2024. március 29. péntek

Éppen ötven esztendeje hunyt el egy nagy legenda: Blum Zoltán

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. december 25.

blum-jatekosTegnapi bejegyzésünkben előre jeleztük, egy ilyen évforduló mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is megyünk!

Igen, ötven éve a Karácsony szent ünnepe a Fradisták ezrei, százezrei, milliói számára gyászba fordult, mikor jött a hír, elhunyt Blum Zoltán., a Fradi egyik legnagyobb egyénisége. Róla szól ez a megemlékezés.

1892. január 3-án Pápán született. Első egyesülete az FTC volt, melyhez 14 esztendősen került és lényegében haláláig hű maradt.

Első képünk játékosként ábrázolja. Olyan játékosként, aki nem kevesebb, mint 416 mérkőzésen húzta magára imádott csapata mezét (222 bajnoki, 148 nemzetközi, 45 hazai egyéb mérkőzés). Ezen meccseken öt gólt szerzett, melyre magyarázat posztja, a fedezet, mai értelemben a védekező középpályás. Négyszeres magyar bajnok (1911-12, 1912-13, 1925-26, 1926-27), háromszoros magyar kupagyőztes (1913, 1922, 1927). 38-szoros magyar válogatott, 1 góllal.

blum-edzoJátékospályafutása befejezése után 1930 és 1937 között a Ferencváros második hivatalos vezetőedzője. Egykori csapattársát Tóth-Potya Istvánt követte ezen a poszton. Hét éven át 351 mérkőzésen ült a kispadon. Ezzel a hét évvel a mai napig rekorder, soha senki nem bírt ki ennyi időt a Fradi sokszor forró kispadján. Edzőként újabb két bajnoki cím és két kupagyőzelem fűződik a nevéhez, ebből az egyik a legendás 1931-32-es 100%-os bajnoki cím. Ekkor készült róla az itt bemutatott fotó.

Ilyenkor szoktak jönni a méltató mondatok, szavak. Ezúttal is jönnek, csak kicsit másképp. Soha nem titkoltuk, mindig fel is tüntetjük, ezen méltatások Nagy Béla utolérhetetlen munkásságának ránk hagyott lenyomatain, a könyvespolcok féltve őrzött kincsein alapulnak, az Ő szavait szoktuk akár szóról-szóra, akár az értelmét megtartva, rövidítve idézni. Másrészről van nékünk egy sikeres rovatunk, melyben archív újságcikkekből tallózunk. Ezt a két dolgot ötvöztük ezúttal. Idézzük fel a megsárgult könyvlapokról magát Nagy Bélát, miként emlékezett meg Blum Zoltánról 1981-ben, a Fradisták című művében.

Blum-bejegyzes

Az itt leírtakhoz nehéz mit hozzátenni, a ma vezetőinek, játékosainak viszont érdemes megfontolásra ajánlani, hogy

“Csak az FTC-szellem legyen jó a klubban, a győzelem előbb-utóbb beköszönt.”

vagy

“A futballozáshoz ép erkölcsök kellenek, romlatlan test és tiszta lélek.”

Ő volt Blum Zoltán, aki ötven esztendeje, 1959. december 25-én hagyta itt szeretett csapatát és e földi világot. Emléke azonban addig él e Földön, míg Fradista lesz, azaz örökké!

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. tibu1 írta:

    “Első egyesülete az FTC volt, melyhez 14 esztendősen került és lényegében haláláig hű maradt.”
    A mai kor számára, ez már szinte elképzelhetetlen sajnos. Nyugodjon békében!

    Hozzászólás ideje: 2009. december 25. 01:19

  2. Franto írta:

    A szavak lefordíthatóak angol nyelvre, de az érzések csak nagyon nehezen, vagy épp végképp! Evvel a nehéz feladattal magyar vezetőinknek kell megbírkózni, és ha sikerrel járnak, akkor közösen sokkal könnyebb lesz fenntartani az amiért Fradi a Fradi!
    És a mai kor számára még a 4 év is sokszor elképzelhetetlen, nem még a 14! Nyugodjon békében!

    Hozzászólás ideje: 2009. december 25. 01:39

HOZZÁSZÓLÁS