2024. április 19. péntek

Videoton-Ferencváros: az elmúlt 20 év …

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. április 22.

A Videoton SC 1968-ban jutott fel első ízben a magyar bajnokság első osztályába, egyébként éppen ebben az évben keresztelték el a csapatot Videoton SC-nek. A Fradi és a „Vidi” első NB1-es mérkőzését április 14-én rendezték, a meccset Branikovits góljával a Fradi nyerte.

A két csapat első, a Fradi szempontjából idegenbeli bajnoki találkozóját 1968. szeptember 15-én játszották.

Ezen a napon a következő kezdőcsapattal álltunk fel a székesfehérváriak ellen:

Géczi – Novák, Páncsics, Havasi – Juhász, Szűcs – Karába, Varga, Albert, Rákosi-Katona
Cs.: Branikovits.

A mérkőzést 3-0-ra nyertük meg, Novák, Albert és Rákosi góljával.

Mozgalmas hetek voltak ezek a csapat életében, hiszen a Videoton elleni meccsünk előtt 4 nappal játszottuk a VVK döntő visszavágó mérkőzését a Leeds United ellenében. A meccs
0-0-ás döntetlennel zárult és mivel az első meccsen 1-0-ás angol győzelem született, így nem sikerült megismételni a 3 évvel korábbi kupagyőzelmünket.

A fehérvári meccset követően pedig 3 játékosunk Novák, Páncsics és Szűcs a mexikói olimpiára utazott – ahonnan később aranyéremmel tértek haza. A nemrégiben elhunyt Varga Zoltán is tagja volt az olimpiai keretnek, de a mérkőzések megkezdése előtt elhagyta az olimpiai tábort és nem tért vissza Magyarországra.

A csapat eközben az olimpián szereplő játékosaink nélkül, francia-olasz túrát bonyolított le az októberi bajnoki szünetben. A túra eredményes volt, hiszen 5 mérkőzésünkből 4-et megnyertünk. Legyőztük többek között a Nancy (6-2) és a Racing Santander (4-2) csapatát is.

Visszatérve a Videoton-Ferencváros mérkőzésekre. Az első meccset követő években, évtizedekben volt idő, amikor a Fradinak, és volt, amikor a székesfehérvári csapatnak jött ki jobban a lépés. Nem volt ritka az sem, hogy pontosztozkodással zártak a felek. Példának okáért oda-vissza döntetlen eredmény született az 1975-76-os szezon két egymás elleni mérkőzésén.

Az 1975. november 29-én lejátszott, gólnélküli döntetlennel zárult mérkőzésen a Fradi a következő 11-el futott ki a pályára:

Hajdú – Martos, Bálint, Megyesi – Rab, Mucha – Pusztai, Nyilasi, Szabó, Ebedl, Magyar.

A bajnokság végén aztán a Fradi hódította el a bajnoki címet, míg a Videoton – történelme legjobb eredményét elérve – a dobogó második fokán végzett.

Ugorjunk ezennel cirka 15 évet az időben és lássuk hogyan alakultak az elmúlt 20 év mérkőzései a két csapat között a Videoton otthonában.

1989-90-es szezon
1990. március 31.

VIDEOTON-FERENCVÁROS 0-1 (0-0)
Székesfehérvár, vezette: Huták.

VIDEOTON: Petry – Takács J, László, Németh, Horváth – Máriási, Emmer, Csucsánszky (Vajda a 66.), Müller (Quirikó a 72.)- Jónás, Vancea. Edző: dr. Mezey György.

FERENCVÁROS: Józsa – Simon, Limperger, Telek, Vaszil – Szeibert, Albert, Kincses – Nagy Zs. (Dukon a 90.), Dzurják, Fonnyadt. Edző: Rákosi Gyula.

G.: Dzurják (70.).

1990-91-es szezon
1991. május 11.

VIDEOTON-FERENCVÁROS 1-1 (1-0)
Székesfehérvár, vezette: Molnár L.

VIDEOTON: Mitring – Molnár, Németh, Kuttor, Horváth – Sallói, Halmai (Máriási a 79.), Bekő, Vadász – Földes, Takács (Müller a 84.). Edző: Burcsa Győző.

FERENCVÁROS: Balogh – Limperger, Telek, Lipcsei (Keresztúri a 46.) – Topor, Szenes, Patkós, Keller – Wukovics, Albert (Páling a 69.), Dukon. Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Sallói (44.), Wukovics (58.).

