2024. március 28. csütörtök

Rudas Ferenc a stadionavatóról

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2014. augusztus 12.

Rudas2A sajtó már régebben közölte, hogy az új stadion nyitómeccsén a kezdőrúgást Rudas Ferenc végzi el. Mostanában sokat aggódtunk az egészségi állapota miatt, ám szerencsére, az orvosai is engedélyezték neki a szereplést. Felhívtam, hogy rákérdezzek, mit érzett?

Utánozhatatlanok és felejthetetlenek voltak azok a pillanatok. Én szerettem volna bemenni, sőt befutni a pályára, de azt mondták, autóval visznek bennünket. Nekem is meglepetés volt, hogy egy kicsiny fradista csöppség is jött velünk. Így aztán ott és akkor a jelenben találkozott a Fradi múltja és jövője. Én voltam ugye a múltnak a hírnöke, az a kislegény pedig a jövőé. Mindamellett ez a csodálatos stadion is a jövőt, a sikeres Fradi jövőt vetíti elénk. Mert, afelől senkinek ne legyen kétsége, lesznek még Fradi sikerek, győzelmek, bajnoki címek. Köszönöm Istennek, hogy itt és most, a dicső múlt átélőjeként részese lehettem a jövő kezdetének.

Aztán egy kis rúgással útjára indult a labda, nem volt eltervezve, de nagyon stílszerű, hogy a jövő képviselője tett ezt meg. Így nekünk most már nincs más dolgunk, mint követni ezt a labdát a csodálatos múlt után a csodálatos jövőbe, a sikerek felé.

Mindezt szinte egy szuszra mondta el, nem győztem jegyzetelni. Végül csak annyit jegyeztem meg, hogy azokban a jövőbeli sikerekben is elvárjuk még a múlt olyan hírnökét, mint Rudas Ferenc. Ehhez kívántam jó egészséget és köszöntem meg a beszélgetést.

Ő így köszönt el: Hajrá Fradi, most és mindörökké!

Mit lehet erre mondani? Amen!

Simon Sándor

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

5 hozzászólás

  1. Halász írta:

    Azt hiszem nyugodtan leírhatom, hogy a megnyitó minden résztvevője nagy örömmel fogata ezt az ünnepi pillanatot. Jó volt látni Feri bácsit ismét a pályán.
    Amit Ő képvisel az az igazi, hamisítatlan FRADIZMUS. Így csupa nagybetűvel.
    Köszönjük.

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 13. 10:01

  2. Kinizsi írta:

    TV-n láttam a megnyitót, de sajnáltam, hogy Rudas Feri bácsi nem ért a labdához, mivel úgy hirdették, hogy ő fogja végezni a kezdőrúgást… A nyilatkozata azonban megnyugtatott. Igazi úriember és fradista!

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 13. 14:28

  3. Oravecz Ferenc írta:

    Igen ők még az igazi FRADI!!!!Igen az nekem is furcsa volt,hogy nem Feri bácsi végezte a kezdő rugást. Szerintem le kellet volna passzolnia a kis emberkének!!! Múlt és a jővö!!!

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 14. 08:48

  4. helios írta:

    Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a mérkőzés elött a főépületben egy asztalnál ülhettem Rudas Feri bácsival.Azt a szeretetet, ami körülvette Őt, nehéz elmondani.Sokan jöttek oda hozzá, hacsak néhány szóra is, mindenkihez volt néhány kedves szava,látszott az irányába sugárzó szeretet, tisztelet.
    Adjon a Jóisten neki még sok boldog évet sok,szép Fradi győzelmet.

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 15. 11:47

  5. lacimadár írta:

    Igen, Feri bácsi maga az élő FRADIZMUS, az, amit a fiatalabbak már alig ismerhetnek … Isten éltesse még közöttünk nagyon sokáig! Ha kérhetném a Fradi vezetést és a baráti médiát, addig kell szerepeltetni (persze, nem túlterhelve), addig kell nyilatkoztatni, beszélni Róla és Vele, amíg lehet … azaz, a következő 10 évben! Nem hiszem, hogy lenne Fradista, aki unná, ha akár naponta látnánk-hallanánk … Fantasztikus pályafutás, de még sok mindent nem mondott el, gondolom én. Hívták-e Feri bácsit más csapathoz? Milyen feltételekkel? Mit válaszolt? Mit tud az ’54-es VB-ről? Ha nem is volt ott, de Gulyás Gézával (Isten nyugosztalja!!!), Cziborral csak beszéltek … MIÉRT kellett igazából visszavonulnia? Tényleg annyira egységes volt az a Fradi (Kinizsi), vagy ott is voltak repedések, omladozó “téglák” … Név nélkül is, kegyeletsértés nélkül is érdekes lenne … csak maga a jelenség … Henni, Deák, Budai, Kocsis, Czibor TÉNYLEGESEN miért ment el? Igaz-e, van-e alapja annak az anekdotának (én úgy tudom, Lakat Tanár Úrtól származik), hogy : “A Fradit két dolog fogja összetartani mindig: A fröccs iránti szeretet és a vezetőség iránti gyűlölet” . Igaz? Milyen előnye és hátránya volt akkor Kinizsisnek lenni? (Sejtem, de jó lenne hallani) … Mennyire érezték, hogy Ők akkor is Fradisták, amikor piros-fehér Kinizsi mezben játszottak? Még 100 és 100 kérdés jutna eszembe … Isten éltesse NAGYON SOKÁIG, JÓ EGÉSZSÉGBEN az “utolsó” megtestesült Fradistát!!!

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 22. 22:46

HOZZÁSZÓLÁS