2024. április 20. szombat

Történelemóra – labdarúgás

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2016. október 27.

Az FTC Baráti Kör októberi összejövetelének kezdetén a résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek meg a 60 évvel ezelőtti eseményekről, a forradalom áldozatairól.

dscn9897A meghívott előadó ezúttal dr. Laczkó Mihály, az MLSZ egykori elnöke volt. Vendégünkről tudni kell, hogy a rendszerváltoztatás után ő volt az MLSZ első „szabadon választott” elnöke, aki ezt a pozíciót – kisebb megszakítással – közel nyolc évig töltötte be. Emellett az egyik legsikeresebb magyar iparvállalat, a Magyar Kábel Művek vezérigazgatója volt, tudományos munkásságáért, szabadalmaiért több kitüntetésben részesült.

Dr. Laczkó Mihály elmondta, hogy sokat kellett hadakoznia az állami sportvezetéssel és a profi futballal. Olyan helyzetben kezdte meg munkáját, amikor a szövetség kasszájában egy fillér sem volt, a szponzorok kiléptek az egyesületek mögül, az egyesületek többsége anyagilag a bukás szélén volt. Az első feladat a rendteremtés és a pénzszerzés volt. Az állam nem támogatta az MLSZ-t, de az eredményeket, hogy mindenkit verjünk meg, azt elvárta. Eredmények ennek ellenére voltak, de nem folyamatosan. Végül az 1997. október 29-i vb-pótselejtezőn, a Jugoszlávoktól elszenvedett 7:1-es vereség után mondott le posztjáról.

A labdarúgás iránti szeretete ma is tart. A mai helyzettel kapcsolatban a következőket mondta.

Igazságtalannak tartja a 12 csapatos NBI lebonyolítási formáját. A létszámcsökkentéssel sem értett egyet, mert a magyar labdarúgásnak el kellene bírnia legalább 18 első osztályú csapatot, nem esnének ki olyan vonzásközpontok a fiatalok számára, mint például Pécs, Szeged, Békéscsaba. Túlzottnak tartja a külföldi játékosok szerepeltetését, az ő idejében maximum 3 külföldi szerepelhetett egy meccsen. Nincs a külföldi edzők ellen, de – véleménye szerint – a tehetséges magyar edzőknek is legalább annyi bizalmat kellene kapniuk. Kulcsfontosságúnak tartja az utánpótlásképzést. Elmondása szerint az utánpótlásedzők nincsenek kellőképpen megfizetve, s tarthatatlan, hogy a focipalánták sportolása a szülők pénztárcáját terhelje.

Az értékes beszámolót hozzászólások követték. Idősebb tagtársaink, akik vezető szerepet töltöttek be a Fradinál, igazolták, hogy annak ellenére, hogy dr. Laczkó Mihály köztudottan Vasas érzelmű és a Vasas labdarúgó szakosztályában is tevékenykedett, regnálása alatt az FTC-t hátrány nem érte. Többen az utánpótlás merítési lehetőség csökkenésének okait, a futballpályák, kis egyesületek megszüntetését hangsúlyozták, mint a labdarúgásunk mai színvonalának kialakulásához vezető fő problémákat.

dscn9907-001Az előadás végén dr. Springer Miklós elnök köszönte meg dr. Laczkó Mihálynak, hogy elfogadta meghívásunkat és átadta neki az FTC Baráti Kör jelvényét.

dscn9908Ezt követően Hélisz József főtitkár köszöntötte Gerencsér József tagtársunkat, aki a közelmúltban ünnepelte 70. születésnapját, majd bejelentésekre került sor.

Takács Tibor elnökségi tag, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke beszámolt arról, hogy az összejövetel délelőttjén a sashalmi Lemhényi Dezső Általános Iskola tornatermét volt kiváló labdarúgónkról és edzőnkről, Novák Dezsőről nevezték el. Az emléktáblát az FTC nevében Orosz Pál vezérigazgató, az FTC Baráti Kör képviseletében Agárdi János és Hámori György koszorúzta meg. Elmondta továbbá, hogy a lebontott Népstadion történetéről kiadvány készül, amelynek sajtótájékoztatója a londoni 6:3-as győzelem évfordulóján, november 25-én lesz. (Pontos időpont és helyszín még nem ismert.)

Albert Flórián halálának 5. évfordulója alkalmából Császár 75 címmel könyv jelenik meg. A könyv a www.fradi.hu tájékoztatása szerint november 2-ától lesz kapható a Fradi Shopban és a nagyobb Alexandra könyváruházakban.

A Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület szervezésében Albert Flórián sírjának megkoszorúzására – a háromnapos munkaszünet miatt – november 2-án 15 órakor kerül sor az Óbudai temetőben.

Hélisz József főtitkár bejelentette, hogy az FTC újraalakulásának 60. évfordulója alkalmából november 1-jén 14 órakor a Népligeti edzőközpont Vajda Péter utcai bejáratánál levő Kispéter Mihály sziklánál tart az FTC Baráti Kör megemlékezést. Tájékoztatta a megjelenteket, hogy december 3-án 11 órakor a Groupama Aréna 1. számú skybox-ában az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület szervezésében, az FTC támogatásával sporttörténeti vetélkedő lesz. A témakör: Az FTC és a nyári olimpiák. Jó lenne, ha az FTC Baráti Kör, leginkább a fiatalabb tagjaival, képviseltetné magát egy csapattal. (A pontos felhívás a honlapunkon megtalálható!)

dscn9906A következő összejövetel időpontja: 2016. november 29. Addig is HAJRÁ FRADI!

SzB
2016. október 25.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. jagger írta:

    A november 1-i megemlékezést a Springer szobornál, az Üllői úton kéne évről évre megtartani. Ott több látogatót és nagyobb figyelmet kaphatna, mint a Ligetben, akár nagyobb programot is lehetne rászervezni. A Fradinak semmi történelmi kötődése nincs a Ligethez.

    Hozzászólás ideje: 2016. október 29. 06:20

HOZZÁSZÓLÁS