Sárga lap: Molnár (15.), Lipcsei (24.), Németh (44.), Wukovics (64.), Kuttor (74.).

Kiállítás: Keller (50.).

1991-92-es szezon
1991. október 5.

VIDEOTON- FERENCVÁROS 0-0
Székesfehérvár, vezette: Stamler

VIDEOTON: Mitring – Molnár, Németh, Kuttor, Vadász – Sallói, Dubecz (Horvath F. a 61.), Csucsánszky, Bekő – Takács, Vajda (Földes a 70.). E: Burcsa Győző

FERENCVÁROS: Balogh T. – Simon, Telek, Kuznyecov (Szenes az 57.) – Páling, Lipcsei, Patkós, Keller – Schneider, Albert, Deszatnik (Wukovics a 82.). E: Nyilasi Tibor

Sárga lap: Németh (23.), Kuznyecov (50.), Kuttor (75.).

Kiállítás: Telek (26.).

1992-93-as szezon
1992. november 21.

VIDEOTON- FERENCVÁROS 3-2 (0-2)
Székesfehérvár, vezette: Hartmann

VIDEOTON: Józsa – Németh – Varga, Vadász – Kuttor, László, Czéh, Muzsnay, Salacz (Földes az 59.) – Takács, Horváth. E: Hartyáni Gábor

FERENCVÁROS: Balogh T. – Telek – Simon, Szűcs – Páling, Albert (Gregor a 61.), Kuznyecov, Lipcsei, Keller – Balogh G., Wukovics (Deszatnik a 67.). E: Nyilasi Tibor

G.: Lipcsei (16.), Balogh G. (20.), Horváth (52.), Németh (61.), Telek (62.-öngól).

Sárga lap: Simon (18.), Muzsnay (27.), Szűcs (33.), Albert (38.), Németh (66.).

1993-94-es szezon
1993. november 27.

VIDEOTON-FERENCVÁROS 3-1 (1-1)
Székesfehérvár, vezette: Vágner.

VIDEOTON: Mitring – Balog – Varga, Németh, Lőrinc – Zimmermann, Czéh (Dubecz a 80.), Horváth L. (Bekő a 46.) – Takács, Horváth F., Tiber. Edző: Hartyáni Gábor.

FERENCVÁROS: Szeiler – Telek – Simon, Lipcsei, Kuznyecov – Páling, Lisztes, Keller – Gregor, Cigan (Kovács J. a 68.), Wukovics (Nagy Zs. a 18.). Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Wukovics (13.), Horváth F. (15., 47., 73.).

Sárga lap: Németh (41.), Takács (65.), Bekő (79.).

1994-95-ös szezon
1994. november 19.

PARMALAT- FERENCVÁROS 0-2 (0-1)
Székesfehérvár, vezette: Puhl

PARMALAT: Mitring – László – Varga, Lőrinc – Zimmermann, Dubecz, Fodor, Keresztúri (Varsányi a 75.), Bekő – Pálfi (Tóth N. a 46.), Horváth F. E: Szabó Károly

FERENCVÁROS: Balogh T. – Telek – Simon, Szekeres – Páling, Lipcsei, Keller, Lisztes, Czéh – Christiansen (Kopunovics a 69.), Neagoe (Zavadszky a 83.). E: Novák Dezső.

G.: Lipcsei (16.), Kopunovics (73.).

Sárga lap: Páling (13.), Christiansen (35.), László (50.), Varga (58.).

1995-96-os szezon
1995. október 24.

PARMALAT- FERENCVÁROS 1-2 (0-1)
Székesfehérvár, vezette: Stamler

PARMALAT: Disztl – Varga E., László, Lőrinc – Dubecz (Pálfi a 68.), Zimmermann, Monye, Rósa, Bekő – Dvéri, Horváth. E: Szabó Károly

FERENCVÁROS: Hajdu – Telek – Hrutka, Kuznyecov – Páling, Albert (Vincze O. a 78.), Nyilas, Lisztes, Kecskés – Kuntics (Nagy Zs. a 72.), Fatusi (Kopunovics az 53.). E: Novák Dezső

G.: Kuntics (34.), Kuznyecov (75.), Horváth F. (86.).

Sárga lap: Rósa (29.), Albert (32.), Monye (33.), Nyilas (52.), Lőrinc (73.).

