2024. október 6. vasárnap

Mi is ott voltunk …

Szerző: moncsi1 Bejegyzés ideje: 2009. december 22.

ftc-szekhazKevin McCabe és Berki Krisztián tegnap délután sajtótájékoztatót tartott a Ferencvárosi Torna Club székházában.

Kevin McCabe kezdte velős összegezését a klub körüli eseményekről, tervekről:

A klub tulajdonosa kijelentette, hogy az utánpótlásra és a nyári igazolásokra kívánja fektetni a hangsúlyt az elkövetkezendőkben. A csapat erősítésére is sor fog kerülni. Felkészülésünket Máltán töltjük. Craig Short vezetőedző (aki sajnos az időjárás miatt nem tudott résztvenni a sajtótájékoztatón) a továbbiakban is jelen marad a klub életében.

Kevin vélekedése szerint a következő szezon végére csapatunk remélhetőleg az első hat hely valamelyikén fog elhelyezkedni a tabellán. Ez egy elérhető cél felfogása szerint, ugyanis nagyon mélyről kell feljönnie a csapatnak. Ennek érdekében Ők a tőlük telhetőt eddig is megtették, – és a jövőben is megteszik, – ígérte.

Az angolok nélkül nem lenne ma már sehol sem a Club, jelentette ki Berki Krisztián, az FTC vezérigazgatója.

Véleményük szerint figyelembe kell venni a gazdasági válságot is, ami hátráltatja a tervezet azonnali létrejöttét. Hírül adták, hogy 10 millió forintot költöttek eddig az MLSZ büntetésekre. Elmondása alapján a fokozatos lépések eredményezik az előrehaladást, ez mindenképpen a célravezető. A stadionépítés egy erősen finanszírozásra szoruló tervezet.

Elhangzott, hogy Terry Robinson helyett fiatalabb munkatársak kapcsolódnak a klub vezetésébe, Dave McCarthy lesz a szakmai munkatárs, Ő Berki Krisztián munkáját segíti majd, és Ron Reid lesz a szakmai igazgató. Arra kérdésre, hogy Lothar Matthaus lesz–e az edző, Berki egyértelmű nemmel felelt, válaszát azzal indokolta, hogy beszélgetésük nem szakmai jellegű volt. Továbbá elmondta, hogy 3- 4 fő új játékost terveznek hozni, akik már a máltai felkészülésen is jelen lesznek majd. A tavaszi mérkőzések látogathatóságáról még nem adott tájékoztatást a rendőrség.

Istenes Mónika

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS