2017. október 22. vasárnap

Haladás-FTC után – fájó vereség

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2012. március 26.

Csapatunk Szombathelyen nem sokkal a lefújás előtt még győzelemre állt, ám az addig rendkívül peches Kenesei kétszer is megzörgette hálónkat, így a Haladás – a szezonban már másodszor – az utolsó 5 percben fordított vesztes állásból.

Somália sajnálatos sérülése után Détári Lajos hétközben már utalt rá, hogy át fogja szervezni a csapatot, mivel a brazil támadónak nincs közvetlen alternatívája. Amit a meccs előtt még csak találgatni lehetett, az végül beigazolódott: visszaálltunk a négyvédős rendszerre, 4-3-2-1-es hadrenddel leptük meg a hazaiakat, melyben Grúz ezúttal a védelem előtt, szűrő középpályásként kapott szerepet, míg az előretolt Pölöskeyt jobbról Lisztes, balról Kulcsár segítette a támadásoknál. Ez vélhetően Artner Tamást és fiait is meglepte, mert noha a mérkőzés előtt a digitális eredményjelzőn többször is lejátszott mini-interjúban a szombathelyi edző magabiztosan nyilatkozott arról, hogy taktikailag és fizikailag is maximálisan felkészítette a gárdát és innentől már csak a játékosok bátorságán múlik a győzelmük, ennek jelei nemigen mutatkoztak a pályán, és ez betudható annak, hogy vélhetően a taktikai felkészítés az általunk eddig alkalmazott 3-4-3 elleni játékról szólt. Sajnos a mieink ereje is többnyire felőrlődött a védekezésben, ám fél óra elteltéig komoly helyzetet nem láthattunk, ekkor a semmiből Kenesei egy jogos büntetőt harcolt ki, hogy aztán a sértett kihagyja azt – de fogalmazzunk inkább úgy, hogy Jova hatalmasat védett. Még ez sem pörgetett fel minket, épp ellenkezőleg, innentől kezdve nyomás alatt volt a kapunk, Nagy Dániellel és Radóval is nehezen bírtunk, de góllá nem érett a hazai fölény, mert Kenesei egy közeli ziccert is fölévágott.

A második félidőben aztán megváltozott minden. Szép, rövidpasszos játékot kezdtünk el játszani, többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, majd egy jó Pölöskey-beadás után Kulcsár közelről megszerezte a vezetést, Pécs után egy újabb olyan kapufás góllal, ahol a labda nem is ért el a hálóig. Amit külön öröm volt a lelátón konstatálni, az az, hogy ezután sem változott a játék képe, továbbra is mi próbáltunk játszani, és ekkor azt gondolhattuk, hogy simán megnyerjük a meccset. Ha a lefújásig azt játszottuk volna, mint a második félidő első 15-20 percében, akkor ez vélhetően így is történt volna, ám érthetetlen okokból ismét magunkra húztuk a Haladást, és megkezdődött egy őrült rohanás, a szombathelyiek mindent egy lapra feltéve támadtak. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy ezen a vasárnapon minden velünk van: Kenesei egy megpattanó szabadrúgásból kapufát lőtt, Jova hihetetlen bravúrokat mutatott be, egy ízben pedig már talán a gólvonalon is túl járt egy hazai labda, de Kassai sípja néma maradt. És akkor jött a 87. perc, egy újabb büntető, amit már Jova sem tudott hárítani, majd két elrontott kontra 3 a 2 ellen a mi oldalunkon. Végül a 92. minutumban az addigi szerencsejárás megfordult: elöl éppen csatáraink támadtak le egy Hali-védőt, aki éppen csak el tudta rúgni előlük a labdát, és ez a tulajdonképpeni vészmegoldás egy tökéletes felívelésnek bizonyult, amit az addig remeklő Jova elnézett, Oross pedig rendkívül önzetlenül kiszolgálta az érkező Keneseit, akinek nem volt nehéz dolga az üres kapuba lőni.

Tulajdonképpen nem is a vereség ténye a legfájóbb, hiszen ez a meccs előtt is benne volt a pakliban, sőt, a játék képe alapján sem igazságtalan, mert a Haladás akarata összességében jobban érvényesült és jóval több tiszta helyzetük is volt, hanem a vereség mikéntje. Az, hogy úgy tűnik, minden mellettünk áll, a kapusunk mindent véd (ha nem ő, akkor pedig a kapufa teszi meg helyette, vagy a gólvonal csúszik hátrébb a kedvünkért…), és a legvégén ez az illúzió egyik pillanatról a másikra szertefoszlik. Hátul összehozunk egy újabb 11-est, a kitámadó hazaiak ellen elrontjuk az ígéretes kontrákat (és utána a szabadrúgásokat is), majd egy nem tudatos mozdulat lesz kvázi gólpassz, amiben ráadásul az addig remeklő kapusunk is benne van. A hazai szurkolók öröme óriási volt, csakúgy, mint a mieink bánata. Ami pedig szintén aggasztó lehet, hogy a Pécsett is megcsodált jó játékunkat az első félidőben egyáltalán nem, a másodikban pedig mindössze 20 percig láthattuk, pedig újra kiderült, hogy képesek vagyunk rá, akár Somália nélkül is. Vészharangokat természetesen nem kell kongatni, bár továbbra sem állunk megnyugtató távolságra a kieső zónától, ám az egészen biztos, hogy vannak gyengébb csapatok is mögöttünk, viszont azt hiszem, most már az 5. helyről sem reális álmodozni, ez a tavasz tényleg eltelhet az építkezés jegyében. A következő fordulóban egy olyan ellenfél jön hozzánk a Vasas személyében, aki élet-halál harcot vív minden pontért, és ismét egy olyan meccs várható, ahol az ellenfél a biztos védekezésre fog alapozni, de nincs mese, meg kell mutatnunk, hogy jobbak vagyunk, és csak a győzelem az elfogadható!

Hajrá Fradi!

Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

2 hozzászólás

  1. Struhács Gyula írta:

    Akárhogy is fáj, de ki kell mondani, hogy nem lett volna igazságos a Haladás veresége. A teljes játékidőt tekintve, igazából nem voltunk sehol, időnként a félelmetes volt a Hali nyomása, és hihetetlen pechje. (a fél méterre bentlévő góljukról már ne is beszéljünk…)
    Góllövők nélkül lehet nekünk csodálatos védelmünk (tegnap ez sem volt), de ezzel max. a középmezőnybe lehet eljutni. Ez a játék a gólokról szól, ezt tudomásul kell venni mindenkinek aki érdekelt ebben a játékban.
    Ha Jovának kell majd a gólokat is rúgnia, én nem bánom, de már most szólok: GÓL(OK) NÉLKÜL NEM FOG MENNI!!!

    Hozzászólás ideje: 2012. március 26. 18:16

  2. Bakonyi Antal írta:

    Szomorúan látom most már hétről-hétre, hogy nem igazán lépünk előre. A csapatépítés nagyon fontos lenne, de igazi csatárok nélkül nem igazán lehet gólt lőni, pláne nem nyerni és előrébb végezni a tabellán…Az elmúlt 30 évben – amióta csak a Fradi létezik számomra – nem emlékszem arra, hogy legalább 1 igazi góllövő csatárunk, vagy éppen középpályásunk ne lenne! (Még a fájó NBII-es időszak alatt is volt egy Ferenczi Pistánk, aki termelte a gólokat) Talán a védelmünk lett stabilabb, bár tegnap sokszor csak keresték a labdát. Nem igazán értem az összeállítást: miért nem játszhat Somália helyén Beliczky, ha már egyszer leigazoltuk, hol van Hakola, aki képes váratlan húzásokra, mikor lehet végre megtalálni Abdi helyét a csapatban, aki technikailag zseniálisan bánik a labdával?! Hiába nyertünk a Pécs ellen, ha itthon a Kispestnek a második félidőben még kapura sem tudtunk rúgni. A jelenlegi csapat statikusan, sokszor kicsit körülményesen játszik.
    Van egy kiváló, fiatal kapusunk, olyan védelmünk, amire lehet építeni, vegyesen fiatal és tapasztalt játékosok a keretben.
    Van egy világklasszis válogatott edzőnk.
    Van egy fantasztikus közönség, amelyik imádja ezt a klubot.
    Csak egy CSAPAT hiányzik még, akikért doboghat az a legendás Fradi szív!

    Hozzászólás ideje: 2012. március 26. 21:43

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Elment egy régi barát

    Bejegyzés ideje: 2012. július 11.
    Szerző: Simon Sándor

    Mi újság? Születésnapi beszélgetés Schultz Leventével

    Bejegyzés ideje: 2010. március 22.
    Szerző: tibu1

    Magyar bajnoki múlt, 19.rész. 1991-től 2000-ig

    Bejegyzés ideje: 2009. december 21.
    Szerző: Simon Sándor

    Nem csak ma nehéz a Fradinak győzni

    Bejegyzés ideje: 2009. december 3.
    Szerző: tibu1

    A Fradi dicső múltja, 81.rész – 1982-83

    Bejegyzés ideje: 2010. január 20.
    Szerző: Simon Sándor