is ebben a szerepkörben játszottam, de úgy alakult, hogy a csapatnál sok támadó volt és be kell ismernem, jobbak is voltak nálam. A téli szezonban aztán úgy alakult, hogy védőhiány keletkezett a csapatnál és az edzőnk szólt, hogy álljak be hátvédnek, próbáljuk ki, hiszen igazából semmi veszíteni valóm nincs. Jól sikerült a próba, itt is ragadtam, a tavaszi szezont már védőként kezdtem. Először a szélen kaptam lehetőséget, majd belső védő lettem. Így kerültem be az utánpótlás válogatottba is, ahol ugyancsak végigjártam az összes korosztályt.

– Ki az, akinek fiatal éveidből sokat köszönhetsz?
– Nagyon hálás vagyok a szekszárdi edzőimnek, Kalász Jánosnak és Galambos Jánosnak. Nekik köszönhetem, hogy elindultam azon az úton, amely futballistává tett. Ők nem csak a tanulmányaimat tartották fontosnak, hanem segítettek abban, hogy a labdarúgásra is komoly hangsúlyt fektessek. Ott még támadó voltam, ment is a gólszerzés, de itt Pesten már nem annyira. Az MTK-nál fél évente cserélődtek az edzőim, de ki kell emelnem Szalai László nevét, akinek nagyon sokat köszönhetek, például ő rakott vissza védőnek. Rajta kívül feltétlenül kiemelném még Teodoru Vasziliszt, aki az akadémián nem csak az edzőnk, hanem szinte az apánk is volt. Együtt voltunk az edzéseken és jött velünk mindenhová. Nem utolsó sorban kiemelném még Garami Józsefet, aki hat évig volt az edzőm és ő rakott be a felnőtt csapatba. Ez alatt a hat év alatt, én nagyon sokat kaptam tőle.

– A Sándor Károly Akadémián hogy teltek a napjaid?
– Mi tizennyolc évesen kerültünk oda, ami az utolsó ifi évünk volt. Ott volt egy gimnázium, ahonnan jártak a tanárok hozzánk. Utolsó évesek voltunk, ott érettségiztünk. Be volt minden időnk osztva. Délelőtt volt három óránk, majd edzés, délután ismét három óra és ismét edzés. Elég rendesen ki volt töltve minden időnk. Én három évet töltöttem el így. Az első évben leérettségiztem. A második év már abból a szempontból könnyebb volt, hogy nem volt már iskola és valójában így szabadabbak lettünk, az edzéseken természetesen továbbra is részt vettünk, de már volt időnk kijutni a városba is.

– Akkor húsz éves korodig a Sándor Károly Akadémián élted az életedet?
– Igen, én három évet töltöttem el ott, de voltak, akik ennél hosszabb időt. Az egy nagyon szép létesítmény volt, csupán annyi gondunk volt az elején, hogy nem volt normális pályánk. A környéken jártuk a pályákat. Voltunk Velencén, Kápolnásnyéken, Dinnyésen, mentünk össze-vissza, hogy tudjunk nagypályán edzeni. Ettől eltekintve, minden rendben volt. A szállás, az ellátás szenzációs volt. A napi háromszori fő étkezés mellett volt uzsonna és tízórai is. Egy műfüves edzőpályán nőttünk fel, amit mi csak dühöngőnek neveztünk. Ez egy negyvenszer huszas bekerített pálya volt. Ezen edzettünk, mert nem volt más lehetőségünk. A második évben belekóstoltunk a felnőtt bajnokságba, az NB2-ben szerepeltünk. Az elején nagyon nehezen indultunk, de a végén azért sikerült megnyernünk azt a bajnokságot. Ekkor már szó volt róla, hogy feljövünk Pestre az első osztályba, de mivel megnyertük az NB 2-őt, azt mondták, próbáljuk ki magunkat, hogy miként állunk helyt az NB1 B-ben. Az őszünk jól sikerült, ötödikként fordultunk, de tavasszal szinte alig nyertünk meccset. A 11-12. helyen végeztünk, ennek ellenére mondták, hogy hat embert , felhoznak az első osztályba. Ez szépen és tudatosan volt felépítve. Nem dobtak be minket azonnal a mélyvízbe, hanem a fokozatosság elvén haladtunk. Hatan kerültünk fel, volt aki már az első perctől játszott, míg más csak később került be, mint például én is.

– Milyen élményeket szereztél az első csapatnál?
– Az első évben nem játszottam egy percet sem. A másodikban, pedig úgy sikerült bekerülnöm, hogy Juhász Roland megsérült. A Honvéd pályán játszottunk és a Roli összefejelt, ha jól emlékszem, akkor a Vámosival és le kellett cserélni. Én ekkor léptem először pályára. Különösképpen nem izgultam, mert megfelelően készültem és a mérkőzésből is csak tíz perc volt hátra. Nagyon jó érzés volt bemutatkozni a legjobbak között, sokat vártam rá. Főleg, hogy a társaimat láttam már másfél éve játszani. Ezek után szép fokozatosan egyre több játéklehetőséget kaptam, míg végül hála Istennek stabil csapattag lettem.

– Akkor már nem voltak ingázásaid? Innentől alapemberré váltál?
– Folyamatosan játszottam, csak akkor estem ki a csapatból, amikor volt egy sérülésem, meg kellett műteni a lágyékomat. Utána viszont megint nehezen kerültem vissza, ismét kellett ehhez egy év.

– Gyermekkorodban szurkoltál valamelyik magyar egyesületnek?
– Én nagyon szerettem a focit, amint már mondtam, a testvéreimmel éjjel-nappal kint voltunk és rúgtuk a labdát. A tévében is állandóan néztük a meccseket, de különösebben nem szurkoltam senkinek sem. Élveztem, hogy adja a tévé a meccseket és én ennek a hatására is játszottam egyre többet, de nem választottam magamnak kedvenc egyesületet.

– Az MTK-ban letetted a névjegyedet, mégis a Ferencvároshoz igazoltál.
– Az utóbbi időkben már nem igazán voltak meg az anyagi feltételek az MTK-nál és a menedzseremmel másfél éve próbálkoztunk egy másik egyesületet keresni. Sikerült kibekkelnem az MTK-nál a szerződésem lejártát, így szabadon igazolhatóvá váltam. Ezáltal válogathattam a kérők között. Nagyon sokáig úgy volt, hogy Paksra fogok igazolni, ott a vezetővel, Haraszti Zsolttal nagyon jó kapcsolatban vagyok. Ők már elég régóta szerették volna, hogy lemenjek hozzájuk, ezen kívül Szombathelyről kerestek Illés Béláék, vele még játszani is volt szerencsém egy fél évig. Kecskemétről is volt megkeresésem, de ahogy szólt az Igaz Andris, azonnal döntöttem és Fradira esett a választásom. Innentől kezdve már nem volt kérdés, hogy hova fogok igazolni. Ahogy említettem, a Pakssal már egy éve beszélgettünk az odaszerződésről. Szinte már meg is egyeztünk mindenben, de ahogy megkeresett a Fradi, én igent mondtam.

– Ez választás a Ferencváros hagyományainak és tradícióinak volt köszönhető?
– Igen, de az is közrejátszott, hogy a kérőim közül, a legerősebb csapat kétségkívül a Fradi! Az is sokat jelentett, hogy így nem kellett elmennem Pestről. Igaz, ha Paksot választom, akkor valójában hazamentem volna, hiszen a szüleim Paks közelében laknak, de a fejlődésem szempontjából, ez volt a legjobb megoldás. Nem akarok megbántani senkit, de egy Paksot azért nem lehet összehasonlítani a Fradival. Nem rossz csapat, ma már egyértelműen ők Tolna megyében az elsők, de mégsem lehet egy lapon említeni a két csapatot.

– Játszottál már valaha ekkora közönség előtt?
– Az MTK-nál ugye nem volt ekkora közönség, ahol pedig játszottunk nagyobb nézőtábor előtt, az Debrecenben volt. Azonban bennünket buzdító, ilyen számú közönség előtt még soha nem játszottam.

– Most, hogy pályára léphettél a Fradi színeiben, mekkora plusz motivációt adott ez a szépszámú közönség?
– Valójában nagyon keveset játszottam a Paks ellen, de megtapasztaltam, hogy nagyon sokat számít a közönség. Láttam a srácokon is, akik frissen igazoltak ide, hogy feltölti őket is ez a közeg. Az, hogy itt ennyire sokan szorítanak a csapatért, az plusz erőt ad. A többiek azt mondják, hogy egy ilyen szurkolótábor előtt nem lehet elfáradni sem. A közönség ebben rengeteget tud segíteni.

– Csapaton belül kivel találod meg leginkább a hangot, kivel alakult ki baráti viszonyod?
– A magyar játékosokkal valamivel szorosabb a kapcsolatom, mint a légiósokkal, de ők is nagyon jó fejek. A Józsi Gyurit már régebben ismerem, de Rósa Dinivel, Balog Zolival is jó a kapcsolatom. Barátkozom még a fiatalabbakkal, Kulcsár Dáviddal, Tóth Bencével, de a légiósok közül Tutoriccsal és Haberrel is megtalálom a hangot. Nem is nagyon akarok különbségeket tenni, mert nagyon jó a közösség és nagyon sok jófej srác van. Ami nekem még szokatlan, hogy az MTK-ban nem voltak légiósok, itt pedig fele-fele arányban vagyunk. Azonban azon vagyunk, hogy minél hamarabb, minél jobb csapat legyünk, nincsenek nyelvi nehézségek sem.

– Egy kicsit beszélnél a magánéletedről, persze, csak ha nem találod indiszkrétnek a kérdést.
-A párommal még Agárdon ismerkedtem meg, hét éve vagyunk kapcsolatban. Három-négy éve együtt laktunk már itt Pesten és most nyáron összekötöttük az életünket. Most azon vagyunk, hogy gyarapodjon a családunk.

– A szabadidődben mivel töltődsz fel? Az aktív vagy passzív pihenés híve vagy?
– Ez teljesen változó. Nagyon szeretek aludni, így amikor az alapozásunk volt, akkor inkább a passzív pihenést választottam. Azonban szeretek eljárni a barátokkal, a régi csapattársakkal is összejárok. Amikor még az MTK-ban játszottam, akkor voltak kártyaestek, de néhanapján pecázni is elmentem. A kedvesem agárdi, vele nagyon sokat járunk le Agárdra, a Velencei-tóhoz. Pesten lakunk, hét közben itt vagyunk, de hétvégén szeretünk lemenni vagy a kedvesem, vagy pedig az én szüleimhez. Azt nem mondanám, hogy nem szeretem Pestet, de én vidéki gyerek vagyok, jobban szeretem a kertes házat, a természetet. Amikor tehetjük, akkor megyünk kirándulni.

– Mi az a szellemi irányvonal, ami meghatározza az életedet?
– Hiszek Istenben, régebben hittanra is jártam. Persze ehhez a kérdéshez mindenki máshogy áll, de én hiszek ebben.

– Vannak a mérkőzések előtt babonáid?
– Nem, babonáim nincsenek, mint mondtam, én Istenben hiszek. A pályán pedig a legfontosabb, hogy minél többet és minél jobban játsszak. Tudom közhely, de a lényeg, hogy a csapat minél előrébb végezzen. A Fradiban itt együtt, egymásért játszunk, ez egy igazi közösség. Az edzőnk is azt sulykolja belénk, hogy ne az egyénben, hanem mindig csapatban gondolkodjunk. Első a csapat és csak utána következik az egyén.

– Most mégis picit kisarkítanánk a kérdést az egyénre. Mikorra szeretnél aktív állandó tagja lenni az együttesnek?
– Természetesen minél hamarabb, de azt belátom, hogy nincs könnyű dolgom. Én belső védőként érkeztem a Ferencvároshoz és a Csizmadia Tutoric páros nagyon jól összeállt már a felkészülés alatt, majd az első két bajnoki mérkőzésen is jól teljesítettek. Én igyekszem bekerülni, a lehetőségre is várok, hogy bizonyítani tudjam, lehet rám számítani tétmeccsen is. Edzőmeccsen már kaptam lehetőséget, de a tétmeccs azért egész más.

– A hátvédsorban csak belső védőként lehet rád számítani?
– Nem, én a védelem minden posztján játszottam már. Voltam jobb- és balbekk, és természetesen belső védő is. Úgy tudom, a mester elsősorban belső védőként számol velem, de beszélgettünk már erről, és azt mondta, hogy nem elképzelhetetlen, hogy a szélen is ki fog próbálni. Majd meglátjuk, ez sok mindentől függ, például, hogyan megy a csapatnak, ki fog esetleg gyengébben játszani, hol lesznek sérülések, esetleg eltiltások.

– Mit vársz a csapattól?
– Én azt látom, hogy a tavalyi csapathoz képest, most előrelépés történt. Nincs már az előző szezonbeli ívelgetős játék, a lényeg, hogy minél többet próbáljunk passzolni. Olyan csapat akarunk lenni, amely bárki ellen győzelmi esélyekkel léphet a pályára. Alakuljunk olyan csapattá, amely masszív és egymásért küzd a pályán és a pályán kívül is összetartó. Meccsről meccsre haladva, szép fokozatosan el fogjuk érni a céljainkat.

– Mit üzensz a szurkolóinknak?
– Azt kérem, hogy jöjjenek ki minél többen a találkozóinkra, mert úgy érzem, kezd összeállni a csapat, amely ebből adódóan egyre hatékonyabban és jobban fog játszani.

Istenes Tibor és Istenes Mónika

A beszélgetés ideje: 2010. augusztus 12.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. eagleeye írta:

    Kedves Rodi!

    Nem ismertem a játékod eddig, de a Honvéd ellen már láthattam, hogyan teljesítesz.Nagyon jó benyomást tettél rám, hiszen éles helyzetben, 3 védős rendszerbe álltál be.
    Megfigyelt statisztikám szerint is jól teljesítettél, gratulálok!Megbízható és határozott volt a stílusod!
    Remélem a jövőben is hasonló teljesítménnyel rukkolsz majd elő!

    Üdvözöllek a Ferencvárosnál, ahol ha kiteszed a szíved, lelked a pályára, nagy kedvenccé vállhatsz Te is!
    Sok sikert kívánok ez utóbbihoz is! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 21. 11:13

  2. franto1984 írta:

    Érdekes, hogy Maróti után egy következő védő, aki csatárból lett bekk. Junior sem tipikus védő, Csizmadiában is benne van a gól, ahogy Tutoric sem veszélytelen, ha előre “téved”. Látszik, mennyire tudatosan igazoltunk idén. Tegnap és a honvéd ellen is nagyon magabiztosnak tűnt, mégha a gólnál kicsit hibázott is, a kiállításába meg inkább nem megyek bele.
    Nagyon bízom benne, hogy az újpest ellen már újból játszhat és bizonyíthatja, hogy nem érdemtelenül igazolta le őt a Tanár úr!
    Az pedig, hogy minket választottál, biztos vagyok benne, hogy életed egyik legjobb döntése volt!

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 22. 17:04

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Mi újság? Meccs előtti beszélgetés Jagodics Zoltánnal.

    Bejegyzés ideje: 2010. február 27.
    Szerző: Simon Sándor

    Az elnökség 2017.01.31-én tartott ülésének jegyzőkönyve

    Bejegyzés ideje: 2017. február 4.
    Szerző: Simon Sándor

    A Fradi dicső múltja, 69.rész – 1970-71

    Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 26.
    Szerző: Simon Sándor

    Boldog Karácsonyt mindenkinek!

    Bejegyzés ideje: 2014. december 23.
    Szerző: Simon Sándor

    Hányan leszünk holnap? És szurkolunk?

    Bejegyzés ideje: 2009. július 31.
    Szerző: Simon Sándor