2017. április 27. csütörtök

Búcsú 2016-tól

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2017. január 2.

Az FTC Baráti Kör (a továbbiakban: FTC BK) a hagyományos évzáró összejövetelét december 27-én tartotta a Népligeti edzőközpont Liget Éttermében. A viharos szél ellenére a fűtött sátor lehetővé tette a baráti hangulatot. Több meghívott, egyéb elfoglaltsága miatt, nem tudott részt venni a találkozón, így az FTC elnöke, Kubatov Gábor sem, aki viszont üzenetében meghívta a jelenlevőket a december 31-én 12 órakor a Groupama Arénában tartandó szilveszteri koccintásra.

A megjelenteket dr. Springer Miklós az FTC BK elnöke köszöntötte, majd felsorolta a 2016-os évben elhunyt társainkat, akikről egyperces néma felállással emlékeztünk meg. Hélisz József főtitkár ismertette az elmúlt év legfontosabb eseményeit, az FTC BK programjait.

Ezt követően, az előzetes hírekkel ellentétben, megérkezett Orosz Pál az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, aki külföldi utazása miatt csak egy negyedórára tudott eljönni közénk. Ismertette a 2016. év örömteli és kevésbé örömteli eredményeit és kifejezte reményét, hogy tavaszra sikerül rendet teremteni a csapat körül. Bánatunkra újdonsággal, az esetleges csapaterősítés híreivel egyelőre nem tudott szolgálni.

Ezután köszöntésekre került sor. Elsőként Takács Tibort, az FTC BK vezetőségi tagját, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnökét köszöntöttük közelgő 70. születésnapja alkalmából. Agárdi János, az FTC BK fegyelmi bizottságának tagja, 45 éves tagsága alkalmából kapott oklevelet.

A hivatalos részt késői ebéd/korai vacsora követte. A menü ezúttal sem rántott hús volt! A disznótorost és az azt követő édességet, a dr. Springer Miklós által biztosított finom bor kíséretében, jóízűen fogyasztották el a jelenlevők.

A meghívásnak megfelelően a hagyományos szilveszteri koccintáson is részt vettünk. Abban a szerencsés helyzetben van e sorok írója, hogy erről az eseményről nem kell részletesen beszámolnia, mivel Kubatov Gábornak, az FTC elnökének év végi értékelő beszámolója az FTC hivatalos honlapján, a www.fradi.hu oldalon teljes egészében megtekinthető, de más honlapokon, így a www.ulloi129.hu oldalon is olvasható. Annyit azonban megjegyeznék, hogy öröm volt látni az FTC női kézilabda csapatának, Elek Gábor vezetőedző vezetésével, megjelent játékosait. Megbizonyosodhattuk arról, hogy a „lányaink” nem csak kiváló sportolók, hanem csinos és szép hölgyek is. Kevésbé volt örömteli, hogy a labdarúgó csapat egyetlen játékosát sem láthattuk. Kárpótlásul ott volt több egykori labdarúgónk!

Békés, boldog, Fradi sikerekben gazdag új évet kívánunk a Fradi család minden tagjának!

SzB
2016. december 31.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Meghívó emléktábla avatására

                      Bejegyzés ideje: 2017. április 21.
                      Szerző: Admin

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Csak egy szó: Fradi!

                      Bejegyzés ideje: 2010. október 13.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Fradi-naptár: 11.22. – 11.28.

                      Bejegyzés ideje: 2010. november 22.
                      Szerző: Limpi

                      Fradisták Tónió szemével (frissítve)

                      Bejegyzés ideje: 2010. január 30.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Dr. Orosz Pál 80 éves!

                      Bejegyzés ideje: 2014. január 25.
                      Szerző: SzB

                      id. Horváth István (1935 – 2007)

                      Bejegyzés ideje: 2010. augusztus 20.
                      Szerző: Simon Sándor