2017. február 23. csütörtök

Beszélgetés Nagy Tamással

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 10.

Folytatjuk a mai csapatunk tagjait bemutató riportsorozatunkat. A játékosokon kívül beszélgettünk már Prukner Lászlóval is. Ezúttal Nagy Tamást kerestük meg, aki pont az ő kérésére vállalta a feladatot, hogy a Fradinál dolgozzon. A beszélgetésből kiderül, hogy mindez hogyan is történt. Meg persze sok minden más is…

– Mikor kerültél először kapcsolatba a labdával?
– Már egy éves koromban lefényképeztek, azzal a régi hagyományos, nagy, pöttyös, gumilabdával. Nagyobb volt a labda, mint én. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk.

– Aztán eljött a pillanat, hogy lábbal kezdted terelgetni ezt a gömbölyű csodát. Erre mikor került sor?
– Ahogy alkalmas voltam arra, hogy játsszak, én onnantól kezdve csak fociztam.

– A családodban volt más is, aki élsportoló volt?
– Édesapám volt másod-, vagy harmadosztályú játékos, de másról nem tudok a családunkon belül, aki az élsportig jutott volna.

– Hol nőttél fel?
– Tizenhárom éves koromig Herenden laktam. Édesanyám porcelánfestő volt és ezért költöztünk oda. Herenden régi bérházak voltak, ahol a dolgozók laktak és külön volt egy falu része is. Én a falu részébe jártam iskolába, így gyalogolnom kellett napi három kilométert. Aztán Veszprémben kezdtünk építkezni, így elköltöztünk Herendről. Azonban mielőtt elköltöztünk, még részt vettem, a Bakony Vegyész klub megyei tehetségkutatóján, ahol felfedeztek. Veszprém megyének ez volt az első számú klubja. Somlai Sanyi bácsinak soha nem fogom elfelejteni a nevét, hiszen ő látta meg bennem először a tehetséget.

– Mi volt az, ami szemet szúrhatott neki, mi volt az erősséged ekkor?
Mozgékony ügyes gyerek voltam, a labdával pedig jól bántam. Annyira, hogy a nálam sokkal idősebb srácok is bevettek mindig a játékba, mert tudták, hogy jól játszom. Az általános iskolában is, amikor voltak az úttörő tornák, akkor is mindig magasabb korosztályban szerepeltem, mint amiben az életkorom szerint játszanom kellett volna.

– Ezután a tehetségkutató után kezdtél el hivatalosan sportolni?
– Én 1974-ben lettem igazolt labdarúgó. Az első egyesületem a Herendi Porcelán volt, aztán pedig a Bakony Vegyész következett. Középiskolás koromban innen kerültem a Keszthelyi Haladásba, itt lettem profi játékos. Az tudni kell, hogy ekkor Gellei Imre a tanárom volt. Ő volt a mentorom az egész pályafutásom alatt. Akkoriban elsősorban még a tanárom volt, de ő is látta bennem a tehetséget. Mikor leérettségiztem, akkor ott tartott a felnőtt csapatnál. Az NB 1/B-ben szerepeltünk, ami a mai második osztálynak felel meg. Két évet töltöttem el a klubnál és egyedüli másodosztályú labdarúgóként az U 21-es válogatottba is bekerültem. Mezey György volt az edzőnk, én Zsinkával és Vaszil Gyulával kerültem egy szobába. Mindez 1983-ban történt, amikor Kiss László is az edzőm volt, aki most jelenleg Pécsen látja el a vezetőedzői feladatokat. Ő Gellei Imrével egyetemben szintén összehozható a Ferencvárossal. Érdekes, ő már akkor a Fradi felé próbálta egyengetni az utamat, amire meg is volt minden esélyem. Akkor Novák Dezső volt itt az edző, Szimcsák István pedig a Vasasban. A két klub nagyon el akart engem vinni, mint tehetséges fiatal gyereket. Azonban a régi rendszer szabályai szerint volt egy olyan megegyezés, hogy ha megyén belül a Zalaegerszeg, mint megyebeli első osztályú klub, bárkire igényt tart, akkor hozzá kell irányítani a kiválasztott játékost. Így kerültem két év után a ZTE-hez, ahol szinte már meg sem kell említenem, hogy ki volt az edző. Ez azonnal kitalálható, nem más, mint Gellei Imre.

– Az ő kezei alatt mutatkoztál be az NB 1-ben felnőtt labdarúgóként?
– Igen nála. Az első három fordulóban a tartalékoknál játszottam, ahol nagyon jól ment a játék, sok gólt rúgtam. Ez a mai NB 2-nek felel meg. Mindez az NB 1-nek volt a tartalékbajnoksága, csak akkoriban egy picit talán színvonalasabb szinten zajlott ott a játék. Sőt, még nézők is jártak ki, mert a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején még ott is jó meccseket láthattak. Én itt kiemelkedő teljesítményt nyújtottam. A negyedik fordulóban Pécsett voltunk és a hatvanadik percben beállítottak. Ez volt az első NB 1-es szereplésem. A következő mérkőzésen már hazai pályán léphettem pályára, pont a Ferencváros ellen. Ezen a mérkőzésen szereztem meg az első otthoni győzelmemet, úgy, hogy a mezőny egyik legjobbja lettem. Azt hiszem, hetes osztályzatot kaptam. Ezek után azonnal elkezdtek érdeklődni utánam, hogy ki ez a kis szőke gyerek a pályán? Azonban a karrierem megszakadt egy fél szezonra, mert februárban behívtak katonának.

– Nem focicsapathoz kerültél?
– Abban az időben ezt nem lehetett, mert aki akkor NB 1-es játékos volt annak be kellett vonulnia, egy rövidített, hat hónapos időszakra a másfél vagy két év helyett, de nem játszhatott csapatban. Így kerültem Tatára, több NB 1-es játékossal egyetemben. Az edzőtábor miatt lett ez kitalálva, az egyik félévben itt, a másikban pedig Nagykanizsán voltak az NB 1-es játékosok.

– Ez alatt a fél év alatt tudtatok edzeni?
– Csak edzettünk. Jártunk ki az edzőtáborba, kaptunk egy programot, amit hellyel-közel végrehajtottunk. Viszont mindenki tudja, milyen a katonaság, ezt úgy tettük, ahogy éppen kedvünk volt. Inkább híztunk. Ez a fél év elsősorban lemaradás volt, de azért edzettünk is, mert volt köztünk szorgalmas beállítottságú is, aki húzta magával a társaságot.

– Nehéz volt utána visszazökkenni az élsportolók közé?
– Igen nehéz. Az egy más világ volt, komoly respektje volt az idősebb játékosoknak. Maga az öltözői miliő is teljesen más volt, mint mostanában. Most azt látom, hogy a demokráciánál is nagyobb demokrácia van. Még nekünk edzőknek kell lassan elnézést kérnünk, ha picit keményebbek vagyunk. Ezzel nem rosszakat akarok mondani, hiszen tiszteletben kell tartani, hogy ez a generáció másban nőtt fel. Engem fiatal játékosként egyszer-kétszer úgy megaláztak az idősebb játékosok, hogy a sapkámat lehúztam az orromig, úgy sírtam. Ennek ellenére mentem tovább és tettem a dolgomat, mert dolgozni kellett.

– Nem volt benned ilyenkor olyan érzés, hogy feladod?
– Biztos voltak negatív érzéseim, de ennyire konkrétan ez nem fogalmazódott meg bennem. Azt gondoltam, majd kivárom a saját időmet. Közben nagyon meg kellett küzdenem, mert a posztomon rutinos játékosok játszottak, de szerencsém volt, hogy a mesterem Gellei Imre ott volt velem. Nyugodtan kijelenthetem, ezt ő is tudja, nélküle elvesztem volna már rég. Lehet, nélküle még érettségim sem lett volna, mert csináltam egy-két műbalhét. Előfordult, hogy ő mentett meg a kirúgástól, hiszen zsivány gyerek voltam. A pályán is ezzel a zsiványsággal tudtam megélni, mert ehhez az alkathoz ez kellett. 172 centivel, ötvenkilenc kilóval, el lehet képzelni, mekkora erővel rendelkeztem. Viszont rettentően gyors voltam. Nekem nem számított két-három ember, ennyit simán megmozgattam egy nagyon pici helyen. A mester azt mondta, hogy nem nagyon találkozott olyan játékossal, aki gyorsból még gyorsabb sebességre tudott váltani. Ebből éltem és abból, hogy a grundon megtanultam a szabályokat, megtanultam jól fedezni a labdát és a termetem miatt előjöttek az ösztönös dolgok. Nem képeztek, ha ilyen képzést kaptam volna, mint amit ma a programokban nyújtanak, lehet, sokkal többre vittem volna. A bal lábamat például senki nem képezte, csak támaszkodásra használtam. Később saját magam próbáltam meg fejleszteni, de akkor már 25 fölött voltam és ez nehezebb volt, mintha fiatalabb korban tettem volna ugyanezt.

– A katonaság után Zalaegerszegre tértél vissza?
– Igen, három éves szerződésem volt, és azt ki is töltöttem. Zalaegerszegen alapember voltam, úgy hatvan-hetven meccset le is játszottam ott az első osztályban.

– Mi történt, miután kitöltötted ezt a három évet?
– Huszonhárom éves koromban elkerültem a Rába ETO-ba, de mehettem volna a Honvédba is. Azonban Győrbe mentem, ahol ki más lehetett volna a vezetőedző, mint Gellei Imre. Pontosabban, ő szándékozott a Győrbe vinni, csak mire odaértem, addigra őt menesztették. Ráadásul egy olyan mérkőzés után, ahol én rúgtam az egyenlítő gólt. A Győr vezetett a Zalaegerszeg ellen, én pedig kiegyenlítettem, ami után őt el is küldték a csapattól. Nem semmi helyzet volt, hiszen így a „saját fia végezte ki”. Akkor annyira szégyelltem magam, hogy utána nem mertem beszélni vele. Bujkáltam előle, mert azt hittem, hogy haragszik rám, pedig természetesen egy cseppet sem neheztelt. Azonban érdekes, hogy a mi életpályánk mindig valahol találkozott. Visszatérve az igazolásomhoz, keresett még a Pécs is. Most már elmondhatom ennyi év után, csináltam egy olyan trükköt, hogy mindenhova elköteleztem magam. A szerződést még nem írtam alá, csak az átigazolólapot töltöttem ki mindegyik együttes felé. Ez akkor azért volt fontos nekem, mert így egymás mellé tudtam tenni, hogy ki mennyire szeretné, hogy a játékosa legyek. Sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen döntést hozzak. Szerettem volna egy nagy csapatban játszani, ami ekkor a Honvéd volt. De azt mondtam, minek menjek én vidéki gyerekként ilyen nagy csapatba, nekem olyan helyre kell mennem, ahol játéklehetőséget kapok. Én Détáriékkal vagyok egy korosztály, féltem, hogy ott nem kapok lehetőséget, hiszen Détárival és Kovács Kálmánnal egy nagyon ütős együttes volt a Honvéd.

– A Pécs is hívott, miért nem őket választottad?
– Garami Józsi’bá fűzött, hogy menjek Pécsre, de a Győr akkoriban egy nagyobb, sikeresebb és gazdag klub volt, és azt választottam. A Győrrel volt egy két éves szerződésem, de az első év végén a Pécs mégis elvitt. Nem éreztem nagyon jól magam a Győrben, pedig ebben az időben Verebes Józsi’bá szövetségi kapitánysága alatt válogatott kerettag lettem. Lipcsében az ominózus mérkőzésen, ami azóta legenda lett, kint is voltam. Visszatérve a klubokhoz, Garami Józsi’bá állandóan ostromolt, hogy menjek Pécsre. Volt egy barátom, aki előzőleg játékostársam is volt, a Dobány Lajos. Ő is folyamatosan fűzött, hogy el kell jöjjek Pécsre és az „Öreg” majd játékost farag belőlem. Józsi’bát pedig ismerjük, akit meg akart szerezni, azt meg is szerezte. Érdekes, most látom, hogy majdnem minden edzőm, a Fradi edzője is volt. Sorsszerű ez a dolog. A témához visszatérve, beadtam a felmondásomat és elmentem Pécsre, ahol két és fél évet töltöttem. De egy kicsit visszatérve még a Győrre, az ott töltött idő alatt volt két nagyon komoly külföldi ajánlatom, az Auxerre-hez és a Nantes-hoz, nagyon komoly pénzért. Négyszázezer dollárt kínáltak értem. Abban az időben ez nagyon nagy pénz volt, de nem kaptam engedélyt Buda István államtitkártól. Ő volt az OTSH akkori vezetője. Soha nem felejtem el a nevét, mert akkoriban csak Détárinak engedte, hogy korkedvezménnyel külföldre kerülhessen. Én egyet tehettem volna akkor, hogy disszidálok, ezt viszont nem vállaltam. Pécsett ismét válogatott kerettag lettem Mezey György kapitánysága alatt ’88-ban. Kispados voltam azon a mérkőzésen, ahol Izlandon 3-0-ra nyertünk Kiprich és Vincze góljaival. Aztán utána ismét hívtak a válogatottba, csak megsérültem. Elszakadt a bokám, ezért nem tudtam ott lenni az osztrákok ellen.

– Mikor kerültél ki külföldre?
– Pécsen eltöltöttem még két évet és nyáron mikor megnyertük a magyar kupát, Dárdai után a második magyarként elszerződtem, méghozzá Jugoszláviába. Ott egy szó volt, amit nagyon megtanultam, a sutra, azaz holnap. Mindig csak holnap. Ott voltam négy hónapig és mindig azt mondták, „holnap biztos lesz neked pénz”. Az ott töltött idő alatt egy fillért sem kaptam és a klubomat sem fizették ki. Közben lemaradtam a Manchester elleni meccsről, mert le kellett adni a nevezést és amikor visszajöttem Szabadkáról, én nem szerepeltem a nevezési listán. Akkor már nem tudtam visszazökkeni úgy istenigazából Pécsre és a télen elmentem a Vasashoz, ahol ki más lett volna az edző, mint Gellei Imre. Amikor ő kiszúrta, hogy szabad vagyok, akkor azonnal vitt magával. Ott voltam két és fél, majdnem három szezont, csak akkor volt egy olyan szabály, hogy ha a harmincadik évedet betöltöd, akkor feleződik az értéked. Harminc évesen a kereseted alapértékén lehetett kivásárolni. Amíg harmincéves nem lettem, kölcsön adtak a Stadlerhoz, ami akkor még Kiskőrös néven futott, de már Stadler Józsi’bá csapata volt. Itt voltam kölcsönben Vasas játékosként. Gellei Imre pedig, ekkor már az MTK-nál edzősködve kivárta, hogy ne kelljen értem dupla pénzt fizetni. Október 27-én születtem és november elsejével leigazolt az MTK, fele pénzért. Akkoriban én már nem akartam itthon játszani, de Gellei miatt elmentem az MTK-hoz. A szerződésemet azonban úgy kötöttem, hogy ha külföldi ajánlatom van, akkor egy jelképes összeg fejében elengednek. Játszottam négy meccset és februárban eligazoltam Svájcba a Winterthurba, ahol előttem Pásztor Józsi is szerepelt. A családommal voltam kint, a cél az volt, hogy bennmaradjunk az első osztályban. A szerződéshosszabbítást is automatikusan felajánlották, azonban a családomat nem tudták fizetni. Ezt nem fogadtam el, hiszen nem akartam család nélkül egyedül külföldön élni.

