2017. május 28. vasárnap

Nem tudhatom

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 28.

Nem tudhatom, hogy másnak a Fradi mit jelent, nekem mindenem lett e sokakat boldogító, hatalmasokkal is feleselő nagy csapat …

Milyen nagy csapat? Kérdezhetik sokan. Ha csak a mát nézzük, joggal. De a ma a múltban gyökerezik. És ezt nem lehet feledni, annak különösen nem, ki megélte, mert

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, éltem is majd e hitben múlik el.

Ahogy öregszem, mindezt egyre komolyabban gondolom. Nem téríthet el senki, nem hagyom.

Az Üllői úton otthon vagyok, kérdezhetsz
bármit, meccset, játékost, mindnek nevét tudom,
tudom, mit nyertek, győzelmiket nem unom,
s tudom, mit éreztek azokon a napokon,
mikor vereségből eredezett fájdalom.

Itt abbahagyom a párhuzamot a magyar irodalom egyik gyöngyszemével, mert hogy jövök én ahhoz. De a gondolataimat tovább írom, folytatom, immáron egy olyan meccs után, mikor nem vereségből eredezik a fájdalom, hanem újra megcsillant a remény.

A Fradi győzött a Vasas ellen. A történelemben ez leggyakrabban az evidencia kategóriájába tartozott. Tartozott egészen addig, amíg a futball nem lett hatalmi játszmák eszköze, amíg úgy nem gondolták, hogy a munkásosztályt élcsapatnak kell képviselnie. Hogyne gondolták volna úgy, mikor a párt volt a munkásosztály élcsapata. És pont a pártnak ne legyen élcsapata? Lett! Legyünk őszinték, nem is rossz. A magyar futball színe-javát segítették, hogy ott játsszon. Hasonlóan, mint korábban a Honvéd esetében. Hogy mégsem tudtak hegemóniát teremteni a hatvanas években az ellen a Fradi tett. Az a Fradi, amelyet nem mesterségesen tápláltak, amelyet generációk óta az érzelmektől is áthatott klubszeretet táplált. Az a Fradi, amely a rendszerrel szembeni ellenállás egyik fontos elemévé vált. Amelynek meccsein lehetett fújolni a hatalmasokat, hisz a játék hevében sok mindent lehetett, egyet nem, bizonyítani a közvetlen ellenállást. Az a Fradi, melyhez nem kellett sztárokat igazolni, önmagától is világsztárokat tudott kinevelni. Az a Fradi, amelyben megtiszteteltetés volt futballozni, amelynek életérzés volt szurkolni. Az a Fradi, amely akkor tényleg a nemzet csapata volt. Minden győzelme egy fricska a hatalomnak.

Húsz esztendővel ezelőtt letűnt ez a világ. Gondoltuk, sok minden megváltozik. Valóban, változtak dolgok. A Vasas páldául megszűnt igazán élcsapat lenni. A Fradi pedig akkor is, csakúgy mint korábban bajnokságokat tudott nyerni. Így zajlott ez egészen 2006-ig. Ami akkor történt, azt azóta sem magyarázta meg senki, azóta sem kért még félszavakban sem bocsánatot senki. A futballban is megerősödtek újkori hatalmasok, akik hatalmukat hol másutt demonstrálhatták volna, mint a Fradi ellen. Megtették azt, amit korábban náluk erősebbnek vélt hatalmasok sem mertek megtenni. Nem merték, mert tartottak a Fradi mögött álló tömegektől, akik belőle eredeztek, mint fatörzsből a gyönge ága. Ezek az ágak önmagukban lehet, hogy gyengék voltak, ám összeségükben kikezdhetetlenek és megbonthatatlanok. 2006-ra úgy vélték, ez a háló átvágható. Sajnos, jól vélték. A Fradi mögött állók nem tudták megvédeni a Fradit. Hiába mondta ki a független magyar bíróság, hogy mindez jogszerűtlen volt. Hiába harcoltak “ferencvárosi partizánok” az igazukért, mindez nem kapott tömegtámogatást. És mindennek a haszonélvezője a Vasas lett. Elhiszem én, hogyne hinném, hogy vétlenül, nem ők kezdeményezték, ám tény, ami tény. Ők estek ki az első osztályból és mégis a Fradi helyén ők játszhattak tovább és erősödhettek meg, miközben a Fradi a poklok poklát járta végig három évig a második vonalban. Csoda, hogy a ferencvárosi szíveknek ezek után egy Vasas elleni meccs az nem csupán egy egyszerű meccs? Tavaly kétszer lett volna lehetőség tudatosítani mindenkivel, hogy mi a hazai futballvilág történelmi rendje. Ilyen, olyan okokból, de nem sikerült.

Idén is vártuk a meccset, hogy majd most. Az élet azonban, mint nagy forgatókönyvíró másként rendelkezett. Két hete kiosztott egy irtózatos pofont, amelyből még egy hete sem sikerült felállni. Mondják, megremegtek a lábak. Túl nagy volt a teher. És így jött a Vasas, amellyel elszámolnivalónk volt. Az a Vasas, amely jó kezdés után ugyanúgy két pofont kapott. Ellenünk akart javítani, bizonyítani, hogy a XXI. század első évtizedének végén már más idők járnak, mint korábban.

Nem tudhatom, mi játszódott le a meccs előtti héten a játékosok fejében, belegondoltak-e abba, mi lesz, ha most sem sikerül. Azt viszont láttam, hogy mit jelentett a szurkolótábor segítsége. Azé, amelyik most nem kérdezett, hanem szurkolt, ösztönzött a jobb játékra. Lehet, most is görcsben voltak a lábak, ám a mostani görcsre jó oldás volt az elementáris erejű Hajrá Fradi! Ha voltak is görcsök, azok feloldódtak, csakúgy, mint a két hét alatt felgyülemlett feszültség. Láttuk a gólszerző játékos, láttuk a szakmai vezető gólörömét. A feszültségtől való megszabadulás csodálatos pillanatait. És ha elmúlik a görcs, akkor a labda is hajlamos a jó irányba pattanni. Meg is tette, szerencsére.

Úgy kellett ez a győzelem, mint éhezőnek a falat kenyér. Pályán belül és kívül egyaránt. Higgyük újra azt, hogy újra együtt vannak a játszók és szurkolók. Győzelem esetén könnyű ezt hinni. De muszáj ezt hinnünk, mert szükségünk van egymásra. A szurkolóknak egy jó csapatra, a csapatnak pedig a velük együtt lélegző, élő-haló szurkolókra. Így együtt igazán erős ez a közösség. Olyan bajnokságot látunk, ahol különösen fontos ez. Én olyanra nem emlékszem, hogy nyolc forduló után, amely akárhogy is nézzük, a bajnokság egynegyedét jelenti, az első és a tizenharmadik között csak négy pont legyen a különbség. Ahol két egymást követő vereség egy csapatot a mélybe taszít és fordítva is igaz, két egymást követő győzelem az élbolyba röpít. Ne feledjük! Legyőztük a Vasast, helyreállítva ezzel a magyar futballvilág fradista rendjét. És most két hazai mérkőzés következik. Az egyik a hajdanvolt örökrangadó, a másik pedig a Kaposvár ellen. Mindketten előttünk állnak a tabellán. Jelenleg! Ha őket legyőzzük és miért ne győznénk le, akkor az a minimum, hogy tíz forduló után a dobogón vagyunk. Ehhez a most már görcsmentesített csapatnak is kell a segítség. Adjuk meg neki! legyünk ott minél többen és minél hangosabban!

Találkozzunk október 1-jén az MTK ellen a lelátón. És zúgjon minden torokból fülsiketítően, hogy

HAJRÁ FRADI!

Sok mindent nem tudhatok, de azt igen, ha így lesz, akkor senki nem állíthat meg minket.

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. eagleeye írta:

    Tökéletes írás!Sanyi, szívemből beszéltél!

    EGYSÉGET!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 29. 07:44

  2. helios írta:

    Kedves Sanyi!
    Ismét egy remek cikkel ajándékoztál meg minden fradistát,gondolataiddal teljes mértékben egyetértek.Egy valami szomorít el azonban,mi lehet az oka,hogy 20 évvel a diktatúra megszünése után még mindíg érvényesül az irányított fradiellenesség,amire számtalan példát lehet felsorolni.Kik irányítják ezt? Vagy csak nagy úr a megszokás és nem tudják abbahagyni? Jó volna egyszer ezt alaposabban megvizsgálni elfogulatlanul.
    Addig is zúgjon a hajrá Fradi,mindjárt az MTK elleni meccsen!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 29. 14:29

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Meghívó Pestszentlőrincre

    Bejegyzés ideje: 2017. május 25.
    Szerző: Admin

    Statisztikák

    Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
    Szerző: Simon József

    Baráti Körben (október)

    Bejegyzés ideje: 2009. október 27.
    Szerző: Simon Sándor

    Könyvbemutató – Legendák legendáriuma

    Bejegyzés ideje: 2016. június 8.
    Szerző: SzB

    Beszélgetés Féderer Andreával

    Bejegyzés ideje: 2011. január 15.
    Szerző: Simon Sándor

    Átadtuk a Mészáros József díjakat

    Bejegyzés ideje: 2010. június 9.
    Szerző: Simon Sándor

    Segítsünk!

    Bejegyzés ideje: 2010. október 7.
    Szerző: Simon Sándor