2024. április 19. péntek

Fradi-naptár: 02.13. – 02.14.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. február 13.

hetikoszonto_0213-0214
Kit lehet köszönteni, kiről emlékezhetünk meg a hét utolsó két napján?

2010. február 13-tól 14-ig

2010. február 13. szombat:

1. Ezen a napon ünnepli 63. születésnapját Szőke István, a hatvanas évek legendás Ferencvárosának jobbszélsője. Fradi nevelés volt, kölyökkorától itt futballozott. Az első csapatban 1965. október 27. és 1974. május 19. között játszott, összesen 307 mérkőzésen (191 bajnoki, 94 nemzetközi, 22 hazai díj). góljainak száma 102 (71 bajnoki, 31 egyéb). Kétszer volt bajnokcsapat tagja (1967, 1968), ugyancsak kétszer kupagyőztes (1972, 1974). 13-szoros válogatott, amely alkalmakkor 3 gólt lőtt.

Pont egy évvel ezelőtt, a 62.születésnapján már írtam a “mi Szőkénkről”, ahol jónéhány gondolatot idéztem tőle.

Kívánunk nagyon boldog születésnapot és jó egészséget!

2. Egykori játékosunk után egy egykori edzőnk is ezen a napon született, László Csaba 46 éves lett. Székelyföldön, Hodgyán született, nagy utat járt be, mielőtt imádott csapata kispadjára leülhetett. Minderről részletesen beszélgettem vele tavaly nyáron, amelyet most is minden olvasó figyelmébe ajánlok.

Emlékszünk, amikor 2004 első napjaiban a magyar labdarúgó válogatott pályedzőjének kérték fel, Lothar Matthäus segítőjeként. Fél esztendő múltán pedig a Ferencváros frissen bajnokságot nyert csapatának a vezetőedzője lett. Irányításával a Fradi ismét nagyon közel került az 1995-ben egyszer már megtapasztalt BL csoportkörhöz, ám onnan kiesve azonban egy leget mégis magáénak tudhat, bejutott az UEFA-kupa csoportkörébe, ami más magyar csapatnak még nem sikerült. 2005 őszén kellett elhagynia a Ferencvárost, ahol összesen 58 tétmeccsen (41 bajnoki, 5 MK, 4 BL, 8 UEFA) ült a kispadon. 2006 nyarán az ugandai válogatott szövetségi kapitányának nevezték ki. Irányítása alatt az ugandai nemzeti együttes a FIFA ranglista 167. helyéről a 91. helyre jött fel, az afrikai országban nemzeti hősként tisztelték. 2008 nyarán mégis váltott, elfogadta a skót Hearts megtisztelő felkérését és a lett a menedzserük. Itt is nagyot alkotott, az előző évi 8. helyről a 3. helyre vezérelte a csapatot, megszerezve ezzel az újonnan induló UEFA Európa Ligában történő indulás lehetőségét. Magának pedig a legrangosabb skót szakmai kitüntetést, az Év menedzsere címet. Ám ez a dicsőség is elmúlt, a közelmúltban menesztette őt a skót klub “edzőfaló” tulajdonosa.

Születésnapján kívánunk még nagyon sok sikert, jó egészséget!

3. Ugyancsak ezen a napon, de még a XIX. században, 1893-ban Pozsonyban született csapatunk egykori edzője, Schaffer Alfréd, aki 1943/44-ben irányította a Ferencvárost, összesen 47 mérkőzésen. Játékospályafutását 1911-ben Tatbányán kezdte, majd egy év múlva már Pestre költözött, a BAK játékosa lett. Újabb egy év és “lecsapott rá” az MTK, ahol öt év alatt a klub legendájává vált, háromszoros bajnok. Kétszeres gólkirály, 22 meccsen 46 illetve 41 góllal, az MTK-ban összesen 84 bajnoki mérkőzésen 159 gólt szerzett, amely számok sok mndent elárulnak centeri kvalitásairól. 1919 után profinak szegődött, ott játszott, ahol jobban megfizették, így játékosa volt a svájci Basel, a német 1.FC Nürnberg és Wacker München, az osztrák Amateure Wien és a cseh Sparta Praha csapatának. Az utóbbiaknál már, 1923-tól, mint edző is működött. Játékos karrierjét 1926-ban zárta, utána indult az igazi edzői munka. Hogy milyen csapatoknál? Kronológiailag: DSV München, Wacker München, FK Austria Wien, BSV’92 Berlin, Wacker München, Eintracht Frankfurt, Hungária, Magyar válogatott, Rapid Bucaresti, AS Roma, Ferencváros, majd életének utolsó évében Bayern München. Kommentár nem nagyon kell hozzá. 1945. augusztus 28-án holtan találták a prieni vasútállomáson.

4. 1927-ben ezen a napon született Horváth Ödön, aki 1947.08.30. és 1952.11.23. között volt a csapatunk csatára. Ezen időszak alatt összesen 97 mérkőzést (75 bajnoki, 9 nemzetközi, 13 hazai díj) játszott, 30 gólt (21 bajnoki, 9 egyéb) szerzett. Mivel öt mérkőzést a dicsőséges 1948/49-es szezonban is játszott, a bajnokcsapat tagjának is mondhatta magát. Ígéretesen indult a pályafutása a Fradiban, azonban a 13. bajnoki meccsén súlyos térdsérülést szenvedett, ami miatt hónapokat kellett kihagynia. Visszatérése után ő lett a csatársor hatodik embere, aki mindig ott játszott, ahol az előtte levő játékosok egyike sérülés miatt kimaradt, így a balszél kivételével az összes poszton megfordult. 1953-ban a Vasas játékosa lett, majd a Pénzügyőr csapatától vonult vissza, ahol edzői pályáját is elkezdte. A hatvanas években tért haza az Üllői útra, az utánpótlásban dolgozott, ahol nem egy későbbi ferencvárosi futballista első edzője volt. Később, Dalnoki Jenő idején az első csapat pályaedzője is volt. 1997. december 2-án hunyt el.

Emléküket megőrizzük!

2010. február 14. vasárnap:

1. Ezen a napon tölti be 28. születésnapját Takács Ákos, aki 2002 és 2006 között 24 bajnoki mérkőzést játszott a Fradiban. Csupaszív, ellentmondást nem ismerő játéka sok néző szimpátiáját elnyerte. A Fradiban ugyan nem szerzett bajnoki gólt, ám megtette ezt 3 válogatottsága egyikén, amikor Málta ellen egy jól eltalált lövéssel örvendeztette meg a rajongókat. 2006-ban Dániába, a Vejle BK csapatához szerződött, ahannan egy esztendő múltán hazatért. Bár edzett az Üllői úton is, mégis a Bp. Honvéd csapatához szerződött.

Boldog születésnapot!

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Felhasznált források:
Szőke István
Kép és meccsadatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 3. (2002)

László Csaba
Kép: és adatok: FTC Baráti Kör archívuma

Schaffer Alfréd
Kép és meccsadatok: wikipedia bejegyzés

Horváth Ödön
Kép és meccsadatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. (2000)

Takács Ákos
Kép: Takács Ákos honlapja
Meccsadatok: wikipedia bejegyzés

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS