2024. március 29. péntek

Játsszunk egy kicsit! Kik a legjobb támadók és edzők?

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2016. január 24.

Eddig öt posztot szavaztattunk meg, most pedig jönnek a támadók és az edzők. Nem, nem kell arra gondolni, hogy mindez egy szavazásban valósul meg, hisz az lehetetlen küldetés lenne. Ebben a részben nem kevesebb, mint hétszer szavazhatunk.

Legutóbb írtuk, hogy a szavazandó csapat hadrendje a klasszikus két fedezet, öt csatár rendben áll fel. Eddig a védekező fedezeteknél tartottunk, magyarán a hátralevők valamilyen szinten mind előre játszanak, így ők a támadók, ezért a cím.

Kezdjük a támadó fedezetekkel, ma talán az irányító középpályásnak mondanánk őket.

[socialpoll id=”2326222″]

Aztán jöjjön a csatársor, ahogy illik, posztonként.

[socialpoll id=”2326242″]

[socialpoll id=”2326247″]

[socialpoll id=”2326260″]

[socialpoll id=”2326270″]

[socialpoll id=”2326275″]

Micsoda nevek! A bőség gyönyörű zavara és még az sem kétséges, hogy a szubjektív válogatás miatt vannak lemaradók is. Most jó az idősebbeknek, hisz ők nem egyet, nem kettőt láttak közülük játszani, amikoris valódi élményt kaphattak. Igen, ilyen gazdag volt a Fradi a tehetségekben, a jobbnál is jobb játékosokban, akik közül méltán emlegettek egyeseket világklasszisként.

Ne feledjük, mindenkinek minden posztra lehet egy érvényes szavazata. Kérjük, adja is le, alakuljon ki az álomcsapatunk minél több értő szavazás után.

És még itt sincs vége. Mert ugye egy csapatot a kispadról vagy épp mellőle is irányítani kell. Szerencsére, ahogy kiváló játékosokban, úgy kiváló edzőkben sem szűkölködött a Fradi a történelme során. Közülük is lehet választani.

[socialpoll id=”2326284″]

Azok kedvéért, akik most kapcsolódtak be a játékunkba, ezáltal a védelem szavazásáról lemaradtak, megadjuk a linkeket, amelyre kattintva pótolhatják az elmaradt voksokat.

Kapusok, jobbhátvédek, középhátvédek, balhátvédek, védekező fedezetek.

Jó szórakozást!

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

6 hozzászólás

  1. gyulabá írta:

    Miután megtettem voksaimat az összes posztra, ideírom az én csapatomat, mely egy helyen tér el az “össznépi” szavazástól: GÉCZI – NOVÁK, MÁTRAI, DALNOKI – LIPCSEI, SÁROSI DR. – SZŐKE, NYILASI, ALBERT, SCHLOSSER, FENYVESI DR.
    Edző: NOVÁK DEZSŐ
    (B-csapatom: Henni – Rudas, Páncsics, Keller – Juhász, Ebedli – Pusztai, Varga Z., Deák, Rákosi, Kohut. Edző: Dalnoki Jenő)

    De még így is remek nevek maradtak ki!
    Köszönet a játékért, Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2016. január 24. 22:46

  2. L.I. alias kispufi írta:

    Remek játék volt, köszönjük. Végigszavaztam, de a magam csapata helyett inkább bő keretet tudnék hirdetni. De annyira bő csapatot, hogy a kapitánysága alatt szűk két év alatt 80 fölötti játékost kipróbáló Lothar Matthaus elbújhatna mögöttem…
    Szédületes történelmünk van, fradista barátaim, szívmelengetően, könnyfacsaróan gazdagok vagyunk.

    Hozzászólás ideje: 2016. január 25. 09:41

  3. Sárosi István írta:

    Röstelem, hogy ismét jelentekezem ebben a pályázatban. Nagyon érdekes a kiirás
    több náció sztárjai mérettetnek meg. Abszolute nem reális az összehasonlitások
    mérése, nem tudom mire akarnak őszinte válasz kapni a kiirók.
    Minden korosztálynak megvolt a szive gyöngye, abszolute igázságtalannak tartom
    az összehasolitásokat!!!
    Más kor, más csapat, más taktika – és nem utolsósorban más közönség.
    Nem ragozom tovább! 1953.-tól járok a Kinizsi-FTC mérkőzéseire. Van akit túl ér-
    tékelnek, van akit a szivük visz előre.
    Részemről befejezem a válogatást! A több évtizedes tapaszatalom, valamint Sá-
    rosi Gyurka idószakot kihagyom – nincs rá alapom,hogy mérleget készitsek az ál-
    talam látott csapatok, játékosok összehasonlitásához. Ennyi.
    Most közlöm az ÉN csapatom:

    Géczi – Novák, Mátrai, Dalnoki.- Juhász, Szücs.- Szőke, Varga, Albert,
    Rákosi, Fenyvesi dr..-
    Mindenkinek szuverén joga felülbirálni, de döntésem semmi nem ingatja meg!!!!

    Hozzászólás ideje: 2016. január 26. 18:27

  4. gyulabá írta:

    Haha…! Pista bátyám ez igen leleményes döntés volt!!! Elárulnám, hogy én is pont ezt a csapatot tartottam a legnagyobbra, de hát… (Csak beleokoskodom: ebben a csapatban igazából a balhátvéd Dalnoki helyett Páncsics volt.)
    De – mindenki úgy dönt, ahogy a szíve diktálja!!!

    Hozzászólás ideje: 2016. január 27. 20:38

  5. Sárosi István írta:

    Tisztelt Gyula Bátyám!

    Már informálissá válik a végén, hogy mindig igazat adok neked! De tiszta szivemből
    mondom – most is igazad van!
    Nagyon gondolkodtam ezen a balhátvéd jelölésen – csak engem befolyásolt az az
    aknamunka , ami a csapat nimbuszát tépázta keményen 1963.-ban.
    Azon az ominózus -Honvéd 2:7, Szeged 1:, Dorog 1:2. Ezt megbocsátani soha nem
    tudtam Páncsics Mikinek. Nekünk egy semmibevevést (szurkolók) klubunk palettáján
    egy bajnoki cim elvesztését eredményezte.
    A klubhüségről nem isz beszélek……Holtakról jót, vagy semmit… de volna még pár
    dolog amit elő lehetne kaparni. Snitt!!!
    Sajnos dr. Sárosi Gyurkáról sem képi sem sajtó megitélésem nincs. Apám az Ő
    nevéért vált Sárosivá, a 30.-as évek németnév módositó “akciójában”. Egy becsü-
    letes vasuti váltóőr sem élhetett meg sváb névvel – csak magyarositva!
    De a a Stuttgart azóta is az én német csapatom!
    Köszönöm, hogy elolvasva irományom válaszoltál – de döntésem a fentiek ismere-
    tében iródott.

    Bp. 2016.O1.28. Tisztelő Barátod:

    Sárosi István.

    Hozzászólás ideje: 2016. január 28. 15:23

  6. gyulabá írta:

    Köszönet ezért az infoért – is, Pista bátyám!

    Hozzászólás ideje: 2016. január 30. 17:34

HOZZÁSZÓLÁS