2024. április 20. szombat

Eljött a nap!

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 11.

Eljött a nap, mit annyira vártunk. Ma kora este újra megmérkőzünk a tradicionálisan legnagyobbá lett ellenfelünkkel. Méghozzá annak otthonában. Ma este fél hatkor Újpest – Ferencváros, a derbi.

Mióta ismert a bajnokság menetrendje, azóta erre vár minden fradista és ne tagadjuk, újpesti is. Ez a meccs, a meccs! Készülnek a csapatok, a szakvezetők és a játékosok, hangolnak a szurkolók. Készülnek az újságírók, az internetes portálok készítői. Természetes, hogy az elmúlt napokban ezt tettük mi is.

Szerdán kezdtük, amikor egy statisztikai adatokkal színesített cikkben felvázoltuk a mérkőző csapatok múltbéli eredményeit, különös tekintettel az elmúlt húsz esztendőre. Ugyanezen napon néhány Megyeri úti Fradi győzelmet elevenítettünk fel a videomegosztók segítségével.

Csütörtökön megszólaltattuk a közel- és távolabbi múltból 11 játékosunkat, mit is várnak a derbitől. Véleményük alapján joggal elmondható, hogy az egy nyertes csapat volt. Ám nem csak ők kaptak teret. Egy cikkben szópárbajt vívott a két edző, Mészöly Géza és Prukner László.

Pénteken egy lírai hangulatú publicisztikával próbáltuk fokozni a hangulatot, majd egy mélyinterjúban bemutattuk Nagy Tamást, vezetődzőnk harcostársát és barátját, akinek a munkáról alkotott nézetei, megfogalmazott gondolatai igazi reményt adhatnak a jövőre, így a derbire nézve is.

És eljött a nap! Utoljára még a tisztesség okán szólni kellett az ellenfélről is, akit nem szabad gyűlölni, de nem is kell szeretni, egyszerűen le kell győzni a pályán kilencven perc alatt.

És máris itt vagyunk. Számoljuk az órákat, a perceket. A szerencsés jegytulajdonosok azt, mikor indulhatnak a stadionba, a többiek pedig, hogy mikor ülhetnek a tévék elé. Ha lesz valamilyen felmérés, az egész biztos megállapítja majd, fél hattól fél nyolcig Magyarországon feltűnően kisebb lesz az utcai forgalom, ugyanakkor lényegesen több a tévénéző. Ők csak a képernyőnek kiabálhatnak, nyilván meg is teszik és irigykedve hallgatják majd a készülékekből kiáradó hangokat, a helyszíni szurkolóhad hangját.

Eljött a nap! Derbi lesz! Szurkoljunk és üvöltsük úgy, hogy minden beleremegjen:

HAJRÁ FRADI!

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Franto írta:

    Hát bizony már sokakkal együtt én is számolom az órákat, pontosabban egyelőre a kilométereket, hiszen úton vagyok hazafelé! 7 órakor feküdtem le és 10-kor keltem, csak azért, hogy egy percről se maradjak le. Mindent bele srácok, tegyük felejthetetlenné ezt a borult, esős, szürke szombat délutánt.

    Hajrá Ferencváros!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 11. 13:29

  2. ftc ireland írta:

    Ahogy irjatok,nem szabad gyulolni de szeretni sem kell!Hat en igyvagyok vele,egy ellenfelet sem gyulolok de nagyon nem szeretek,az ujpestet duplan nem szeretem,ezert szerintem rosszember nem lehetek,HAJRA FRADI!!!,MINDOROKKE!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 11. 15:42

HOZZÁSZÓLÁS