2024. március 29. péntek

Kiknek az aláírása lesz a labdán? (frissítve)

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. március 5.

Nyereményjátékunk egyik díja az FTC élő legendái által aláírt labda.

Többen kérdezték, kik írják ezt alá? Most eláruljuk…

Az FTC Baráti Körben hosszú évek óta együtt van több korosztály, az idősebbektől a fiatalabbakig. A labda aláíróit is úgy kerestük meg, hogy lehetőség szerint minden korosztály képviseltesse magát.

Nézzük a neveket…

Rudas Ferenc, úgy is, mint a 40-es és 50-es évek játékosa, de úgy is, mint a Baráti Kör elnöke,

dr. Springer Miklós, a Baráti Kör alelnöke, alapító elnökünk unokája,

Szőke István, Varga Zoltán, Albert Flórián, Rákosi Gyula, dr.Fenyvesi Máté, a 60-as évek legendás csatársorának tagjai,

ugyanebből az időszakból, hisz ez nem akármilyen volt (európai kupagyőzelem, kupadöntő) Géczi István, Novák Dezső, Juhász István, Szűcs Lajos,

Nyilasi Tibor, Ebedli Zoltán, Martos Győző, hogy a 70-es évek csillagai is jelen legyenek,

Bánki József, Keller József, a 80-as, 90-es évekből,

Nyilas Elek, Telek András, a 95-ös BL-csapatból,

Lipcsei Péter, Dragóner Attila, a jelen csapatát képviselve.

És ha még lesz szabad hely, jönnek mások is… ugyanezen korosztályokból…

Reméljük, egy igazi fradistának, igazi ajándék lesz ez a labda!

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS