2024. március 29. péntek

Keserédesen

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. november 11.

Ismét belénk vájta érc fogát a föld keserves dallama.

Ismét kudarcok kesernyés ízét ízleli a cukorhoz szokott elkényeztetett szurkolósereg elit hada. Lelketlenség sivár zenéje festi köddé a reggeli kába öntudatot és vakítja lelkünkbe a sivatagi érzésvilágunk a tegnap kínjait.

A reggeli kávé illata még feledteti a hiány fájdalmait, de egy pillantással válik valósággá a tegnap gyötrelme, mikor az internetes honlapokat lapozva nézek a világ színtiszta tükrén keresztül a valóság elmúlt súlyos perceire.

Szégyenérzet nélkül, valóság érzetemet veszíteném el, így dacolva a kellemetlen érzettel, magamra öltöm zsákruhámat, verbális síkra terelem gondolataimat és hamuval szórom máskor büszke öntudattal elkápráztatott arcomat.

Én, mint a csapat mellett a végtelenségig kiálló és harcoló örök optimista lelkes tollforgató megállok és csendben bevallom, szégyellem magam.

Vakon hittem egy csapatban, mely a megpróbáltatás alatt csendben hordozta el ítéletének fanyar mosolyát.

Naivan helyeztem reményeimet a tudatlanság optimista oltárára és hittem üres szólamok kongó ritmusát táncoló képzeletemben.

Most megannyi hitetlen társam keserves énekét zengi bútól áztatott szívem.

Új reménytelenség lepi el lelkem titkos zugait, de mit el nem tudott pusztítani az elmúlás, a halál lágy elbódító keserédes pillanata, azt a hitetlenség egyszerű kedves hideg mosolya sem tudja kiölni szívemből.

Még most is hiszek a remény mesés, varázslatos, mindent felülmúló erejében.

Még most is elbódít a hit vasajtókat megmozgató nyers ereje.

Az optimizmus józanság vakító fénye mossa eggyé a hitet a realitás mocskos valóságával, vagy valóban a hit ereje mozgatja gondolataimat?

A kérdés adott, a válasz egyénenként fog drapériákat festeni, fogyatkozó közönségünk megmaradt zászlaja alá.

Végül a legkitartóbbak emelnek csak zászlókat vert seregeink fölé, végül csak a legelszántabbak dalolnak győzelmi éneket a kudarcok által áztatott csapatunk félelmekkel teli öntudata felé.

A hívők aratják majd le igazán csak a győzelmek igazi ízeit és csak ők fogják őszinte szívből dalolni a diadal ittas énekek tiszta dallamát.

Bután és töredelmesen bevallom az ellenszél közepette is, hiszek még csapatunkban és bármennyire a szégyen ruhájába kell öltöznöm az ég zöld színe alatt, a tudatlanságot is felvállalva bízom a Fradi újbóli feltámadásában.

Ettől lettem én más, mint megannyi hitetlen szakértő. Ettől lettem szárnyak nélküli égben járó, kalandokra vágyó, lehetetlenben bízó, földhöz nem ragadt, vakon is reményt látó szurkoló.

Ez vagyok én.

Ítéletemet pedig büszkén várom megannyi kudarc után is, hiszen végül a siralom völgye is forrást fakaszt.
A meglankadt kezek pedig új erővel hirdetik új korok új dicsőségeit, mindörökké az égre festve, mindannyiunk örök fradizmusát.

Istenes Tibor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

3 hozzászólás

  1. Franto írta:

    Végre valaki, aki visszahozza az optimizmusomat! Nagyszerű költemény, gratulálok barátom, öröm olvasni soraidat!
    ezt a szégyent pedig már most vasárnap elkezdjük levetkőzni, ebben biztos vagyok!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 11. 11:20

  2. trebla77 írta:

    Kemény emberek a kovácsok!
    Vasat melegíteni és megformálni csak nagy nehézségek árán lehet.De tudjuk, mert már láttuk, micsoda gyönyörű művészi kapuk születnek, micsoda csipkék, cirádák lepik el ezeket az alkotásokat.Messziről nézve egységes, erőt sugárzó és mégis légiesen könnyed alkotásokról van szó, ahol a képzelőerő legyőzi az anyag ridegségét az izmos kar, pedig leheletfinom csavarintások és hajlítások révén, csipkéhez hasonlatos alkotásokat hoz létre.
    Én csak a munkában hiszek!Értéket létrehozni csak verejtékek árán lehet!Erőt felmutatni, kifelé erőt sugározni a részletekben pedig egészen finom, szemet gyönyörködtető alkotást létre hozni fantázia és cselekvő képesség kérdése is.
    Nem értem, nem látom a nagy célok kitűzését.Nem látom, nem érzem a munkát a veríték szagát!
    Miért kell Michelangelónak széklábat faragni?
    Ha már ennyi energiát beleölünk valamibe, miért nem lehet az általunk vélt, vagy látott legjobbat másolni, vagy újat létrehozni?
    Mi ez a középszerűség?Miért nem tiszteljük meg magunkat a legjobb munka örömével és fáradtságával?És miért nem osztjuk meg ezt az örömöt másokkal is?
    Hová lett a foci szépsége?
    Ne azt kérdezzük, hogy hová lett a népszerűsége?
    Tiszta lelkünket vették el, nincs társ ebben a gyönyörű játékban.Lemeztelenítették a lelkünket és nem maradt utána csak a bemocskolt, elárvult meggyalázott Fradista lelkünk!
    Ha a Barcelona lehet 80%-kos csapat, mi miért nem akarunk 85 %-kos csapat lenni?
    Dalnoki Jenő vajon mit tudott jobban?
    Kedves Tibu!
    Írjál sokat!

    Hozzászólás ideje: 2010. november 11. 12:17

  3. Herkules írta:

    Gyönyörű ez az írás Tibor, egyedülálló színfolt a Ferencváros mostanában egyre szürkébb egén.

    Nekem, személy szerint kezd elegem lenni ebből a felelőtlen csapatból… A tegnapi kupa -meccs veresége vérlázító volt! Kiváncsi lennék, hogy Kevin Mc cabe pénzén a nagyképű játékosok meddig élősködhetnek még? Pruknernek elsősorban a “diákjat” alázatosságra kéne tanítania, aztán a többi majd szépen jönne magától, a szakmai részre gondolok itt. Vereség, vereség hátán, viszont a ZTE elleni mérkőzésen a “legjobb játékát láthattuk a csapatnak ” Kit érdekel Prukner hogyan értékeli, miként osztályozgatja tanár bácsisan a mérkőzéseket. A cél a győzelem, és én megmondom őszintén, arra magasról teszek, hogy milyen úton jut oda a csapat.

    Hozzászólás ideje: 2010. november 11. 13:43

HOZZÁSZÓLÁS