2017. március 29. szerda

Beszélgetés Lisztes Krisztiánnal

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. március 30.

Barátaim, Istenes Mónika és Istenes Tibor az interjúk terén is aktívakká váltak. Hozzáteszem, hála az Istennek! Így még több embert, még több Fradistát tudunk elérni és megszólaltatni. Akik az interjúsorozatot a kezdetektől követik, azok tudják, az első időben szinte csak az 1995-ös BL-csapat játékosai voltak a beszélgetőtársak. Rájuk voltak az olvasók kíváncsiak. Aztán, szerencsére jöttek korábbi és későbbi játékosok is, míg Mónika és Tibor egészen a napjainkig repítette a sorozatot. Magam most visszatérek a kezdetekhez, a 95-ös BL-csapathoz. Sok résztvevővel volt alkalmam beszélgetni, vannak még hiányzók. Egy nagy hiányt most sikerül pótolni, hiszen elfogadta a felkérésemet és megtisztelt a beszélgetéssel a BL-csoportkör első góljának szerzője, sokak nagy kedvence. Mai beszélgetőtársam: Lisztes Krisztián.

Lisztes Krisztián Budapesten született, 1976. július 2-án, ha a kerületet is nézzük, Újpesten. Kilenc évesen, 1985-ben lett a Fradi igazolt játékosa, korosztályos csapatainak egyik legjobbja. Nem csoda, hogy már 17 esztendősen, 1993-ban bemutatkozhatott az első csapatban. 1996 őszéig 79 bajnoki mérkőzést játszott, amelyeken 19 gólt lőtt. Kétszeres magyar bajnok (1994-95, 1995-96) és kétszeres magyar kupagyőztes (1994, 1995). 1996 őszén a Bundesligába, a VfB Stuttgart csapatához igazolt, ahol 2001-ig játszott, összesen 109 Bundesliga mérkőzést, 12 góllal. 2001-ben Brémába tette át a székhelyét a Werder Bremen csapatához, ahol 2005-ig volt igazolt labdarúgó, újabb 92 Bundesliga mérkőzés, további 8 góllal. 2004-ben német bajnok és kupagyőztes a Bremen csapatával. A német kupagyőzelem ráadásul már a második volt, hiszen az elsőt 1997-ben a Stuttgart csapatával érte el. Az ezt követő KEK menetelés is jól sikerült csapata számára, hiszen Krisztiánnal a soraiban egészen a döntőig menetelt a gárda. Mindeközben 49-szeres magyar válogatott, 9 góllal. 2005 óta további állomáshelyei: Borussia Mönchengladbach (2005-06), FTC (2008 tavasza), REAC (2008 ősze), Hansa Rostock (2009 tavasza), Paksi FC (2009 őszétől), ahol jelenleg is futballozik.

Röviden ennyi volt egy nagyon sikeres pályafutás ismertetése, jöhetnek a kérdések és a válaszok.

– A sorozatban a kérdéseimet a régmúlttal, a gyermekkorral szoktam kezdeni. Most sem teszek másképp. Mesélj egy kicsit a kezdetekről, a szüleidről, a gyerekéveidről!
– Sokan tudják, hogy Fradista szívem Újpesten dobbant meg, hiszen az itteni szülőotthonban születtem. Megjegyzem, mindkét gyermekem ugyanitt született, azt is, hogy mennyire sajnálom, hogy ezt az intézményt bezárták. De ez a beszélgetés nem erről szól. Édesanyám Sátoraljaújhelyen, édesapám Kecskeméten született, mindketten Budapestre kerültek, itt ismerkedtek meg és házasodtak össze. Én a második gyerek vagyok a családban, a bátyám két és fél évvel idősebb, mint én. Apu villamosmérnök volt, munkája során a Szovjetunióba kellett mennie, ahova követte a család is. Így két éves koromtól hat éves koromig ott éltünk. Először két évig a Fekete-tenger mellett, majd két évig Szibériában.

– Nocsak, ez nem volt köztudott rólad. Akkor nyilván jól tudtál oroszul. Ma is megy még?
– Sajnos már nem, elfeledtem. Mostanában gondolkodtam, mi lenne, ha beiratkoznék egy nyelvtanfolyamra, vajon mennyi minden jönne elő a régi emlékekből, mire emlékeznék?

– Ezt csak úgy közbevetettem. Mi történt, miután hazatértetek a Szovjetunióból?
– Rövid ideig a Damjanich utcában laktunk, majd Békásmegyeren kaptunk lakást. Egy egy szobás panelben éltünk.

– Egy szobásban? Négyen?
– Igen, az egy ilyen kor volt. Lehetett volna reklamálni, de a szüleim nem olyanok voltak. Sajnos, édesapám 1984-ben meghalt, így hárman maradtunk a lakásban. Hosszú korszak volt ez, hiszen az általános iskola második osztályától a nyolcadikig ott laktunk.

– Kíváncsi vagyok, mikor jön a képbe a futball…
– Abban a korban kezdődött. Fociztunk mindenütt, ahol lehetett. Én állandóan a bátyámmal mentem, így rendre a nálamnál idősebbekkel játszottam. A bátyám igazolt játékos lett a Külker SC-ben, ahol aztán én is elkezdtem. Később én kaptam igazolást, de kezdetben gyakran volt olyan, hogy másnak a nevén játszottam, mert még túl kicsi voltam az önálló igazoláshoz. Játszottunk teremben, pályán, játszottunk az iskolában, játszottunk a játszótéren, mindenütt ahol, és amikor lehetett. Kispályáztunk, nagypályáztunk, érintőztünk. Ha nem a labdát rúgtuk, akkor gombfociztunk, az újságokból vágtuk ki a játékosok képeit. Elmondhatom, a gyerekkorom a fociról szólt.

– A bátyádból is futballista lett?
– Nem, ő azt mondta, hozzám képest semmi tehetsége a dologhoz, így már gyerekkorban abbamaradt az aktivitása. Az én meccseimen viszont mindig ott volt, a mai napig gyakran ott van.

– Halogatom, egyre csak halogatom a kérdést, de nem lehet ezt sokáig bírni. Ilyen háttérrel mikor találkoztál először a Fradival?
– Nagyon korán. Újpesten egy cigányember, egy cigányzenész volt a szomszédunk. Ő vitt ki minket a bátyámmal először egy fradimeccsre. A Czabán Samu téren, a Volánnal játszott a Fradi és természetesen győzött. Minket meg megérintett az érzés, milyen az, Fradistának lenni. Elmondhatom, hogy ettől a naptól váltam Fradi szurkolóvá.

– És játékossá? Az hogy történt?
– Valamikor 1985-ben volt egy kispályás teremlabdarúgó torna, ahol én a békásmegyeri csapattal vettem részt a Népligetben. A Fradi ellenében 3-0-ra megnyertük a döntőt. Ha jól emlékszem gólt is rúgtam, de az biztos, engem választottak a torna legjobb játékosának. Azt a sorozatot is megnézte Albert Flóri bácsi, aki utána lépéseket tett a leigazolásom érdekében.

– Milyen lépéseket?
– Beszélt a megfelelő emberekkel, így Kaszás Pali bácsival, aki az első edzőm lett. El kell mondjam, előtte volt olyan is, aki azt hitte hogy én Dózsa játékos leszek.

– Húha, micsoda csavar a történetben. Ki volt ez az elvetemült ember?
– A Külker-pálya gondnoka, aki erősen lila érzelmű volt és szerette volna, ha Újpesten kötök ki. Kaszás Pali bácsi azonban hatásosan elrendezte a kérdést, hozott három labdát a Külker-pályára és elintézte az átigazolásom.

– Lisztes Krisztián első ára három labda. Mik nem derülnek ki? Békáson laktál, a Népligetben fociztál. Hogy zajlottak a napjaid?
– Minden nap reggel hatkor keltem, mert a Mester utcai iskolába jártam. Délelőtt suli, délután edzés, este hét és nyolc között értem haza. De ezt soha nem éreztem tehernek, hisz örömmel csináltam.

– Abban a korban is azon a poszton játszottad, ahol később, azaz a középpályán?
– Nem, akkoriban középcsatár voltam, a példaképem Albert Flórián volt. Az edzőm, Pali bácsi szerint nem csak a játékban….

– Hanem?
– Gyakran csípőre tettem a kezem, amit nem nézett jó szemmel. Ezért később hátravitt egy sorral, hogy ne csak várjam a labdát, hanem fussak is érte.

– A serdülőben milyen csapatotok volt akkoriban Kaszás Pál kezei alatt? Másból is neves játékos lett?
– A serdülő V-től az I-ig játszottunk Pali bácsi alatt. Abból a csapatból rajtam kívül senki nem lett nevesebb játékos.

– És később?
– Pali bácsi után már átugrottam egy-két korosztályt, az Ifi I-ben, Vincze Géza edzősége alatt már idősebbekkel játszottam. Így csapattársa lehettem Zavadszky Gabinak, Hrutka Janinak, majdnem Vincze Ottónak is, aki éppen akkor igazolt külföldre, amikor én abba a korosztályba kerültem. Később aztán vele is sikerült egy csapatban játszani.

– Emlékszünk. De ne szaladjunk annyira előre. Előbb bemutatkozhattál 17 esztendősen az első csapatban. Hogy emlékszel vissza azokra a napokra?
– Óriási élmény volt. De az az igazság, hogy ez már akár egy esztendővel korábban is sikerülhetetett volna, hiszen Nyilasi Tibor már korábban figyelt, járt az ifi mérkőzésein. Ezek a meccsek mai szemmel amúgy is szinte hihetetlenek, hiszen nézők előtt játszottunk, a rangadókra rendre megtelt a népligeti centerpálya. Ma sok NB I-es pályán nincsenek annyian. Szóval 16 évesen, egy téli felkészülés alatt elkövettem egy malőrt. Teremben futballoztam, holott ezt nem engedték. És szinte az utolsó alkalommal megsérült a térdem. Az edzésen el sem mertem mondani mi történt, nehogy megbüntessenek. Sérülten kezdtem, holott már azon a tavaszon esélyem lett volna a nagycsapatba kerülni.

– Azért egy évvel később sem voltál éppen öreg… Akkoriban Nyilasi Tibor azzal nyugtatta meg a közvéleményt, akik aggódtak Détári Lajos eligazolása miatt, van kivel pótolnunk Dömét, hisz van nekünk egy Lisztes Krisztiánunk…
– Dömével egyetlen meccsen együtt játszottam, ahol csereként jöhettem be mellé. Ez volt az első NB I-es meccsem. Nagy élmény volt, 3-0-ra nyertük azt a meccset az Üllői úton a Csepel ellen, Wukovics mesterhármasával.

– Nem sokkal később már a kezedbe került a karmesteri pálca, sőt az első gólod is meglőtted…
– Azt sem fogom soha elfeledni. A Debrecennel játszottunk az Üllői úton, 1-0-ra nyertünk, én rúgtam a győztes gólt és kiállítottak.

– Ki volt az a bíró, aki ezt meg merte tenni?
– Puhl Sándor. A második sárga után állított ki. Ha belegondolok, igaza volt. Akkor azonban úgy hittem, leszakad rám az ég.

– Hogy viselkedtek veled az idősebbek a csapatban?
– Mindenki biztatott. Emlékszem, amikor a már említett Csepel elleni meccsen, az első meccsemen becserélt Nyilasi Tibor, Simon Tibi azonnal odaszaladt hozzám, és biztatott, gyerünk kicsi, mutasd meg, mit tudsz. Nagyon jó, összetartó csapat, jó közösség volt az akkori Fradi.

– Amelyben már akkor együtt játszottál Lipcsei Péterrel. Róla mi a véleményed?
– Amit minden magyar futballrajongó tud. Peti egy fantasztikus játékos, aki abban az időben élte a fénykorát. Ha ő megindult a labdával, egyszerűen nem lehetett elvenni tőle, utánozhatatlan szólói voltak, amiket gyakran fejezett be góllal. Nagyon sajnáltam, amikor 1995-ben eligazolt, hiszen biztos vagyok benne, vele a BL-ben még jobban tudtunk volna szerepelni.

– Kimondtad a bűvös két betűt, BL. Mit jelentett ez neked?
– Egy olyan élményt, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Olyan rajongást, olyan szeretetet kevés futballista élt át, amiben nekünk akkor részünk volt. Nem csak a stadionban volt ez érezhető. Amikor éjjel érkeztünk haza, a reptéren akkor is olyan tömeg és ünneplés volt, amit csoda volt megélni, elfeledni pedig nem lehet.

– Elidőzhetnénk ennél a szezonnál sokáig, de akkor végeláthatatlan lenne ez a beszélgetés. Ugorjunk inkább egy évet, 1996 őszére, amikor végül is elhagytad a Fradit. Volt azon az őszön is sok minden, nem jött össze az újbóli BL, de az UEFA- kupában egy frenetikus hangulatú mérkőzés és győzelem a Newcastle ellen igen. Varga Zoltán kérlelt, ne menj még Stuttgartba, de te mentél. Mi és hogy történt? Hogy kezdődött a stuttgarti vonal?
– Kicsit vissza kell kanyarodni az időben. Még 1993-ban a Dárdai-féle ifiválogatottal játszottunk Németországban egy nemzetközi tornán, ahol a döntőben 3-0-ra nyertünk. Ott figyelt fel rám Ralf Rangnick, aki akkor a Stuttgart utánpótlás-igazgatója volt. Már akkor le szeretett volna igazolni a stuttgarti utánpótláshoz. 1994 nyarán, két hétre meg is hívtak Stuttgartba egy közös felkészülésre. Az első csapattal edzettem, Jürgen Röber irányítása mellett, együtt Elberrel és Dungával, a mai brazil szövetségi kapitánnyal. Fantasztikus volt, szerződést is ajánlottak. Sokan voltak, akik biztattak, menjek. Kaszás Pali bácsi azonban türelemre intett, azt mondta, mindennek eljön a maga ideje, az én távozásomnak még nincs itt, még érnem kell. És milyen igaza lett! Ha akkor elmegyek, mennyi mindenről maradok le és valószínű, egész másképp alakul a pályafutásom. Minden mai fiatalnak csak azt tudom ajánlani, bármilyen kecsegtető ajánlatot is kapnak ifikorban egy-egy nyugati csapattól, várjanak. Szerezzenek előbb itthon rutint az NB I-es mezőnyben, ha lehet a legjobb csapatoknál. Azzal a rutinnal felvértezve néhány esztendő múlva sokkal érettebbek lesznek egy külföldi szerződésre, amely egészen biztos, meg fogja őket találni. Csak egy kicsit magasabb áron és jobb feltételekkel, mintha azonnal igent mondtak volna. Az én példám is ezt igazolja.

