Baráti Körben (2010. március).
Ismét eltelt egy hónap, ismét eljött a nap, hogy összejöjjenek a Baráti Kör tagjai. Összejöjjenek, hogy informálódjanak, összejöjjenek, hogy beszélgessenek. Olvassa el a teljes cikket »
Ismét eltelt egy hónap, ismét eljött a nap, hogy összejöjjenek a Baráti Kör tagjai. Összejöjjenek, hogy informálódjanak, összejöjjenek, hogy beszélgessenek. Olvassa el a teljes cikket »
Barátaim, Istenes Mónika és Istenes Tibor az interjúk terén is aktívakká váltak. Hozzáteszem, hála az Istennek! Így még több embert, még több Fradistát tudunk elérni és megszólaltatni. Akik az interjúsorozatot a kezdetektől követik, azok tudják, az első időben szinte csak az 1995-ös BL-csapat játékosai voltak a beszélgetőtársak. Rájuk voltak az olvasók kíváncsiak. Aztán, szerencsére jöttek korábbi és későbbi játékosok is, míg Mónika és Tibor egészen a napjainkig repítette a sorozatot. Magam most visszatérek a kezdetekhez, a 95-ös BL-csapathoz. Sok résztvevővel volt alkalmam beszélgetni, vannak még hiányzók. Egy nagy hiányt most sikerül pótolni, hiszen elfogadta a felkérésemet és megtisztelt a beszélgetéssel a BL-csoportkör első góljának szerzője, sokak nagy kedvence. Mai beszélgetőtársam: Lisztes Krisztián. Olvassa el a teljes cikket »
Reménnyel telve vártuk a mérkőzést. Bíztunk az előrelépésben. Végül hősies játékkal kellett pontot mentenünk egy olyan mérkőzésen, amelyen felbillent a pálya. Az összes statisztikában jobb volt a Ferencváros. Olvassa el a teljes cikket »
Óriási örömmel teszük közzé az alábbi, az FTC Presstől kapott sajtóközleményt. Egyrészt, mert témája igencsak honlapunk szellemiségét érinti, másrészt pedig mert örülünk, hogy az FTC Labdarúgó Zrt. sajtókommunikációjának a napi ügyek mellett az ilyen hírekre is van ideje. Köszönjük! Egyben ehhez a munkához felajánljuk a Baráti Kör segítségét, mindannyiunk épülésére, hiszen ezeknek a híreknek is minél nagyobb tömegekhez kell eljutniuk. Olvassa el a teljes cikket »
És megint a hokisok. Tegnap adtunk hírt Pozsonyi Lajos haláláról, ma megint szomorú kötelességünknek kell eleget tennünk, amikor Rajkai László halálhírét tesszük közzé, aki életének 87. évében hunyt el. Olvassa el a teljes cikket »
Ismét elment egy jó barát, egy igazi, ízig-vérig Fradista. Hosszú, türelemmel viselt szenvedés után, 2010. március 26-án, életének 79.életévében elhunyt Pozsonyi Lajos. Olvassa el a teljes cikket »
Lipcsei Péter sok tekintetben alkotott rendkívülit a Ferencvárosban. Minden Fradista órákat tudna mesélni tetteiről csak a saját emlékeire hagyatkozva. Most épp arra készül, hogy egy elérhetetlennek tartott rekordot döntsön meg. Ezen a tavaszon minden esélye megvan, hogy a múltnak adja át dr. Sárosi György Fradiban játszott mérkőzéseinek hihetetlenül magas számát. Ismerve a mai futballviszonyokat, amikor már az is csoda, ha valaki 3-4 éves szerződést köt és azt kitölti, ennek a számnak a közelébe sem lehet kerülni. Petinek is kellett hozzá húsz esztendő. Ugye, így leírva szinte hihetetlen? De attól szép, hogy igaz! Olvassa el a teljes cikket »
Patinás találkozó a Fradi-Vasas. Ez az, ami egy héttel ezelőtt a Paks elleni párharcról nem volt elmondható, a Vasas elleni meccsekről annál inkább. A két csapat találkozása ugyanis több évtizedes múltra tekint vissza. Olvassa el a teljes cikket »
Örömmel tölt el minket, hogy sorozatunkat már hiányolják. Kérdezik, vajon ki lesz a következő riportalany. Ilyenkor örülünk, hogy érdemes volt belekezdenünk, érdemes ezt folytatni. Soha nem áruljuk el előre, ki lesz a következő, igyekszünk mindig olyan embert keresni, aki életművével már bizonyított mindannyiunk számára. A most közölt beszélgetésben maximálisan teljesítjük ezt az elvárást és örömmel tölt el bennünket, hogy a széles közönség számára is nyilvánvalóvá tehetjük, hogy a beszélgetőtársunk a Fradi-család tagja, aki nem más mint a legendás OMEGA frontembere, Kóbor János. Olvassa el a teljes cikket »
Hogy hol? Természetesen a futballban! De melyik osztályban? Természetesen az NB I-ben! Milyen tabellán, hisz máshol ezt nem láthatjuk? Olvassa el a teljes cikket »