2024. április 19. péntek

Bemutatjuk soros ellenfelünket: Lombard Pápa

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. május 18.

Senki sem lehet pápább a pápánál, tartja a mondás. Úgy tűnik, mindez a magyar futballban is igaz. Legalábbis erre jutottam, mikor soros ellenfelünk múltja után kutattam.

Eddig kialakult szokásaim szerint úgy gondoltam, bemutatom ellenfelünk, ezen keresztül egy kicsit a városi, adott esetben a pápai futball történetét. Ehhez eddig mindig hatásos segítségnek bizonyult, ha megnéztem ellenfelünk hivatalos honlapját, illetve a wikipedia rá vonatkozó bejegyzéseit.

Eddig az volt, de a Lombard Pápa Termál FC esetében, mert ez mai ellenfelünk hivatalos neve, nem az.

A Lombard Pápa Termál FC hivatalos honlapjának is van olyan fejezete, hogy klubtörténet. Ez azonban a Lombard FC tulajdonosának, Bíró Péternek a futballtörténetét sorolja fel, azt lehet belőle megismerni.

Nézzük röviden ezt a történetet!

Bíró Péter a Lombard cégcsoport tulajdonosa először 1996 novemberében jelent meg a magyar futballpályákon, egészen pontosan a tatabányai stadionban. Az egykor szebb napokat látott tatabányai csapat akkoriban a másodosztály végén kullogott, messze leszakadva a még bennmaradást jelentő pozíciótól. A klub vezetői Bíró Péterben látták a megoldás lehetőségét, rá szerették volna venni, hogy szponzorálja a Tatabányai Futball Clubot. Első lépcsőben vendégségbe hívták, mégpedig Agárdra, ahol a Gázszer – Tatabánya mérkőzés volt a műsor. A Gázszer gálázott, 7:1-re verte a tatabányaiakat. Bíró Péter ezek után szponzorként nem kívánt a csapat mellé állni, ám vételi ajánlatot tett, mivel úgy gondolta, tulajdonosként tud segíteni.

Az üzlet megköttetett, ám a csapat abban az évben menthetetlen volt, az újjáépítés a harmadik vonalban kezdődött, ahonnan egy év után visszajutott a második osztályba. Ott pedig elkezdődött a Lombard-csoda, amihez olyan régi tatabányai játékosok asszisztáltak a visszatérésükkel, mint Kiprich József, Vincze István, Szalma József vagy Gelei Károly. A csapat ebben a bajnokságban (1998/99) bámulatos teljesítményt nyújtva toronymagasan nyerte meg a bajnokságot és bekerült a Magyar Kupa döntőjébe is úgy, hogy útközben elbúcsúztatta az előző évi első osztályú bajnokcsapatot (MTK Hungáriát) és a Magyar Kupagyõztest (Újpest FC) is. A döntőbe jutásért a Csank János vezette Vác FC Samsungot ütötte ki 8.000 lelkes tatabányai szurkoló előtt 3-0-ra. A kupadöntőre Vácott került sor teltház előtt (12.000 néző), ahol a Lombard FC erősen vitatott körülmények között szenvedett vereséget a Debrecen csapatától.

Az 1999-2000-es bajnokságban, az első osztályban a Lombard FC 8 fordulón keresztül idegenben szerepelt, mert a stadion használati jogáról nem tudtak megegyezni a várossal. A tatabányaiak akarata végül diadalmaskodott, hazaköltözhettek. Ebben az időszakban a Lombard FC rendszeresen 6 – 8 000 néző előtt szerepelt és szárnyalt. A visszafogottabb kezdést követően tavaszra összeállt egy nagyszerű csapat, amely azzal dicsekedhetett, hogy beállította a Tatabányai Bányász “Aranycsapatának” feledhetetlen csúcsát, 18 mérkőzésen keresztül nem talált legyőzőre (többek között 5:2-re verte az aktuális bajnok Dunaferrt idegenben). 2000 őszén a 2×8 csapatos bajnokságban az alapszakaszt megnyerte a csapat, ám a rájátszásban minden a visszájára fordult, ahol zuhanórepülést bemutatva kiestek az élvonalból. Ez olyan trauma volt, ami megrengette az együttest, amelynek állománya kicserélődött.

Vélhetően a tatabányai városvezetés azonnali visszajutást várt el a csapattól, ami nem sikerült. A város és a tulajdonos között annyira megromlott a viszony, hogy Bíró Péter 2002-ben Szombathelyre költöztette csapatát és Lombard FC Haladás néven indult a másodosztályban. Itt harcolta ki a következő évben az NB I-be jutást, amely csapat a régi szombathelyiekből (Somfalvi, Jagodics, Kaj) és a Lombardistákból (Balogh, Nagy N, Lőrincz, Árki) állt.

A 2003-2004-as bajnokságban roppant nagy erőfeszítések, osztályozók árán sikerült megkapaszkodniuk az NB I-ben. Ennek ellenére a tulajdonos ismét költöztette a csapatát, ismét vitája volt a város vezetésével. Az új állomás 2004-ben Pápa lett, ahol a város tárt karokkal fogadta a “lombardistákat”.

A tárt karok oda vezettek, hogy 2004-ben Pápán új klub alakult, a Lombard Pápa Termál FC, amely történetét innen eredezteti. Igaz, hogy Pápán korábban is volt labdarúgás, a Pápai ELC csapata az NB I/B-ben is játszott, ám azzal az új egylet semmiféle jogfolytonosságban nincs, így nincs sok értelme ennek múltja után kutakodni. Pápa városa nagyon szeretett volna élvonalbeli labdarúgóklubot. Eredetileg a Balaton FC költözött volna Pápára, azonban az utolsó pillanatban Diósgyőrbe költözött a siófoki csapat. Helyettük érkezett a Bíró Péter által fémjelzett Lombard Kft. A csapatot egyrészt a volt Balaton FC játékosok alkották, aki nem követték volt csapatukat Diósgyőrbe, valamint a volt Haladás játékosok. Az edző is az ex-Haladás tréner, Tóth Bálint lett.

Aztán az első bajnokin pont a Diósgyőri Balaton FC ellen játszották, s az idegenbeli összecsapáson, 8.000 néző előtt győztek a pápaiak 3:1-re. Az év közben edzőt cseréltek, a korábban a DVSC-vel az UEFA Kupában menetelő Szentes Lázár érkezett. A csapat legemlékezetesebb győzelmét a Fáy utcában aratta, a Vasast 6:0-ra verték, A szezon végén az utolsó bennmaradó helyet csípték meg, 14. helyen végeztek, négy ponttal megelőzve a Nyíregyházát.

Aztán 2005 nyarán a nemzetközi porondra is kiléptek, hiszen vállalták a részvételt az Intertotó Kupában, ahol az első körben a WIT Tbilisit ki is ejtették, majd a svéd IFK Göteborg már túl nagy falatnak bizonyult, bár végig partiban voltak velük. Az új bajnokságban, szinte szokás szerint, nagy átalakításon ment keresztül a gárda, 14 labdarúgó távozott és 13 érkezett. Az újak nem tudták pótolni a távozókat, ami a szereplésen is meglátszott. Kiesőhelyen teleltek és Bíró Péter megint mindent bedobott. Megint 16 új játékos érkezett, élükön, nagy meglepetésre Szűcs Lajossal. Hiába az új játékosok, hiába az új edzők, a csapat 2006-ban kiesett.

Három NB II-es év után, a Fradival együtt jutottak vissza, eléggé emlékezetes körülmények között az élvonalba. Hiába produkáltak szinte hihetetlen tavaszt (14 győzelem, 1 döntetlen) csak a második helyen végeztek a Gyirmót mögött, amely csapatnak azonban az MLSZ nem adott licenszet. Így 2009 őszétől újra NB I-es meccseket lehet nézni Pápán, a Perutz-stadionban.

A Perutz-stadion mai befogadóképessége 4.061 fő (2.661 ülőhely – melyből fedett: 652 – és 1.400 állóhely).

A stadion névadói Pápa híres szülöttei, a Perutz testvérek, akik szövőgyárat létesítettek és üzemeltettek a városban, több mint 3.000 embernek munkát adva.

De térjünk vissza a futballhoz. Emlékszünk, a Pápa fantasztikus őszt produkált, sok meglepetést okozott ellentmondást nem tűrő támadó játékával. Az ősz végére azonban kifulladt. A Fradit az utolsó előtti fordulóban nagyon szerette volna megverni (melyik ellenfelünk nem szeretné ugyanezt), de nem skerült. 1-0-ra győztünk, ám a mérkőzés, mint tudjuk, viharokat kavart. Arany játékvezető például élete végéig megemlegeti, hiszen a pápaiak felháborodása után az MLSZ Játékvezetői Bizottsága nemes egyszerűséggel visszavonultatta. Miért? Nem adott tizenegyest a Pápának és ugyanazon eseménykor nem állított ki egy sérülést okozó ferencvárosi játékost. Valóban szörnyű bűn. Ha ezt nam csak a Fradival szemben tartaná be következetesen az MLSZ igen tisztelt bizottsága, akkor ma valószínűleg hirdetés útján kellene Magyarországon játékvezetőket keresni. Akár minden forduló előtt. Remélem, ennyi szubjektivitás belefért, hiszen elég sok magyar meccset látok élőben és a televízió képernyőin is.

Ez azonban a múlt. A jelen az, hogy ismét a Pápa vizitál az Üllői úton.

És szerintem ma két dolognak lehet csak zúgni a stadonban:

1. HAJRÁ FRADI!

2. A fantasztikus csúcsdöntés apropóján pedug: Lipcsei Peti!

Az összeállítást a Lombard Pápa Termál FC hivatalos honlapjának (www.lombardfcpapa.hu) felhasználásával készítette:
Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. ftc ireland írta:

    SOK SIKERT A MECCSHEZ,REMELEM GYOZUNK,GRATULALOK PETINEK ELORE IS A REKORDHOZ,MEGDONTI HOLNAP,REMELEM BIZTOS A GYOZELEM,MAS EREDMENYT NEM TUDOK ELKEPZELNI,PETI MIN. AZT MEG ERDEMLI HOGY GYOZTES MECCSEL BUCSUZZON AZ ULLOI UTROL AHOL FEL ELETET LE ELTE!MINDEN TISZTELETEM PETIE,HAJRA FRADI,HAJRA PETI,”ELO LEGENDA,FRADIKIRALY!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. május 18. 01:08

HOZZÁSZÓLÁS