– Hogy ment kint a játék?
– Jól, végül az én gólommal maradtunk bent.

– Mikor hazajöttél, melyik együtteshez vezetett az utad?
– Akkor először kivártam. Elkezdtem az üzlettel foglalkozni, de Botos Tóni rábeszélt, hogy menjek le Mohácsra az NB 2-es csapathoz, ami közel volt Pécshez. Ekkor én már a saját életemet akartam élni, nyitottam két ruhabutikot és ki akartam szállni a fociból. Aztán hívtak, hogy menjek Ausztriába játszani, levezetni. Ott aztán egy súlyos sérülést szereztem, elszakadt a keresztszalagom, amit rosszul diagnosztizáltak, azóta is ennek iszom a levét. Volt hat operációm, de soha nem jött rendbe a térdem. Most valószínűleg ismét meg fogom operáltatni, hisz sajnos azóta sem jó még a lábam. Egy nagyon komoly orvosi hiba történt, mert azt mondták, hogy semmi probléma nincs, közben pedig elszakadt az oldal- és keresztszalagom. Jelenleg sincs oldal- és keresztszalagom, csak az ízület van.

– Ebben az állapotban is fociztál még?
– Ausztriában még három csapatban is játszottam ilyen lábbal. Olyan nevem volt ott, hogy az osztrákok még így is akarták, hogy menjek. Aztán hol játszottam, hol nem, és ez lelkileg is felőrölt. Hazajöttem és leálltam, de szóltak, hogy menjek focizni Pécsváradra, mert nagyon gyenge volt a csapat. Kiesőhelyen álltak és kérték, hogy segítsek. Azt mondták, hogy csupán a jelenlétem is elég, mert akkor mindenki összekapja magát, mert egy olyan játékos van köztük, akire fel lehet nézni, akinek múltja van. Elmentem, majd a harmadik forduló után kirúgták az edzőt és engem kértek fel, hogy játékos-edző legyek. Elvállaltam, pedig nem akartam edző lenni. A második meccsen már nem játszottam, mert úgy éreztem, bentről nem lehet csapatot szervezni. Végül simán bennmaradtam a csapattal. Elkezdtem egy más jellegű munkát a társasággal és azt láttam, hogy mindig egyre többen jönnek edzésre, tetszett nekik amit csináltunk. A következő évben már a bajnoki címért játszottam ugyanazzal a csapattal és akkor figyelt fel rám a Pécs. Felkerestek, hogy legyek a Pécs tartalékcsapatának az edzője, amit el is vállaltam. Közben egy olyan átszervezés volt a magyar futballban, hogy a Pécs szezon közben kiesett az NB 1-ből. Akkor megszűnt a tartalékcsapat és én lettem a pályaedző. Toma Árpi volt a vezetőedző, Róth Anti a szakmai igazgató. Egy évre rá, a Rocsó lett a vezetőedző és én mellette is dolgoztam.

– Hogyan lett belőled vezetőedző?
– Rocsó decemberben elszerődött az MLSZ-hez, ő lett az akkori U21-es csapat szövetségi edzője. Januárban jött Tóth Bálint, akit áprilisban már el is küldtek. Ekkor már csak hat meccs volt hátra és mivel nem akartak új edzőt hozni, kineveztek engem. Ez 2002 áprilisában történt, innentől lettem vezetőedző. Hat meccsből négyet megnyertem, egy döntetlenem és egy vereségem volt. Akkor szóltak, hogy kezdjek csapatot építeni a következő bajnoki évre. A lényeg, hogy szerződést ajánlottak, de A-licencem nekem akkor még nem volt. Ezért ugyan maradtam vezetőedző, de papíron Róna István látta el ezt a feladatot. Ő edzésekre nem járt, de a meccsekre leült mellém a padra. Ebben az évben magasan megnyertük az NB 1/B-ét és feljutottunk az első osztályba. Ekkortól már az első osztályra készültem a társasággal, ahol 2003-04-ben rájátszásos időszak volt a bajnokságban. Aki az első hatba bejutott, az a felső ágba került, aki pedig nem, az az alsóbb régiókban folytatta a küzdelmeket. Az első hat fordulóban mi vezettük a bajnokságot a Péccsel. Ötödik helyen álltunk a téli szünetben, de az őszi meccsekből sokat áttoltak tavaszra. Nekünk három-négy meccset kellett ősz helyett tavasszal lejátszani. Pécsett akkoriban annyira mostoha körülmények voltak, hogy teremben és futófolyosón kellett felkészítenem a csapatot. Még a salakpályát sem tudtuk használni, mert az is olyan egyenletlen volt, hogy többször is ölben kellett lehozni a játékosokat, mert kiment a bokájuk. Arról nem is beszélve, hogy az is előfordult, hogy kimentünk, de valaki elfűrészelte és ellopta az alumínium kapukat. Összesen kilenc labdánk volt, amit annak idején nem mondtam el, de tény, ilyen feltételek voltak Pécsett egy NB 1-es csapatnál. A játékosokkal azon veszekedtünk, hogy lyukas a zokni, nincs szerelés. Ezek már a múlt negatív emlékei, már nyugodtan lehet róla beszélni.

– Hogyan tudtad motiválni őket ilyen körülmények között?
– Belefásultunk a melóba nyolc hét alatt. Aztán játszottunk otthon egy olyan Sopronnal, akik jó körülmények között készülhettek Ausztriában. Hazai pályán kikaptunk 3-2-re és ezzel lecsúsztunk az alsó táblára. Ahogy javult az idő és érdemben tudtunk dolgozni, feljavult a csapat és az alsó tábla élén végeztünk. Azt hiszem, az volt az utóbbi években a Pécs legjobb eredménye. A következő évben volt huszonhárom pontom, amikor áprilisban kirúgtak olyan indokkal, hogy kiesik a csapat. Gyakorlatilag ezzel a három évemmel még csúcstartó is voltam, hiszen nem volt általános, hogy ennyi ideig vezet egy edző egy csapatot az NB 1-ben. Prukner Laci volt még az, aki később még hét évet töltött el egy csapatnál.

– Valóban kiesésveszélyben voltatok?
– Hét meccs volt hátra a bajnokságból és ebből egyet kellett volna megnyernünk, hogy ne essünk ki. Nem hiszem, hogy az eltávolításomnak ez lett volna az oka. Akkor már jártam a pro-licencre, Prukner Lacival is ekkor kerültünk jó viszonyba. Minden hétfőn, kedden és szerdán fel kellett jönni a pro előadásaira, mögöttem pedig szétszedték a csapatot. Nem csak én jártam így, hanem nagyon sok NB 1-es edzőt kirúgtak, míg járt a tanfolyamra. Meg is változtatták ezt a rendszert, mert nem lehetett 3-4 napokra elvinni az edzőket a csapataiktól. Én is annak lettem az áldozata, hogy soha nem voltam ott. Ilyenkor sajnos történnek az ember háta mögött az események.

– Hol és hogyan folytattad?
Tőlem 2005 áprilisában köszöntek el Pécsről. Azt hiszem, négy-öt hónap után küldték el Csank Jánost Sopronból, akkor kerültem oda sportigazgatónak. Ekkor Selymes volt a vezetőedző, engem beajánlottak Marius Vizernek, mivel nekem már volt pro-m, míg Selymesnek nem és az én papírommal tudott a padon ülni. Az a fél év életem legjobb időszaka volt. Bejártam Afrikát, mentem játékosok után, intéztem az egyesület dolgait, nem akartam már edző lenni. Nagyon élveztem ezt a helyzetet, jó volt Vizer Mariusnál dolgozni, ugyenez viszont edzőként rémes. Negatív rekordot értem el azzal, hogy a Sopron edzője lettem. Két napot dolgoztam, aztán elvi okok miatt felmondtam. Nemrégiben találkoztam Vizerrel a tragikus körülmények között elhunyt Marius Kozmának az emlékmeccsén. Félidőben találkoztunk és azt mondta, hogy hibázott akkor, amikor elküldött engem.

– Mi ennek a soproni két napos edzőségnek a története?
– A lényeg, hogy valamikor február közepén, amikor a csapat edzőtáborozott, odahívott engem Vizer úr. Nem tudtam, miért kell odamennem. Este tizenegykor közölte, hogy leváltotta az edzőt és kinevezett engem, pályaedzőnek pedig a háromszoros olasz gólkirály Beppe Signorit. Úgy váltunk el, hogy kaptam tőle egy gyönyörű ezüst tollat, hogy majd ezzel írom alá a szerződésemet, ha visszajön, mert Párizsba kellett utaznia pár napra, hiszen ő akkor az Európai Judo Szövetség elnöke is volt. Akkor azt mondta, hogy most érzi, hogy megtalálta a megfelelő, legalkalmasabb embert erre a posztra. Két nappal később volt egy edzés, ahol Bagoly Gábor becsúszott egy román játékosnak és a román gyerek ezt sérelmezte. Valaki „jóindulatú” révén ez a hír eljutott Vízer úrhoz, ráadásul úgy, hogy Bagoly szándékosan rúgott bele a románba. Ez persze nem így történt, de az nem számított. Este Sopron város vezetőivel együtt vacsoráztunk és felhívott Vízer úr, aki felindultan kérdezte, hogy mi történt az edzésen? Én azt mondtam, hogy semmi különös dolog nem történt, de ő úgy gondolta, hogy nem mehet el szó nélkül az eset mellett. Szerinte megint nincs rend a csapatnál, mert a Bagoly Gábor szándékosan rúgott bele a román játékosba. Én megvédtem és elmondtam, hogy ez egy szokványos edzésütközet volt. Lehet, hogy rosszütemű, de nem szándékos. A Gábor még le is nyúlt, hogy segít, csak a román játékos elhúzta a kezét. Én nem is csináltam ebből ügyet, mert nem éreztem, hogy ennek ekkora súlya lenne. Azonban valakinek érdeke volt abban, hogy ezt így adja vissza. Nevet nem mondok, de most már tudom, hogy tudatosan kereste, hogy hol lehet nekem ártani. Ennek az embernek egyetlen célja volt, hogy Selymes Tibit viszontlássa a csapat kispadján. Aztán később vissza is tudta őt hozni. Vizer úr közölte velem, hogy az ominózus eset miatt a játékos nem maradhat a csapattal és a reggeli után mondjam meg neki, hogy el kell hagynia a csapat edzőtáborát. Azzal érveltem, hogy csapatot szeretnék építeni, mert ezzel bíztál meg és nem azzal, hogy romboljak. Így nem hajtottam végre az utasítást és nekem is menni kellett. Számomra mindez elvi kérdés volt.

– A médiában nagyon hamar felkapták ezt az esetet.
– Gyűlöltem ezt az egész helyzetet. Gyárfás úr utána meghívott a Sport Plusz műsorába és úgy tálalta, mintha én csak két napig lettem volna ott Sopronban edző. Akkor nem az volt a fontos, hogy ez legyen egy pozitív példa, hanem az hogy én egy „összeférhetetlen edző vagyok. Pedig én a munkámmal érdemeltem ki, hogy a Sopron edzője lettem. Mikor leváltották az előző trénert, akkor nem mást akartak választani, hanem engem neveztek ki. Én a játékosok felé azt képviseltem, hogy leveszem a terhet róluk és meg fogom védeni őket. Ezért felvázoltam az elvárásaimat is és rendberaktam a magyar–román kapcsolatot. Kineveztem egy csapatkapitányt a románoknál, egyet pedig a magyaroknál. Azt mondtam, hogy folyamatos párbeszéd lesz, nem akarok cirkuszokat! Előző este rendet tettem az öltözőben és a fejekben.

Akkor már tudtam, hogy nagyon rögös utat fogok bejárni és nem leszek egy kedvelt ember a tulajdonosi körökben, de az biztos, hogy mindenhonnan úgy tudtam eljönni, hogy tisztességes maradtam. Pécsre például visszahívtak azok, akik három év után elküldtek. Persze hozzá kell tennem, és tisztában vagyok vele, hogy nagyon sok mindenben én is hibás vagyok, de a szakmai és az emberi tisztességemben nem. Ott mindig egyenes voltam. Az, hogy sok hibát követtem el, akár stílusomban, akár a rutintalanságomnak következtében, azt soha nem tagadtam.

– A Sopronból való távozásod után merre vezetett az utad?
– Egy nagyon hosszú időszaknak tűnt ez a szakasz az életemben, nem kellettem senkinek. Ez annyit jelent, hogy februártól következő év januárjáig nem volt csapatom. Otthon voltam, tettem-vettem és éltem az életem. Azt gondoltam, hogy majd megkeres valaki, de a kutyának nem kellettem akkor. Úgy megy ez ilyenkor, hogy legyen barátod mindenki, telefonálgass ide-oda. Én nem gondoltam, hogy ezt kéne tennem, hiszen bajnokcsapatot csináltam Pécsett és tisztességes munkát hagytam magam mögött Sopronban. Szakmailag egyenes gerinccel jöttem el, azt hittem csak eszébe jutok valakinek. Amikor rádöbbentem, hogy milyen világban élek, nagyon elgondolkodtam. Amúgy meg kell említenem, hogy még amikor pályaedző voltam, évekig dolgoztam civilként a Zwack családnak. Ez életem egyik legjobb döntése volt és nagyon hálás vagyok Zwack Péternek, hogy nála dolgozhattam. Sokan nem is tudják róla, hogy imádja a futballt. Aztán amikor vezetőedző lettem, el kellett jönnöm, mert az a státusz már egész embert kívánt.

Aztán a majd egy év üresjárat után beajánlottak a Kecskemét egyik tulajdonosának. Ott követtem el az eddigi legnagyobb hibámat. Sokat elkövettem már, de ez volt a legnagyobb.

– Mi volt ez a hiba?
– Amikor egy edző egy tulajdonossal először találkozik és a tulajdonos megkérdezi, hogy te lennél-e az edző, akkor ott fel kell állni és el kell menni. Amikor nem egy vezető fejéből pattansz ki, akkor ott benned soha nem fognak bízni igazán. Akkor azonban annyira kényszerpályán voltam, hogy muszáj volt elvállalnom. Ez a még a Szivics előtti időszak volt és kiderült, hogy nincsen pénz Kecskeméten. A Csordásék minden héten abba akarták hagyni a futballt, mert nem kaptak fizetést. Ebben a helyzetben rúgták ki Varga Pista’bát a felkészülés közepén és jöttem én. Igazolni nem tudtam, azzal kellett főznöm ami volt. A csapat tele volt gyerekekkel és lejátszottam négy meccset, ami után elküldtek. Amikor egy tulajdonossal havonta csak egyszer tudsz beszélni, akkor semmi értelme az egésznek.

– Ekkor költöztél Zalaegerszegre?
– A menesztésemet követő héten küldték el Zalaegerszegről Simon Antit. Felhívott Nagy Ferenc, a ZTE tulajdonosa és felajánlotta a kispadot. Abban a helyzetben megfelelő jelölt voltam, mert zalaegerszegi kötődésem van. Szerettek ott az emberek, hiszen éveken át ott játszottam. A közeget is ismertem, ezért rámbízták, hogy gyúrjam egybe a Zetét. Akkor az volt a cél, hogy jussanak a dobogóra, mert a kupát elbukták és ki szerettek volna jutni a nemzetközi porondra. Ez 2007-ben volt. A végén az Újpestet megelőzve harmadik lettem a ZTE-vel. Nagyon sokszor peches voltam, de ez nagy elégtétel volt a számomra, annak ellenére, hogy tudtam, nyártól külföldi edzője lesz a Zetének. Én úgy voltam a ZTE edzője, hogy mikor odamentem, már megvolt az utódom. Az elnök úr korrekt volt, mert amikor leültünk tárgyalni mondta nekem, hogy csináljam ezt végig, próbáljam meg kihozni a csapatból a dobogót, ami a klub történetének második legjobb eredménye lenne. Viszont azt is megkérdezte, hogy jövőre hajlandó lennék-e együtt dolgozni Bölöni Lászlóval? Természetesen igent mondtam rá, de amikor megvolt a harmadik hely, akkor közölték velem a bankett után, hogy maradjak a pályaedzője Szlavko Petrovicsnak. Azonnal azt mondtam, hogy köszönöm a lehetőséget, de Petrovic urat nem ismerem és nem tudom, hogy ezek után képes lennék-e teljes odaadással dolgozni vele.

– Más lehetőséget fel sem ajánlottak?
– Akkor azt kértem, hogy ha továbbra is azt akarják, hogy maradjak az egyesületnél, akkor majd én “lecsekkolom” a játékosokat, akiket a menedzserek ideküldenek, hiszen ezt már csináltam Sopronban is. Erre azt felelték, hogy sajnos nekik erre most nincs keretük és én egy rövid beszélgetés után elköszöntem. Csalódott voltam, de mint mindig, az elveimben hittem, hogy azokat majd megbecsülik. Nekem mindig nagyok az elvárásaim másokkal szemben, ahogyan magammal szemben is. Ez azért van, mert tudom, hogy én mennyi energiát fektetek a fociba, a felkészültségembe. A Fradinál azonban egy kicsit más helyzetben vagyok, mert itt a legnagyobb teher Lacin van. Ő, amit át tud adni, azt átadja, de nagyon sokat szeret vinni. Szerintem túl sokat is… Azonban én megmondom őszintén, néha úgy érzem, többet is elbírnék. Reggeltől estig képes vagyok a focival foglalkozni, mert ez nem csak munka, hanem hobbi és szenvedély is egyben. Sokszor előfordul, hogy még éjjel is ott vannak mellettem a papírjaim.

– A harmadik hely után emelt fővel jöhettél el, mégis a másodosztályba szerződtél.
– Mikor eljöttem Zalaegerszegről, hazamentem Pécsre. A Pécs akkor nyáron kiesett és úgy indultak el a bajnokságban, hogy hat meccsből volt három pontjuk. Viszont vissza akartak kerülni az első osztályba. Aztán felhívott engem az az ember, aki annak idején nagyon csúnyán menesztett. Akkor én bementem az elnökségbe és elmondtam, hogy milyen feltételekkel vagyok hajlandó itt dolgozni. Minden feltételt elfogadtak, amit támasztottam, mert rájöttek, hogy az a járható út, amit én képviselek.

Ez a játékosoknak nem mindig tetszik, mert rendnek, fegyelemnek kell lenni. Ezt csak ott tudod megcsinálni, ahol a közeg olyan, hogy belekényszerít. Itt a Fradinál is, ha nem lenne egy rendezettebb állapot, és a játékosok nem éreznék, hogy valami kezd újra alakulni, és a Ferencvárosból végre egy megtisztulás után ismét lesz valami, akkor ezt itt sem lehetne megcsinálni. Lacival együtt próbáljuk kialakítani a csapat belső erejét és megértetni a játékosokkal, hogy miért nagy dolog itt futballozni, és hogy miért kell itt a pályán “meghalni” akkor is, ha nem is megy annyira a játék. Egy ilyen közegben, mint ami a Fradinál most van, könnyebb ezt megcsinálni, mint egy olyanban, ahol széthúzás – széthullás van körülötted. Egy olyan helyzetben, ahol a játékosokkal keményen akarsz dolgozni, de nem kap fizetést és ezeket az elveket érvényesíteni akarod, ott megbuksz. Pécsről 2005-ben úgy jöttem el, hogy teljes zavar volt a kifizetésekkel. Nem nagyon hirdetik ilyenkor, hogy nem fizetnek a játékosok felé, az edzőt egyszerűbb kirúgni. Azonban mégis visszatértem, mert ugyanezen emberek visszahívtak és fel is jöttem a 12. helyről, az ötödikre velük. Beépítettem olyan fiatalokat, akik mára beértek és a csapat húzóemberei lettek. Ilyen pl. Lovrencsics Gergő, Wittrédi Dávid, Nagy Olivér stb. Aztán tavasszal tulajdonosváltás történt, az új tulajnak pedig más elképzelése volt. Hiába értem el jó eredményeket, nyáron az utolsó pillanatig kivárt, hogy szerződtessen avagy sem. Az utolsó pillanatban szólt, hogy mégis vállaljam el a feladatot. Na, ez volt a második nagy hibám, de mivel kötődtem a klubhoz, elvállaltam. Játszottunk négy tétmeccset, ebből hármat megnyertem és a negyediken kikaptunk idegenben, mire másnap felbontotta a szerződésemet azzal az indokkal, hogy nem voltak látványosak a győzelmeim. Egy pontra voltunk ekkor az első helytől és az volt a szerződésemben, hogy csak akkor felbontható, ha három mérkőzésen keresztül hat pontnál nagyobb a különbség a feljutó és köztünk, akkor lehet a felbontását kezdeményezni.

Ezek után költöztél Bajára?
– Tavasszal a Baja már kiesőhelyen volt, nagyon le voltak eresztve. Azért vittek oda, hogy ha tudok, csináljak „csodát”. Elmentem tehát Bajára, óriásit hajráztunk, de épphogy a kiesőhelyen maradtunk és végül ugyanannyi pontunk lett, mint a még éppen bennmaradó Győr II-nek, csak nekünk egyel kevesebb győztes meccsünk volt. Az én időszakom alatt, nem is kaptunk ki otthon. Mivel azonban nem sikerült a bennmaradás, én elköszöntem. Utána mindennap csörgött a telefonom. Vagy az elnök hívott, vagy az ügyvezető, hogy a játékosok ragaszkodnak hozzám, menjek vissza. Azt mondták, megteremtenek minden feltételt, ahogy az NB 2-ben is. Én viszont azt mondtam, hogy annál már kvalifikáltabb edző vagyok, hogy az NB 3-ban dolgozzak. Aztán addig hívtak és kérleltek, míg egy gyenge pillanatomban igent nem mondtam.

– Végül megbántad ezt a döntésedet?
– Dehogy! Ott lettem boldog ember. Megnyertük a bajnokságot és hat fordulóval a vége előtt már bajnokok voltunk. Az első NB-s csapat, aki abban az évben bajnok lett, azok mi voltunk. Összesen kaptunk 7 gólt a bajnokságban.

Aki nem ismeri a múltamat, akár azt is joggal megkérdezheti, hogy honnan kerültem én a Ferencvároshoz? Azonban mi a Lacival együtt dolgozunk az edzőképzésben is. Viccesen egymás között azt szoktuk mondani, hogy én eredményesebb vagyok, ő pedig sikeresebb. Azt tudni kell, hogy mi olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz. Mi egymás között nagyon nagy háborúkat vívunk. Sokat vitázunk, de egy közös cél érdekében. Úgy tudunk érvelni, olyan szenvedélyesen, hogy a végén már sokszor indulatosak is vagyunk egymással. A tisztelet azonban legbelül a másik iránt nagyon magas. Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy mit tud a másik. Én talán egy kontroll is vagyok a számára. Érzékeny vagyok, képes vagyok a sértődésre és a durcáskodásra is, de ezalatt a rövid idő alatt is el tudtunk jutni valameddig. Nekem nagyon nehéz volt, mert amikor odaállt elém, a pro-vizsgák futottak éppen, én pedig feküdtem és olvastam. Ő ment tusolni és úgy, a törölközővel a kezében közölte velem, hogy neked el kell jönnöd velem a Fradiba. Ezek után elindult fürödni. Mondom, mi van? Állj már meg! Én nem voltam 2002 óta pályaedző. Na ezért is különleges barátság a miénk, ami remélem sokáig fog tartani.

– Ha jól tudom, most sem pályaedző vagy, hanem edző.
– Igen, ez így van, de mindenhol úgy írják. Én mondtam, hogy eljövök edzőnek és a titulus nem érdekel, de én edző vagyok, ahogy a Bali Péter például egy fitneszedző. Ez egy team-munka. Én a tudásomból mindent átadok, de kértem adjon nekem egy pár napot, mert ha én másnap úgy kelek fel, hogy akár a lelkem, akár a fejem úgy érzi, hogy nem kívánja azt, hogy Te legyél a főnököm, akkor nem vállalom el, mert akkor nem fogom tudni teljes mértékben odaadni magamat. Ez egy nagyon nehéz döntés volt, egy pár napig nem szóltunk egymáshoz. Ő aláírt csütörtökön a Fradihoz és jövő hét keddig nem szólt hozzám. Aztán egyszer csak odaállt elém, hogy ma megyek az Alexhoz, eljössz velem vagy sem? Akkor még hezitáltam egy picit, de azt mondtam, hogy figyelj, mekkora egy marha lennék, ha egy ilyen klubnál nem próbálnám ki magam? Viccesen fogalmazva, ha az Üllői úton ülhetek ingyen és nézhetek meccset, az már megéri. Amikor egész játékos pályafutásom alatt két meccset vártam igazán, köztük volt a Fradi természetesen, akkor már megéri. Egy játékosnak felemelő érzés a Fradi ellen játszani, nekem ezek voltak a legfontosabb mérkőzések. Nem akarok senkit megbántani, de hol jött ehhez képest egy Békéscsaba vagy Debrecen elleni mérkőzés? A sárga lapjaimat is ennek megfelelően alakítottam. Szóval, visszatérve, sokat gondolkoztam és a lányom is mondta, hogy apa, te nem vagy egy pályaedző típus. Te dönteni szoktál, határozott vagy, komoly a karaktered, egyéniséged van. Nekem egy dolog számított akkor. Nem szeretném, ha rámenne a barátságunk, hiszen volt már erre példa. Akkor azt mondtam Lacinak, hogy oké, eljövök, de adjon nekem időt. Ne vegyen mindent zokon tőlem, a reagálásaimat sem, mert idő kell, hogy megszokjam a helyzetet.

– Mostanra eljött már ez az idő?
– A Videoton elleni meccs előtt éreztem, hogy valami kiszakadt belőlem. Akkor éreztem, hogy most vagyok a helyemen. Jó nekem ez így, ahogy van. Addig sem az volt bennem, hogy én akarok a vezetőedző lenni, csak nem tudtam a szerepemet a helyére tenni. Aztán a Videoton elleni meccs előtt, nem tudom honnan jött rám az érzés, de még Lacinak is mondtam, hogy tudod én ezt még nem mondtam neked, de jól érzem magam így. Most úgy gondolom, boldog ember vagyok és jelen pillanatban nem is kéne az a súly, amit te itt viszel. Amikor én kimondok ilyen dolgokat, azt úgy is érzem.

Ráadásul látom, hogy például amikor egy Nyilasi Tibi, akit én rendkívüli módon tisztelek, úgy nyilatkozik, hogy “a Prukner Laci és a Nagy Tomi munkája már látszik a csapaton”, az jó érzés. Én mindent hagyok, hogy a Laci úgy döntsön, ahogy akar, de mindig elmondom a véleményemet. Biztos vagyok benne, hogy ezt el is várja tőlem.

– Hogyan kerültél be az edzőképzésbe?
– Az utolsó pillanatban kérték fel Lacit, hogy vállalja el a vezetését. Amikor nekem volt olyan időszakom, hogy nem dolgoztam, akkor én rengeteg anyagot dolgoztam fel. Ezek között volt amerikai, európai anyag. Edzőképzésekről, szakmai oldalakról fordítottam és töltöttem le az anyagokat. Én autodidakta módon tanultam meg kezelni a számítógépet. Erről a Laci is tudott, hiszen neki is adtam ezekből és mondta, hogy csináljunk valami olyasmit, ami illeszkedik az UEFA elvárásaihoz, de mégis a miénk. Építsük három pillérre és ahhoz szedjük össze az anyagot. Nem akarta elvállalni, de azt mondtam neki, hogy egy ilyen kérést nem szabad visszautasítani. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ez ennyire nehéz lesz. Tartottuk és szerveztük az előadásokat saját, átvett és feldolgozott anyagokból, de ennek a szervezése kegyetlenül kemény dolog. Minden héten hoznod kell valamit, ami színvonalas, ami után nem zrikálnak majd Véberék, meg Herczeg Bandiék, akik odajártak. Ahhoz, hogy ilyen emberek eltöltsenek ott heti egy-két napot, ahhoz valamit adni kell. Tizenkét órában megtölteni egy ilyen programot tartalmilag, nem kis feladat. Mellette csinálni kell az adminisztrációt is.

– Aztán ehhez még pluszba jött a Fradi.
– Az edzőképzés most lebeg, mert teljesen átszervezték az MLSZ-en belül a dolgokat. Magunk sem tudjuk, hogy mi az UEFA és az új MLSZ elképzelése most. Nekünk határozatlan ideig van a szerződésünk. Egyelőre azonban erről nem volt szó, mi ott vagyunk, de most lementek a vizsgák és teljesen a Fradira tudtunk koncentrálni.

– Akkor ez konkrétan azt jelenti, hogy ti sem tudjátok még a további sorsotokat az edzőképzésen belül?
– Ezt az UEFA fogja meghatározni, mert nem preferálja a nem főállású edzőképzés-vezetőket. Azt hiszem Magyarország az egyetlen az európai országok közül, ahol mellékállású az edzőképzés vezetője.

– Mi az a szellemi irányvonal, ami a leginkább befolyásolja az életedet?
– Én leginkább a rendben hiszek. Egy nagyon rendszerető, precíz ember vagyok. Ennek mégis ellentmond, hogy egy kicsit Pató Pál uras is vagyok, mert az utolsó pillanatra is képes vagyok sok mindent hagyni. De nagyon rendszerezek mindent, mert ebben hiszek. Amire én azt mondom, hogy ez munka, a feleségem szerint, az csak „molyolás”, amit én csinálok. Amikor nem volt csapatom, akkor az időt arra használtam fel, hogy ha bármilyen nehéz helyzetbe kerülök az életemben, vagy akár szakmailag meg kell védenem magam, akkor nálam többet ne tudjon senki elméleti síkon. Amikor taktikai vagy individuális felkészülésről van szó, akkor ne mondhassák rám, hogy ennek fogalma sincs az egészről. Fontosnak tartom, hogy mondjanak rám bármit, nevezzenek akárminek, de „fogalmatlannak” semmiképpen se. Számomra ez lenne a leglesújtóbb, ami azonnal tönkretenne. Az, hogy milyennek tartanak, az egy másik kérdés. Nem akarok mindenkinek szép és okos fiú lenni, mert az úgyis lehetetlen.

– A precizitásod, hogyan passzol össze a csibészségeddel?
– Ezt hívjuk inkább szakmai igényességnek. Próbálok igényes lenni. A magánéletemben is próbálok mindig ápolt lenni. Azonban olyan ember vagyok, hogy ha akarnak valamit tőlem, ami nekem testidegen, akkor nagyon kemény ellenállásba tudok vonulni. Ilyenkor a környezetemben egy perc alatt „szerzek pár ellenséget”…

– Valójában nem lehet az ősfradisták táborába sorolni a mostani stábot, mégis ti voltatok azok, akik a csapattól a Fradi szellemiségét megköveteltétek. Hogyan tudjátok ezt képviselni, ha a múltatok nem ide köt? Esetleg ez a szellemiség már akkor megérintett benneteket, mikor még a „Fradi családban” nem voltatok jelen?

– Laci nevében én nem nyilatkozhatom, de aki kívülről jön, tehát nem ebbe nőtt bele, azt egy hatalmas becsvágy fűti attól, hogy itt lehet. Mi azt a fajta alázatot tudjuk átadni, hogy látják rajtunk, hogy mekkora szó nekünk, hogy Magyarország legnépszerűbb csapatánál dolgozhatunk. Ez az, ami hiteles. Mi nem kitaláltuk, hogy alázatosak vagyunk, nekünk az egy óriási dolog, hogy a Fradiért dolgozhatunk és ez szerintem látszik rajtunk. Nem az van, hogy minket, mint elkényelmesedett sztáredzőket idehoztak és itt is picit alakítunk és sétálunk tovább, hanem ezt el sem lehet mondani, mert olyan, mint szövetségi kapitánynak lenni. Ez egy olyan elhivatott dolog, hogy ezt meg kell élni. A játékosok pedig szerintem rajtunk ezt érzik. Számunkra ez nagyon fontos és ez érződik. Laci pedig valami olyat közöl a játékosok felé, „hogy ti fel sem tudjátok fogni, hogy mekkora szerencse ez az életetekben, hogy itt lehettek játékosok a Fradinál”. Nekünk pontosan ekkora szerencse, hogy itt lehetünk edzők. Mi ezt tudjuk értékelni, mert dolgoztunk nagyszerű kluboknál, nagyon jó és nagyon rossz közegben is, de a Fradi, az a Fradi. A magyar válogatott az a magyar válogatott, még akkor is, ha a hatvannyolcadik a világranglistán. Mi attól, hogy nem játsszuk meg magunkat, hitelesek leszünk. Azt pedig, ha megjátszod magad, a játékos azonnal levágja. Azt lehet megjátszás nélkül is éreztetni, hogy miért annyira fontos, hogy itt egy nagyon jó csapat legyen. Ha elérjük, hogy itt belül nagyon erős legyen minden, akkor kevésbé leszünk támadhatóbbak, mi is és a játékosok is. Nem sérülünk annyira, és akkor a szurkoló is meglátja ezt és sokkal inkább odacsoportosulnak körénk. Ezzel tudjuk meggyőzni a kétkedőket is. A legfontosabb, hogy napról – napra hiteles legyél. Azt mindenki látja rajtunk, Lacin, Petin, a stábon és rajtam is, hogy nekünk ez egy életre szóló hatalmas dolog az életünkben. Lehet sokáig maradunk itt, az is lehet, hogy rövid ideig, de minden perce egy óriási élmény itt. Én ezt nem szégyellem kimondani. Nekem először sem az volt a kérdés, hogy a Fradihoz jöjjek-e vagy sem, hanem az, hogy ezt a szerepkört tudom-e vállalni vagy nem. Azonban azt még véletlenül sem szeretném, hogy valaki annak a bélyegét süsse rám, hogy én fúrom a Lacit. Ezért a szerződésemet is úgy kötöttem meg, hogy ha Laci megy, akkor megyek én is. Biztos, hogy más körülmények között akár még rivalizálás is adódhatna közöttünk, de ez egy más helyzet, ez a Fradi. Én szeretném minden percét élvezni annak, hogy itt dolgozzunk, hogy itt vagyunk. Amikor a játékos ugyanezt érzi, akkor lesz jó a csapat.

– Milyen a játékosokkal a kapcsolatotok?
– Az öltözőben is megvannak a hierarchiák, és ez jó. Amikor ez nincs meg, akkor csak anarchia van. A szakmai stábban is van egy vezető, a Laci, de a játékosok között is kellenek vezetők. A nagy kérdés az, hogy a játékosok közötti vezető mit közöl le a többiek felé. Abban az esetben, ha ő egy rossz szellemiségű ember, akkor nagy baj van. Viszont ha a megfelelő dolgokat tudja leközvetíteni, akkor az jó mindenkinek. Akkor tudunk a csapattal eredményesen dolgozni. A kérdésedre a válasz végül az, hogy úgy gondolom, itt egy nagyon jó szellemiségű társaság alakult ki, annak ellenére, hogy elég sok náció képviselteti magát. Van egy magyar mag, amelyik ezt a frontot nagyon megfelelően kezeli még. Azért mondom, hogy még, mert most még eredményesek vagyunk és jól érezzük magunkat. Akkor fog ez jobban kidomborodni, ha jönnek a nehézségek és akkor fog majd megmutatkozni a társaság ereje, amikor majd nem sikerülnek a dolgok. Minden csapat életében vannak mélypontok és akkor fog majd meglátszani, hogy mennyire vagyunk erősek.

– Pár szót mondanál a magánéletedről is?
– A családom pécsi, a feleségemet akkor ismertem meg, amikor ott játszottam. Januárban lesz ennek 22 éve. Huszonegy éves lányom van, aki válogatott focista és jelenleg az MTK-ban játszik. Most is kint volt ezen a győztes meccsen Romániában, benne volt a keretben. Ő velem van, együtt lakunk abban a lakásban, amit a Fradi bérel nekem.

– Mit csinálsz a szabadidődben?
– Nagyon szeretek horgászni. Az interneten vadászom a szakmai dolgokat, ez nagyon sok időmet veszi el. Most itt nincs semmi cuccom, de ha olyan helyen vagyok, mint például Baján, akkor ott például horgásztam. Hajnalban felkeltem fél négykor és elmentem, majd kilenckor edzésem volt. Mostanában nézegettem a legyező klubokat. Az utóbbi időben csak pergettem, főleg a Dunán. Valamelyik nap közöltem a feleségemmel, hogy Budapesten van legyező klub és egy új őrületet fogok kitalálni. Romániában és itt-ott vannak nagyon jó helyek, ahol műléggyel lehet pisztrángozni. Amikor nem ezt csinálom vagy nem meccset nézek, akkor egy nagy szenvedélyem van még, hogy főzök. Imádok főzni. Egyébként is vendéglátóiban végeztem és szakács is vagyok, meg még sok más, mert öt szakmát kaptam annak idején, amikor érettségiztem. Ezen kívül, van még egy humán diplomám is. Erre azért vagyok büszke, mert család mellett csináltam meg. Nem adtam volna egy lyukas garast sem arra, hogy én elvégzek egy főiskolát. Szeretek piacra járni, nagyon jóban vagyok Pécsett a gombaárusokkal, most is ott voltam reggel rókagombáért. Vannak ilyen őrületeim, mert köt a természet. Ott tudok kikapcsolódni. Ez ellentmondás, sokan mondják is, hogy hogyan tudsz te horgászni, mikor ilyen izgága pali vagy? Pont ezért, ott nyugszom meg, de azért az énemet ott sem hazudtolom meg, mert én nem tudok leülni a partra fenekezni. Én úszózom meccsbottal vagy pergetek műcsalikkal.

– Mit üzensz a szurkolóinknak?
– Üzenhetek?

– Természetesen.
– Legyenek türelmesek, mert lesz csapat! Bízzanak a szakmai stábban, a tulajdonosban, a vezetésben. Bízzanak Laciban és rajta keresztül bennünk. Azokat támogassák, akiknél érzik, hogy tenni akarnak a Ferencvárosért. Én úgy gondolom, hogy mi mindannyian azok vagyunk, akik akarnak ezért a klubért tenni! Türelem! Azt kérem, hogy találják meg a jó irányt, hogy kit kell támogatni, mert ezt nekik kell észrevenniük. Az ellenségeinket el kell kerülni és csak arra kell figyelni, ahol a jó dolgok történnek. A Fradinál én úgy gondolom, jó dolgok történnek és fognak történni.

Istenes Tibor és Istenes Mónika

A beszélgetés ideje: 2010. szeptember 6.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

11 hozzászólás

  1. Fradilaci írta:

    Szeva Tomi!!! Ezt nem is hittem volna, hogy ennyire jó ember vagy! Na ez nem azt jelenti, hogy rosszat feltételeztem volna rólad, csak nem gondoltam, hogy ennyire király vagy!!! Végig olvastam az egészet, olyan volt, mint egy könyvrészlet, nagyon érdekes dolgokat mondtál el. köszönjük, és sok sikert Neked, a fradicsalád már befogadott, az tuti. HAJRÁ FRADI!!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 13:24

  2. Lizi írta:

    Jó ember bizony, és nem utolsó sorban nem rossz pasi :p

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 13:48

  3. Varga Ilona írta:

    Nekem a lányom kosaras volt régen. Ha nyernek a ferencvárosi fiúk, akkor egy meccsre vállalom, hogy csinálok szilvásgombócokat nekik.
    Gratulálok a riporthoz! Nagy Tamás értelmes edző vagy! Szervusz

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 14:37

  4. Franto írta:

    Az Ő személye is garancia arra, hogy nagy tudatosság van mind a csapatépítésben, mind a szakmai stáb kialakításában! Úgy néz ki, Prukner úrral nagyon egyhúron dolgoznak, ami nagy segítség! Fiatal, ambiciózus és olyan nagyszerű tanár úraktól tanulhatott és tanulhat, mint Garami és Prukner! Minden meg van benne, hogy sikeres edző válljék belőle.

    És, ha a Videoton ellen érzett “valamit”, akkor vajon a derby alatt, után mit fog érezni… 🙂

    Nagyszerű ez az interjú, mert sokkal közelebb hozza hozzánk, szúrkolókhoz az alanyt. Jó érzés megismerni közelebbről a szakmai stábot, játékosokat, vezetőket! csak így tovább, kíványcsian várom a sorozat folytatását!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 14:38

  5. Szlavicsek Béla írta:

    Jó estét mindenkinek! Nagy Tamás neve ismét feltűnt a hazai futball élet palettáján.
    Régen, amikor még aktív játékos volt, sokszor figyeltem az ő játékát, rettentően nagy tehetség volt kérem! Olyan könnyedséggel kezelte a labdát, mintha ezzel született volna, mintha a saját testrészévé vált volna. Sokatmondó gondolataival engem most arról győzött meg, hogy egy futbalista igenis lehet értelmes, intelligens is.
    Soha ne legyen rosszabbb riportalanyotok, nektek szerkesztők meg csak ennyit kívánhatok. Sziasztok, jó hétvégét!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 18:04

  6. Herkules írta:

    Na jó estét emberek most értem haza a melóból, aztán most kerültem csak géphez. Nagy Tomi óriási fazon, egy személyesebb emlékem van róla, amikor pécsen voltunk, adott autogramot, tök laza fickó volt már akkor is. Na ezt én sem gondoltam volna, hogy ennyire okos a manus, néztem nagyokat, amikor végigolvastam ezt a a riportot vele. thanks emberek, holnap meg remélem szétkaszaboljuk a fújpestet!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 19:28

  7. foreverzavadszky írta:

    Nagy Tomi egy őstehetség volt, és mint kiderült, az őszintesége miatt sokszor bebuktatták. Ez így jobb is, mert megmaradt embernek, gondolom a Prukner nem hozta volna ide, ha nem bízik benne emberileg, és nem bízik a szaktudásában. Hol van ma már ilyen ember a fociiparban? Sehol mert a foci üzletpolitika szempontjából egy kincsesbánya, ahol az az elsődleges, hogy mindenki jól járjon. A Prukner, nem is fog csalódni ebben az emberben, mert ő olyan típus, akit még pisztollyal sem lehetne kényszeríteni a jellemtelenségre.
    Béla bá igaza van, Nagy Tomi vérprofi ember, sok sikert a Fradinál! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 20:04

  8. Szlavicsek Béla írta:

    A 7-es kommentre reagálok:
    Arról, hogy kit lehetne pisztollyal kényszeríteni a gazemberségre, megvan a véleményem. Nem kell messzire visszanyúlni, régen az ÁVH-sok, és a mostani Államszervek magasan pocicionált emberei javarészt ilyenek. Régen, amikor még nem volt legális a hazudozás, fű alatt ment az üzlet, láttam én sok mindent, mint az egyetlen nagy fővárosi, terményfeldolgózó vállalat üzemvezetője. Aki kérem olyan, hogy nincs benne a hazudozás a természetében, az nem is fog tudni hazudni most sem. Lehet sokat ígérni, lehet hitegetni ezzel – azzal az átlagos gondolkodású polgárt, nem lesz ezekből az emberekből soha az életben besúgó, mai nyelvezettel vamzer. Az oroszok, azok igen, azok tudták, hogy mi az a kommunizmus, meg is tanították itt egy pár hülye bamba Makinak. Ebből lett a felfordulás, kivetkőzött magából az a jó gimnáziumi tornatanár is (egyébként már elhunyt, sok volt neki a habostortából), aki azelőtt pártfüggetlenségére esküdve sportbarátok névvel alapított a 70-es években független szakszervezetet. Munkások, sportolók, edzők, egyesüljetek!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 20:42

  9. Szlavicsek Béla írta:

    Elnézést, nem pocici, hanem pozici. Tehát pozicionált.

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 20:50

  10. foreverzavadszky írta:

    Mindjárt lefekszem, mert már nekem sok volt a mai esős időből. De azért válaszolok
    Béla bá. Nem vágom, hogy hogy jönnek ide az oroszok. Sehogyan sem tudom beilleszteni a képbe. Béla bá sok mindent megélhetett, de azért nem menjünk már vissza a vaskezű kommunizmusba, ha kérhetem. Kösz Fater! Amúgy meg, azzal egyetértek, hogy sok féreg volt, faterom is mesélte, hogy volt olyan kollegája, aki félévente váltogatta a futball klubokat, mindig másnak szurkolt. 😀 Na az ilyesmi lehetett, mint amit felvázolt a Béla bá. Jó Éccakát! Na viszlát, várom már a holnapi derbit!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 10. 21:33

  11. Nyuszi írta:

    “Ha küzdesz veszíthetsz, ha nem küzdesz, veszítettél!”

    Tomi! Sok sikert és kitartást kívánok Neked !!!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 13. 20:00

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Albert Flórián 75. születésnapján

                      Bejegyzés ideje: 2016. szeptember 16.
                      Szerző: SzB

                      Magyar bajnoki múlt, 9.rész. 1941-től 1950-ig

                      Bejegyzés ideje: 2009. november 8.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Fradi-szívről, avagy érdekességek a Ferencváros múltjából, 4. rész

                      Bejegyzés ideje: 2010. február 16.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Vigyázz, kész, start!

                      Bejegyzés ideje: 2011. január 10.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Ellenfélnézőben: Videoton FC

                      Bejegyzés ideje: 2011. október 1.
                      Szerző: Simon József