2024. április 16. kedd

Fradi nélkül mit érek én ?

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2009. november 11.

MatePeter_kozepesSzurkolók a múltból: Máté Péter

Mikor elkezdtem írni a szurkolók a múltból rovatot, még nem gondoltam, hogy ennyi számomra nagyon kedves hírességről derül ki, hogy lelkükben a zöld szín árnyalatai világítják be érzelmeiket. Pedig többen megvallották hovatartozásukat, büszkék voltak a szívükben gondozott zöld-fehér lelkesedésre. Többükről tudtam, hogy Ferencvárosi kötődésűek, de voltak számomra is meglepetések, kikről csak a régi újságok lapozgatása után tört rám a felismerés, ő is Fradista volt.

Mai múltbéli szurkolónk, számomra egy hatalmas kedvenc, ezer szállal kötődöm dalaihoz. Nehéz is úgy írnom róla, hogy el ne kapjon a túlzott lelkesedés. Kitörő örömmel olvastam a sorokat, melyekből kiderült számomra szurkolói hovatartozása. Ezáltal még inkább belopta magát a szívembe, egyből be is kapcsoltam dalait és elmerültem az általa festett világban. Aztán elmerengtem rajta, hogy milyen érdekes, mikor valakiről kiderül, hogy hasonló érzelmei vannak, mint nekünk, rögtön szimpatikusabb lesz.

Valóban egy nagy család vagyunk, és zöld vérünk az összekötő kapocs. Egyszer él az ember, meg kell becsülnünk egymást. Egy csapatért szorítunk, együtt éljük meg mind a győztes, mind a vesztes mérkőzéseket, de hát azért vannak a jó barátok, hogy a nehezebb időszakokban is legyenek, akik felemlítik régi sikereinket. Mert a szurkolók nem magányos emberek, közöttük gyakran életre szóló barátságok is kialakulnak, melyben nem akadály még a távolság sem.

Nekem is vannak vidéki, de felvidéki Fradista barátaim is. Az ő társaságuk teszik Fradizmusomat még inkább emberivé, megfoghatóvá. Egyszer véget ér minden mérkőzés, legtöbbször kilencven perc és a hármas sípszó hallatán, de ezek a kapcsolatok, baráti körök, a hétköznapokba is átmentik a lelkesedést, az együvé tartozás érzését, melyet a sportesemények alatt megélünk. Ki tudja miért, de nélkülük nem ugyanaz már egyetlen mérkőzés sem. Nem is fogalmaznék a legújabb szlogen szerint, hogy a Fradi én vagyok, hisz a Fradi Mi vagyunk. Számunkra a Fradi olyan mint az első szerelem, mely megmarad örökké, a sírig kíséri életünket. Ebből kigyógyulni nem lehet, a közöny születésem pillanatában eltávozott tőlem, hiszen már akkor eldőlt a sorsom, az évek múlásával, pedig csak még inkább belém ivódott ez a szenzációs rajongás, melytől elválasztani sem az idő, sem e világ nem tud.

Identitásom része családom, hazám, hitem és végül de nem utolsó sorban Fradizmusom.

Furcsa játék az élet, az általam leírt érvek ellenére, sok Fradistát elsodort az élet csapatunk mellől. Szívében viszont az elsodródott szurkoló is Fradista maradt, csupán megtörte az utóbbi évek keserűsége. A kiábrádult, magába forduló Fradistának csak annyit üzennék, Máté Péter után szabadon, ébredj, hiszen most élsz, most segíthetsz leginkább szívedbe vésett csapatodon, a győzelmek is csak akkor lesznek igazán édesek, ha a nehézségek keserű piruláit együtt fogyasztjuk el, mint egy nagy család.

Az érzelmek és érzések színes egyénisége, Máté Péter a Ferencvárosnak szurkolt. Számomra ez egy nagyon kellemes meglepetés volt. Dalaival örökre beírta magát zenevilágunkba.

Máté Péter, 1947. február 4. – 1984. szeptember 9.

Táncdalénekes, hangszerelő, zeneszerző és zongorista. Pályafutása során, majd 150 dal szerzője és előadója. Szerzeményei és dalai, mind a mai napig, határtalan népszerűségnek örvendenek. A huszadik század egyik legkiemelkedőbb magyar tehetsége a zenei palettán.

Zeneiskolába 14 éves korától járt, ahhol többek között tanára volt Bágya András és Balassa P. Tamás. A kezdet számára az Illés zenekar volt, számukra írta első dalait. 1967-ben alkotta meg első saját felvételeit, az Úgy várom jössz-e már és a Mondd már címűt. Ebben az évben a Néger zongorista dala című felvételével a polbeat fesztiválon első díjat nyert.

Ezen kívül Athénban is fesztiválhelyezést ért el, de előadói díjat nyert a párizsi sanzonversenyen is. Első feleségével Dékány Saroltával, a 70-es évek kezdetén gyakran felléptek a Műegyetem Ezres klubjában. Aztán következett a következő sikere, 1973-ban a Hull az elsárgult levél című dala első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn. Itt találkozott a legtöbb sikerszámának szövegírójával, S. Nagy Istvánnal.

1973 és 1974 között az Express együttessel lépett fel (többek között a Drezdai Dalfesztiválon). 1976-ban harmadik helyet ért el az írországi Castlebarban, 1977-ben másodikat az Együttlét című dallal a Metronóm’ 77 televíziós fesztiválon. 1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díjával jutalmazták a táncdalfesztiválon. A legemlékezetesebb nemzetközi siker azonban az volt, amikor az Elmegyek című dala „Nicolas” címmel, Sylvie Vartan előadásában igazi világsláger lett.

Élete utolsó napjaiban is a zene oltárán áldozott, 1984. szeptember 7-én Hódmezővásárhelyen, másnap Mindszenten lépett fel különböző vendéglátóhelyeken. Ezek voltak a végső előadásai. Szeptember 9-én, vasárnap szívroham végzett vele. A halott vasárnap…

MP_fiatalonLemezei
1976 – Éjszakák és nappalok; Hungaroton-Pepita
1978 – Magány és együttlét; Hungaroton-Pepita
1980 – Szívhangok; Hungaroton-Pepita
1982 – Keretek között; Hungaroton-Pepita
1984 – Elmegyek (válogatás); Hungaroton-Pepita
1985 – Vagy mindent, vagy semmit (válogatás); Hungaroton-Pepita
1989 – Egy darabot a szívemből (válogatás); Hungaroton-Gong
1994 – Emlékezz rám – In Memoriam Máté Péter (válogatás); Alfa Studio
1996 – Mondd, miért szeretsz te mást (válogatás); Magyar Zeneklub
1997 – Rock koncertek a MR archívumából 3 (1975-ös koncertfelvétel); Magyar Rádió
1997 – Rock and rablás (demó-felvételek); Alfa Studio
1998 – Játszd el, hogy újra élsz (demó-felvételek); Alfa Studio
1999 – A magyar tánczene csillagai (válogatás); Reader’s Digest
1999 – Mondd, miért szeretsz Te mást? Máté Péter szerelmes dalai (válogatás); Hungaroton
2000 – Adhatok még… (remake album); Hungaroton
2001 – Vallomások (5CD válogatás); Reader’s Digest
2003 – Hogyha én lennék a fény (válogatás); International Music Co.
2006 – Emlékezz rám (válogatás); Hungaroton
2006 – Mondd, miért szeretsz te mást (válogatás); Aréna
2006 – Egy darabot a szívemből (válogatás); Aréna
2006 – Álmodj csak világ (demó-felvételek); Alfa Studio
2007 – Álomi táj (demó-felvételek); Alfa Studio

És az a bizonyos múltbéli cikk:
MP_cikk

Istenes Tibor

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

10 hozzászólás

  1. Sziklaszív írta:

    Ez nagyon jó írás !!! Én is szeretem Petit !

    Hozzászólás ideje: 2009. november 11. 14:00

  2. Fradi nélkül mit érek én? « SportMenü – a Te választásod! írta:

    […] További részteleteket itt elolvashatod: FTC Baráti Kör. […]

    Hozzászólás ideje: 2009. november 11. 16:59

  3. bockor írta:

    Tibukám, mit meg nem tud az ember?! Köszönöm, hogy felvilágosítottál!:)

    Hozzászólás ideje: 2009. november 11. 18:24

  4. Franto írta:

    Három dolgot szeretnék kiemelni:
    1. Hatalmas meglepetés volt számomra Máté Péter Fradizmusa, de kellemes meglepetés! Dalaival pótolhatatlan doldot adott a magyar (zenei) életnek! Mindíg is nagyon szerettem a munkásságát, de így egy kicsit mégjobban… 🙂

    2. Ha gyúztünk, természetesen lobogtattam! Ha nem? Akkor is…

    3. Tibu!
    Ez valóban nagyszerű és gyedülálló írás! Erre nagyon büszke lehetsz! Nagyon élvezetes és felemelő! Gratulálok!

    Hozzászólás ideje: 2009. november 15. 17:05

  5. sznico írta:

    Meglepödtem Péter FRADIZMUSÁN.Örülők annak ,hogy nem csak a születésnapunk, zenenszeretetünk. hanem fradi szivünk is eggyezik!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. január 3. 09:04

  6. Bangó Eszter írta:

    Rendkivül igényes, szinvonalas cikk. Jó volt elolvasni.
    Köszönöm!

    Hozzászólás ideje: 2010. február 23. 13:12

  7. Ibolya írta:

    Kedves Tibor!!!
    Ez egy remek profi munka!!Igaz megemlékezés Máté Péter-ről,és Fradiról!!Gratulálok!!Köszönöm szépen!!Üdv:Ibolya

    Hozzászólás ideje: 2010. március 3. 15:00

  8. Ibolya írta:

    Örülök hogy rátaláltam az általam mentett linkre és ismét,
    eltudtam olvasni ezt a Máté Péterről szóló fantasztikus oldalt !

    Köszönöm szépen !

    Hozzászólás ideje: 2010. július 27. 17:40

  9. Piroska írta:

    Nagyon szerettem Máté Pétert-mai napig az ő zenéje a kedvencem.
    A fotója a falon ki van téve a családi fotókhoz.
    Az emberek szívében emléke sokáig él……

    Hozzászólás ideje: 2010. október 9. 16:26

  10. MonikaJanka írta:

    Jó napot,

    nekem egy kérdezem van: honnan ez a cikk múltból és mikor volt publikált?

    Hozzászólás ideje: 2013. december 30. 22:46

HOZZÁSZÓLÁS