Kiállítás: Vincze O. (89.).

1996-97-es szezon
1996. szeptember 29.

VIDEOTON-FERENCVÁROS 0-2 (0-1)
Székesfehérvár, vezette: Varga S.

VIDEOTON: Bíró – Váczi – Lőrinc, Bekő – Pető, Dulics, Schindler, Vancsa (Tóth N. a 75.) – Takács, Filipovic, Korsós (Dvéri a 70.). Edző: Szlobodan Kusztudics

FERENCVÁROS: Szeiler – Telek – Kuznyecov (Nicsenko a 64.), Milovanovics, Limperger (Szűcs a 37.) – Páling (Jagodics az 53.), Miriuta, Nyilas, Nagy N. – Zavadszky, Horváth. Edző: Varga Zoltán

G: Kuznyecov (30.), Zavadszky (84.).

Sárga lap: Takács (31.), Milovanovics (34.).

1997-98-as szezon
1998. április 15.

VIDEOTON-FERENCVÁROS 1-1 (1-0)
Székesfehérvár, vezette: Kiss G..

VIDEOTON: Mitring – Tóth A. – Schindler, Szabó B. – Takács Gy., Györök (Domján a 84.), Urbonas, Dvéri, Schneider – Miklós Z. (Róth a 74.), Waltner (Pálfi a 90.). Edző: Csongrádi Ferenc.

FTC: Hajdu – Dragóner – Milovanovics (Vámosi a 46.), Szűcs – Jagodics, Albert, Lipcsei, Vincze O., Nagy N. (Schultz az 58.) – Horváth, Nicsenko (Zavadszky a 46.). Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Urbonas (9.), ill. Tóth A. (60. – ög.).

Sárga lap: Takács Gy., Urbonas, Waltner, ill. Milovanovics, Lipcsei, Vincze O..

1998-99-es szezon
1998. október 31.

VIDEOTON-FERENCVÁROS 1-3 (0-1)
Székesfehérvár, vezette: Makai.

VIDEOTON: Milinte – Makrickij (Csordás a 70.) – Mester (Fogarasi a 46.), Tóth A., Urbonas – Szalai, Lázár (Djurisics az 50.), Zsivóczky, Schneider – Kuntics, Waltner. Edző: Verebes József.

FERENCVÁROS: Udvarácz – Telek – Mátyus, Nagy N. – Nyilas (Jagodics a 67.), Vámosi, Lendvai, Schultz, Vincze – Szabics, Fülöp (Füzi a 75.) Edző: Nyilasi Tibor.

G.: Fülöp (14., 67.), Djurisics (75.), Füzi (85.)

Sárga lap: Tóth A., Kuntics

2000-2001-es szezon
2000. november 4.

VIDEOTON-FERENCVÁROS 0-0
Székesfehérvár, vezette: Ábrahám.

VIDEOTON: Milinte – Balassa – Kiskapusi, Vilotics, Lévai – Fodor (Sipeki a 80.), Tóth B., Zombori (Szalai T. a 80.), Németh T. – Földes, Korsós. Edző: Csongrádi Ferenc.

FTC: Szűcs L. – Dragóner – Hrutka, Balog – Fülöp (Földvári a 46.), Csiszár, Vén, Keller, Kardos (Rob a 70.) – Gera, Horváth P.. Edző: Csank János.

Sárga lap: Tóth B. (27.).

2001-2002-es szezon
2002. május 11.

VIDEOTON – FERENCVÁROS 1-2 (1-1)
Székesfehérvár, vezette: Juhos.

VIDEOTON: Végh – Tímár (Gajics a 63., Földes a 77.), Pomper, Vilotics (Komódi a 73.), Vasas – Szalai, Némedi, Tóth B. – Dvéri – Sorato, Hamar. Edző: Várhidi Péter

FERENCVÁROS: Szűcs – Kriston, Dragóner, Gyepes – Balog (Szili a 30.), Kapics, Lipcsei, Szkukalek – Pinte (Vukmir a 72.), Penksa (Keller a 73.) – Gera. Szakmai igazgató: Garami József.

G.: Tímár (21.), Lipcsei (43.-11-esből), Penksa (54.).

Sárga lap: Gyepes (10.), Tímár (15.), Gera (26.), Tóth B. (32.).

Kiállítás: Dragóner (69.).

2002-2003-a szezon
2002. október 19.

VIDEOTON-FERENCVÁROS 0-3 (0-0)
Székesfehérvár, vezette: Megyebíró.

VIDEOTON: Végh – Sztanojevics, Pomper, Vilotics – Tímár, Monye (Korsós a 69.), Tóth B., Vasas – Dvéri – Gajics (Sorato a 77.), Tóth N. (Róth a 84.). Edző: Várhidi Péter.

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Szili (Somorjai a 67.) – Tököli (Jovics a 88.), Gera. Szakmai igazgató: Garami József.

G: Dragóner (59.), Lipcsei (65., 77.-11-es).

Sárga lap: Kriston (31.), Sztanojevics (32.), Pomper (76.)

2003-2004-es szezon
2003. november 8.

VIDEOTON – FERENCVÁROS 1-2 (1-0)
Székesfehérvár, vezette: Juhos

VIDEOTON: Tudor – Tereánszki-Tóth, Risztics, Koller, Kóczián – Tóth B., Dvéri, Szabó T. (Szalai a 71.), Voicu – Magasföldi, Hercegfalvi. E: Csank János.

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Zováth – Kriston, Lipcsei, Kapic (Penksa a 46.), Leandro, Kiss Gy. – Tököli, Gera. Szi: Garami József.

G.: Dvéri (41.), Kóczián (84. -öngól), Tököli (89.).

Sárga lap: Tököli (82.), Tudor (84.).

2004-2005-ös szezon
2004. augusztus 21.

FEHÉRVÁR-FERENCVÁROS 0-1 (0-0)
Székesfehérvár, vezette: Ábrahám.

FEHÉRVÁR: Sebők Zs. – Kriston, Kuttor, Horváth G., Kovács H. – Györök, Tóth B., Zöld (Alumona a 82.), Szabó T. – Hercegfalvi, Magasföldi. Edző: Csertői Aurél.

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir, Botis, Gyepes – Somorjai (Bajevszki a 61.), Zováth, Rósa D., Leandro (Kiss Gy. a 83.) – Penksa, Vagner, Tőzsér (Huszti a 73.). Edző: László Csaba.

G.: Bajevszki (70.).

Sárga lap: Botis (18.), Zöld (36.), Tóth B. (80.).

2005-2006-os szezon
2006. február 26.

FEHÉRVÁR – FERENCVÁROS 1-1 (0-0)
Székesfehérvár, vezette: Megyebíró

FEHÉRVÁR: Tudor – Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze Z. – Dvéri, Schwarcz, Bozsics, Györök (Dajics a 69.) – Alumona (Lattenstein a 75.), Sitku. E: Csertői Aurél.

FERENCVÁROS: Kemenes – Bognár Zs., Tímár, Botis, Balog Z. – Lazics- Takács Á. (Fitos az 56.), Erős G. (Laczkó a 79.), Tőzsér, Leandro – Jovánczai (Bajevszki a 88.). E: Gellei Imre.

G.: Tímár (81.), Lattenstein (86.).

Sárga lap: Tudor (13.), Csizmadia (19.), Erős (54.), Bozsics (80.).

Kiállítás: Csizmadia (59.).

A mérleg és a gólok:

A diagramok egyértelmű Fradi-fölényről tanúskodnak az elmúlt 20 évet illetően, mi több, az 1994-95-ös szezon óta veretlenek vagyunk a Videoton ellen idegenben. És bár fehérváriak jelenleg a bajnoki cím elsőszámú várományosai, a Debrecen elleni győzelmünk azt bizonyította, hogy igenis van esélyünk az idei bajnokság legjobb csapatai ellen is. Reméljük, ott folytatjuk ahol az előző meccsen abbahagytuk! Hajrá Fradi!

Bartók Ferenc

Felhasznált források:

sporthirado.hu
Nagy Béla: Arany Fradi
Nagy Béla: Fradi Futballkrónika 1899-1973
Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban?
http://hu.wikipedia.org/wiki/Videoton_FC

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Pilu írta:

    Szia Limpi,annyit szeretnék pontosítani,hogy a mexikói olimpiára 4 játékosunk utazott el.Sajnos csak 3 tért haza.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 22. 13:15

  2. Limpi írta:

    Üdv Pilu!
    Igazad van. Korrigálom is a cikket.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 22. 13:28

HOZZÁSZÓLÁS