2024. április 20. szombat

Fradi-naptár: 02.11. – 02.12.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. február 11.

hetikoszonto_0211-0212
Kit lehet köszönteni, kiről emlékezhetünk meg az előttünk álló két napon?

2010. február 11-től 12-ig

2010. február 11. csütörtök:

A kép mindent elárul és elmond. Ezen a napon immáron 101 esztendeje, hogy megszületett a Fradi-szívű Toldi Géza. Életéről könyveket írtak, azt pár szóban összefoglalni lehetetlen. Nézzük a Fradi-statisztikáit. Két időszakban, 1928. február 22. és 1939. július 30. valamint 1942. augusztus 23. és 1943. június 20. között szerepelt a Ferencvárosban, majd 1939. augusztus 1-jén egy búcsúmeccsen. Így összesen 459 mérkőzést számlált (229 bajnoki, 205 nemzetközi, 25 hazai díj), amelyeken 430 (212-őt bajnokin) gólt lőtt, fejelt az ellenfél kapujába.

Bajnokcsapat tagja négy alkalommal, 1927/28, 1931/32, 1933/34, 1937/38.
Hazai kupagyőztes ugyancsak négy alkalommal, 1928, 1933, 1935, 1943.
KK-győztes 1937-ben.
Gólkirály 1933/34-ben 27 góllal.
46-szoros válogatott, amely meccseken 25 gólt szerzett.
Ő volt az FTC első Aranydiplomával kitüntetett sportembere 1984-ben.

Tavaly, születésének centenáriumán egyszer már megpróbáltam a lehetetlent, írni erről a szívemberről, amit most is tudok ajánlani.

1985.08.16-án, tehát, idén lesz 25 esztendeje, hogy a Fradi-szíve megszűnt dobogni. Ebből az alkalomból ígérem, újra meg fogom majd próbálni a lehetetlen küldetést, hogy Nagy Béla számtalan művének felhasználásával közelebb hozzam a ma élő nemzedékekhez Toldi Gézát, a Fradi-szív megtestesítőjét.

Hisszük, hogy az égi hazából ma is figyeli szeretett egyesületét és közbenjár értük!

2010. február 12. péntek:

Ezen a napon Haáz Ferenc ünnepel, mégpedig a 44. születésnapját. Szófiában mutatkozott be a Fradiban a jó felépítésű védő, 1984. február 11-én, azaz egy nappal 18. születésnapja előtt. 1985. július 25-ig összesen 36 mérkőzést játszott (17 bajnoki, 15 nemzetközi, 4 hazai díj), gólt nem szerzett.

Pályafutása befejezése után visszatért a Fradiba, a 2000-es években egészen 2008-ig, a csapat technikai vezetője lett.

Boldog szzületésnapot Feri!

24 esztendeje ezen a napon halt meg csapatunk egykori kapusa, Landi Ferenc, aki 1939.11.12-én született. 1959. szeptember 20. és 1962. április 23-a között őrizte a Fradi kapuját, összesen 56 mérkőzésen (38 bajnoki és 18 nemzetközi). A krónikák szerint véletlenül lett kapus, hiszen 1954-ben még úszó volt, amikor egy orosházi tornabemutató során focizni készültek. Mire Landi odaért, a mezőnyben már nem volt hely, ha játszani akart, a kapuba kellett állnia. Landi játszani akart. A “próbajátékot” látta az orosházi futballcsabat edzője is, aki azonnal leigazoltatta az Orosházi Kinizsihez.

A Fradiban nagy címet nem nyert, egy Húsvéti torna megnyerésének lehetett részese. Később védett a Debrecenben, az Egerben, majd ismét Budapesten az Egyetértés csapatában. 47 évesen, önként választotta a halált.

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Felhasznált források:
Toldi Géza
Kép: Nagy Béla: Fradi nosztalgia 3. (1999)
Meccsadatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. (2000)

Haáz Ferenc
Kép: Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban? (1991)
Meccsadatok: Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban (1997)

Landi Ferenc
Kép: Nagy Béla: Fradisták (1981)
Meccsadatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 3. (2002)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Sziklaszív írta:

    Köszönjük a megemlékezést !

    Hozzászólás ideje: 2010. február 11. 11:20

HOZZÁSZÓLÁS