2024. március 28. csütörtök

Ma lenne 80 éves dr. Dékány Ferenc

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. március 12.

dekany_ferencDékány Ferenc 80 évvel ezelőtt, 1929. március 12-én született Budapesten. Már nagyon készültünk a kerek születésnap megünneplésére, gyűjtöttük az adatokat a ritka alkalomhoz illő köszöntő megírásához, amikor érkezett a szomorú hír, dr. Dékány Ferenc, a népszerű Pofi/Dékány doki 2008. november 23-án elhunyt. Így a születésnapi köszöntőből nekrológ lett.

A nekrológban szinte minden lényeges életrajzi adat szerepelt, de azért most is ki kell emelni, hogy 1945-től kezdve egészen a haláláig hű maradt a Ferencvároshoz, hűségesen szolgálta kedvenc csapatát mind játékosként, mind vezetőként. Nem csak sportolóként, hanem emberként is nagy volt, önzetlen, segítőkész barát.

2008-12-14-dekany-doki-002Bár végakarata teljesült, 2008. december 14-én az Üllői úti Albert Stadionban, a Springer-emlékmű előtt szórták a földbe hamvait, a „szertartáson” bántóan kevesen vettek tőle búcsút. Dr. Dékány Ferenc többet érdemelt volna!

Bár így az adósai maradtunk, mégis kérünk tőle valamit. Onnan fentről intézkedjen, hogy az Üllői út felett tűnjenek el a felhők! Akkor ő is tisztábban fogja látni az utódokat.

Dr. Dékány Ferenc, drága Pofi! Nyugodjék békében! Mi pedig a születésnapi gyertyát azért ma is gyújtsuk meg!

Balaginho

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS