2024. március 29. péntek

Magyar bajnoki múlt, 12.rész. Az első hatvan év (összesítés)

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. november 25.

NBI_1901-60Az első hatvan év (1901-1960) összesített adatai. Hogy változott hatvan év alatt a csapatok erősorrendje? Érdemes tallózni a számok birodalmában ….

Újabb évtized, újabb MTK diadal. Ez volt a legkeményebb kommunista időszak. Itt alig játszhattak a saját nevükön a csapatok, tán csak a Vasas és a Csepel. Az MTK is volt Bp. Textiles, Bp. Bástya, Bp. Vörös Lobogó. A Kispestből ekkor lett Bp. Honvéd, az Újpestből előbb Bp. Dózsa, majd Újpesti Dózsa. A Fradi pedig először ÉDOSZ, majd Bp. Kinizsi.

A sorozat eddigi nyomonkövetői emlékezhetnek, a Fradi az első ötven év után szinte utolérte (0,2 %) az addig vezető MTK-t. A hatodik évtizedben viszont “csak” a negyedik lett a rangsorban, míg az MTK nyert. Nézzük, miként változott a sorrend, mennyit nőtt az MTK előnye.

A közölt tabella az első hatvan évet összesíti, aki az előzményekre, az eredmény időbeli alakulására is kíváncsi, az nyugodtan lapozzon vissza. Akár a fejléc alatti sáv “Történelem” pontjából kattinthat a “Magyar bajnoki múlt” pontra, akár az oldalsávban megtalálhatja a “Kategóriák” menüben a “Magyar bajnoki múlt” sorozatot.

Tabella_1901-60

Ahogy eddig is a sorozatban, csak azokat a csapatokat tüntettük fel, akik az eltelt idő összesített bajnoki mérkőzéseinek legalább a tizedén játszottak. 1901-től 1960-ig 1278 mérkőzés a maximum, tehát csak a minimum 128 meccset játszó csapatokat rangsoroltuk.

1901-től 1960-ig mindösszesen 77 csapat játszott valaha is a magyar labdarúgó bajnokság első vonalában, ezekből azonban csak 33-an érték el a 10 %-os határt.

A rangsor alapja a pont-százalék (a csapat által megszerzett összpontok aránya a csapat által megszerezhető maximális ponthoz), hisz ez fejezi ki a legobjektívebben a csapatok teljesítményét.

A tabellában vastagabb betűvel jelöltük a ma is NB I-ben játszó csapatokat A zárójeles nevek azt jelzik, hogy az adott csapat jogfolytonosan milyen neveken játszott.

Ebben az időszakban a bajnoki aranyak és dobogós helyezések száma a következőképpen alakult:

MTK: 18 arany, 16 ezüst, 10 bronz, összesen 44 érem
FTC: 17 arany, 18 ezüst, 12 bronz, összesen 47 érem
Újpest: 9 arany, 9 ezüst, 12 bronz, összesen 30 érem
Bp. Honvéd: 5 arany, 5 ezüst, 2 bronz, összesen 12 érem
Vasas: 1 arany, 2 ezüst, 5 bronz, összesen 8 érem

Folytatás hamarosan, a hetedik évtized (1961-től 1970-ig) eredményeivel, ahol nem árulok el nagy titkot újra előrébb lesz a Fradi, hisz történelmének egyik aranycsapatával rendelkezett.

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Internetes forrás:
http://www.nemzetisport.hu/lexikon/20020729/bajnoki_mult/
http://hu.wikipedia.org (magyar labdarúgó bajnokságok)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS