2024. április 18. csütörtök

Lapozzuk tovább a Fradi naptárát: 01.04. – 01.06.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. január 4.

hetikoszonto_0104-0106
A napok pedig csak peregnek egyik a másik után…

Nézzük az előttünk álló napokat, kit lehet köszönteni, kiről lehet megemlékezni?

2010. január 4-től 6-ig ünneplik a születésnapjukat:

2010. január 4. hétfő:

Szabó Ferenc: 54, a hetvenes évek méltán népszerű Fradi centere. Két részletben, 1974-től 77-ig és 1980-tól 81-ig mindösszesen 159 mérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban (77 bajnoki, 44 nemzetközi, 38 egyéb hazai), amelyeken 79 gólt szerzett (29-et bajnoki meccseken). Kétszeres bajnok (1975/76, 1980/81), egyszeres kupagyőztes (1975/76), tagja az 1974/75-ben a KEK-döntőig menetelő Fradinak.

2010. január 5. kedd:

Bús Iván: 43. A hátvédsorban jutott lehetőséghez 1987 és 1990 között, Dalnoki Jenő és Rákosi Gyula edzősége idején. Alapemberré nem vált, hiszen mindösszesen 23 bajnoki mérkőzés adatott neki, amelyeken 1 gólt azonban sikerült szereznie. Két érem, egy ezüst (1988/89) és egy bronz (1989/90) tulajdonosa a Fradival.

Szücs Mihály: 40. Budapesten született, labdarúgó pályafutása 1981-ben kezdődött, hol másutt, mint a Fradiban. A serdülő IV. tagja lett, majd a ranglétrát szorgalmasan végigjárta. 1988-ban – mint ahogy korosztályából többekre – Rákosi Gyula figyelt fel a tehetséges játékosra, aki a nagycsapat keretéhez hívta. Együtt edzettek, majd felkészülési meccseken szerepet is kapott a 18 éves ifjú védő. Ez a szerep még nem volt főszerep, a bajnokságban akkor még nem játszhatott, így a katonaság idejére eligazolt. Leszerelése után, 1991 nyarán Nyilasi Tibor hazahívta és fél év elmúltával végre bemutatkozott a közönségnek. Az Üllői úton a Tatabánya 3:1 arányú legyőzése volt az első mérkőzése az NB I-ben, amelyet aztán követett még több mint 200. Egy gólt szerzett, de az igazán emlékezetes volt, hisz az ősi rivális Újpest kapuját vette be az Üllői úton. A Fradi színeiben négyszeres bajnok (1991-92, 1994-95, 1995-96, 2000-2001) és háromszoros kupagyőztes (1993, 1994, 1995), ugyanezen években szuperkupa győztes is. Részese volt a BL-menetelésnek, sok-sok csodálatos mérkőzésnek. 1999-ben a Fradi a centenáriumi csapat kapitányának mondhatta magát.

Születésnapjuk alkalmából mindannyiuknak jó egészséget és sok boldogságot kívánunk!

2010. január 4-től 6-ig lenne a születésnapjuk:

2010. január 5-én, kedden:

– lenne 97 éves egykori vízilabdázó Olimpiai- és Európa-bajnokunk, Molnár István, aki 1913-ban Galántán született. 1932-ben lett az FTC játékosa, mint úszó és vízilabdázó. Nemzetközi szintű eredményeit vízilabdában érte el. 1934-től 1944-ig tízszer szerepelt a magyar válogatottban. Az 1936. évi nyári olimpiai játékokon tagja volt az olimpiai bajnoki címet szerzett magyar csapatnak, csakúgy mint két évvel később az EB-t nyert válogatottnak. A Fradival 1944-ben veretlenül magyar bajnok. A közölt fotó 1943-ban készült róla és a csapatról.

1945-ben a Vasasba igazolt, az aktív sportolástól 1947-ben vonult vissza. Még játékosként, 1934-től a Nemzeti Sportuszoda titkára, majd a második világháború után az OTSH (Országos Testnevelési és Sporthivatal) előadója volt. 1962-ben a Fővárosi Elektromos Művek munkatársa lett. Közben 1953-tól haláláig a Népstadion bemondójaként is dolgozott. 1983. július 1-jén Budapesten halt meg.

2010. január 4-től 6-ig van a haláluk évfordulója:

2010. január 6-án, szerdán:

1. Már négy esztendeje, hogy oly hirtelen, váratlan és megmagyarázhatatlan módon Ciprus szigetén, Limassolban elhunyt Zavadszky Gábor.

1974.09.10-én született Budapesten, a Ganz Mávagban kezdett futballozni, de korán a Ferencvároshoz került. 1992 és 1998 között 118 bajnoki mérkőzésen 26 gólt szerzett, közben 1994/95-ben és 1995/96-ban bajnok, 1993-ban, 1994-ben és 1995-pen pedig kupagyőztes lett a Fradival. Utóbbi három esetben a Szuperkupa győztesének is vallhatta magát. 1998-tól 2001-ig a Dunaferr-ben futballozott, amit 2000-ben itt is bajnoki címmel koronázott meg. Dunaújvárosban 64 meccsen 16 gólt szerzett. Innen 2001-ben újra a fővárosba, de egy házzal odébb, a Hungária körútra igazolt, ahol 2004-ig további 92 NB I-es mérkőzésen 19 gólt lőtt és a változatosság kedvéért kék-fehérben is bajnok lett 2003-ban, amit újabb Szuperkupa győzelemmel tetézett. Három csapattal is bajnok, nem akármilyen teljesítmény. 2004-ben újra hazatalált az Üllői útra, még 12 meccsen 3 góllal gyarapította NB I-es meccseinek számát, ami így mindösszesen 286 mérkőzést jelentett 64 góllal. Innen igazolt 2005 elején a ciprusi Apollon csapatához, ahol egy évvel később elérte a végzete. Négy alkalommal a magyar válogatottban is szerepet kapott, itt gólt nem szerzett. Nem úgy, mint az olimpiai válogatottban, ki ne emlékezne arra az Üllői úti havon lőtt góljára, amellyel a csapat biztosította magának az olimpiai kijutást.

Visszahúzódó, csendes, szerény magatartásával mindenütt nagy tiszteletnek örvendett, úgy a játékostársak, edzők, mint a szurkolók szemében. Ritkaság, hogy valakit egyszerre tiszteljenek zöldek és kékek, sőt még Dunaújvárosban is. Zava ilyen volt! Halálát még ma sem akarjuk felfogni, nem is tehetjük, mert szívünkben, emlékezetünkben örökké él!

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Felhasznált irodalom:
Szabó Ferenchez:
Nagy Béla: Fradisták (fotó és meccsadatok)

Bús Ivánhoz:
http://www.ftcbk.eu (fotó és meccsadatok)

Szűcs Mihályhoz:
Nagy Béla: Fradi ezüstérmek, ezüst évek (fotó)

Molnár Istvánhoz:
Nagy Béla: Zöld-fehérben (fotó)
http://hu.wikipedia.org/wiki/ (Molnár_István_(vízilabdázó) bejegyzés

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS