Körkapcsolás…
Idősebb olvasóink bizonyára emlékeznek a Magyar Rádió legendás műsorára, a Körkapcsolásra. Az 1963 őszén indult műsor élő közvetítés keretében tudósított az egy időben kezdődő NB I-es bajnoki mérkőzésekről.
Mivel akkor még nem léteztek okos telefonok, sok néző, kedvenc csapatának meccsére, magával vitte a zsebrádióját, és annak segítségével tájékozódott a párhuzamosan játszódó találkozók eredményeiről. A műsor 2009-ben szűnt meg, s bár 2015-ben megpróbálták újraindítani, de jelentősége csökkent, mivel egy-egy forduló mérkőzései esetenként több napra is elhúzódnak, illetve a tévéközvetítések miatt nem azonos időpontban kezdődnek. Emléket állítva ennek az egykoron nagyon népszerű műsornak, ezúttal a „körkapcsolást” arra használtuk fel, hogy megérdeklődjük, az FTC Baráti Kör (FTC BK) vezetői és tagjai eddig hogyan vészelték át a világjárvány okozta kényszerhelyzetet, korlátozásokat.
Bálint László, az FTC BK elnöke: „A vidéki környezet nyugalma miatt úgy érzem, könnyebb volt átvészelnem a bezártságot, mint egy fővárosi lakosnak. Az előírásokat szigorúan betartottam. Természetesen a Fradi, a baráti kör, a közösség, amelyet irányítok, nagyon hiányzik. Az elnökség tagjaival rendszeres telefonos kapcsolatban állok, így mindenről tudok, ami velük történik. Már nagyon várom az újbóli személyes találkozást.”
Mucha József, az FTC BK titkára: „Zugló és Szemes között ingázva, nyugodt körülmények között éltem meg a karanténos heteket, hónapokat. Igyekeztem sétákkal, kerékpározással a kondíciómat, egészségemet megőrizni. Nagyon jó volt most is érezni, hogy a Fradi-család tagja vagyok. Hetente felhívtak, hogy nincs-e valamire szükségem, tudnak-e valamiben segíteni. A vezetőség tagjaival, tagtársaimmal rendszeresen tartottam a kapcsolatot az informatikai eszközök által biztosított lehetőségeken keresztül. Nagyon bízom abban, hogy nemsokára visszaáll a járvány előtti rend.”
Lóránt Sándor, az FTC BK felügyelő bizottságának elnöke: „Aktív dolgozóként a korhatár miatti korlátozások nem érintettek. Home office-ban dolgoztam. A koronavírusos időszakomat a Fradi határolta be. Amikor kihirdették a korlátozásokat, éppen a népligeti sportközpontból tartottam hazafelé, amikor pedig orvosi javaslatra enyhíthettem a bezártságon, az első utam az FTC-MTK női labdarúgó mérkőzésre vezetett. Ennek megfelelően, a telefonos beszélgetéseken túl, már több fradista barátommal személyesen is találkozhattam.”
Cziráki József, az FTC BK tagja, akiről köztudott, hogy a járvány előtt nélküle el sem kezdődött az edzés a Népligetben: „Nagyon nehezen viseltem el a népligeti kiruccanások és a meccsre járás hiányát. A helyzeten kissé enyhített, amikor legalább a tévében elindultak a bajnoki mérkőzések közvetítései. Koromnál fogva bérletesként sem mehetek a hazai meccsekre, de legalább a fényképes bábum ott lehet a lelátón. Bevallom többször elmentem a népligeti sportközponthoz, hogy a kerítésen keresztül beleshessek az edzésekbe. Jó lenne a bajnoki cím ünneplését már a helyszínen átélni.”
Czikkely Boldizsár, aki sokan úgy ismernek, hogy az FTC és az FTC BK mindenese: „Mivel hozzászoktam ahhoz, hogy szinte minden nap kimegyek a Népligetbe, nagyon nehéz volt megszokni a bezártságot. Az otthonlét viszont lehetővé tette, hogy rendezzem a Fradi-zászló gyűjteményemet, amely a legújabb szerzeménnyel 278 darabra nőtt. Remélem, hamarosan az újabb bajnoki címmel járó zászlóval fog bővülni. Nosztalgiázva időnként kimentem a Népligetbe, leültem egy padra, s vártam, hogy találkozzam, elbeszélgethessek egy-egy ismerőssel.”
Molnár Péter, az FTC BK fiatalabb korosztályának képviselője: „A kijárási korlátozások hirtelen “elvágták” a megszokott, aktív életemet. Egyik héten még futószalagon jöttek a Fradi-mérkőzések, amatőr sportolóként kosárlabdáztam is, a következő héten pedig be kellett húzni a kéziféket. Az átállás nem volt egyszerű. A járványhelyzet a munkavégzésben nem akadályozott, szoftverfejlesztőként otthonról el tudtam látni a feladataimat. A Fradiról az online térből, a FradiTV adásaiból és a magazinból tájékozódtam. A helyzet javult, amikor a tévében láthattuk labdarúgó-csapatunk edzőmeccseit. A Diósgyőr ellen remek érzés volt újra belépni az Üllői útra, személyesen találkozni több fradista barátommal. A lelátón megtaláltam magamat, így közös fotót is tudtam készíteni a “kartonmásommal”.”
A „körkapcsolás” valamennyi résztvevője reméli, hogy egyre közelebb kerül a szívünkhöz a 31-es szám…
SzB
2020. június 10.