2019. november 17. vasárnap

A KEK-döntős csapat ünneplése

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 28.

FTC-KEKAz FTC vezetősége ünnepi vacsorára hívta meg az 1975-ös KEK-döntős csapat játékosait. A sikeres menetelésben részt vett játékosok többsége örömmel vett részt az összejövetelen.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke köszöntötte a legendás játékosokat, akik nevében a korelnök, Géczi István emlékezett vissza a 40 évvel ezelőtti nagy sikerre. Néma fejhajtással tisztelegtek az elhunytakról, Dalnoki Jenő vezető edzőről és Novák Dezső pályaedzőről. Szigeti Ferenc, a másik sikerkovács pályaedző, megromlott egészségi állapota miatt nem tudott részt venni az ünnepségen.

Az ünnepeltek a jó hangulatú vacsoráról szép ajándékcsomaggal távoztak, amely egy-egy feliratozott Fradi mezt és az összejövetelen is levetített „A csikócsapat” című videót tartalmazta.

SzB
2015. augusztus 26.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Elhunyt Szívós István

    Bejegyzés ideje: 2019. november 12.
    Szerző: SzB

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 3. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 28.
    Szerző: Simon Sándor

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 2. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 20.
    Szerző: Simon Sándor

    Kopeczky Lajos “majdnem” elfeledett emlékei 1. rész

    Bejegyzés ideje: 2019. július 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Tolnay Lajos

    Bejegyzés ideje: 2019. április 22.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gráf József

    Bejegyzés ideje: 2019. február 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gabrovitz Kornél

    Bejegyzés ideje: 2019. január 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Dr. Keönch (Köncs) Boldizsár

    Bejegyzés ideje: 2018. december 29.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Weisz István

    Bejegyzés ideje: 2018. december 27.
    Szerző: Simon Sándor

    A Ferencvárosi Torna Club elnökei és ügyvezető elnökei

    Bejegyzés ideje: 2018. december 16.
    Szerző: Simon Sándor

    Eredmények: 2010.10.04–10.10.

    Bejegyzés ideje: 2010. október 13.
    Szerző: Simon Sándor

    Mi is ott voltunk …

    Bejegyzés ideje: 2009. december 22.
    Szerző: moncsi1

    Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket: Vasas SC

    Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 25.
    Szerző: Simon Sándor

    Még a Fradi neve is segít

    Bejegyzés ideje: 2014. augusztus 16.
    Szerző: Simon Sándor

    Beszélgetés André Schembrivel

    Bejegyzés ideje: 2010. október 1.
    Szerző: tibu1