2024. október 7. hétfő

Napi válasz, VII.18.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. július 19.

ftcbk-gombok-napivalasz1

A VII.18-án feltett kérdésünk és a helyes válasz.

Kérdés: Melyik kapusunk rúgott gólt az utolsó Fradi meccsén?

A helyes válasz: Gulyás Géza

Rendhagyó pályafutás Gulyás Gézáé. No, nem annak kezdete, sokkal inkább a befejezése. 1953.02.22-én még a Kinizsiként szereplő Fradiban mutatkozott be a csapatban, ahol – ahogy azt mindenki hitte – 1958.07.27-én védett utoljára. Eltelt azonban 12 esztendő és a Fradi vezetői reaktiválták az akkor 39 esztendős kapust, hiszen Géczi Istvánnak nem volt tartaléka. Két meccsen védett ebben a reaktivált időszakban, először 1970.10.25-én, majd a bajnokság utolsó mérkőzésén, ahol a vezetők úgy próbálták megköszönni a Fradiért tett szolgálatait, hogy 1971.06.27-én a Dunaújváros elleni utolsó meccsen, a 88.percben becserélték, a csapat 1:0-ás vezetésénél. A közönség vastapssal köszöntötte. És ez csak fokozódott két perccel később. Hogy mi történt? Mesélje el az érintett:

A 90. percben tizenegyeshez jutottunk. Ott álltak a mesterlövészek, Novák, Szőke, Albert, Branikovits. Látom, integetnek felém. Egyik sem akarja a 11-est lőni… Szőke Pista ordít: – Öreg! Vánszorogj ide, ha tudsz, varrd be nekik a 11-est! Ez lesz a búcsúd! Berúgtam. Könnyeztünk mindannyian. A srácok megtették azt, amit egyszer a vezetők már eltoltak. Ez is a Fradi-szív…

A sporttörténeti pillanatot egy fotón is megörökítették:
gulyas-geza-11-es

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS