2017. január 22. vasárnap

Szurkolók a jelenből: beszélgetés Prof. Dr. Klinghammer Istvánnal

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. augusztus 15.

Sokan hiányolták azt a sorozatot, melyben szurkolókat szólaltatunk meg. Eddig zömmel népszerű és ismert zenészekkel beszélgettünk. Most azonban egy olyan emberrel, aki lehet, a széles közvélemény számára nem annyira ismert. Annál inkább az a tudományos világban, itthon és külföldön egyaránt.

Prof. Dr. Klinghammer István, a Magyar Tudományos Akadémia és a Német Természettudományos Akadémia rendes tagja, a geoinformatika és a tematikus kartográfia jelentős tudósa, az ELTE Térképtudományi tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. 1989 és 1991 között az ELTE Természettudományi Kar dékánja, 2000 és 2006 között az ELTE rektora volt, ebbéli funkciójából a Rektori Tanács elnökének is megválasztották. Publikációinak és nemzetközi elismeréseinek száma hatalmas. 1967 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója, egész életét és munkásságát az Egyetemnek szentelte eddig is és valószinűleg ez a jövőben sem lesz másként. 1941-ben született, a gimnáziumi tanulmányait már az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban végezte, ott érettségizett 1959-ben, majd diplomát is az ELTE-n szerzett. Minden az Egyetemhez köti, a munkája a szenvedélye.Van azonban egy másik szenvedélye is, ez pedig nem más, mint a Fradi. Megalakulásától tagja az FTC Baráti Körének, időtlen idők óta bérletes szurkolója a Ferencvárosnak. Ez adta az apropót ehhez a beszélgetéshez.

– Először is, köszönöm a lehetőséget, hogy tegeződhetünk.
– Ugyan már! Ezt nem kell köszönni. Mindketten fradisták vagyunk, akik a fradizmusban nőttek fel. Ez pedig egy végtelenül demokratikus érzés. A nézőtéren és bárhol, ahol azért jövünk össze, hogy a Fradinak szurkoljunk vagy akár a Fradiról beszéljünk, teljesen mindegy, hogy ki honnan jött, mi a végzettsége. Ott ugyanolyan jogai és kötelezettségei vannak az akadémikusnak, orvosnak, ügyvédnek, ügyésznek, bírónak, mint teszem azt a zöldségesnek vagy segédmunkásnak.

– Erről csak az jut az eszembe, hogy „in medias res”. Ehhez a témakörhöz csak a beszélgetések közepén szoktunk eljutni.
– Ez a lényeg! Erről beszélgetünk, nem a tudományról.

– Azért engedelmeddel később csak-csak elkalandoznék majd egy kicsit innen, persze mindig vissza-visszatérve. Maradjunk a fradizmusnál. Hogyan és miért változott az idők folyamán?
– A fradizmus az leginkább egyfajta hithez hasonlítható. Ezért is tud apáról fiúra szállni, ezért lehet fradistává válni, mint ahogy a vallások szerint később is meg lehet térni. Mindezt az a szellemiség alakította ki, amelyet az alapítók megfogalmaztak a sokszor idézett hármas E jelszavakban. A Fradihoz mindenki hozzá akarta tenni a magáét, ki-ki tehetsége, tudása szerint. Soha nem azt nézték és kérdezték, mit tesz a másik, hanem, mit teszek én? Ugyanakkor az eszükbe sem jutott, hogy a másik nem teszi meg a magáét. Igaz volt ez minden szinten, a vezetők, a játékosok és a szurkolók esetében is. Ma is ez van? Ugye, nem. Ez egy nagy változás. A miértre is kérdeztél, azt is tetten lehet érni az utolsó húsz évben. Abban a húsz évben, ami rommá zúzta morálisan az egész magyar társadalmat. Meg lehet nézni a mai magyar közállapotokat, az oktatást, az egészségügyet is. Ezeken a területeken, ugyanúgy mint a sportban és ezen belül a futballban a zászlóra a piaci viszonyokat tűzték, a profitábilis szemléletet, az állam szerepét leépítették. Azzal nincs semmi bajom, ha a gazdaságban ez így működik, ott valóban kevesebb szerepe kell hogy legyen az államnak. De könyörgöm, a megemlített területeken ez nem lehet így. Itt nem lehet, hogy csak a legerősebb, a legjobb maradhat életben. Tipikus példám a csecsemő. A piaci elv szerint nálánál haszontalanabb lény nem létezik. Nem elég, hogy mindent szó szerint a szájába kell adni, emellett még minimum egy, sokszor két profitot termelhető ember idejét is maximálisan leköti. Mégis gondoskodni kell a csecsemőről, mert belőle lesz először kis-, majd nagyobb gyerek, végül felnőtt. Ez a folyamat az emberiség továbbélésének a záloga. Amíg a csecsemőből felnőtt lesz, nap mint nap találkoznia kell a gondoskodó oktatással, egészségüggyel és sporttal. Igen, a sportot is ide veszem, mert nagyon szorosan összefügg az egészséggel. Minél többen sportolnak, minél többen kapják meg erre a lehetőséget, annál egészségesebb lesz a nemzet, annál jobban tudják képességeiket a nemzet szolgálatába állítani. Szólj nyugodtan, ha úgy érzed, nagyon elkapna a hév…

– Dehogy szólok, élvezettel hallgatom. Említetted a futballt is, amelyet nem szabad a vad piaci viszonyok alá rendelni. Ugyanakkor a nemzetközi futball ma a pénzről szól.
– Való igaz, ám mégsincs itt ellentmondás. A nemzetközi futball, de helyesebb a profi futballról beszélni az csak a piramis csúcsa, alatta nagyon sok kő van, amelyik tartja, kiemeli ezt a csúcsot. A futball nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a gyerekek futballját, az utánpótlást és amit ugyancsak idetartozónak érzek, az amatőr futballt nem szabad piacosítani. Az amatőr futballba beletartoznak nem csak az alsóbb osztályokban játszó csapatok, hanem a labdarúgást kedvtelésből, de rendszeresen űző széles rétegek is 20 évestől akár 70 évesig. A piramisnak az alapja és a teste nem lehet szűken véve és rövid távon profitábilis. Mert hosszú távon igenis az, a folyamatos játék és testmozgás következtében egészségesebb lesz a társadalom. Ezt nem lehet kivonni az állam kötelmei alól, mert minden erre költött forint busásan megtérül az egészségügyi kasszában. Arról nem is beszélve, hogy az emberek életminősége is más lesz. A sportpályán másképp és másról lehet beszélgetni, mint az orvosi rendelőben. Visszatérve a piramis csúcsához, ha ilyen széles és stabil alapokra épül, akkor sokkal nagyobb valószínűség szerint tud oda is értékeket közvetíteni, azaz tehetséges játékosokat kinevelni. Megjegyzem, ez régen is így volt, akkor is volt csúcsa a piramisnak, oda csak a legjobbak juthattak fel.

– Ha már a labdarúgást nézve a piramis példánál tartunk, akkor mondhatjuk, hogy az idegen játékosok idegen építőkövek?
– Jó a példa. Azzal nincs semmi baj, ha néhány ilyen követ is használunk a piramishoz, de oda eljutni, hogy a piramis csúcsán már csaknem minden kő idegen, az baj. Arról nem is beszélve, ha ilyen kövekkel már a piramis alapjában is találkozunk, mint most nálunk. Már a 17 éveseknél idegenlégiósok vannak, kérdem én, minek? Mint ahogy azt is megkérdőjelezem, hogy a magyar gyerekeknek miért kell külföldre menniük pénzért. Aztán mi lesz belőlük? Mit tanulnak egy idegen országban? És itt nem csak a futballra gondolok. Hányan futnak be közülük nemzetközi karriert, amivel megalapozhatják a jövőjüket? Az alapokat csak itthon lehet megszerezni, úgy a szellemit, mint a testit. Ami ma nálunk folyik az bizonyos értelemben a rabszolgaságra emlékeztet. Embereket, gyerekeket adnak-vesznek, sokszor a saját szüleik aktív közreműködésével. Meggyőződésem, hogy az új MLSZ-nek e tekintetben is lépéseket kell tennie. Az alsóbb osztályokban és az utánpótlásban erősen korlátozniuk kell a külföldiek számát. Hangsúlyozom az új szót, mert nagyon bízom ebben az új vezetésben. Nagy munkát kell elvégezniük, hiszen az előző MLSZ-vezetés a futball ellensége volt. Úgy nem lehet rendre, fegyelemre és törvényességre hivatkozni, azok szellemében büntetni, hogy közben ők voltak azok, akik ezekre fittyet hánytak. Eleve a büntetéssel is komoly gondjaim vannak, ha az az egyetlen eszköz a nevelésre. Ők az intézkedéseikkel elérték, hogy valóban kiürültek a stadionok nézőterei, ha meg netán nem, akkor zárt kapukat rendeltek el. Milyen nonszensz ez? Hallottál már arról, hogy egy színházban feláll egy vagy több néző és trágárságokat kiabálva vagy tárgyakat a színpadra dobálva botrányba fullasztja az előadást? Ha ezt el is képzelnéd, azt már végképp nem tudod, hogy ezért a színházat büntetik meg, kötelezik zárt nézőteres előadásra vagy éppen pénzbüntetés befizetésére. Most is olvastam, a Fradit 200 000,- Ft-ra büntették Kecskeméten. Mit tettek?

– Az MLSZ tiltásával szemben elhasználtak néhány pirotechnikai eszközt a szurkolók.
– És mi köze ehhez a Fradinak? Ráadásul Kecskeméten. Kinek a felelőssége az, hogy tiltott eszközök a lelátóra kerülnek? A Fradi vitte oda? Miért nem azt büntetik, aki vét a szabályok ellen és itt megint utalhatnék a színházi példára.

– Arra hivatkoznak, hogy őket nem tudják kiszűrni.
– Akkor rosszak a szabályok, mert nem tudják őket betartatni. És azt büntetik, akinek semmi köze az esethez. Az így kifizetett százezreket, milliókat ki elől veszi el a klub? A saját utánpótlása elől? Remélem, ez a kérdés is terítékre kerül az új MLSZ-ben. De egy kicsit visszatérve a régire, soha nem bocsátom meg nekik, amit a Fradival tettek 2006-ban, hogy kizárták. A tett csak akkor lett volna elfogadható, ha a Fradival nem csak példát statuálnak, hanem vele együtt még tíz csapatot kizárnak, mert a fals szabályaik szerint megtehették volna. De a többi klub megijesztése sem sikerült, hiszen utána a Fradi gazdasági bajainál nagyobbak is voltak más kluboknál, csak éppen a retorzió maradt el. Az a vezetés nem a futballért élt, sokkal inkább a futballból.

– Az MLSZ-ről külön is tudnánk órákat beszélgetni, javaslom, térjünk vissza inkább szeretett csapatunkhoz, a Fradihoz. Azért itt is van mit csinálni, hogy visszatérjenek a régi szép idők és sikerek, újra büszkén beszélhessünk bárhol és bármikor a Fradiról, a fradizmusról…
– Ne haragudj, hogy megszakítlak, de szerintem a régi idők hangulata már nem tud visszajönni. Sikereket lehet elérni, de amíg mindent a pénz itat át, addig nehéz a nosztalgikusan idézett hangulatról beszélni. Hogy is beszélhetnénk, amikor ma sem tudjuk pontosan, ki a csapat tulajdonosa. Olvasom én a hivatalos közleményeket, de olvasok minden Fradival foglalkozó cikket is. A kettő sokszor köszönőviszonyban sincs egymással, nincs mindenre hivatalos cáfolat vagy magyarázat. Itt van a stadion ügye. Az eredeti szerződés szerint már idén tavaszra fel kellett volna újítani. Azzal, hogy újat építenek, egy évvel kitolták ezt a határidőt. Most arról olvasni, hogy magyar befektetőtársakat keresnek és további két évet kérnek. Ez így nem megnyugtató. Egyszer, s mindenkorra tiszta vizet kéne önteni a pohárba, hogy mindenki megnyugodhasson. Legnagyobb gondnak azt érzem, hogy a Ferencváros eljuthatott oda, hogy olyan tulajdonosa legyen, akit az érzelmei nem a klubhoz kötnek. Ez így csak egy üzleti vállalkozás, ami vagy sikerül vagy nem, ahogy az üzletben az lenni szokott. A Ferencvárosnak a történelmében leginkább olyan vezetői voltak, akik ugyanúgy, mint a szurkolók a szívükben is hordozták a klubot, azzal keltek, azzal feküdtek. A csapat építése és fenntartása sohasem csak üzlet volt a számukra. Ezért alakulhatott ki generációról generációra szerethető csapat. Ma az üzleti szellem oda vezetett, hogy évről évre új neveket kell megtanulnunk, mert a régieket eladják. Ha valakik kitűnnek és sikeresek lesznek, azokra nem azt mondják, hogy alakul az új csapat gerince, hanem hogy piacképes játékossá válnak és menten el is adják őket. A legnagyobb profikluboknál nincs ez így, ott az emblematikus játékosok ugyanúgy játszanak minimum öt, de lehet hogy tíz évet is, mint anno nálunk.

– Még a beszélgetés elején mondtál egy érdekes mondatot arról, hogy a Fradi körül, akár a pályán, akár máshol, nem érdekes ki honnan jött, ott eltűnnek a társadalmi különbségek és mindenkinek egyforma jogai és kötelességei vannak. Úgy vélem, a jogokat könnyebben megértjük és elfogadjuk, de mik a kötelességek?
– Egyszerű! Mindenki önmagát adja a csapat és a klub javára, a legjobb képességei szerint. Mondhatjuk, a klubért éljen. Régen nem véletlenül mondták a fiúknak, hogy úgy éljenek, hogy múlják felül apáikat. Ebben benne van egy nagyon fontos üzenet, a fejlődés üzenete. Csak így juthatunk mindig és folyamatosan előre. Ilyenkor az apák joggal voltak büszkék fiaikra és a fiúk is méltó büszkeséggel említhették apáikat, azaz nem feledték a múltat, a tradíciókat. De mint minden a Fradi körül, ez sem csak a szurkolókra vonatkozik, hanem a játékosokra és a vezetőkre is. Negatívan említettem az imént, hogy a Fradi mai tulajdonosai nem kötődnek érzelmileg a klubhoz. De az az igazság, hogy ez már előttük sem volt elmondható az akkori vezetőkről, akik ugyan nem voltak tulajdonosok, de akként sáfárkodtak a javakkal. Térjünk vissza egy kicsit megint a múltba. A Fradi az alapításakor a ferencvárosi polgárok, azon belül is elsősorban a kispolgárok csapata volt. Ők voltak, akik azon túl hogy napestig dolgoztak, másoknak is munkát adtak, éltek-haltak a környezetükért és azért a csapatért, amit a szívükbe tudtak zárni. Ez a szemlélet oly erős volt, hogy szinte észrevétlenül tört át minden gátat, először a szűk Ferencváros gátjait, majd egész Budapestét, végül az országét, lett a Fradi a magyarság csapata, egyik szimbóluma. Ehhez csatlakozott a kereszténység is, így aki magyar és keresztény volt, az kötelességének érezte, hogy a Fradinak szurkoljon. Egy hitvallássá lett ez az érzés, amit méltán neveztek el fradizmusnak. A történelem viharai nem hogy megtépázni nem tudták ezt, hatásukra inkább erősödött mindenkiben. Különösen igaz ez az ötvenes évektől kezdődően, amikor a Fradinak szurkolás egyfajta rendszerrel szembeni ellenállást jelentett. A kommunista rendszer minden tiltása, keresztbetevése csak fokozta, erősítette ezt az érzést. Fradistának lenni gyakorlatilag egyet jelentett azzal, hogy ellenezni a rendszert. Nem véletlen, hogy ha egy kettősrangadó után a villamoson fürtökben lógó emberektől megkérdezték a gyalogosok, mi lett a meccs végeredménye, ők így válaszoltak: „a nép csapata legyőzte a párt csapatát”. Mindenki tudta, hogy a Fradi-Vasasról beszéltek, a Fradi győzelméről. Az ötvenes és hatvanas években minden számottevő csapat valahova tartozott, párt, belügy, hadügy, államvédelem, vidéken bányászat, kohászat, csak a Fradi lógott ki a sorból, őket az amúgy hátrébb sorolt agrárium támogatta, ami tovább erősítette a nép csapata képet. Húsz évvel ezelőtt, a már emlegetett rendszerváltáskor ez a kép tört össze a darabjaira. Az állam mindenhonnan kivonult, jöhettek a szerencselovagok. Az eredményt látjuk. Még a megrendíthetetlennek hitt fradizmus is megrendült.

– Ennyire negatívan látod a helyzetet?
– Tudod, egy fát nagyon könnyű ledönteni, gyakorlatilag negyed óra alatt ki lehet vágni. Újraültetni, felnevelni, hogy az újra ugyanolyan nagy legyen, mint volt a másik, az hosszú éveket, évtizedeket igényel. Beszéltünk már arról, hogy a Fradiban megfigyelhető jelenségek össztársadalmiak, mindenütt a nemzetben érezhetők ugyanazok a problémák. A Fradiban nem csak azért tűnik ez számunkra súlyosnak, mert mi fradisták vagyunk, hanem azért is, mert itt szinte koncentrálódnak a problémák. Azt látjuk, hogy egyesek a megélhetés okozta frusztrációt a nézőtéren vezetik le, mert ott úgy tűnik le lehet vezetni, nincsenek retorziók. Ott sajnos nyugodtan lehet gyalázkodni, akár verbálisan, akár tettlegesen, nem kell tartani semmilyen következménytől. A provokációról nem is beszélek, meggyőződésem, hogy sok nekünk nem tetsző esemény annak a szülötte, de ezt is lehet. Ez ellen próbál fellépni a klub, de rosszul. Katasztrofálisnak tartom, hogy ha idejön Svájcból az ősrégi fradista barátom, akkor nem tudunk együtt kimenni a Fradi meccsre, mert neki nincs kártyája. Hallom, mondják Angliában így, Spanyolországban úgy. Elárulom, sehol nincs így. Mindenütt vannak klubtagok, akiknek van tagsági kártyájuk, ezzel elővásárlási joguk a bérletre, esetleg jegyre. Az összes ezen kívüli helyet meg tudja venni bárki, akár egy magyar állampolgár, mint én is, aki van olyan futballőrült, hogy ha ideje engedi, akkor ezekben az országokban is kimegy egy-egy meccsre. Az egy másik kérdés, hogy a tagságival rendelkező bérletesek száma százalékban igen magas, akár 90 % feletti, így nem könnyű feladat a jegyszerzés, de megoldható. Ezt vessük össze a mi helyzetünkkel!

– Akkor nincs más hátra, el kell kezdenünk az újjáépítést!
– El bizony, ha lehet minél hamarabb és minden szinten. Ez a politikusok dolga és felelőssége. Sajnos a politika, a politikusok hazánkban elvesztették a hitelüket, ugyanaz a helyzet, mint a Fradinál említettem, itt a Fradit a hazával kell behelyettesíteni. Egy politikusnak a hazáért kell élnie és nem a hazából. Egy politikusnak csak egy célja lehet, hogy működése során államférfivá tudjon válni. Lám, milyen szép és kifejező a magyar nyelv. Nem csak idézni kell Széchenyit és Kossuthot, hogy csak a legnagyobbakat említsem, hanem érteni is. És még hány, és hány ilyen államférfi volt hazánk történelmében. Hozzájuk kell felnőni, a hazának kell felelősséggel tartozni. Őszintének és következetesnek kell lenni, újra le kell rakni az alapokat. Szűkebb szakterületemről a felsőoktatásból is hozhatnék példákat. Vissza kell állítani a minőséget a mennyiséggel szemben. Kiművelt emberfőket nem lehet „tömeggyártani”. Csak azért, mert mindenkinek joga van a felsőoktatáshoz, nem tudunk mindenkit odaengedni. Egyszerűen azért, mert nincs meg a megfelelő infrastruktúra. Előbb azt kell megteremteni. Sportpéldával élve, ha egy stadion befogadóképessége 20 ezer, akkor hiába adom utasításba, hogy holnaptól ott 50 ezer ember előtt kell játszani. Ha bepréseljük ezt a mennyiséget, akkor ott mindenki kényelmetlenül érzi magát, senki sem tud jól kijönni. Ezt éltük meg az egyetemeken. Bejött a tömeg, de nem volt elegendő számú tanár, labor, könyvtár és sorolhatnám. És ami a legfontosabb, már utaltam rá, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, az oktatásban, egészségügyben és a sportban el kell felejteni a piaci szemléletet, itt az államnak kell áldozni, mert ezek a nemzet jövőjét építő ágazatok. Ahogy már példálóztam, a csecsemő sem nő fel gondoskodás nélkül.

– Azért van remény?
– Persze, hogy van! A kreativitás mindig utat talál magának. Ezt én axiómának tekintem és a tapasztalataim is ezt mutatják. A Fradiban is érzek reményt, ami Prukner Lászlónak köszönhető. Szerencsére neki is volt alkalmam elmondani, hogy Lakat Károly óta én ilyen gondolkodású emberrel nem találkoztam a Fradi csapatánál. Hihetetlenül nagy munkát vállalt, még ha nem is tudta, mit vállal. De elvállalta és pontosan tudja, hogy innen már nem vezet más út, csak előre. Úgy gondolom, hogy két hónap alatt ő többet tett le a Fradi asztalára, mint előtte sokan évekig. Ezt respektálniuk kell a szurkolóknak is. Az első két meccsünket, ha némi szerencsével is, de megnyertük. Óriási dolog ez, tudtunk nyerni. Azt is látni kell, nem lesz ez mindig így, jönnek majd kudarcok is. De hinni kell az irányban, amit Prukner László mutat, ahogy nem csak edzi, de neveli is a játékosait, amolyan igazi tanárként. A szurkolói bizalomnak akkor kell igazán megnyilvánulnia felé, ha nem jönnek majd az eredmények. De ez reméljük, nem mostanában jön el, vasárnap semmiképp, hiszen le kell győzzük a Honvédot.

– Ez akár végszó is lehetne. Egy dolog miatt nem engedhetem meg, hogy az legyen. Ebben a beszélgetésben egyből a közepébe vágtunk, nem beszéltünk a kezdetekről. Klinghammer István hol született, hogyan lett fradista. Kérlek, beszélj egy kicsit a gyökereidről!
– Budapesten, a nyolcadik kerületben, a Fűvészkert mellett születtem, tehát egy kis lépésre a Fradi pályától. Ez már eleve is determinálhatta volna a sorsomat, ám ennél sokkal többet nyomott a latba az, hogy már a nagyapám, majd az apám is fradista volt. Hat éves voltam, amikor apám először vitt meccsre, utána is együtt sétáltunk át a pályára még sokáig. Tizenéves koromban aztán jöttek a barátságok, nem kis részben éppen a pályán köttettek. Onnantól kezdve a barátaimmal jártunk a meccsekre. Sajnos sokan már meghaltak vagy messzire kerültek, de még ma is előfordul, hogy programként iktatjuk be a meccsnézést. Illetve előfordulna, ha a kártyarendszer engedné. Új ismeretségek is alakultak a lelátón, ahol ugyanazokkal az arcokkal találkozom hétről-hétre. Velük sokszor nem irodalmi stílusban, de mindig igaz fradista érzülettel tárgyaljuk ki a meccs történéseit, ha valaki tartósan nincs ott, akkor aggódni kezdünk érte. Ezek a múltból megmaradó kis szigetek. Ők tényleg nem mindig tudják, hogy civilben én ki vagyok, de nem is kell tudniuk, ott mindannyian fradisták vagyunk. A nagyapámra visszatérve, mai napig nagy becsben őrzött emlékem egy Fradi címeres mandzsettagomb, ami az övé volt, valamikor a húszas évek végéről. Szóval mi többgenerációs Fradi család vagyunk.

– Gondolom, ez a tradíció családon belül folytatódik.
– Nekem egy leányom van, aki azonban fiúunokával ajándékozott meg. Mondanom sem kell, ő tovább viszi a családi fradista hagyományokat.

– Az előbb elmulasztottam egy jó végszót, magamban aggódni is kezdtem, Erre megkaptam egy másikat. Köszönöm szépen, mint ahogy az egész beszélgetést is köszönöm!
– Én köszönöm, hogy a mindennapok rohanásában egy jót beszélgethettem a Fradiról. Szükség van az ilyen beszélgetésekre. Van dolgunk mindannyiunknak, tegyük meg legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint! Hajrá Fradi!

Simon Sándor
A beszélgetés ideje: 2010. augusztus 12.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

3 hozzászólás

  1. Hélisz József írta:

    Kedves Sanyi és Pista!

    Szabadságom miatt csak most tudtam elolvasni ezt a remekbe szabott vallomást a FRADIZMUSRÓL.
    Őszintén gratulálok mindkettőtöknek!
    Sose adjuk fel a reményt. Épitsük, formáljuk a jelen és a jövő Fradiját a stadinon belül, azaz a játéktéren , a lelátón, az öltözőben és az irodában – és a stadinon kivül, szerte a városban, az országban és a nagyvilágban. Olyan kincs van a birokunkban, ami az életet élhetőbbé, szebbé, boldogabbá és örömtelibbé teheti. Ne hagyjuk, hogy ezt bárki elvegye tőlünk és a jövő generációitól.

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 17. 19:34

  2. Molnár Lajos írta:

    Tisztelt Professzor Úr, kedves István!

    Remélem a fenti beszélgetést sokan fogják olvasni! Én jómagam 60 éve vagyok fradi szurkoló, sajnos nem minden meccsen tudtam részt venni, ugyanis olyan volt a foglalkozásom, amely hosszú időszakokra külföldhöz kötött. De mindenhol a világban arra törekedtem, hogy a Fradi eredményekről időben tudomást szerezzek! Bennünk még dobog a Fradi szív!
    Ami az interjut illeti nagyon örültem mikor elolvastam, hogy vannak még szúrkolók, akik ugyan ugy gondolkodnak mint én. Az interjuban elhangzottakkal teljes mértékben egyetértek, jó lenne, ha sokan elolvasnának – itt természetesen a türelmetlen szúrkolókra is gondolok – és a szükséges konzekvenciákat levonnának, elsősorban Prukner Lászlóra vonatkozóan, ugyanis ne akarjunk Tőle azonnal, hogy nagy csapatot varázsoljon legyünk türelmesek és kitartóak. Nekem is meggyőződésem, hogy lesz még a Fradi nagy csapat Prukner edző kezei alatt! Sok, sok örömet fognak nekünk okozni, mert már most látszik valami Prukner pedagógiai módszereiből, próbálja ezt a sok nemzetiságű játékosokat foglalkoztató csapatot összefogni és megértetni velük, hogy mi is egy Ferencvárosban játszani. Ehhez kívánok az edzőnek és stábjának, a csapatnak és a vezetésnek jó egészséget és nagy nagy türelmet. Hajrá Fradi!!
    Üdvözlettel Molnár Lajos

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 23. 11:37

  3. helios írta:

    Kedves Sanyi!
    Gratulálok a választásodhoz,hogy ilyen kiváló férfiuval készítettél interjút mint Klinkhammer professzor. Ifjúkorom óta ismerem öt.kiváló elme,nagy hazafi és “ösfradista”.Minden gondolatával egyet kell érteni.Bár sokakhoz eljutnának szavai.
    Mondandóját hadd egészítsem ki saját kútfőböl: “Családja,barátja, állampolgársága,vallása,pártszimpátiája,munkahelye valakinek élete során több is
    lehet,de csapata csak egy/lehetőleg a FRADI /
    HAJRÁ FRADI!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 2. 15:02

HOZZÁSZÓLÁS




Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Krisztel Imre temetése

                      Bejegyzés ideje: 2017. január 20.
                      Szerző: Admin

                      III. Novák Dezső utánpótlás emléktorna

                      Bejegyzés ideje: 2017. január 16.
                      Szerző: Admin

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      ZTE-FTC után – zalai hősök

                      Bejegyzés ideje: 2012. április 9.
                      Szerző: Simon József

                      119 évvel ezelőtt…

                      Bejegyzés ideje: 2009. január 26.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Fradi dicső múltja, 34.rész – 1935-36

                      Bejegyzés ideje: 2009. május 12.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Fradi szurkolók a múltból: Kibédi Ervin

                      Bejegyzés ideje: 2009. július 5.
                      Szerző: tibu1

                      FTC – Baktalórántháza 3:0

                      Bejegyzés ideje: 2008. október 25.
                      Szerző: Simon Sándor