Visszatérve a kérdésre, 1996 őszét megelőzte 1996 nyara, amikor készültünk az olimpiára, amit én is nagyon vártam. A kiutazás előtt nem sokkal, az utolsó bajnoki meccsen az MTK ellen kaptam egy rúgást, megsérült a bokám. Egy világ dőlt össze bennem, hiszen úgy volt, oda az olimpia. Szakáll (Bodnár József) kezelésbe vett, úgy ahogy rendbe hozott, kiutazhattam, de a bokám nem volt az igazi, nem tudtam azt nyújtani, ami a korábbi formám alapján várható lett volna. A Fradiban a szerződésem azon a nyáron járt le, a Stuttgart lépett is, leigazolt, összesen 540 ezer német márkát fizetett értem. A tárgyalások eredményeként viszont egy esztendőre hagyta, hogy kölcsönben a Fradiban játsszak. BL-selejtezők előtt álltunk, úgy gondolták, nem árt, ha tovább edződöm. Tették ezt azért is, mert azon a nyáron vették meg a bolgár klasszist, Balakovot. Nekem az egész nyaram ráment a sérülésemre, nem tudtam rendesen felkészülni. A Göteborg ellen elbuktuk a BL-selejtezőt, Novák Dezsőt megbuktatták, a helyére jött Varga Zoli. A felkészülés hiánya miatt nem voltam erőnlétileg a topon, azért lassan kezdtem utolérni magam. A Newcastle elleni hazai meccs már egész jól sikerült, minden visszatérhetett volna a régi kerékvágásba, amikor egy héttel később egy sokgólos MK meccsen a Dunaszekcső ellen, újra megsérült a bokám, ugyanaz, amelyik nyáron. A Newcastle elleni visszavágó előtt injekciókkal még játszottam a bajnokin, de sérültem mentem ki Angliába. Ott az utolsó edzésen Zoli megkérdezte, rendben van-e a lábam. Mondtam, injekcióval vállalni tudom a játékot. Ő azonban nem tett be a csapatba. Utána ugyan még játszottam egy-két meccset, azonban ott valami megtört. A lábam nagyon lassan jött rendbe, a Stuttgart is kirendelt, hogy megvizsgálják. A történet vége az lett, hogy az egy év kölcsönadásból csak fél lett, a télen visszahívtak és én elfogadtam, váltottam.

– Ekkor tudtál már németül?
– Nem, és ez nagy hiba volt. 1994 óta tudtam, hogy figyel a Stuttgart, mégsem vettem komolyan a nyelvtanulást, pedig belefért volna az időmbe, ám én tanulás helyett csak tanulgattam. Sokkal könnyebb lett volna a helyzetem, a beilleszkedésem, ha akkor már beszélem a nyelvet.

– Egyedül utaztál ki Németországba?
– Nem, a barátnőmmel, aki később a feleségem, gyermekeim anyja lett. Ez kompenzálta a nyelvhiány okozta kellemetlenségeket, sokat segített nekem, mindenben támogatott, minden gondomat megoszthattam vele.

– Ha jól emlékszem, gondod az volt éppen a csapatba kerüléssel is, hiszen akkor játszott Stuttgartban a Balakov-Elber-Bobic mágikus hármas, és te gyakorlatilag Balakovval játszottál egy poszton. Hogy sikerült a csapatba kerülnöd?
– Akkoriban 3-5-2-t játszott a csapat, az edző Joachim Löw volt. Én pedig nem Balakov helyére, hanem mellé kerültem be a középpályára. Az itthon megjelent hírekkel ellentétben semmi problémám nem volt Balakovval, kifejezetten jóban voltunk. A menedzserem viszont elkövetett egy hibát, amikor lenyilatkozta a német sajtóban, hogy az én helyem a csapatban nem a Balakov helyett, hanem egy másik játékos helyén van. Ettől a nyilatkozattól kezdve az edzéseken kapkodhattam a lábam, mert a megjelölt játékos kifejezetten utazott rám. De ezek is csak megedzettek. Az első időben, ha nem is voltam a kezdőcsapat tagja, szinte minden meccsen bejöhettem csereként. Azon a tavaszon a Stuttgart megnyerte a német kupát, majd a következő évadban a KEK-döntőig menetelt, amit a Chelsea ellenében vesztett el. Ott nem játszottam, a kispadról néztem végig a döntőt.

– Mikor lettél stabil csapattag?
– Löw után 1998-ban Winfried Schäfer lett az edző, aki nagyszabású fiatalításba kezdett, aminek én haszonélvezője lettem, nála sokkal többet játszottam. 1999-től viszont az a Ralf Rangnick lett az edző, aki gyakorlatilag felfedezett a Stuttgart számára. Ő játékrendszert váltott, áttért a 4-4-2-re, amelyben Balakov nem érezte olyan jól magát, így gyakorlatilag az ő helyén már én játszottam. Számomra nagyon fontos volt az a két esztendő, nagyon sokat tanultam Rangnicktól. Nem véletlenül nevezik őt Professzornak, tudományos alapossággal műveli a szakmát. Az edzéseket is úgy állította össze, hogy figyelemmel volt a játékosok izomzatára, a savasodásra. Ott tanultam meg, hogy a kevesebb, de intenzívebb, pörgősebb edzés az milyen sokat jelenthet, milyen kondit tud létrehozni.

– Belerázódtál a német futballba, mutogattad ott is az oroszlánkörmeidet. Más csapat erre nem figyelt fel? Volt ekkoriban ajánlatod?
– Volt, nem is egy. Először Olaszországból a Fiorentina keresett, majd később egy komplett szerződés, 4+3 éves hosszútávú szerződésajánlatot kaptam Dunai Antal közvetítésével a spanyol Betistől. A Fiorentina nem jöhetett szóba, hiszen egy lila csapat. Bár, ha belegondolok, Nyilasi Tibi is kibírta az Austria Wien lila mezében. A spanyol ajánlat már elgondolkodtatott és nem csak azért, mert a Betis zöldben játszik. Eszembe jutottak a második apámként tisztelt Kaszás Pál szavai, aki ugye azt mondta, mindennek eljön a maga ideje. No meg a Stuttgart sem nagyon akart elengedni, jobb feltételekkel meghosszabbították a szerződésemet.

– Amit végül mégsem töltöttél ki. Miért nem?
– Rangnick után 2001-ben Felix Magath lett az edző, aki kijelentette, hogy nála akármi is történik Balakov és Soldo kezdő lesz. Az is lett, csinálhattam akármit, esélyem nem volt a csapatba kerülésre. Ebben az érában egy sérülésekkel terhelt időszakban egyszer voltam kezdő, jól is játszottam, ám legközelebb újra a kispadon találtam magam. 25 éves voltam, nem kallódhattam el. Beszéltem a vezetőkkel, akik azt mondták, ha kapok ajánlatot, elengednek. Kaptam! Budapesten megegyeztem A Werder sportigazgatójával, Klaus Allofs-sal.

– Hogy-hogy Budapesten?
– 2001-ben játszottunk a Népstadionban a grúzokkal válogatott meccset. A Bréma edzője, Thomas Schaaf látott bennem fantáziát, de mivel nem sokat játszottam Stuttgartban meg kellett hogy nézessen a válogatottban. A játékom meggyőzte a sportigazgatót, akivel a meccs után megegyeztem, ők meg elrendezték a Stuttgarttal az átigazolást.

– Nem volt egy rossz csere, hiszen életed formájába kerültél…
– A Werder a „kiöregedőben levő” osztrák sztár, Andreas Herzog helyére igazolt. Kaptam játéklehetőséget, amivel éltem is. Az első évben a Sport Bild című lap beválasztott az év Bundesliga csapatába. Ráadásul a csapaton belül én voltam a legtöbbet futó játékos, ami számomra is hihetetlen volt.

– Láttuk is, mikor hazajöttél a válogatottba. Gondolom a csúcs mégis a 2004-es év volt, a német bajnoksággal és kupagyőzelemmel.
– Szakmailag kétségtelenül az volt, ami beárnyékolja ezt, az a sérülés volt, ami gyakorlatilag tönkretette a pályafutásom.

– Mesélj egy kicsit erről!
– Azt mondják, valahol minden súlyos sérülés pszichés okokra vezethető vissza. Nálam is igaz volt ez. 2004 nyarán lejárt a szerződésem Brémában, amit a vezetők már 2003 végétől szerettek volna meghosszabbítani. A menedzserem, de hozzáteszem, én is, azt gondoltuk, hogy 28 évesen, a legjobb futballistakorban vagyok ahhoz, hogy megköthessem életem szerződését, eljött az az idő, amire korábban vártam. Ezért halogattam a brémaiaknak a választ, vártam az ajánlatokat, amiket a menedzser Spanyolországból ígért, legkésőbb február 15-ig. De január végén ultimátumot kaptam a Brémától, döntsek. Én azt mondtam, ebben a helyzetben inkább az új ajánlatra várok. Játszottam, a sérülésemig mindig kezdő voltam, de a jövőt illetően semmi nem volt biztos. A keresztszalag-szakadás viszont az lett. Münchenben egy német specialista műtött meg, aki a keresztszalagnak valóban specialistája volt, azt rendbe is hozta, de a sérüléskor az elszakadó keresztszalag kiszakított egy jókora darabot az úgynevezett üvegporcból, ami a későbbi szenvedéseimet okozta. Minden odalett. A Bréma sportszerű volt, a helyzetre tekintettel egy évvel meghosszabbította a szerződésemet, de természetesen nem azokkal a feltételekkel, mint amikor még egészséges voltam. Szóval becsülettel dolgoztam a visszatérésen, de éreztem, hogy valami nincs rendben, amikor terheltem a lábam, rendre bevizesedett a térdem és fájdalmaim voltak. Aztán az őszi szezon vége felé Schaaf edző kíváncsi volt rám, hogy állok, hiszen addig nem a csapattal edzettem, külön készültem. Odarendelt a csapathoz egy tréningre és lefuttattak velem egy 17×400-at.

– Az meg micsoda?
– Egymás után 17 db 400 m lefutása, fokozatosan gyorsuló tempóval. Gyilkos dolog, de igazán megmutatja, ki mit tud. Én megkérdeztem az orvost, abban az állapotban teljesíthetem-e ezt? Azt mondta igen. A feleségem kérlelt, ne tegyem, mert nem lesz jó vége. Sajnos, jók lettek a megérzései. Én ugyanis vállaltam, azt mondtam, csak értenek hozzá, ha ilyet kérnek? Lefutottam a tesztet, de a térdem kész lett. Újabb korrekciós műtét következett. A szerződés lejárt, hazajöttem.

– Nem gondolkodtál arról, hogy abbahagyod?
– 29 éves voltam, még futballozni akartam. Azon a nyáron Katarból kaptam egy ajánlatot, mesés anyagi kondíciókkal, de én focizni akartam. Mohácsi doktorhoz fordultam, aki szteroidokat adott, amelyek időlegesen „működőképessé” tettek. Így ért a Gladbach ajánlata. Amikor kiutaztam, megvizsgáltak, edzéseken megnéztek, szerződést kaptam egy évre. Amikor elmúlt a szteroid hatása, újra jöttek a fájdalmak, gyakorlatilag nem tudtam sprintelni, ezzel elvesztettem a legfőbb erősségemet, hogy rövid távon le tudok indulni 2-3 embert. A télen újra megműtötték a térdem, újabb fél év kihagyás, a szerződés lejárt, megint hazajöttem. Egyedül készültem, meccset nem játszottam, csak gálameccset, a Forma1-es pilótákkal. 2006 őszén hívott az Austria Wien, akik egy második Nyilasit véltek bennem. Kimentem, megvizsgáltak, az orvos egy újabb műtétet javasolt. Azt mondtam, rendben, de ez lesz az utolsó. Megcsinálták, de újabb fél évet ki kellett hagynom, az osztrák ajánlat odalett. 2007 nyarán a Hajduk Split hívott, elmentem az edzőtáborba, azonban három nap után éreztem, kész, nem bírja a lábam. A vezetők továbbra is nyugtattak, ne idegeskedjek, maradjak, amíg teljesen rendbe jövök, ám láttam, hogy az edző nem igazán örül ennek. Ráadásul az utolsó edzésen kaptam egy rúgást, ami után, mint később kiderült, eltört a szárkapocs-csontom.

– Nem azonnal?
– Nem, akkor csak a fájdalmat éreztem, amit miután hazajöttem egyedül kezeltem. Ekkor ugyanis hallgattam a feleségemre, aki azt mondta, ebben a helyzetben véletlenül se maradjak kint, jobb lesz nekünk idehaza. Hazajöttem, bár fájt mindkét lábam, a balt ugye sorozatban műtötték, a jobbot érte az a bizonyos horvát rúgás, elkezdtem edzeni. Az Üllői úton készültem, Gyepes Gabival, aki ugyancsak itt rehabilitálódott. Rendesek voltak a Fradinál, megengedték nekünk.

– Hogy lett ebből szerződés?
– Készülgettem, természetesen a csapattól külön, a szakmai stábból senki nem volt kíváncsi a teljesítményemre. 2008 elején úgy gondoltam, erősödtem annyit, hogy újra megpróbálhatom. Mivel a Fraditól nem kaptam ajánlatot, mondom, rám sem néztek, felhívtam Kispesten Supka Attilát, aki azt mondta, üljek le tárgyalni Hemingway úrral. Ez megtörtént, kaptam egy ajánlatot, amire azt mondtam három nap múlva válaszolok. Három napra ugyanis Rómába utaztunk a feleségemmel, hiszen amikor Stuttgartban megkeresztelkedtem, volt egy ígéretünk, hogy 10 éven belül elzarándokolunk Rómába és ennek akkor jött el az ideje. A telefonom végig ki volt kapcsolva, mikor hazajöttem, láttam, rengetegen kerestek, Berki Krisztián többször is. Felhívtam, azt mondta, üljünk le és tárgyaljunk. Úgy tűnik, a kispesti vizitem híre gyorsan elterjedt. Beszélgettünk, aminek az lett a vége, hogy a Fradinak nem tudtam nemet mondani. A határidő lejárta előtt közöltem a Honvéddal, hogy köszönöm a felajánlott lehetőséget, de a szívem szerint döntöttem. Nem örültek, de tudomásul vették.

– És mit „szólt” ehhez a lábad, az agyonműtött térded?
– Nem örült a döntésnek. Azonnal jelezte is, ha jobban terheltem. Ha a fájdalomcsillapító hatása tartott, akkor jobban ment, ha nem, akkor nem. Az érdekes az, hogy Csank mesterrel mindez valahogy nem volt szinkronban. Amikor én jobban éreztem magam, akkor rendre a padon ültem vagy még ott sem, amikor fájdalmaim voltak, akkor viszont bevetett. Nyilván nem ő tehetett erről. Így történt, hogy nem nagyon tudtam segíteni a Fradinak, ami számomra egy nagy csalódás volt. Nyilván a szurkolók is többet vártak tőlem, azt hitték a régi Liszteshez lesz szerencséjük. Amikor Csank mester helyett Davison jött, nála egy kicsit többet játszottam, de akkor már minden hajó elment. A Fradi nem jutott vissza az NB I-be, velem nem hosszabbítottak szerződést.

– Mondj néhány szót a folytatásról, egészen Paksig, hiszen a történtek ellenére még mindig játszol. Meggyógyult a térded?
– A Fradi után a REAC-tól hívtak fel. Mivel megint Újpesten lakunk a családommal, kibicikliztem a pályára, elbeszélgettem a vezetőkkel. Őszintén elmondtam az állapotomat, mire ők azt mondták, szerintük fél lábbal is segíteni tudok nekik. A bizalmuk meghatott, belevágtam. A menetrend a régi volt, éreztem a lábam, hol jobban, hol kevésbé. Már-már feladtam, amikor egy meccsen gólt rúgtam. „Gyógyító” gól volt, ettől úgy éreztem, folytatni tudom. Nem is ment rosszul, persze a körülményekhez képest, további gólokat is szereztem. A télen felhívott régi brémai játékostársam, Dieter Eilts, aki a Hansa Rostock edzője volt. Kimentem, németes alapossággal megvizsgáltak az orvosok, no akkor derült ki, hogy másfél évvel korábban szárkapocs-csont törésem volt. Itt mondom el, hogy ez már a második „eltitkolt” sérülésem volt, hiszen még a kilencvenes évek elején valamikor elszakadt a jobb térdemben a hátsó keresztszalag. Lehet, pont 16 éves koromban, amikor volt az a korábban már említett teremfocis esetem. Ez is csak később, Stuttgartban derült ki, de ezt nem kellett műteni, mert ez messze nem olyan súlyos probléma, mint az első szalag, a combizomzat működése kompenzálni tudja a hiányát. Nem volt könnyű időszakom Rostockban, minden edzés és mérkőzés után azonnal fel kellett polcolnom a lábamat, hogy legközelebbre is használható legyen. Játszottam, úgy érzem, olyan 70 %-os állapotban voltam. Fél év után azonban újra hazajöttem. A játékot annyira szeretem, hogy minden olyan reggel, amikor fájdalom nélkül ébredtem, tudtam, még nem hagyhatom abba. Felhívtam Gellei Imrét Pakson, akivel a válogatottban dolgoztam együtt. Lehívott, elbeszélgettünk, én őszintén elmondtam, hogyan is állok a terheléssel, a fájdalommal, a játékkal. Ő pedig azt mondta, vágjunk bele! Nagyon jó szellemű, összetartó kis társaság van itt, abszolút nyugalom. Tököli Attila egy gyógyírt is javasolt a térdemre, az ún. cérnabeültetés módszerét, ami neki is segített, amikor hasfalproblémái voltak.

– Na, erről sem hallottam még! Ez hogy működik?
– Távol-keleti módszer, egy felszívódó cérnadarabot ültetnek a sérült részbe, amely miközben felszívódik, folyamatosan stimulálja az akupunktúrás pontokat. Az első ilyen kezelés után azt éreztem, hogy nem fáj a térdem. És a hatása is meglepően sokáig tartott. Aztán kaptam még egyet, valószínű egy harmadikra is be fogok nevezni: Ugyanis tényleg felszabadító érzés, hogy úgy tudok edzeni és játszani, hogy lekopogom, de nem érzek fájdalmat. Ráadásul utána sem dagad be a térdem.

– A kálváriádat hallgatva tényleg hihetetlen, mennyire szereted ezt a játékot. Meddig még? Mik a terveid a folytatásra? Netán edző leszel?
– Nem tudom, meddig folytatom, ez tényleg a lábamtól, az edző megítélésétől függ. Az edzői pályáról is gondolkodom, hiszen szereztem annyi tapasztalatot a pályafutásom során, amit esetleg tovább tudnék adni. Mindemellett itt van ez a kávéház is, ahol ugyancsak van tennivaló, jelenleg a feleségem vállán nyugszik az egész, nem ártana, ha többet tudnék neki segíteni.

– Köszönöm ezt az őszinte és tartalmas beszélgetést. De nem fejezhetem be anélkül, hogy ne kérdeznélek a gyermekeidről, lesz-e futballista utánpótlás a Lisztes családban? Illetve a Fradit is újra elő kell vennünk búcsúzóul, hogy viszonyulsz most hozzá? Milyen érzés ellene játszani?
– Lili már nagylány, nemsokára kilenc éves lesz, Krisztián fiam pedig öt éves. Szereti a labdát, de természetesen még nem tudni, mi lesz belőle. Ha olyan lesz, mint az apja, akkor mindenben támogatom majd, de semmit nem fogunk ráerőltetni. Ők és a feleségem a szemem fényei, akik elfeledtetnek velem minden fájdalmat, erőt adnak a folytatáshoz, a munkához.

A Fradi pedig életem végéig a szívem csücske, olyan, mint a családom, életem végéig szeretem. Ha tehetem, elmegyek a stadionba is, és szurkolok a lelátón. Hogy milyen érzés a Fradi ellen játszani? Minden magyar játékost feldobó érzés, hiszen a Fradi ellen lehet igazán futballhangulatban játszani. Még ma is, a mai Fradi ellen is. Engem az is motivált, hogy megmutassam, érek még annyit, hogy talán olyan gyorsan nem kellett volna elengedni. De ez már a múlt, a jövő, hiszem, újra a Fradié lesz. Hajrá Fradi!

Simon Sándor
A beszélgetés ideje: 2010. március 25.

Néhány Lisztes videó:
Fiatalon a Fradiban:

Gól az Újpestnek:

A Fradi első gólja a BL-csoportban:

Két Lisztes gól a Newcastle hálójába:

És végül: válogatott Lisztes gólok:

A végére ugorhat és hozzászólhat.

9 hozzászólás

  1. Tököli írta:

    Sanyi!
    Nem találok szavakat!
    Ez megint zseniális lett!
    Gratula!

    Krisztiánnak sok sikert kívánok a második kedvenc magyar csapatomban!!!
    🙂
    Még sokáig szeretném látni játszani!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 30. 01:07

  2. zöldi írta:

    Kedves Sándor!

    Nem találok szavakat, ez ismét egy remekmű! Minden elismerésem és KÖSZÖNÖM!
    Krisztiánnak kívánok fájdalom nélküli jó játékot és sok sikert a pályafutása befejezése után is! Gyere vissza a Fradiba, itt edzőként ismét nagy lehetsz majd!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 30. 08:05

  3. KBalu írta:

    Szia Sanyi,

    Zseniális lett az interjúd. Igazi potré interjú! Le a kalappal előtted.

    Krisztián,
    Leperget előttem az életed, hiszen tudod kicsi korod óta ismerjük egymást. Örülök, hogy szép pályafutásod lett. Azt, hogy a sérülésed ilyen durván beleszólt, ez egy szomorú dolog, viszont egyet ne felejsd el: itt van egy élő legenda, Lipcsei Peti. Ő nem adta fel, és itt van. Te se add fel, és remélem egy pár éven belül a szakmai vezetésben igazi Fradisták fognak dolgozni, mint pl. Te, Lipcsei Peti, Dragó, Szűcs Misi.

    Azért egyet még megkérdeztem volna, edzőnek nem lenne kedved dolgozni a Fradinál, az utánpótlásban?

    Sok sikert kívánok neked és a családodnak!

    Üdv,
    Balázs

    Hozzászólás ideje: 2010. március 30. 08:23

  4. Franto írta:

    Egy élmény olvasni ezt a beszélgetést! Krisztián nagy kedvenc lett mivel kivételes tehetsége ritka szerénységgel párosult.
    Egyszer nagyapám találkozott vele a BNV-n, ahol kapott tőle egy képet (utánpótlás-vállogatott mezben van rajta) amit alá is írt. egyben voltam felhőtlenül boldog, mivel személyesen Lisztes Krisztián írta alá, és ugyanennyire mérges, amiért én nem mentem… 🙂 Még ma is ki van téve a polcomon…
    De még az is bennem van, mennyire boldog voltam, mikor a “német vonalat” választotta, hisz gyermekkoromban nem volt szombat “Run-issimo”, vagyis bundesliga összefoglaló nélkül!

    Kedves Krisztián!

    Köszönöm azt a sok örömet, amit szereztél, hogy mindíg Ember maradtál! Kívánom, hogy sokáig játszhasd még ezt a gyönyörű játékot (örülük, hogy Pakson teszed ezt!), kívánok jó egészséget Neked és családodnak!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 30. 17:50

  5. Benczúr Csaba Kecskemétről írta:

    Könnybe lábadt a szemem a sok csodálatos Lisztes gól láttán. Kicsi, mindent köszönünk, és visszavárunk a Fradiba!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 30. 20:56

  6. Batin írta:

    KICSI !
    nem is tudom mit mondhatnék…! nem hiszem,hogy a szavak elé kifejezőek lehetnek!!!
    Sajnos a FRADIBAN nem nagyon értékelik a “hű lelkeket”.
    De remélem még viszont látunk Téged a Családban!!!
    Mindent köszönünk !

    Hozzászólás ideje: 2010. március 30. 23:24

  7. Zolee írta:

    Én talán nem is mondanék semmit,mert elrontanám ezt a sok szép élményt és emléket,amit a Fradiban-Fradinak-Válogatottban teljesítettél!Én csak arra kérem a Jóistent,hogy legyen ilyen jó-hű csapata a Fradinak,mint ekkor (Is)volt!És egyáltalán nem érdekel,hogy hol focizol mert (azt jól csinálod!)tudjuk,hogy Fradi a szíved!Sok sikert és Nagyon sok boldogságot a családi életedben!Üdv,egy 52 éves 46 éve Fradista lelkületű manusz.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 31. 00:21

  8. kgyula45 írta:

    Szerintem Krisztián megérdemelne (majd ha befejezi a pályafutását) egy ötvenedik válogatott meccset. Jóapámnak, és nekem is az egyik legnagyobb kedvencem volt. Néztem a meccseket, istenem, micsoda játékosok voltak akkor, most meg….? Sírni lehet a mostani csapaton, jellemző módon még mindig a “nagy öregek” Lipcsi, meg Dragiviszik a prímet. Gyere vissza Krisztián edzőnek, vagy vezetőnek!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 1. 09:29

  9. ftc ireland írta:

    gratulalok,ismet kivalo riport osszeallitas volt,en LISZTES KRISZTIANT soha nem feledem el,nagyon szimpatikus,technikas jatekos,sajnalom hogy nem a FRADIBAN rugja a labdat,ha nem is olyan gyors mar,hianyos a kondi(nem biztos),kivaloan elfocizna a kozeppalyan,akar csak LIPCSEI PETINEK,esze,technikaja tovabbra is meg van,tudna segiteni a csapaton szerintem.tovabbi sok sikert KRISZTIAN,A BL GOLJAIDAT SOHA NEM FELEDUK,NEM EGYSZER VISSZANEZEM A BL-MECCSEKET,FANTASZTIKUS LATNI ENNYI EV UTAN IS!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 6. 17:44

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      A Fradi krónikására emlékeztünk

                      Bejegyzés ideje: 2017. március 28.
                      Szerző: SzB

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Baráti Körben (december)

                      Bejegyzés ideje: 2009. december 29.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Ellenfélnézőben: Egri FC

                      Bejegyzés ideje: 2012. augusztus 31.
                      Szerző: Simon József

                      Esti gondolatok a Fradiról

                      Bejegyzés ideje: 2011. január 18.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Erdély újra bizonyított …

                      Bejegyzés ideje: 2011. január 22.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Színészek és újságírók az árvízkárosultakért

                      Bejegyzés ideje: 2010. július 13.
                      Szerző: Simon Sándor