2024. április 19. péntek

Téli számvetés 3. – az U13

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. december 15.

Az utánpótlás korlétrán a következő fok az U13, így sorozatunkban ők következnek.

Az MLSZ szervezésében kiírt U13-as I. osztályú bajnokság Keleti-csoportjában játsszák a bajnoki mérkőzéseiket. Ez eddig vizsgáltak közül ez az első korcsoport, ahol az életkort tekintve nincs különbség, minden csapatban valódi U13-asok, azaz az 1999. január 1. után született ifjú futballisták játszanak. Ezúttal tehát nem kell magyarázkodni, az eredményeket ebből a szempontból is értelmezni. Az idei évtől az MLSZ egy kissé átalakította a csoportbeosztást, néhány pesti csapat átkerült a Nyugati csoportba, többek közt az Újpest is. Az ifjaink szempontjából ez annyit jelent, hogy ebben az évben nekik nélkülözniük kell a derbi ízét, ami már ezekben a korosztályokban is meghatározza az alaphangulatot.

Íme a csapatunk, akiket Farkas Gábor edz.

Az őszi tabella az alábbi:

2011/12 idény

hely csapat M GY D V LG KG GK P megjegyzés
1. VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 11 3 1 48 5 43 36
2. KECSKEMÉTI TE 15 11 2 2 32 10 22 35
3. SZEOL SC-TISZA VOLÁN 15 9 3 3 17 11 6 30
4. NYÍRSULI 15 8 2 5 38 17 21 26
5. FERENCVÁROSI TC 15 7 5 3 21 10 11 26
6. VÁC VÁROS LSE 15 8 1 6 19 27 -8 25
7. BÉKÉSCSABA UFC 15 7 4 4 17 11 6 25
8. DVTK SE 15 7 2 6 28 30 -2 23
9. DVSC-DLA 15 6 3 6 15 16 -1 21
10. DEBRECENI SI 15 5 3 7 20 25 -5 18
11. KBSC FC 15 4 5 6 14 16 -2 17
12. SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS 15 4 4 7 12 19 -7 16
13. REAC SPORTISKOLA SE 15 3 2 10 14 36 -22 11
14. EGRI FC 15 2 5 8 11 29 -18 11
15. GROSICS AKADÉMIA 15 1 5 9 10 30 -20 8
16. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 15 0 5 10 7 31 -24 5

 

Első ránézésre nem is tűnik rossznak az ötödik hely, különösen úgy nem, hogy a dobogó is mindössze négy pontnyira van. Az U12-eseknél írtuk, hogy a végén fogyott el a lendület. Ugyanez sajnos itt is elmondható. Az első nyolc fordulóban nem is volt semmi gond, az addig megszerzett 20 ponttal a csapat a második helyen állt, két pontnyira a vezető Vasastól. Ebből már látható, hogy a hátralevő hét mérkőzésen mindössze hat pontot sikerült szerezni (1 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség), ami visszavetette a csapatot a középmezőny elejére. A védekezés az rendben van, hiszen a 15 meccsen kapott 10 gól nagyon is jónak mondható, a támadójáték nem egyenletes.  A 21 lőtt gólnak csaknem a felét, szám szerint tízet Lakatos István szerezte, ő a házi gólkirály, amivel a bajnoki összevetésben is a negyedik a góllövőlistán. Mindenesetre tavasszal jó volna mindvégig a bajnokság elején látott szereplést állandósítani.

Nézzük, immár hagyományosan, az  adott korosztály elődeit, a tavalyi U13-at, ők vajon hogyan szerepeltek egy esztendővel korábban a bajnokság azonos szakaszában.

 

2010/11-es idény

hely csapat M GY D V LG KG GK P megjegyzés
1. MTK HUNGÁRIA FC 15 12 2 1 51 10 41 38
2. BUDAPEST HONVÉD 15 11 3 1 50 14 36 36
3. ÚJPESTI TE 15 11 2 2 51 10 41 35
4. DVTK 15 10 1 4 40 14 26 31
5. VASAS 15 9 3 3 54 10 44 30
6. FERENCVÁROSI TC 15 9 1 5 43 23 20 28
7. DVSC 15 8 4 3 39 13 26 28
8. NYIRSULI NYÍREGYHÁZA 15 7 1 7 40 28 12 22
9. KBSC FC 15 5 5 5 35 29 6 20
10. BÉKÉSCSABA UFC 15 5 2 8 31 35 -4 17
11. TISZA VOLÁN SC 15 5 1 9 17 32 -15 16
12. VÁC VÁROSI LSE 15 3 4 8 21 45 -24 13
13. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 15 3 4 8 19 61 -42 13
14. GROSICS AKADÉMIA 15 2 2 11 15 58 -43 8
15. KECSKEMÉTI TE-ERECO 15 1 3 11 15 46 -31 6
16. DEBRECENI SI 15 0 0 15 10 103 -93 0

 

Látható, ez az eredménysor nagyjából azonos a mai korosztályéval, itt nem lehet érdemleges különbségekről értekezni.

Buzdításul ezen korosztálynak is kijár egy nagy HAJRÁ FRADI!

 

Összeállította: Simon Sándor
Forrás:
adatbank.mlsz.hu
fradi99.uw.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS